Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1838-03-23 / 24. szám
Vak lárma. A’ Hírnök’ Századunk a’ 4dik számában, 32dik lapján, egy furcsa történetet, egy kis tatárfutást is olvasunk ; nem ugyan hazánkról, a’ mi itt néhanapján több századokig épen nem volt újság, sőt folytában majdnem szokássá látszik vala válni; — hanem még a’ régi kis Ázsia, vagyis a’ mostani Natolia’Nikaea nevű városában. De tudnám én ennek egy hasonló példáját állítani hazánkban, nevezetesen a’ másik szomszéd hazában, Erdélyben ij, még pedig nagyobb scalában. Tudnillik 1762-adikban Erdélyben egyszerre híre futamodik, hogy a’ tatárok látogatóúl bekészűlnek, és talán már Moldovába be is nyomultanak légyen. — Ezen vak hírt hitték is, nem is; de mind a’ mellett az erdélyi atyafiaknak még szájok’ ízében lévén az előbbeni gyakor ’s több izbeli, de főkép az utolsó, ámbár az előbbeniekhez képest kisebb tatárjárás 1738-9dikben, csakugyan gyanúperrel éltek, ’s ész nélkül ’s megrémülve szemléltek, füleltek. — Ennek folytában többi közt — hogy egy különös példát említsünk — nevezetesen Gernyeszegen, Maros-Vásárhelyhez közel, az akkori ottan lakozó gróf Teleki Lászlónak épen a’ menyét hozák vala házához, ’s ennél fogva javában vendégeskedvén ’s épen ebédnél ülvén, betoppan egy valaki ’s felkiált: „itt a’ tatár már csak két órányira, Szász-Régenben!“ — Kosza, kirúgják magok alól a székeket, ’s már is a’ felső emeletü kastélyból ellátják a’ porfelhőket, a’ mit régóta a’ tatármazsírozás’ jeléül tartanak vala; csakhamar felszeszpelődvén eltakarodék az egész menyegzői úri ház, minden pereputtyostul, úgy hogy egy óra múlva se’hírek se’hamvok, csak hűlt helyek, — M.-Vásárhelynek, Radnótiinak;— de ott sem sokat szemetezvén, nem is sokat statlonirozgatván, csakhamar lélekszakadva Kolozsvárott teremnek. De nem csak egyedül ezek, hanem az egész haza is erre a’ hírre fellármázva, felzavarva, az egész ország’ színe java, a’ ki csak bírt, sebbel-lobbal oda csődül; csakhamar megtölti a’ várost, mintha diétázni, vagy legalább productionale fórumot akartak volna tartani. Itt egymás’ szemébe tekintgetnek, a’ híreket egymással cserélgetik ; itt már a’ tatárokat kiki szentül hitte, — de látni senki sem látta, mint a' kísérletet. — Itten egész álló helet relieftésben, rémülésben töltvén, vesztegelvén, úgy hogy még a’ l’hombrázást is felejthették, végre csakugyan kisül, hogy csupa vak hit, és semmi sincs az egész dologban ; — és így valóságos áprilist jártak, ’s ennél fogva egymást kikaczagva, a’ mint összegyűltek, úgy eloszolván, szégyenlővel haza kullogtak. Utoljára is az egész hír egyik székelyföldi, Moldovával határos , úgy tetszik, az akkori csíkgyergyói fő ispányon száradott, ki azt hivatalbeli tudósításával gerjesztette. E’ szerint ez a’ szegény jámbor, különben igen derék, úri ember és főtiszt, mintegy hazudságban maradván, minden hitelességét teljes élete’ napjára elvesztette, ollyannyira, hogy még díszes vén ’s netalán excellensiás korában is, székében erdélyi Münchhausennek el tartatott. Pedig bizony talán méltatlanúl; mert csakugyan volt, vagy lehetett valami a’ dologban; nem is zörög a’ levél, ha szél nem fúj. Ezt pedig korán sem Erdélyben, hanem