Századok – 1954
Szemle - Varga János: Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén (Ism.: Mérei Gyula) 452
SZEMLE kisebb szereplőknek a portréja éppolyan találó, mint a birtokos nemesség ingadozását az események sodrában, előbb balra, majd jobbfelé tolódását ábrázoló Pázmándy és Görgey portréja. Az a mód, ahogyan Görgey állásfoglalásának fejlődését osztályhelyzetéből vezeti le és megmutatja, hogy az osztályra jellemző általános vonások mellett hogyan érvényesülnek egyéni, karrierista jellemvonásai, a történelmi személyiség marxista jellemzése szép példájának tekinthető. Ahhoz, hogy ilyen jellemzéseket tudjon adni és hogy megállapításai szilárd és valóban marxista alapon nyugodhassanak, a teljes forrásanyag ismerete révén jutott el a szerző, így tudta elkerülni a néhány adatból történő felületes általánosításokat, vulgarizáló és sematikus ábrázolásokat, így nyílt lehetősége arra, hogy történeti irodalmunk néhány helytelen megállapítását helyreigazíthassa,így pl. a klérus alsó rétegének a szabadságharccal kapcsolatos állásfoglalására vonatkozólag, a nemzetőrség osztályösszetételének megváltoztatásával kapcsolatban, Lamberg megöletésénél a parasztok szerepéről szóló részben, a Görgey kérdés megítélésében stb. eddigi téves, nem elég alapos anyagismeretre felépített és ezért felületesen általánosító, vulgarizáló nézeteket igazított helyre.) Az ismertetés rövidreszabott kerete nem engedi meg, hogy a könyv sok értékes új megállapítása mind elmondható és méltatható legyen. Az eddig elmondottak ezért csak ízelítőt kívántak adni a mű pozitívumairól. Ugyanakkor azonban néhány fogyatékosságra is fel kell hívni a szerző figyelmét, hogy ezekhez hasonlókat ne kövessen el következő munkáiban. Az egész munkára jellemző, hogy olyan mennyiségben sorakoztatja fel az állításokat bizonyító anyagot, hogy az már fölösleges, hiszen azonos típusú jelenséget bizonyít be egy-két jellemző adat helyett néha 15 — 20 azonos jellegű eseménnyel. Ez megnehezíti a könyv olvasását és az általánosító megállapításokhoz való eljutást. A könyv másik fogyatékossága egész eddigi történetírásunk általános hibája. Hiányzik belőle a polgári és a marxista irodalom bírálata. Úgy igazít helyre tévesnek bizonyult nézeteket, hogy — Spira György munkáit kivéve — nem mondja meg, kinek a nézetével vitázik és hogy mennyiben helytelenek azok a nézetek. Helyesen cselekszik, amikor széles keretben mutatja be az osztályok mozgását, erőviszonyait a forradalom során, és magyarázza meg a népfelkeléssel kapcsolatos állásfoglalásukat is, azt, hogy Jellasics menekülése után miért fordult az uralkodó osztály többsége a népfölkelés ellen, hogyan szerelte azt le Görgey segítségével. Úgy vélem azonban, hogy az általános keret jóval bővebb a kelleténél. Sok olyan megállapítást tesz szerző és bizonyít be új anyaggal, amit már eddig is tudtunk Révai József, Andics Erzsébet, Mód Aladár munkáiból és legutóbb a Kossuth Emlékkönyv tanulmányaiból. Az ilyen eredményeket nem kellett volna újra kifejteni és bizonyítani, hanem egyszerűen utalni, építeni rájuk. Ezzel a könyv terjedelme csökkenthető, áttekinthetősége növelhető lett volna. Kissé erőltetettnek látom szerzőnek azt a vitáját, amit egy vagy több, meg nem nevezett történésszel folytat arról, hogy a parasztság 1848 szeptemberében osztályérdekeit nem rendelte alá a függetlenség ügyének, hanem 48 továbbfejlesztésére irányuló követeléseit mindössze félretette addig, amíg 48 márciusának vívmányait biztosítja, hogy azután erre az alapra építve lépjen fel továbbmenő követeléseivel. Tudomásom szerint marxista történeti irodalmunkban senki sem vélekedett másképp, senki sem írta le vagy gondolta azt, hogy a parasztság a szabadságharc végéig félre akarta volna tenni osztályköveteléseit. Senki sem állította azt, hogy a parasztság, amikor 48 őszén március vívmányainak biztosításáért harcolt, ne harcolt volna osztályérdekeiért. Legfeljebb arról volt szó, hogy a 48 továbbfejlesztéséért vívott harcát tette félre ideiglenesen és vette elő újra, amikor a középnemesség jobbratolódása november körül megindult. így szögezte ezt le legutóbb Spira Györgynek a Kossuth Emlékkönyvben megjelent tanulmánya is. Számos apróbb pontatlanság, ellentmondó részlet akad még a műben. Mindez azonban nem homályosíthatja el azt az általános benyomást, hogy történettudományunk alapos, lelkiismeretes forráskutatáson nyugvó, a történeti tények szilárd talajára épített és ennek alapján helyes elvi általánosításokat tartalmazó új marxista művel gazdagodott. MÉREI GYULA 14 Századok