Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - K. Lengyel Zsolt: Der gelehrsame Exilant. Eine kleine Biografie des Historikers Thomas von Bogyay (Törő László Dávid)
TÖRTÉNETI IRODALOM szemlélteti az a tény, hogy az államnak akkora szüksége volt a püspök jelenlétére az egyházzal való kapcsolatának rendezésében, hogy ő maga kötött kompromisszumot vele. A munka megismerése után meggyőződésem, hogy ma a legfontosabb, amit tanulhatunk Márton Árontól, az az állhatatosság. Személye és története az eszmék melletti kitartás és hűség, illetve a szellemi kíváncsiság ritka példája. Lőrincz Lili & Lengyel Zsolt DER GELEHRSAME EXILANT Eine kleine Biografie des Historikers Thomas von Bogyay Verlag Friedrich Pustet, Regensburg 2018. 328 oldal Az emigráns történetírás megítéléséről, fogalmáról élénk diskurzus folyik a nemzetközi historiográfia-írásban. Peter Burke amellett érvel 2017-ben megjelent monográfiájában (Exiles and Expatriates in the History of Knowledge, 1500—2000), hogy a hazájukból önként vagy kényszerűségből távozó tudósok az új környezetükbe gyümölcsöző kritikai szemléletet hozhatnak magukkal, amellyel hozzájárulhatnak tudományágak deprovincializálásához, több szemszögből történő újragondolásához. Óvatosságra intenek viszont Stefan Berger és Antoon de Baets megjegyzései (Reflections on Exile Historiography. Storia della Storiografia 69. [2016] 11-26.), akik olyan eseteket is kiemelnek, amikor az emigráció inkább bezárkózáshoz, önként (például nacionalista meggyőződésből) vállalt vagy kényszerűségből (nyelvi korlátok, megélhetési nehézségek miatt) bekövetkező elszigeteltséghez vezet. A témát övező figyelem szempontjából K. Lengyel Zsolt Bogyay Tamásról szóló életrajzának megjelenése kifejezetten örvendes eseménynek tekinthető. Bogyay Tamás (1904—1994) művészettörténészi munkásságának középpontjában elsősorban a középkor és a magyar történelem kérdései álltak. A szakma figyelmét először az 1934-ben megjelent disszertációjával (A művész a korai középkorban) hívta fel magára, később pedig a jáki apátsági templommal foglalkozott behatóan. 1940 és 1945 között a Vallás és Közoktatási Minisztériumban dolgozott, majd a budapesti Szépművészeti Múzeum műtárgyszállítmányának kísérőjeként 1945-ben Németországba került. Bár Bogyay kezdetben csupán átmenetinek tekintette új élethelyzetét, Németország egy idő után állandó lakhelyévé vált. Alkalmi munkákat követően a Szabad Európa Rádiónál talált stabil állást, ám a nehéz körülmények ellenére sem hagyott fel a történészi munkával, sőt a németországi emigráns magyar történetírói körök egyik kiemelkedő alakjává vált: ő volt például az 1962-ben alapított müncheni Magyar Intézet első igazgatója. A Bogyay életéről szóló mű szerzője a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének igazgatója és már régóta foglalkozik a kérdéskörrel, kutatásainak eredményeit pedig korábban magyar és német nyelven is publikálta. Témaválasztásához a szakmai érdeklődés mellett minden bizonnyal hozzájárultak a kedvező forrásadottságok és a személyes érintettség is. Ami az első feltételt illeti, Bogyay Tamás hagyatékának döntő része a 2009-ig Münchenben működő Magyar Intézet birtokába került. E korpusz tartalmazza a művészettörténész levelezését, kéziratait, fényképeit és a kb. 2000 kötetből álló magánkönyvtárát is. A historiográfia-írás számára kincsesbányának számító forrásbázis mellett K. Lengyel Zsolt támaszkodik a Bogyayvalké SZÁZADOK 155. (2021) 3. SZÁM 682