Századok – 1942

Történeti irodalom - Baráth Tibor: Az új Magyarország történetírása. Ism.: Hajnal István. 453

454 TÖRTÉNETI IRODALOM ifjú történészeinkkel, de nagyközönségünkkel is, hogy „korunk szava" egyébként érintetlenül hagyta volna magyar történet­írásunkat.­­ A faj, a térség, a totalitás gondolatának előtérbe kerülése kétségtelenül jelzi mai korunk mély változásait; azt, hogy az emberi fejlődés mélységeiben oly elemek rejlenek, amelyeket a minket megelőző korszakok nem tudtak kellően értékelni. ) De ezek a vezető gondolatok csak jelzik a változást, ami még nem mondja, hogy helyesen fejezik ki azt. (A történettudomány­nak épp az a rendeltetése, hogy minden politikai jelszótól mentesen objektív módszereivel a kor­fordulat helyes megvilágítására és kifejezésére törekedjék, munkája csak így válhat igazi társadalom­szolgálattáAB. programmja ez objektív szakmunkát illetőleg nem kínál, még csak nem is sejttet új módszereket; egyéb munkáiból látjuk, hogy nincs is más módszere, mint történetünk eseményei­nek és alakjainak átfestése új jelszavakra. Ami például a faji gondolatot illeti, helyes az, hogy korszakunk elfordulását jelzi a liberális-mechanisztikus társadalomfelfogástól. A fejlődés irracionális mélységeire figyelmeztet bennünket. Amikor azonban e figyelmeztetést teljes megrendítő élményként elfogadjuk, ugyanakkor kétségbevonjuk a fajiság biológiai értelmű megfogalmazását. Egyénileg mi kevesebb szerepet juttatunk a biológiai fajiságnak, mint amennyit a múlt emberöltők liberális felfogása is elismert. Sőt minden tudományos vizsgálat végzetes veszélyének tartjuk a fejlődésnek faj biológiai alapon való magya­rázatát.­ S ismét, ugyanakkor mégis hangsúlyozzuk, hogy a tár­sadalom és a nemzet nem érdekmechanizmus, nem nyelvközösség, sőt nem is csupán kultúrképződmény, hanem a mélységes életből táplálkozó növevény. Amiként azonban a természettudomány is objektív módszerekkel ismeri meg a növény organizmusát, úgy a történettudomány is objektív törvényszerűségekkel a maga sajátos történelmi-szociális növevényeinek fejlődését. Bizonyos, hogy a nemzethez tartozás fogalma megváltozott ma már a liberális korral szemben — de miként változzék meg? Erre az aktuális politikai kérdésre minden nemzetnek, a maga sajátos történelmi organizmusát objektív-tudományos módszerekkel meg­ismerve, sajátos koncepciókkal kell válaszolnia. Nekünk tehát nem a maradiság kell, hanem az új, még újabb a faj­biológiai gondolatnál is, ami tulajdonképen liberális-materia­­­lista kezdeményezés volt. Nem a régit gyűlöljük, csak az az igazán új, ami az emberiség előző munkáját teljes mértékben felhasználja és érvényesíti. Csak az az igazán új, ami jobb, töké­letesebb­ az eddiginél,­­ minden más csak üres ötlet és akaródzás. A „térség" fogalma ugyancsak a régi m­ilieu-elméletben és geográfiai-szociológiai elképzelésekben gyökeredzik, de azért kétségtelen, hogy új jelentkezési módjában mély fejlődésproblé­mákat vet felszínre. A múlt emberöltők éles racionális államhatárai, sőt a nemzetnyelv területi határai is, vaskötelékeknek bizonyultak az élet számára, érzékeny elvi kizárólagosságuk nem engedett más érvényesülést, kölcsönösséget a nemzetállamok számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék