Századok – 1956
SZEMLE - Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai (Ism. Borus József) 473
SZEMLE írás fejlődését és terjedését illetőleg. (Bischoff és Post többek között a mi előző munkáinkra is hivatkoztak, azokra, amelyek az Amer. Hist. Rev. szerint nem állották meg a kritikát.) Azok, akik újabb munkánkról, az egyetemek írásoktató szerepéről csak mint alapnélküli koncepcióról írtak, nyilván nem értesültek még az írástörténet módszereiben jelentkező új fordulatról. De bármennyire mutatkozik is ma még a szkepticizmus kutatásainkat illetőleg, a legélesebb cáfolat sem tud ma már elhangzani az eredményeknek bizonyos mértékű, legalább hallgatólagos elismerése nélkül. A döntő lépés megtörtént , s nézetünk szerint a magyar történettudománynak az eddigieknél sokkal hatalmasabb karcsapásokkal kellene részt vennie az idevonatkozó kutatások nemzetközi versenyében, hogy a végső sikerek learatásában is méltó része legyen. HAJNAL ISTVÁN KOSSUTH LAJOS KORMÁNYZÓELNÖKI IRATAI 1849. április 15.—augusztus 15. (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1955. 97. 1.) A Századok 1919 — 20. évi összevontan megjelent évfolyamában egy, a Történelmi Társulat „nemesen gondolkodó" elnökét, Klebelsberg Kunó grófot reklámozó közlemény adott hírt arról, hogy a meginduló „Magyarország Újabbkori Történetének Forrásai" című kiadványsorozat 3. száma „Angyal Dávid, Görgey és Kossuth levelezése" lesz. Az 1920. május 14-én tartott társulati közgyűlésen Klebelsberg már a sorozat negyedik köteteként említette Kossuth és Görgey levelezését. A Fontes-sorozat 1924-ben megjelent első 48-as tárgyú kötetének társulati előszava szerint a terbe vett kútfők kiadásával az „1848 — 49-iki szabadságharcunk történetét akarjuk teljesen földeríteni". Beszél is az előszó a Honvédelmi Bizottmány és Kossuth kormányzósági iratairól, mint amelyek Bécsben előkerültek. (Századok, 1919 — 20, 309. ill. 331. 1. és Steier Lajos : Beniczky, V. 1.) Nem akarjuk tovább sorolni a felszabadulás előtti Magyar Történelmi Társulat ígéreteit ; tény, hogy mind a Fontes-sorozat 1945-ig megjelent több mint 20 kiadványában, mind a társulat által közreadott egyéb művekben Kossuth 1848 — 49. évi nagyszabású tevékenységének roppant iratanyagából alig néhány akta jelent meg. Ha valaha megírják a Magyar Történelmi Társulat történetét, érdemes lesz majd megvizsgálni a társulat kiadói tevékenységét,az ellenforradalom 25 éve alatt. A Fontes-sorozat köteteinek tanúbizonysága szerint az 1848 —49-re, ezen belül Kossuth tevékenységére vonatkozó iratok nem anyagi nehézségek folytán nem láthattak napvilágot , megjelentetésüket az ellenforradalmi rendszer legfőképpen a nép aktív forradalmi és honvédő szerepét hatalmas erővel bizonyító voltuk miatt mellőzte. A felszabadulás után a Magyar Történelmi Társulat megkezdte Kossuth összes munkáinak kiadását. XIX. századi történetünk e legnagyobb alakjának műveiből meg is jelent az Országgyűlési Tudósítások 3 kötete, majd a társulat vezetősége Kossuth születésének 150. évfordulójával kapcsolatban a korábbi, időrenden alapuló tervet helyesen megváltoztatva, előrehozta Kossuth 1848 —49. évi iratainak kiadását. E dokumentuok az 1847—48. évi országgyűléssel kezdve, 1849 augusztus közepéig 5 terjedelmes kötetet töltenek meg, s közülük eddig 4 jelent meg. Kossuth Lajos Összes Munkáinak legutóbb megjelent, XV. kötete : Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai a szabadságharc eddig legkevésbé ismert szakaszát, a Függetlenségi Nyilatkozattól a bukásig terjedő négy hónapot öleli fel. A kötet első irata a Habsburg-család Arad megyei birtokainak lefoglalására szolgáló intézkedés, az utolsó pedig a lemondott kormányzónak James Bloomfield néven a belgrádi angol konzulátushoz beadott útlevélkérelme. E két okmány között közel hatodfélszáz tételszám alatt vannak Kossuth kormányzói tevékenységének iratai, melyekből megismerjük a szabadságharc e drámai szakaszának főbb problémáit. A kötet elé írt rövid előszóban Barta István elmondja, hogy 1849 áprilisával „a minisztérium megalakulásával a magyar forradalom belső fejlődésének lendülete megtorpant, hajtóereje, Kossuth és a baloldal szövetsége felbomlott, s ez a körülmény, párosulva a békepárt előretörésével, a katonai erőviszonyok mind kedvezőtlenebb alakulásával és az egyre nyomasztóbbá váló külpolitikai elszigeteltséggel, drámai gyorsasággal sodorta a bukás felé a szabadságharc ügyét." (5.1.) E helyes, bár nem szabatosan meg