Századok – 1927-1928
Történeti irodalom - Groos; Karl: Fürst Metternich. Ism. Hajnal István 190
TÖRTÉNETI IRODALOM. 193 életkörülményeinek sajátos produktumát. Másodszor ez egyéniség szereplésének hatását kora történetére. Groos csak futólag érinti azt, hogy milyen életkörülmények alakították ki Metternich jellemét. Pedig, azt hisszük, egyénisége s az arról benne megrögződött kép részben e körülmények következménye, legalább is annyira, mint amennyire később kialakult életfelfogása és képe saját belsejéről irányt adott úgy magán-, mint közéletének. Az akkori főúri társaság tagjai szórakozásban, nemes és kevésbbé magas élvezetek teljes kielégítésében nevelkedtek fel. Különösen Metternich, az ő megnyerő külsejével. Az ilyen ifjúkor oly élmény, mit nehéz elfelejteni. Minthogy az élvezetek a legfinomabb szellemi, művészi gyönyörűségekkel együtt jártak, tökéletesnek és jogosultnak tetszett ez az élet. A kor racionális gondolkodásmódja elismerte azt, mint a világrend adott tényét szögezte le. A főúri élet tiszteletben tartott másrészt mindent, ami az élet mellett kiválóvá tehette az embereket. Bátorság, akaraterő, uralkodó értelem volt az, amiben a kiválóságot látta. Metternich alapjában véve nem sziklaszilárd jellem. Az élvezetek levezettek benne minden robusztus erőt nagy tettekre. Mégis nagy tettekre volt hivatva Napóleon idején. Belső kettéosztásának be kellett következnie. Hogy önmagát örökké igazolja, öntudatosan meg kellett tennie azt. El kellett különítenie a „szív" életét az „ész" életétől. Ez az ő történeti szereplésének végzete. A világban adott tényeket leszögezve, nem talált többé új problémát. Érzelmi köre nem vegyült az ész köreivel. Nem adott új táplálékot ennek és az sem dolgozhatta fel azt, amit az érzelmi világ nyújthat. Eltiltotta a kettőt egymástól. Ami ösztön belül támadt, annak már mind megvoltak a levezető útjai. Nincsenek tehát gyötrelmes belső küzdelmek. Mint például Széchenyiben, aki a nagy, új gondolatokat egész egyénisége szenvedésével érlelte meg magában. Előbb volt meg tehát a ténylegesen kettéosztott élet s azután kelekezett róla az elmélet. Ez azonban véglegessé és áthidalhatatlanná tette a szakadékot. Idővel büszkén nézett le arra Metternich. Annyival inkább, mert nagy sikerek emelték őt időközben magasra. Napóleon legyőzésével a világrend megmentőjének érezhette magát. Azé a világrendé, amit ő hideg ésszel, a tények leszögezésével már megállapított. Mint számos adat bizonyítja, élete végéig a napóleoni világveszély legyőzését tartotta legdicsőbb tettének. Feladata ezentúl más nem lehetett, mint a „harmónia", a világrend biztosítása, hideg ítélettel való egyensúlyozás által. Ezért volt konzervatív. Sok tekintetben valóban áldásos biztosságot teremtett, de nagy alkotásokban semmit. Hiúsága, mint láttuk, késégtelenül magasabbrendű volt. És az idő haladtával mindig fokozódó. Az általa újraterem- Századok, 1927. IV—VI. füzet. 13