Századok – 1941
Szemle - Olofsson Placid: Gróf Széchenyi Ferenc irodalompártolása. Ism.: Tóth László 216
216 SZEMLE akik magyarul kísérelték meg valamely román tudományos kérdés feldolgozását. Munkái főként irodalomtörténeti, ill. nyelvészeti síkon mozognak, de a történészt is közelről érintik. Ebben a könyvében nyelvtörténelmi módszerrel igyekszik bevilágítani a román fejlődésnek egy olyan szakaszába, amit maguk a románok is alig ismernek. Történetírásuk elhanyagolta a fanarióták korának kutatását, mert a nemzettéválás éveinek indulatos vádakkal terhes levegőjében csak gyűlölettel gondoltak az idegen uralom szomorú idejére, s ez az érzés, bár valamelyest elhalványult, lényegében máig sem változott. A fanarióták kora, a román nemzeti fejlődés szempontjából, valóban nem mondható eszményi hatásúnak. Politikai züllés, nép és úr életének teljes kettészakadása, erkölcsi süllyedés jellemezte, s a román történészek ennyit megállapítván, megvetéssel elfordultak tőle. Pedig az éremnek volt más oldala is. Már Jorga rámutatott, hogy ez a kor jótékonyan hatott a magasabbrendű szellemi élet kibontakozására, azonban ezt a hatást senki sem vizsgálta meg alaposabban, s a fanarióta-uralom szokványos sötét rajzát sem vették alapos revízió alá. Annál jelentősebb, hogy ezt a kutatást — szaktudománya módszereivel — elsőnek magyar tudós kísérelte meg. A fanarióta-kori román nyelvkincs görög átvételeit vizsgálva, megállapította, hogy e kor — minden hibája és kétségtelen züllöttsége ellenére — kulturális tekintetben termékenyítően hatott a román fejlődésre, új, tágabb távlatokat nyitott s előkészítette azt a francia-olasz hatást, amely a románságot beemelte a modern Európa szellemi közösségébe. Könyvének nagy érdeme világos, jól áttekinthető volta. Mintegy fele adattár, ezt grammatikai megfigyelések vezetik be. Ezek a részek a nyelvészekhez szólnak, a történészt a mű két első fejezete érdekli, amelyekben G., sorra véve az egyház, állam, társadalom, szellemi és anyagi műveltség fanarióta-kori fogalomkincsét, a görög eredetű szavaknak s a XVIII. századi románság szellemi életének viszonyát, illetőleg az átvételek eredetét, földrajzi megoszlását és megmaradását vizsgálja. Természetes, hogy a történet teljességét ilyen irányú kutatás nem világíthatja meg, viszont figyelemreméltó, milyen finoman, pontos műszerként követi a nyelv a művelődés nagy folyamatának hullámzásait. G. a görög kölcsönszavak segítségével nemcsak azt tudta megállapítani, hogy a fanarióta-kori idegenek döntő hatással voltak a románság magasabbrendű kultúrkincsére, de érzékelteti azt a mélységes szakadékot is, ami a társadalom görög formákat utánzó vezetőrétegét a sötét tudatlanságban élő alsóbb elemektől elválasztotta, az életformák végtelen szélsőségeit, az előkelők keleti fényűzését, a nép nyomorát, s az egész román élet bensőleg meghasonlott, szomorú kuszaságát. Magyar szempontból különösen fontos az a megállapítása, hogy a fanarióta-kori grecizmusok csak a szűkebben értett román területen, a Kárpátokon túl terjedtek el. Az erdélyi románok életében ezek helyét magyar, illetőleg magyarországi latin átvételek töltötték be. G. kutatása új színnel gazdagította a fanarióta-korra vonatkozó, nagyon fogyatékos ismereteket. Reméljük, hogy román részről is felismerik ennek fontosságát, méltányolják a magyar író munkáját s tovább haladnak azon a nyomon, amelyet értékes eredményeivel kijelölt. Elekes Lajos: Olofsson Placid : Gróf Széchényi Ferenc irodalompártolása. (Pannonhalmi Füzetek, 26.) Pannonhalma 1940. 159 l.— Széchényi Ferenc csaknem félszázados közpályája a felvilágosodás korából a katolikus romantikához vezet. Politikai szereplésével életrajzírója, Fraknói Vilmos foglalkozott bővebben, a bécsi katolikus