Századok – 1947
Hírek - Viszota Gyula † Nekr. Bártfai Szabó Lászlótól 358
358 HÍREK VISZOTA GYULA 1871—1947 Élete 1871. február 5-én indult útjára Ercsiben. Atyja szintén Gyula, a falunak 50 éven át mindenki által tisztelt kántora és tanítója, anyja Piazzalonga Sarolta, német származású asszony volt. A családnak két fiúgyermeke volt, mindkettő Székesfehérvárt járt iskolába, Alajos, a fiatalabb, pap lett, s később a tervbevett fiumei püspökségre komoly jelölt, mint prelátus-kanonok fiatalon halt meg. Gyula a pesti egyetemen Gyulai Pál tanítványa, 21 éves korában Széchy Máriáról írt dolgozatával megszerzi a doktori fokozatot. 1893-ban a soproni főreáliskolába nevezik ki tanárnak. A város történelmi hagyományai a fiatal tanár lelkét hamar megihletik, s míg Balla Lajos tanártársa a város határában ásat, Viszota a megyei és városi levéltárban kutatja fel a Széchenyi-emlékeket. Már a budapesti VI. ker. gimnáziumban tanít, amikor (1902-ben) nyomtatásban megjelenik Széchenyiről az első dolgozata (Széchenyi István és Sopron vármegye). Ez volt az első, tudományos módszerrel megjelent Széchenyi-tanulmány, amelyet nem az akadémiai Széchenyibizottság tagjainak valamelyike írt meg és ez nyomban felhívta a fiatal szerzőre Szily Kálmán főtitkár figyelmét. Magához hivatta s megbízta a tervezett Széchenyi-múzeum megszervezésével. Viszott érezte, hogy nagy munkára vállalkozott, és minden szabadidejét erre szentelte. Az ország közvéleménye 1875 óta egyre sürgette Széchenyi irodalmi hagyatékának kiadását, s míg a már kinyomtatott munkák újból sajtó alá való rendezését maga Szily végezte nagy ügyszeretettel, a kéziratban maradt anyag közzététele vontatottan, rendszertelenül és minden tudományos módszert nélkülözve történt. Az inkább politikai sikerekre törekvő Zichy Antal kilenc évvel az iratok megvétele után 1884-ben egy kötetbe beleszorítva kiadta Széchenyi 42 kötetnyi naplófeljegyzéseit, de az olvasó nem tudta belőle kivenni, mi benne az eredeti feljegyzés és mi a kiadó egyéni véleménye.* Három évvel később Széchenyi beszédei jelentek meg (1887), de ebben a kötetben is hiába kereste a kutató az egykorú vagy későbbi irodalom nyomait, sem azt, hogy a szerkesztő legalább a teljességre törekedett volna. Ferenczi Zoltán 1913-ban újabb 18 beszédet közölt az 1839/40-i országgyűlésről. Széchenyi Hírlapi cikkeinek két kötetéből (1893, 1895) szintén egész sereg kimaradt. A Majláth Béla szerkesztésében megjelent Levelek három kötete (1889—1896) külső alakjában is magán viseli a gondatlan szerkesztés jellegét, amenyiben az I. kötet 1814-től 1835-ig, a II. 1827—1839-ig, a III. 1830—1860-ig menő leveleket közli, meg se kísérli a szerkesztő megállapítani, hol van a levél eredetije, a szöveget nem olvassa össze senki, néhány levél (közte az Akadémiához és a Nemzeti Színház igazgatóságához írt) szövege a közkézen forgó másolatok botrányosan hibás alakjában lát napvilágot, a keltezés, címzés gyakran helytelen vagy megfejtetlen, több levél kétszer is megjelent, egymástól eltérő szöveggel, vagy keltezéssel, az angol nyelvűek mind a nyelvet nem tudó egyén másolatai alapján, telve hibákkal, egyetlen levélnél sem jelezték, megjelent-e már nyomtatásban stb. Az ifjúkori leveleket Zichy Antal később adta ki külön kötetben. Az is feltűnő volt, akik Széchenyi írott naplóiból szó szerint idéztek, a szöveget gyakran nem tudták elolvasni s megérteni (Lónyay, Vécsey, Gaal Jenő, Zichy Antal, Ferenczi, Lipthay). Úgy látszott, hogy Széchenyi munkáinak újabb kiadását a tudományos körök tehát mintegy negyedszázadon át (1874—1900) hiába sürgették. Ezen a tarthatatlan állapoton kívánt Szily Kálmán a fentebbi megbízással segíteni. Viszota Gyula 18902—1905 között minden szabadidejét az Akadémián töltötte. Leltározta az országos gyűjtés Útján megvásárolt Széchenyi-iratokat (ez volt a Tasner-hagyaték), a nevezetesebb emlékekből kiállítást rendezett, gondoskodott a múzeum bebútorzásáról és felszereléséről. Így született meg * L. Kossuth Lajos megjegyzéseit a Zichy által közölt naplók saját példányában a Nemzeti Múzeumban, Kossuth L. könyvtára 755. sz.