Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1840-05-11 / 38. szám
29 9 magyarázni. Ezen szó azt állítja *), hogy a’váltótulajdonos köteles először az utolsó előzőjét a’ biztosítás, vagy fizetés végett az óvás’ közlése mellett felszólítani, és ezen módon a’ megtagadtatás’ esetében mindig felebb menve, sort tartani. Tovább pedig*) **) azt állítja, hogy ezen rend a’törvényes vádlásában a’ viszkeresetnek nem használható — a’ mennyiben azt a’ vádló követni nem tartozik — ha azt a’ váltótulajdonos a’ vádlás előtt minden előzőnél megtette. Ez az ausztriai praxisban is igy van***). De épen ezt állítja az I. r. 144. §., midőn azt rendeli: ,,a’ váltó tulajdonos előzői közt a’viszkeresetre nézve sort tartani nem köteles-----------hanem szabad választása szerint, azt akármellyike ellen indíthatja, ha vele az óvást köztölte.Tehát csak akkor nem tartozik sort tartani, ha már az óvást közlötte. De az óvást nem közölheti máskép, mint sorba felfelé. Midőn pedig az óvás közöltetik, minden előző tudja, hogy a’ váltó el nem fogadtatott, vagy a’ fizetés megtagadtatok, így tehát kész a’ viszkeresetre. Az I. r. 154. §. készfizetésre viszkeresetet enged akkor is, ha a’ c) alatti esetben a’ váltó csak részben fogadtatott el. Minthogy azonban a’ magyar váltótörvény nem kötelezi a’ bemutatót az illy részbeni elfogadássali megelégedésre, ha tehát az illyen részbeni elfogadással ez meg nem elégednék, természetesen visz keresetet az I. r. 154. §. szerint minden esetben kész fizetésre nem indíthatna, minthogy a’ törvény’ kitételének helye nem volna. — Ita azonban más alap volna a’ körülményre alkalmazható, a’ készfizetésre is történhetnék a’ viszkereset. Minthogy a’ 165. és 164. §§. következtében a’ viszváltó mindig nagyobb sommája lesz, mint az alapváltó (Hauptwechsel); nehogy pedig a’ váltóadós még nagyobb költségekbe keveredjék, azon kérdés támad: valljon lehet e még az illyen viszváltót több kereskedői piaczokon forgatványozni ? — és ez által a’ váltóadós’ költségeit még inkább nagyobbítani— vagy pedig azt a’ váltótulajdonos tartozik „egyenesen“ (adrittura) a’ fizetés’ helyére igazítani? Minden törvényt úgy kell magyarázni, nehogy az által valaki a’ más kárán boldoguljon, itt az lévén a’ feladat, nehogy a’ váltótulajdonos a’ forgatványozás által — magának ugyan talán hasznot — a’ váltó-adósnak nagyobb költséget szerezzen, az látszik természetes igazságnak, hogy az igazítás egyenesen (adrittura) történjék, vagy hogy a’ viszváltó azon váltófolyam szerint számíttassék, a’ melly az illy egyenes igazításon alapszik; azaz a’ váltófolyam nagyobb ne legyen, mint a’ milly azon hely közt, melly helyen az óvott (protestirter) alapváltó (Slauptwechsel) fizetendő volt, és azon hely közt, a’ mellyen kiadatott, fenáll. Illy módon nem lévén kára a’ váltóadósnak, minekutána a’ törvény azt nem tiltja, nincs ok, mért ne lehetne az illy váltót forgatványozni a’ fizetési időig. Az I. r. 185. §. minden megszorítás nélkül azt rendeli, hogy a’ már egyszer elfogadott váltót akkor is ki kell fizetni, ha az hamis volna. Hogy ezen törvény’ rendeletét szigorúan meg kell tartani ott, a’ hol a’ fizetésre bemutató nem egyszersmind a’ hamisító, kétséget nem szenved; de ha a’ fizetésre bemutató volna a’ hamisító is, és kivált ha ebben még biztosítás se’ volna, és igy a’ kifizető szinte bizonyos volna pénze’ elvesztésében. Illy világos kártevő kivonatot a’ törvényről feltenni nem lehet, ennek következtében — ítéletem szerint — az illy esetben csak biztosításnak volna helye. Mert ha az, a’ kit illet, tudná a’ dolog folyamát, úgy is az I. r. 176. §. értelmében letiltásssal élne, sőt ezzel a’ fizető is élhet. Az I. r. 193. és 198. §§. a’ zálog- és megtartási jogot minden megszorítás nélkül felállítják. De már ha illy zálog, vagy megtartási joghoz olly javak tartoznának, a’ mellyek hypothecául már másnak leköttettek, minthogy Werbőczy’ II. ez. 45. 