Századok – 1956
SZEMLE - Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai (Ism. Borus József) 473
SZEMLE fogalmazott megállapításból kiindulva nézzük meg : milyen erőkre támaszkodott Kossuth 1849 áprilisa után? Kossuth és a nép kapcsolatában a Függetlenségi Nyilatkozat kimondása után erőteljesen folytatódott a korábban megindult bomlási folyamat. A hadiesemények kedvező alakulása nem tette külön szükségessé, a Szemere-minisztérium léte és főleg Szemerének a békepárt intencióinak megfelelő korlátozó tevékenysége egyenesen akadályozta Kossuthnak a néppel való közvetlen kapcsolatát. Kossuth népszerűsége egyáltalán nem csökken, mint azt az ország függetlenségének kimondása alkalmával kapott hódoló nyilatkozatok (Kossuth válaszai 267. s köv. 1.), vagy hónapokkal később a szegedi fogadtatás mutatja (700 — 701. 1.). Ez a népszerűség azonban önmagában nem lehet és nem is elegendő a nép mozgósításához az intervencióra való felkészülés heteiben, s különösen a Habsburg—cári csapatok túlereje elleni harc idején. Kossuth kormányzóelnöki irataiban is van — bár elég szórványos — nyoma a népről való gondoskodásnak. Április 18-án személyesen intézkedik egy özvegyasszony segélyezésére, akinek öt katona fia harcol a honvédseregben (38. 1.); többször figyelmezteti a hadvezéreket, hogy ne terheljék a népet feleslegesen fuvarozással (116., 740 — 41. 1.) ; de törődik a rokkantakkal (361 — 62., 753. 1.) ; az özvegyekkel (751. 1.) és nem engedi, hogy a népet erőszakos végrehajtásokkal zaklassák (128. 1.). Nyilvánvaló, hogy a nép fegyveres harcra való mozgósítására 1849 nyarán nem lehetett elegendő a hűbéri viszonyok maradványai megszüntetésének ígérete, még kevésbé az 1848 őszén és telén, de még 1849 tavaszán is sikeres gyújtószavú felhívások. Kossuth 1849 júniusában és júliusában kelt, a néphez intézett felhívásai azonban nemcsak számukat tekintve kevesebbek az előzőknél, mondanivalójukban sem érik el a korábbi rendeletek szárnyaló lendületét (1. 602. s. köv., 716. s. köv. 1.). A szívekre ható, őszi és téli kiáltványokat, melyekből még ma, 100 év elmúltával is a lángész lobogása süt felénk. 1849 nyarán inkább a veszedelem nagyságát magyarázó felhívások váltják fel, amelyekben nincs konkrét útmutatás a harcra, s a kormánybiztosi teljhatalmat a papi kereszt helyettesíti. Érdemes szemügyre vennünk az intervenció elleni harc előkészítésére vonatkozó iratokat is. Az északkeletről várható betörés elleni védelmet Kossuth Dembinski serege feladatául tűzte ki (107., 189. s köv. 1.), Dembinski azonban már május végén lemondott (407 — 408. 1.), viszont e lemondás elfogadása után (447. s köv. 1.) vonakodott átadni serege parancsnokságát, sőt június 15-én azt írta Kossuthnak, hogy nem egyezhet bele olyan tervek végrehajtásába, amelyeket károsaknak lát (513—14. 1.). Az a tény, hogy a kormány rendeleteinek februárban még szinte túlbuzgalommal engedelmeskedő Dembinski alig négy hónap múltán már ilyen hangot üthetett meg a kormányzóval szemben, a politikai vezetés nagymérvű háttérbe szorulását mutatja. Az engedetlenségben nem Dembinski vezetett, hanem Görgey, aki április 14. után, és békepárti kapcsolatainak hatására, nemkülönben a hadügyminiszteri pozíció lehetőségeit kihasználva, nem sokat törődött Kossuth rendelkezéseivel, különösen június végétől (vö. 622., 626. stb. 1.), ugyanakkor a baloldali, illetve Kossuth-párti tábornokok eltávolítására törekedett. E törekvések nem jártak ugyan közvetlen eredménnyel, de sokat rontottak Kossuth és Perczel, valamint Kossuth és Bem viszonyán. Perczel Kossuth esélytelensége és Görgey manipulációi miatt megengedhetetlen hangú kirohanásokat intézett a kormány és Kossuth ellen (328., 489., 499. stb. 1.) . Bem viszont a Vécseyaffér miatt megsértődve visszament Erdélybe (415. 1.), s onnan sem Kossuth ismételt sürgetésére, sem személyes kérésére (544. 1.) nem mozdult ki többé, csak augusztusban, a bukás napjaiban. Az intervenció elleni harc előkészítéséről szólva még egy fontos tényezőt kell figyelembe venni : és ez a fegyverhiány. A honvédsereg sohasem bővelkedett gyalogsági fegyverekben és lőszerben, de a hiány 1849 nyara előtt nem gyakorolt komolyabb befolyást a hadműveletek menetére. Az intervenció veszélyének közeledtekor azonban Kossuth a megnövekedett szükségletek kielégítése érdekében a korábbinál sokkal határozottabban sürgeti a salétromtermelés (121., 466. stb. 1.) és a lőszergyártás fokozását (122., 393. 1.), legfőképpen pedig a fegyverhiányon próbál segíteni (228., 329. stb. 1.) Perczelnek írja május 25-én : ,,Ha te fegyvert tudnál Belgrádból szerezni, a hazát mentenéd meg vele, mert minden ezer fegyver, annyi mint egy új batalion , mert Istennek hála, ember volna elég" (388. 1.). A kötet gazdag anyaga nemcsak tovább viszi a szabadságharc ez utolsó, drámai hónapjaira vonatkozó, és eddig elég általánosságban mozgó ismereteinket, hanem számos kérdésben részben teljesen új anyagot hoz, vagy új megvilágításba helyez már ismert kérdéseket. Rendkívül sokoldalú pl. az a kép, amit Kossuthnak a júniustól augusztusig terjedő két hónapban a hadvezetés irányításáért folytatott harcáról találunk az iratok-