Századok – 1937
Történelmi irodalom - Németh Antal: Bánk bán száz éve a színpadon. Ism.: M. Császár Edit 104
105 TÖRTÉNETI IRODALOM: egymásra találtak. A Nemzeti Színház igazgatója, rendező és színházi szakember ír arról a magyar színműről, amelyet nemcsak az irodalomtörténet, de egész színháztörténetünk bizonysága avat a legjobb és legszínszerűbb drámánkká. II. Bánk bán könyve olyat ad, amit sem a filológus, sem az elméleti színészettörténész nem nyújthat : a száz éves tragédia történetét a színpadon és ezen túl, a színfalak mögött, a színrehozatal ezer szcenikai apróságában és a színészkarakterek kívülálló számára örökre idegen világában. Igaz, hogy ezzel szemben semmit sem mond a darab és a közönség viszonyáról, azonban könyvének címe hangsúlyozza, hogy a színpadi fejlődésről lesz szó, s így más irányú érdeklődésünket egy más munka számára tartjuk fenn. N. rövid, de ügyes bevezetés után szigorú kronológiai sorrendben tárgyalja Katona művének történetét. Az első fejezetek megadják a laikus olvasóközönség számára szükséges korrajzot. Azonban már az első fejezet végén jelentkezik a könyv uralkodó hibája, a szelekció hiánya. II. ismeretanyaga felölelhet mindent, amit Katonáról csak írtak, lett légyen az történeti vagy szépirodalmi alkotás. De tudományos jellegű munkában teljes egészében közölni egy hosszú költeményt, olyan költeményt, amely minden lírai szépsége mellett is, az adott helyen teljesen semmitmondó, mert korfestő hitele nincs, sőt egy elterjedt folyóiratban nyomtatásban is megjelent : ez az eljárás bizony mosolyt keltő. A továbbiakban is számos esete van a kritikátlan közlésnek. Mi értelme van oldalakat utánnyomatni a Pesti Naplónak (lásd 94. s köv. 1.), mi célja oldalakat lemásolni a Napkeletből ? (194. s köv. 1.) Érthetetlen eljárás olyan szerzőtől, akinek egyébként igen egészséges ítélőképessége van, — mint ezt például a Katona eredetiségének kérdésében elárult magatartása bizonyítja. (8. 1.) Az anyag kezelésében való járatlanság, az, hogy nincs elég módszertani tudása, oka ezeknek a bosszantó szépséghibáknak. Ha N. meg is van győződve róla, hogy a szellemtörténeti színtézis a magyar színészettörténelemben nem időszerű, ez még nem jelenti az ellenkező végletben való tobzódás szükségességét. A modern történettudomány, legyenek bárminő hibái, módszerben mindenesetre előrehaladt. Gyakran értékes oklevélszövegből csak rövid kivonatot ad, hogy ne fárassza ki az olvasót és ne terelje figyelmét fölösleges részletekre. A közönségnek nem kell minden adatot ismernie, amit az író följegyzett, ezek nem is érdeklik, maradandó benyomást az adatok összefoglaló értelmezése ad, a szintézis. Hogy szerző alapos, lelkiismeretes munkát végzett, azt talán szükségtelen megjegyezni. A filológus pontosságával írta le a főbb alakítók játékstílusát. Legértékesebb fejezete könyvének véleményünk szerint az, amelyben az 1934-i Bánk bánelőadást jellemzi. Ez a leírás annyira világos, szinte filmszerűen ! A megértéshez nagy segítségünkre van a valóban kitűnő képanyag is ; amennyiben ez Pataki József, a Nezeti Színház Múzeuma gondviselőjének is érdme, rászolgált vile az egész magyar szmészet történetírós hálájára.