68., III. ez. 28., 1659 31. 1723,32. az illy hypothecául lekötött javakra a’ hitelezőnek előleges jogot adnak, nem kétlő, hogy ezen törvényeknek a’ váltótörvény’ I. r. 193. és 198. §-ai nem derogálhatnak. De még ehhez azon juris axióma is járul: „quaevis lex ita interpretanda, ne haec in illius elusionem verti possit.“ Már pedig ha ezt nem állítjuk, könnyen inhypothecálhatja valaki minden vagyonát, és későbben ugyanazon inhypothecált vagyonát váltóval általadja egy vele egyetértőnek, ’s menti vagyonát,kijátszván hitelezőit. Nehogy azonban a’ váltótörvény* czéljának kúriát tétessék, a’felhozott I. r. 193. és 198. §§. biztosíttatnak váltójogilag, de akkor az inhypothecált javakhoz az azzal biró hitelezőnek joga sértetlenül fenmarad. Ha a’ II. r. 90. §-ban érintett azon körülmény’ esetében, ha az egyik rész tanúi’ és egyéb bizonyítványai’ előlállítására elhalasztást kérne, ebben azonban sem az ellenkező rész meg nem egyezne, se a’ bíróság el nem intézné - - felebb vitetvén a’ dolog — lehetne e a’ II. r. 136. §. ellenére az illy el nem fogadott és el nem ismert tanukat ’s bizonyítványokat a’ feltörvényszéknél felhozni ? — Minthogy a’ II. r. 139. §. tett dolgokat és okleveleket említ, úgy látszik tehát, hogy az elmulasztott tanúk felhozathatnak. De különben is a’ feljebb felhozott példában — úgy tartom — egyéb bizonyítványokat is elfogadhat a’ feltörvényszék; mert minekutána a’ váltótörvény meg van határozva, hogy kétszeri viszonyos perbeszédek által rendesen befejeztessék a’ vitatkozás, a’ felhozandó elmaradt (minthogy fel nem hozathattak) bizonyítványok által nem olly különös nagy idővesztés történik. Az alsó biró pedig vagy igazán ítélt vagy nem (abban t. i., hogy a’ tanúk’ és’ bizonyítványok’ felhozására az elhalasztást el nem rendelte). — fia igazánhelyesen ítélt az alsóbiró, nem veszt az előbbi nyertes ; ha nem, nincs ok — bár a’ váltótörvény szerint is — miért fosztatná meg valaki magát védhető igazaitól. A’ II. r. 95. §. azt rendeli, hogy : „minden állítás, vagy tett dolog, melly az ellenfél által közvetlen következő beszédében nem tagadtatik, törvényszék előtt elismertnek tekintetik.“ Ila ezen törvény’ értelmét olly magyarázat alá húzná valaki, melly szerint olly kifogások általi körülményeket hozna fel, menyekben vagy replicázgatni, vagy elhalasztást kérni lehetne, majd oda jutna a’ váltótörvény’ fogalma, a’ hol a’ köztörvényé van. De azért azt lehet állítani, hogy ha valamelly állítás, vagy tett dolog vagy az ügyész’ feledékenységéböl, vagy nem elegendő tudomásából nem tagadtatott a’ közvetlen következő beszédben , az, a’ jegyzőkönyvnek a’ felek előtti felolvasásakor kipótoltathatik; mert a’jegyzőkönyv’ felek előtti felolvastatásának csak azon czélja lehet — a’ törvény rendelete által — hogy ezek hallják, valljon saját értelmek szerint tétetett e az fel? és ha valami kimaradt — vagy magok kihagytak — helyrehozassék. Ezen javítás’ elmulasztása miatt, hogy mért szenvedjen valamellyik fél rövidséget meg nem fogható. II. 1. 105. §. h) alatt a’zsidó nyelven irt kereskedői könyveknek bizonyító hatása nem adatik. Minthogy azonban a’ zsidók nem valóságos zsidó vagy assir nyelven, hanem német, vagy a’ spanyolhoz hasonlón, és zsidó, hanem különös, csupán levelekre és magok közti közlekedésre használt betűkkel élnek, ennélfogva ezen §. h) alatti rendeletet bizonyosan ezen betűkkel írott könyvekre is ki kell terjeszteni. Ugyanezen §-nak i) alatti rendeletét, ha a’ megbukott ismét helyreáll, vagy lealkuvással kikerülvén bukását, ismét kereskedési viszonyokba kerül, róla talán érteni nem kell, minthogy könyvives nélkül kereskedést — kivált nagyobbat — nem űzhet, ha pedig a’ törvényhatóság abban, hogy ismét keres- *) Mint felebb 123. §. **) 131. §. ***) Bár abban némelly ausztriai írók meg nem egyeznek. 300