Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 46
48 MÁLYTJSZ ELEMÉR maró jövedelme, a második vonatkozásban pedig oly módon, hogy az állam egyes beneficiumok birtokosait adófizetésre kényszerítette, egyidejűleg az érseki és püspöki székeket hosszú ideig betöltetlenül hagyva, az egyházmegyék kormányzását világi gubernátorokra bízta s bevételüket állami kiadások fedezésére fordította. Zsigmond politikájának Rómával szembe forduló tendenciáját a magyar klérus kezdettől fogva helyeselte, sőt annak inspirálója éppen legműveltebb rétege, a magisterek csoportja volt. Az egyházpolitikának ez a vonala töretlenül érvényesült Hunyadi korában is. Az ő idejében tartott országgyűlések tehát sorra megerősítették Zsigmond vívmányait, sőt azokat büntető szankciókkal megtoldották. Az 1440-i koronázó országgyűlés tilalma szerint pápai bullát sem idegen, sem indigena nem hozhat be az országba, hogy segítségével egyházi javadalmat nyerjen el vagy bárkit külföldi bírói fórum elé megidézzen,s az 1445-i országgyűlés megtiltotta, hogy bárki pert kezdjen a római kúriában s mindenkit arra utasított, hogy panaszával hazai egyházi bíróságokhoz forduljon, az 1447-i pedig megismételte, hogy javadalmat a pápától nem szabad elfogadni, sem előtte pert kezdeni, mert mindkét esetben a hűtlenekre váró száműzetés lesz a büntetés. Ugyanez az országgyűlés végül azt is kimondotta, hogy külföldi egyáltalán nem nyerhet el Magyarországon beneficiumot.9 Ellenben Zsigmond egyházpolitikájának azt a részét, amely a klérus itthoni érvényesülését korlátozta, Albert választási feltételeinek értelmében, azokat megismételve az 1439-i országgyűlés is hatálytalanította.10 Az egyháznagyok befolyása és hatalma 1437 után ezzel ismét megtámadhatatlan lett, a társadalmi és állami rend változhatatlan része. Az országgyűlési végzéseknek sincs más céljuk, mint a most már végérvényesen visszaéléseknek bélyegzett jelenségek megszűnését gyorsítani, így fogható fel az 1445-i országgyűlés rendelkezése, hogy minden püspökséget, apátságot s általában egyházi javadalmat, vissza véve a világiaktól, klerikusoknak kell adni, hasonlóképpen a tizedek s más egyházi jövedelmek birtokába vissza kell helyezni a prelátusokat.11 A szembefordulás Zsigmond politikájával azt jelentette, hogy általános hadbaszállás esetén a prelátusoknak több alkalmuk nyílt, hogy ismét ők állítsák ki, a régi szokásnak megfelelően, a bandériumokat, azaz ők végezzék azt a katonai szolgálatot, amelyet csak az imént helyettük zsoldosokkal vagy a királyi bandériummal az uralkodó látott el. Az összefüggés az egyháziak megadóztatása és bandériumállítási kötelezettségük megszűnése között magától értetődő, hasonlóképpen adómentességük biztosítása és haditerheik felújítása között. Igaz, Albert választási kötelezvénye nem szól az utóbbiról, de az 1439-i decretum annál határozottabban hangsúlyozza a kapcsolatot, amidőn kijelenti: „Az egyházak és az egyháziak a nem rég visszaélésszerűen elrendelt adóktól legyenek szabadok és mentesek, a hadiszolgálatokat azonban a 6 Barid I.: Egyház és állam viszonya Magyarországon a középkor végén. Budapest, 1935. 35. sköv. 1. Kardos T.: A huszita mozgalmak és Hunyadi Mátyás szerepe a magyar nemzeti egyház kialakításában. Századok 1950. 128. sköv. 1. 74. art. Kovachich J. N.: Sylloge decretorum comitialium inclyti regni Hungáriáé. Pest, 1818. I. k. 73. 1. 8 16. art. Uo. 103. 1. 8 36. és 6. art. Uo. 130. és 118. I. 10 Az 1439-i decretum 1., 4. és 19. articulusai. (A Corpus iuris Hungarici különböző kiadásaiban.) 11 14. art. Kovachich: Sylloge I. k. 103. 1.