Századok – 1942
Történeti irodalom - Baráth Tibor: Az új Magyarország történetírása. Ism.: Hajnal István. 453
456 TÖRTÉNETI IRODALOM üzleti szervezkedés segítségével vagyonhoz és hatalomhoz juttat ezernyi munkás élet fölött. Nem elégít ki már a humanizmus elvi hajtogatása sem, a humanitás egyszerűen örök emberi kötelesség, de az egyén sorsa iránt érzékeny és nem aziránt, hogy az egyének elhelyezkedése a társadalomban igyen igaztalanságokat hozhat egész néprétegekre. Hogy a legkiáltóbb példát idézzük, a zsidóságot egyéneiben a magunk részéről nem tartjuk fajbiológiailag determinált erkölcsi fogyatékosságú lényeknek, hanem teljes értékű embereknek. Együttesen, amint egymáshoz való tudatos és tudattalan növevényszerű kapcsolódásuk, a bölcsőtől kezdve sajátos életformákra való nevelésük évezredeken át kialakult, szociális abnormitásnak látjuk őket. Legfőbb képviselői a modern fejlődés racionális eltévelyedésének, amely az élet totalitása helyett kíméletlen okszerű mechanizmust tesz úrrá a társadalomban. Nem mint gyűlölt faji közösséggel kell elbánnunk velük, hanem évezredes szervezetüket kell szétrombolnunk, velünk, parasztjainkkal, munkásainkkal egyenlő totális versenyre kell kényszerítenünk őket, megvonnunk tőlük az egyoldalú, felületes racionális érvényesülés lehetőségeit. Végbe lehet ezt vinni emberi méltóságuk sérelme nélkül is, ha nem is szenvedésük nélkül. A magyar paraszt mindennap szenved, de ezt megszoktuk. 1. Nemcsak a zsidóság szervezetét, hanem a modern intellektualista- kapitalista szervezet minden más egyoldalúságát is ki kell küszöbölnie az új korszaknak, helyette az emberi élet teljességének érvényesülését állítania, kézimunkás és szellemi munkás számára egyaránt. Az igazi „totalitás" megtagadja az atomként elképzelt egyén érvényesülésének korlátlanságát, de kizárja az elvont közösségeszme mindent átható uralmát is. Az egyéni élet teljességét megrontja az is, ha szabad racionális érvényesülést enged számára a társadalomszerkezet, mert az emberektől elidegenítő sivár versenyre készteti, torz életre. A kollektívum elvont uralma hasonlóképen nem óvhatja meg a legjobb szándékú szociális törvényhozással sem az élet teljességét) Olyan társadalomviszonyok kellenek, amelyekben a kölcsönös kötöttség az élet méltóságát szolgálja, örök vágyakozását embertársaival demlsőséges kapcsolódásra, amelyben a kényszer azonos a legméltóbb emberi hajlamok támogatásával. Ilyen társadalomrendet, ilyen „totalitást" azonban nem lehet kiokoskodni.Ismét és ismét az emberi tapasztalat hatalmas gyűjteményéhez kell fordulnunk, a történelemhez.A mai történetírásnak a feladata, hogy kimutassa: az európai fejlődés csodálatos magasságait nem egyoldalú szellemi vagy anyagi tényezők segítségével értük el, hanem oly társadalomszervezettel, amely kicsinyek és nagyok életének teljességét biztosította, primitív viszonyok között is bámulatos sokoldalúsággal. Nem az elmúlt társadalomrend visszaállításáról van szó, hanem a régi társadalomképződés módszereiben rejlő tanulságokról. A „totalitás" gondolata is objektív történettudományos munkát kíván tehát, amit pedig B. programmja a totalitás jelszavának szolgálatában el akar tüntetni. Ő egy elvont szár