Századok – 1989
Tanulmányok - Hajnal István: Kézművesség írásbeliség és európai fejlődés III–IV/407
410 HAJNAL ISTVÁN Mindezen újításoknak legalább kezdetei egy olyan korban, amelynek nem volt pénzgazdasága, kereskedelme, igazi városa, sőt néha még államnak nevezhető állama sem. Mint látjuk, nem a felfedező ötlet, gondolat a lényeges mindebben, hanem közkeletű eljárások kialakításával a természet elemeinek az emberi társadalomba való hasznos beiktatása. Ez azonban a technika igazi értelme. Történész számára szokatlan és fáradságos feladat a technika, a gyártásfolyamat apró részleteinek megismerése. Azonban a munkamódszer részletei világítják meg minden más forrásnál élesebben a munkaszervezetek lényegét. A korai francia kézművesszervezetekről szóló feldolgozásokat tehát ilyen szempontból kell kiegészítenünk. A francia kézművesség első írott emlékei nyilvánvalóan régi, kora középkori alakulásokról számolnak be, a céhek formális megalakulása csak a XIII. században kezdődött. Ősi, földesúri eredetű kézművesszervezetek. Párizsban maga a király a földesúr. De egy-egy szakma „magisteriumának" udvari tiszt a birtoklója; olyan felsőbbség aki a királlyal szemben is csak a szakmának megbízható képviselője, nem pedig a király parancsainak végrehajtója. A magisterium közvetlen birtoklása már ez az udvari tiszttől is többnyire egy másik funkcionáriusra szállott át, aki még mindig nem a kézművesek közül való, s tulajdonképpen csak a védelmező, bíráskodó és ellenőrző tekintély szerepét viszi. Ő sem felelős másként felfelé, mint a szokásos rend fenntartásáért. Sem felsőbb parancsra, sem saját kezdeményezéséből nem avatkozhat bele a kézművesmunkába, semmi joga sincs a dolgoztatásra. Alatta a szakma rendesen több specialitásra tagozódik. Bennük a kézművesmesterek mindegyike teljes önállósággal, a vásárló közönséggel is szabad, közvetlen érintkezésben. Számos kisműhely, de igen közeli, szomszédságos, szokásos kölcsönösségben végezve munkáját. E bonyolult régi szokások őre és bírája, a kézművesmesterek közreműködésével, a magisterium közvetlen tulajdonosa. A kézművesmester helyzete megrendíthetetlen, amíg a szokásos szabályok szerint él és dolgozik. Felfelé, a királyig, csak bizonyos régi, szokásos szolgáltatásokkal, illetékekkel tartozik, egyébként a maga gazdája. A szabályok szerint való tanonckodás után lett mesterré, és a korporáció szabályozottságának tekintélye hozza neki a vásárlókat. Egymással szoros szomszédságban dolgozó műhelyek, mindegyiknek érdeke a másiknak tisztességes munkája is, a korporáció hírnevének fenntartására. Csak a személyes munka tisztességes és szemlélhetően ellenőrizhető, tehát tilos a bérmunkásokkal való dolgoztatás. A mester rendszerint csak a fiát tanítja ki mesterségre, szükség esetén egy-két tanoncot vagy segédet is fogadhat; a műhely egyik leglényegesebb feladata mindenesetre az olyan utódok képzése, akiknek munkájában, életvitelében a korporáció minden tagja megbízhat.7 . Az Alpokon inneni kézművestestületek eredetéről, őskoráról folyó nagy vitát R. Eberstadt munkái indították meg: Magisterium und Fraternitas (Schmoller: Staats- und sozialgeschicht. 1. Forschungen, Bd. XV., 1897.) és Das französische Gewerberecht und die Schaffung staatlicher Gesetzgebung und Verwaltung in Frankreich. (U. o. Bd. XVII., 1899.) Eberstadt kevéssé illeszti be a kérdést a nyugati kisbériesség általános társadalomszervezetébe, a földesúri kézművestelepülést túlságosan a két jogi szélsőség, a szolgamunka és a szabad haszonra dolgozás szempontjaiból tárgyalja. Egyébként a középkori munkaszervezetet illetőleg eddig inkább csak a részletkutatások hoztak értékes eredményeket. Az összefoglaló munkák közül E. Levas seur: Histoire des classes onorières et de l'industrie en France, 1900., inkább csak használható adatcsoportosítás; P. Boissonnade: Le travail dans l'Europe chrétienne au moyen âge, 1930. megokolásai közhelyszerűek.