Századok – 1982
Tanulmányok - Makk Ferenc: III. Béla és Bizánc 33/I
3* III. BÉLA ÉS BIZÁNC 35 1193-ban kelt s III. Coelestin pápához írott levele szerint Béla ekkor még arra is kötelezte magát, hogy Szerbia ügyeibe a baszileusz véleményének megkérdezése nélkül nem fog beavatkozni. Ezt a kötelezettségvállalást a szerbek 1172 elején kirobbant függetlenségi harca tette szükségessé. A korábbi évek tapasztalatai alapján ily módon kívánta a bizánci uralkodó megakadályozni azt, hogy magyarok és szerbek között Bizánc-ellenes együttműködés jöjjön létre. Korabeli pápai és bizánci forrás úgy állítja be az eseményeket, mintha a hazaérkező Béla hercegnek — az ország főembereinek közös akaratából — minden nehézség nélkül sikerült volna birtokba vennie az országot. III. Sándor pápa 1179 tavaszán a következőket írta ezzel kapcsolatban Lukács esztergomi érseknek: „Te magad és a királyság többi előkelői... Bélát közösen a magyarok felséges királyává választottátok, és őt Görögországból az ország élére és kormányzására hazahívtátok". Nikétasz pedig azt írja, hogy „Paionia [ti. Magyarország] akadály nélkül a királyi koronával illette őt, s Béla ellentmondás nélkül az egész nép uralkodója lett".10 A későbbi események ismeretében nyilvánvaló e tendenciózus beállításnak a célja: úgy kívánta bemutatni a pápa és a baszileusz segítségével trónra került Bélát, mint aki a külső pártfogás mellett kezdettől fogva élvezte az uralkodó osztály egészének támogatását. A Béla herceg hazakerülését követő események homlokegyenest ellenkeznek forrásaink beállításával. Ugyanis Bélának itthon csaknem egyéves küzdelem után sikerült elnyernie a királyi koronát. A kortársak előtt jól ismert volt az egyházi koronázás királyt kreáló aktusának jelentősége, hiszen Hartvik püspök már Kálmán alatt kidolgozta azt az elvet, amely a koronázásnak és a királyság birtoklásának lényegi kapcsolatát fejezte ki. Kálmán óta általánosan elfogadottá vált az elv: akié a korona, azé a királyság. E felfogás szerint „a regnum, a királyság, a királyi hatalom birtoklása ... a coronától, a koronázás tényétől függ".11 Nyilvánvaló tehát, hogy az idegen földről hazaérkező Béla számára rendkívül fontos volt az, hogy a lehető leghamarabb királlyá koronázzák.12 Az esztergomi érsek azonban, akinek ez a hatáskörébe tartozott, egyik forrásunk szerint simoniagyanús ügyre hivatkozva megtagadta a koronázást Bélától.13 Véleményük szerint ez arról tanúskodik, hogy a szélsőségesen gregoriánus beállítottságú Lukács érsek minden bizonnyal kezdettől fogva ellenezte Béla hatalomra kerülé sJ. Darrouzès: Georges et Démétrios Tornikés. Lettres et discours. Paris, 1970. 343. 9 W. Holtzmann: XII. századi pápai levelek kánoni gyűjteményekből. Századok, 1959. (továbbiakban: Holtzmann 1959.) 413. '"Nicetae Choniatae Historia. Corpus fontium históriae Byzantinae XI/1. Rec./. A. v. Dieten. Berolini et Novi Eboraci, 1975. (továbbiakban: II) 170. 11 Csóka J. L.: A latin nyelvű történeti irodalom kialakulása Magyarországon a XI-XIV. században. Bp., 1967. 422., 423. Ld. még ehhez Bartoniek E.: A magyar királyválasztási jog a középkorban. Századok, 1936. 368. és Kristó Gy.: Legitimitás és idontitás Századok. 1974. 591., 594. Vö. Gerics J. : Krónikáink és a Szent László-legenda szövegkapcsolatai. Középkori kútfőink kritikus kérdései. Szerk: Horváth J. és Székely Gy. Bp., 1974. 126-136. 112. századi példák egyébként azt mutatják, hogy zökkenőmentes hatalomátvétel alkalmával mindössze néhány nap, esetleg egy-két hét volt szükséges az új király megkoronázásához. Ebből a szempontból viszont III. Béla esete Kálmánéhoz hasonlítható, akinek megkoronázása csaknem egy évvel I. László halála után történt meg. Utóbbira ld. Györffy Gy.: A XII. századi dalmáciai városprivilégiumok kritikájához. Történelmi Szemle, 1967. (továbbiakban: Györffy 1967.) 50. 1 ъHoltzmann 1959. 413.; CD II. 436., CD III/1. 91-92.