Századok – 1939
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137
138 HAJNAL ISTVÁN magunk számára, a hanganyag formái által. Örök problémát fejezünk ki, amin mindig fog dolgozni az emberiség, fel a magas tudományig. Nem a célszerűség indította meg a formaképzésnek ezt a folyamatát. Amikor az ember „objektívát", a maga belsejének egy oldalát mutatja meg önmaga és mások előtt. Az emberi természet kapui nyílnak meg sorban előtte, s ezt keresi mások megnyilvánulásaiban is. Az ösztönös egymást megértést a sokoldalú egymáshoz és egymásba illeszkedés vágya váltja fel,az anyagias forma mintegy varázsszere ennek a szociális folyamatnak, amiben az élet keresi önmagát. Megkezdődik a meztelen ösztönösségnek a világ legkáprázatosabb öltözékével való felruházása. Mint ahogyan a test természetes vonalainak játékát fokozza a ruha mesterséges formáihoz való igazodás, úgy tükrözik az egyéni belső élmény sokszerűen az objektív formák környezetében. Az embernyáj egymásbafolyó élete így kezd sokoldalú egymásbailleszkedéssé válni. Az élménynek azon pontjai a lényegesek, amelyek a vitális célszerűséggel szemben megállítják az egyént, az objektív formákhoz való kapcsolódásra. Magában az egyénben is valami „munkamegosztás" keletkezik ; nem iramodik már a pillanat hívása szerint ösztönei után, hanem „foglalatoskodik". Azaz a formákban módszert talál a szellemi-anyagi életfolyamat bizonyos oldalainak behatóbb alakítására, kiemelve azokat élményszerű teljességükből. Az emberi lét méltósága ez, szemben az állatéval. Az objektív formák „struktúrát" adnak az egyéni életnek is. De ez a strukturálódás sohasem az egyéni élet képződménye, d legalábbis a szociológiai szemlélet számára nem az. A formák mindig csak az emberközti igazodás által válnak emberenkívüli „eszközökké". A formaképzés mindig szociális alkotás, mihelyt elhagyja az egyszerű pszichofizikai reakciónak fokát. Az „értelem", a „fogalom", a „Svnngehalt" úgy születik meg, hogy az emberek ösztönös nyájszerűségét megbontja valami köztük kialakult forma, amely az egyéni élményt, egyéni kifejezésmódok közvetítésével, valamely oldalról megragadja. Még nincs semmi tudatos „organizáció", máris van valami „objektívum", ami a pillanatnyin felüli egymáshoz igazodásra késztet. De mihelyt valamiként megváltozik az együtesnek szokott élete, mihelyt nem vezetnek az egyénektől a „fogalomig" megfelelő kifejeződések, elsüllyedhet újra a közösen elfogadott forma is. Szükséges tehát az, hogy az emberek öntudatlanul is bizonyos „rendbe" álljanak egymás közt, észrevétlenül is