Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Groos; Karl: Fürst Metternich. Ism. Hajnal István 190

TÖRTÉNETI IRODALOM. 193 életkörülményeinek sajátos produktumát. Másodszor ez egyé­niség szereplésének hatását kora történetére. Groos csak futólag érinti azt, hogy milyen életkörülmé­nyek alakították ki Metternich jellemét. Pedig, azt hisszük, egyénisége s az arról benne megrögződött kép részben e körülmények következménye, legalább is annyira, mint amennyire később kialakult életfelfogása és képe saját belse­jéről irányt adott úgy magán-, mint közéletének. Az akkori főúri társaság tagjai szórakozásban, nemes és kevésbbé ma­gas élvezetek teljes kielégítésében nevelkedtek fel. Különösen Metternich, az ő megnyerő külsejével. Az ilyen ifjúkor oly élmény, mit nehéz elfelejteni. Minthogy az élvezetek a leg­finomabb szellemi, művészi gyönyörűségekkel együtt jártak, tökéletesnek és jogosultnak tetszett ez az élet. A kor racioná­lis gondolkodásmódja elismerte azt, mint a világrend adott tényét szögezte le. A főúri élet tiszteletben tartott másrészt mindent, ami az élet mellett kiválóvá tehette az embereket. Bátorság, akaraterő, uralkodó értelem volt az, amiben a kiválóságot látta. Metternich alapjában véve nem sziklaszilárd jellem. Az élvezetek levezettek benne minden robusztus erőt nagy tet­tekre. Mégis nagy tettekre volt hivatva Napóleon idején. Belső kettéosztásának be kellett következnie. Hogy önmagát örökké igazolja, öntudatosan meg kellett tennie azt. El kellett különítenie a „szív" életét az „ész" életétől. Ez az ő történeti szereplésének végzete. A világban adott tényeket leszögezve, nem talált többé új problémát. Érzelmi köre nem vegyült az ész köreivel. Nem adott új táp­lálékot ennek és az sem dolgozhatta fel azt, amit az érzelmi világ nyújthat. Eltiltotta a kettőt egymástól. Ami ösztön belül támadt, annak már mind megvoltak a levezető útjai. Nincsenek tehát gyötrelmes belső küzdelmek. Mint például Széchenyiben, aki a nagy, új gondolatokat egész egyénisége szenvedésével érlelte meg magában. Előbb volt meg tehát a ténylegesen kettéosztott élet s azután kelekezett róla az elmélet. Ez azonban véglegessé és áthidalhatatlanná tette a szakadékot. Idővel büszkén nézett le arra Metternich. Annyival inkább, mert nagy sikerek emel­ték őt időközben magasra. Napóleon legyőzésével a világ­rend megmentőjének érezhette magát. Azé a világrendé, amit ő hideg ésszel, a tények leszögezésével már megállapí­tott. Mint számos adat bizonyítja, élete végéig a napóleoni világveszély legyőzését tartotta legdicsőbb tettének. Feladata ezentúl más nem lehetett, mint a „harmónia", a világrend biztosítása, hideg ítélettel való egyensúlyozás által. Ezért volt konzervatív. Sok tekintetben valóban áldá­sos biztosságot teremtett, de nagy alkotásokban semmit. Hiúsága, mint láttuk, késégtelenü­l magasabbrendű volt. És az idő haladtával mindig fokozódó. Az általa újraterem- Századok, 1927. IV—VI. füzet. 13

Next