Századok – 1944
Ismertetések - Huizinga; J.: Válogatott tanulmányok. Ism.: H. G. 512
512 ESZMETÖRTÉNET HUIZINGA, J.: VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK. Ford.: Radnóti Miklós. Budapest 1944, Pharos, 324. 8°. H. művei, miután, hatásuk érdekes módon inkább műtörténészeink, mint történészeink körében már érvényesült, újabban magyar fordításban megtalálják az utat a nagyközönség felé is. Sajnos, éppen a közönségre való tekintet befolyásolja a kiadókat, így főművét, a Herbst des Mittelatters-t például jegyzetek és apparátus nélkül jelenítették meg, szép Erasmus-ához máig sem nyúltak s legtöbb újat syújtó, burgundi és németalföldi kultúrtanulmányait elhanyagolták aktuálisabb, politikai fejtegetései kedvéért. Annál örvendetesebb, hogy most Tolnai Gábor igényes válogatásában és Radnóti Miklós írói tolmácsolásával olyan szakszerű tanulmányai is napvilágot láthattak, mint a renaissance-problémát gyökeresen újjágondoló két értekezés (a Wege der Kulturgeschichte-ből) és történetmódszertani fejtegetései (az Im Bann der Geschichtekötetből). A szakszerűség persze A.-nál sohasem jelent szárazságot. Maga vallja: „A történelem mindenkor formálás a múlttal szemben s nem is tarthat igényt arra, hogy több legyen." (20. 1.) A történelemtudomány modern fejlődésében éppen a növekvő formátlanságot panaszolja fel, a szemléletességről, képszerűségről, a múlt plasztikus ábrázolásáról lemondást. Vádja nem a szellemtörténészé a pozitivizmus ellen; ebbe a mesterkélten kiélezett ellentétbe nem megy bele. Jól tudja, hogy a pozitivizmus, nagyjai, egy Ranke, Moransen, Burckhardt szemléletesség dolgában utolérhetetlen mintaképei a szellemtörténetnek és saját munkásságával megmutatta, hogy lehet aprólékos, pontos adatokkal elragadó tablót festeni. H. érdeme, hogy nem merev tagadással közelít a más szemléletű elődökhöz, hanem megértő bírálattal és a továbbfejlesztés hajlékony készségével. Szép példát nyújt erre a renaissance burckhardti fogalmának elemzésében. Pillanatra sem vonja kétségbe nagyságát. „Burckhardt már régóta olyan mester, aki felülemelkedett ,az igaza van' vagy ,nincs igaza' ellentéten; már nem a véleménye érdekel, hanem a szelleme." (150. 1.) A feladat az, hogy ez erős egyéniség és multszázadi szellemiség rávetülése alatt újból megközelítsük a renaissance történeti képét. Nincs igaza a renaissanceizmus túlzásainak, amelyek feltétlen modernnek, szertelenül individuálisnak, meglepően természetközeinek rajzolták, de túlzottak az első visszahatások is, melyek időbeli határaival játszadoznak és szétfolyatnak a középkorban vagy a barokkban. A középkorban csakugyan voltak protorenaissanceok és a megújulásból sem hiányzott a kötöttség és a közösségi tudat; schematizáló szembeállítás helyett burckhardti módon megint rá kell hajolni a tényekre, fejlődési szakaszaira bontani az egységesnek és időtlennek vélt középkort, szételemezni renaissance és realizmus, renaissance és természet s főleg renaissance és humanizmus kapcsolatát. Vissza kell adni a fogalomnak eredeti, korlátozott értelmét, a történeti képnek pedig eredeti színes gazdagságát; előítéletek nélkül, bőséges adatok világánál kell hozzáfogni az újjáteremtés munkájához. „Fordulatok és ingadozások, átmenetek és a kultúrelemek keveredései: ez az, ami jellemzi, telíti a renaissance képét." (144 1.) És a történetíró munkája nem lehet más, mint e fordulatoknak és átmeneteknek minél hívebben utánajárni, ahogy maga H. tette a burgundi kultúra nagyvonalú rajzában. H. G. GERÉZDI RABAN: EGY MAGYAR HUMANISTA: VÁRADI PÉTER. (Magyarságtudomány 1942, 305—328, 532—563. 1.) Az első művet nemcsak a tudományos hit tisztasága szokott együttjárni, hanem kisebb-nagyobb bizonytalanságok is úgy, hogy az ismertetőnek rendszerint kímélettel kell lennie. Annál nagyobb öröm, ha a szerző nem szorul rá. Gerézdi Rábán doktori értekezését olvasva ezt érezzük. A magyar humanizmusnak egy erkölcsileg is igen nagy alakjáról, Váradi Péter kalocsai érsekről írt a maga nemében kiváló monográfiát. Komolyan elmélyedt tárgyában és szemmel láthatóan ismeri minden részletét, lélektani érdeklődése és realizmusa pedig lehetővé teszi számára, hogy elmélyedését gyümölcsöztesse. Hogy több helyütt ismétel, az az elemző módszerből következik, hogy az adatokat néha nem tudja a maguk valóságában értékelni, az tisztára tudományos gyakorlat