Századok – 1942
Történeti irodalom - Baráth Tibor: Az új Magyarország történetírása. Ism.: Hajnal István. 453
454 TÖRTÉNETI IRODALOM ifjú történészeinkkel, de nagyközönségünkkel is, hogy „korunk szava" egyébként érintetlenül hagyta volna magyar történetírásunkat. A faj, a térség, a totalitás gondolatának előtérbe kerülése kétségtelenül jelzi mai korunk mély változásait; azt, hogy az emberi fejlődés mélységeiben oly elemek rejlenek, amelyeket a minket megelőző korszakok nem tudtak kellően értékelni. ) De ezek a vezető gondolatok csak jelzik a változást, ami még nem mondja, hogy helyesen fejezik ki azt. (A történettudománynak épp az a rendeltetése, hogy minden politikai jelszótól mentesen objektív módszereivel a korfordulat helyes megvilágítására és kifejezésére törekedjék, munkája csak így válhat igazi társadalomszolgálattáAB. programmja ez objektív szakmunkát illetőleg nem kínál, még csak nem is sejttet új módszereket; egyéb munkáiból látjuk, hogy nincs is más módszere, mint történetünk eseményeinek és alakjainak átfestése új jelszavakra. Ami például a faji gondolatot illeti, helyes az, hogy korszakunk elfordulását jelzi a liberális-mechanisztikus társadalomfelfogástól. A fejlődés irracionális mélységeire figyelmeztet bennünket. Amikor azonban e figyelmeztetést teljes megrendítő élményként elfogadjuk, ugyanakkor kétségbevonjuk a fajiság biológiai értelmű megfogalmazását. Egyénileg mi kevesebb szerepet juttatunk a biológiai fajiságnak, mint amennyit a múlt emberöltők liberális felfogása is elismert. Sőt minden tudományos vizsgálat végzetes veszélyének tartjuk a fejlődésnek faj biológiai alapon való magyarázatát. S ismét, ugyanakkor mégis hangsúlyozzuk, hogy a társadalom és a nemzet nem érdekmechanizmus, nem nyelvközösség, sőt nem is csupán kultúrképződmény, hanem a mélységes életből táplálkozó növevény. Amiként azonban a természettudomány is objektív módszerekkel ismeri meg a növény organizmusát, úgy a történettudomány is objektív törvényszerűségekkel a maga sajátos történelmi-szociális növevényeinek fejlődését. Bizonyos, hogy a nemzethez tartozás fogalma megváltozott ma már a liberális korral szemben — de miként változzék meg? Erre az aktuális politikai kérdésre minden nemzetnek, a maga sajátos történelmi organizmusát objektív-tudományos módszerekkel megismerve, sajátos koncepciókkal kell válaszolnia. Nekünk tehát nem a maradiság kell, hanem az új, még újabb a fajbiológiai gondolatnál is, ami tulajdonképen liberális-materialista kezdeményezés volt. Nem a régit gyűlöljük, csak az az igazán új, ami az emberiség előző munkáját teljes mértékben felhasználja és érvényesíti. Csak az az igazán új, ami jobb, tökéletesebb az eddiginél, minden más csak üres ötlet és akaródzás. A „térség" fogalma ugyancsak a régi milieu-elméletben és geográfiai-szociológiai elképzelésekben gyökeredzik, de azért kétségtelen, hogy új jelentkezési módjában mély fejlődésproblémákat vet felszínre. A múlt emberöltők éles racionális államhatárai, sőt a nemzetnyelv területi határai is, vaskötelékeknek bizonyultak az élet számára, érzékeny elvi kizárólagosságuk nem engedett más érvényesülést, kölcsönösséget a nemzetállamok számára.