Századok – 1982
Tanulmányok - Makk Ferenc: III. Béla és Bizánc 33/I
34 MAKK FERENC között a bizánci trón örökösének tették meg, majd 1171 márciusában a gyermek Alexioszt társcsászárrá koronázták. Nyilvánvaló, hogy ezek után a császári korona várományosából szerény helyzetű udvari előkelővé lesüllyesztett Béla-Alexiosz érdeklődése fokozott mértékben fordult Magyarország felé. Ennek bizonyságául szolgálhat az a „Dominus A" nevében íródott és legnagyobb valószínűséggel 1170 első felében kelt latin nyelvű oklevél, amelyben Béla Alexiosz antiochiai feleségével együtt nagy összegű adományt tett a jeruzsálemi johannita lovagok számára. Ebben az oklevélben Béla magát Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercegének nevezi, azaz - kiesvén a bizánci trónörökösi méltóságból — ugyanazt a címet viselte, mint amely az 1161-1163-as években Konstantinápolyba érkezése előtt Magyarországon is megillette őt. Bizáncban éber figyelemmel kísérték a magyarországi eseményeket. Ez derül ki Kinnamosz és Nikétasz tudósításából. A görög történetírók elmondják, hogy 1172 tavaszán Manuél császár, miután értesült a Nemanja István vezette szerbek lázadásáról és a magyar király haláláról, gyorsan cselekedett: a fővárosból azonnal Szófiába ment, ahol a szerb hadjáratra induló seregeinek gyülekezniök kellett. Itt fogadta a baszileusz azokat a magyar követeket, akik azért jöttek, hogy Bélát királyuknak magukkal vigyék, mivel véleményük szerint őt illeti meg a korona. Kívánságuk találkozott Béla ambíciójával s Mánuél azon igényével, hogy újra általa támogatott király kerüljön Magyarország trónjára. Kinnamosz elbeszéli, hogy ekkor Manuél királlyá nyilvánította Bélát, és feleségével együtt Magyarországra küldte. Előzőleg azonban a herceg esküvel ígérte meg, hogy mindig védelmezni fogja azt, ami a császár és a bizánciak javát szolgálja.7 II. Iszaakiosznak 4 Az említett eseményekre és azok értékelésére vonatkozó gazdag irodalmat ld. Makk F.: Magyar-bizánci kapcsolatok a XII. században. Kéziratos kandidátusi értekezés. Szeged, 1978. (továbbiakban: Makk 1978.) 157-161., 176-180., 197., ill. Makk F.: Megjegyzések III. István történetéhez. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica LXVI. Szeged 1979. (továbbiakban:Makk 1979.) 29-34. G. Fejér: Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis I-XI. Budae 1829-1844. (továbbiakban : CD) V/l. 284-287. J. Delaville le Roulx: Cartulaire général de l'Ordre des Hospitaliers de S. Jean de Jérusalem (1100-1310) I. Paris, 1894. (továbbiakban: Delaville 1894.) 222-223. - A kutatás egyetért abban, hogy az oklevél „A"-siglája alatt Béla-Alexioszt kell érteni, a diploma datálásával kapcsolatban azonban erősen megoszlanak a vélemények, így pl. Városy Gy.: (Antiochiai Anna magyar királyné származása és családi viszonyai. Századok, 1886. 875. 1. jegyz.) 1167-re vagy 1168-ra, Pauler (i. m. I. 503. 521. jegyz.) 1165-re, Györffy Gy. (Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata. Levéltári Közlemények, 1970. 228.) 1168-1170 körüli időre teszi az oklevél keletkezését. Felfogásukat arra alapozzák, hogy Guilbert d'Assailly, a johannita lovagok vezetője -akinek neve szerepel a diplomában - legkésőbb 1169-ben leköszönt tisztségéről, s elhagyta Jeruzsálemet. Bebizonyosodott azonban, hogy a johanniták nagymestere kétszer mondott le, s második, végleges lemondása 1170 júniusa után történt. J. Delaville le Roulx: Les Hospitaliers en Terre Sainte et à Chypre [1100-1310]. Paris, 1904. 76-79.; C. E. Engel: Histoire de l'ordre de Malte. Genève-Paris-Munich, 1968. 48. Ily módon nincs akadálya annak, hogy e jeruzsálemi oklevelet 1170 első felére datáljuk. GCD V/l. 284.; Delaville 1894. 222. Egyébként Reiszig E. is úgy vélekedett, hogy az oklevél keltének időpontjában Béla herceg már nem volt bizánci trónörökös (A jeruzsálemi Szent János-lovagrend Magyarországon I. Bp., 1925. 28.). 1 A. Meineke: Ioannis Cinnami Epitome rerum ab Ioanne et Alexio Comnenis gestarum. Corpus scriptorum historiae Byzantinae. Bonnae, 1836. (továbbiakban: K) 286-287.