a’ Nagy Fridrik királytól tanúltam, ki is az önnön maga szülte ’s írta hétesztendős háborúja’ leírásában dj egész nyíltszivíüséggel előbeszéli, hogy 1761 -adikban, nem győzvén többé szusszal a’ sok császár-királlyal hadarázni, azonkívül, hogy a’ fényes Portánál serényen diplomatázgatott, meghitt emberét elkiűldé Krimiába, az odavaló tatár kámhoz, ’s őt fellovaltatta ’s felültettette, hogy Erdélybe üssön be, ’s e’ szerint az ausztriai monarchiának mintegy hátonnan diversiót tegyen, ’s egy kis bajt okozzon. Ez a’kám, mint afféle becsülettudó és fejedelmi úri ember, a’ király’ követségét viszonozni kívánván, maga saját házi beretváló borbélyát küldé követségben, — a’ melly diplomatán a’ király jóízűen kaczagott. 1s Ennek következésében a’ kámnak kedve csosszani es De korán sem ama báró Münchhausen Adolf, a’ göttingai universitás’ nagyhírű, lelkű alkotója, teremtője, hanem csakugyan azon fényes nevű’ egyik rokona , ki fiatalkorában — úgy tetszik — az orosznál katonáskodván Siberiában sokat kószált, botorkált; végre hazájába visszavergődvén, annyit tudott darálni, hogy annak se’ vége se’ hosza, ’s a’ fele sem volt igaz, ’s annál fogva a’ másik —ne talán igaz.A felét is senki sem hitte. Mire való nézve ezen elmesélt furcsa történetei összeszedve, mind németül, mind pedig — úgy tudom — magyarúl is „Münchhausen’ hazudsági ’s furcsasági“ czim alatt, ki is vannak nyomtatva. Azon itt érdeklett erdélyi pendantjának meséjét is írásba foglalva láttam. d) Amaz ismeretes : ,,Histoire de la guerre de sept ansi, nem tudom, mellyik részében ’s lapján, a’ XV. darabból álló remekmunka nem lévén kezem’ ügyében, es De csak tudhatott is, mert ugyan jó fejedelmi úri házból való születés volt ő magassága, úgy hogy mind a’ bécsi mind a’ kolozsvári „haute volée“ sőt talán a’ hajdani római szent birodalombéli nemes káptalanok is bízvást magok közzé fogadhatták volna; úgy mint több századoktól egy folytában kámságot viselő Guerai nemzetségnek egyik nemes ága, és ha nem csalatkozom, ivadékja ama’ hatalmas Dsingiskamnak, a’ki bárha nem több Dominus mundi lehetett, mint akár Fridericus Barbarossa, a’ ki önnön magát annak diplomatice vallotta, akár pedig Vik Károly császár is, kit a’ világ s bizonyosan méltábban annak hitt ’s tartott. f) Megbecsülte ugyan a’ király ezen becsületes tatár önvegét, de mind a) Tatárjárás, tatárfutás! úgy mondja azt a’ magyar, ’s igy nevezi ezen vad rokonunknak a’ hazánkban való atyafiságtalan látogatását, nem pedig: ,,a’ tatárok Magyarországban“ — a’ mint az ismeretes színjátékdarabunk azt elég németesen nevezi — „Die Korsen in Ungarin — formájára. bj A’ Századunk’ ugyanazon számában mindjárt elején egy kis okoskodás találkozik a’felett, hogy Erdélyt is Magyar hazánknak tartsuk ’s ismerjük. — Mintha bizony az valami újság volna; — pedig korán sem, legalább előttem ugyan nem; mert az igaz magyar ember azt mindig annak tartotta, vallotta, ’s úgy is emlegette régtől máig is; p. o. „Mind a’ két hazában“ t. i. Magyar- és Erdélyországon; ,,a’ másik“ — vagy — ,,a’ szomszéd hazában“ ’stb. — így szólott ’s így is szól mindig, mind az erdélyi mind a’ magyarországi, főképen a’ Tisza - melléki tus gyökeres magyar.