Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-10-01 / 79. szám

SZÁZADUNK. 99. szám* Harmadik esztendei folyamat 1840. October’­­. Tőlem is egyket szó az Óvásról, „ha az intézvényezett a’váltót az intézőre név­­becsülésből fogadná el.“ Magyarország’ uj hiteltörvényei vajha minél gondosb bú­­váriad alá vétetnének! hazánkat innen csak áldás követné. Ám vegyük köz­vitatás alá, de azért, hogy azokat mennél egyszerűb­ben fejtsük meg, ne pedig hogy belőlük ellentéteket bontsunk ki, vagy homályt keressünk ott, hol az elveiben mint irányában ter­­jedelemdúsan átvizsgált törvény világosan szól, így, az itt czí­­mül kitűzött villongás alatti kérdés egyszerű megfejtése tán például szolgálna, milly könnyű minden külföldi törvényekre és írókra hivatkozás nélkül is eljutni a’ czélzott világhoz, egye­dül magok a’ honi törvények’ vezérlete után. Az, ki a’ váltót névbecsülésböl fogadja el (névbecsüli), azt akarja, hogy fizetés alán (váltójogi) viszkeresete legyen a’ megbecsült és ennek előzői ellen (84. §.), azt is akarja tehát, hogy a’ fizetéskor a’ bemutató neki mindazon okleveleket átad­ja, mellyeken azon viszkereset alapszik (120. §.). Ugyde, a’ viszkereset azon feltételen alapszik, hogy a’ megtagadott (kö­zönséges) elfogadás iránt az óvás megtétetett és az előzők­kel közöltetett, és igy az intézőért névbecsülő intézvénye­zett is meg fogja kívánni, hogy neki a’ váltó’ kifizetésekor az óvás és annak közlései tanúsító oklevelek átadassanak; mi annyit teszen, hogy ezen okleveleket a’ bemutató tarto­zik megszerezni, tartozik tehát az óvást is megtétetni és kö­­zöltetni. Ha ezt elmulasztaná, a’ névbecsülő késedelmet vet­ne ellene, ’s magát minden további fizetési kötelességtől ment­itek nyilatkoztatná (108. §.), mert a’ fizetés végett bemutató, mikint a’ 120. §. szerint tartoznék, az óvást elő nem mutathat­ná ! Az óvásról és viszkeresetről szóló honi rendeletek tehát, m­ellyek pedig ezen kérdésnél mindenek felett valónak tekin­tetbe veendők, minden kétséget eloszlatnak az iránt, hogy a’ kérdéses esetben az óvást megtenni és közleni kell. Lássuk immár, vaj­on a’ váltótörvény­könyv’ egyéb rende­letei ellenkezésben vannak e ezen §§-kal, és valljon csakugyan ollyan homályosak e, miilyeneknek lenni követeltetnek? — A’ 74. §. igen világosan és minden kétesség nélkül (betű sze­rint) azon feltételhez köti az intézvényezett’ abbeli jogát, hogy a’ váltót a’ kibocsátó­ becsületéért elfogadja, ha az intézvénye­zett ellen az óvás megtételeit. — A’ 106. §., hol világosan az intézvényezett által az intézőre névbecsülésből teljesítendő fize­tésről van szó, azt határozza, hogy az intézvényezett óvás által tartozik viszkeresetét fentartani. A’ 115. §. a’ névbecsülésböl fizető viszkereseti jogát, a’ megbecsült ellen, világosan azon feltételhez köti, ha az óvástétel és annak közlése körül , minden mit a’ törvény megkiván, pontosan teljesítetett; minek tehát az intézőért névbecsülésböl fizetőre nézve is állani kell. E’ részben nem lehet ellenvetni, hogy itt a’ névbecsülésböl fizetőről van szó, mert a’ névbecsülésböl elfogadó is mindenkor névbecsülés­­ből fizető a' megbecsültre nézve, következésképen a’ névbecsülés­­ből elfogadó is minden különbség nélkül, tehát az elfogadód az intéző névbecsü­­éséből teljesítő is, tartozik az óvástétel és an­nak közlése körüli törvényes megkivántatóságok’ pontosan telje­sültét igazolni, ha akarja hogy viszkeresete legyen. Eddig tehát teljes öszhangzás van a’ törvényben, mi akkor sem zavartatik meg, ha még a’ 64. §. adatik hozzá, melly első részében ezt mondja: „Ha az intézvényezett a’ váltót az inté­zőre névbecsülésből sem fogadná el, az óvás a’ 60-dik szakasz’ értelmében tüstint megteendő.“ Ezen szavakban semmi sincsen arról, hogy ha az intézvényezett a’ váltót a’ kibocsátóra név­­becsülésböl fogadja el, óvást nem kell tenni, következésképen ezen §. szavaiban semmi ellenkezés nincsen a’ fenebb idézett szabályokkal, sőt inkább ezen szavakból igen világos, hogy itt azon eset, midőn az intézvényezett az elfogadást névbecsülés­ből teljesíti, az óvást illetőleg épen nem határoztatik el, honnan önkint foly, hogy e’ részben a’ fenebbi szabályokhoz kell ra­gaszkodni és az óvástétel szükséges voltát következtetni. Ezekből világos, hogy az ellenkezés a’ törvényre hirtelen­kedve van reá fogva, és pedig épen az észtan azon szabálya ellenére, hogy a' feltételes tételeknél egyenes ellent­ét­eleknek helye nincsen; felette csalatkoznék tehát az, ki például a’ jelen törvény azon szabály­ából, hogy ha a’ váltó a’ kibocsáthatási vem képesség miatt erőtelen is, a’ hátiratok mégis érvényesek, azt akarná következtetni, hogy ha a’váltót arra képes bocsátotta ki, a’ hátiratok erőtelenek. Épen igy véttene az észtan ellen az, ki azon tételből: ,,ha az ember nem tanult, hibát követ el“ azt kö­vetkeztetné, hogy: „ha tehát az ember tanult, hibát nem követ el“ bárha naponkint ellenkezőt tapasztalunk is; vagy ezen tétel­ből: „ha valamelly élő és mozgó lény nem ember, tehát állat“ illy következtetést akarna hozni: „és igy ha ember, nem állat“ mind a’mellett, hogy az ember eszes állat; vagy végre ezen igen helyes tételből: „a’ mező, ha eső nem esik is, nedves“ (mert ta­lán m­egöntöztetett), ezt akarná következtetni: „és igy, ha eső esik, a’ mező nem nedves!!“ Épen illy képtelen azon következ­tetés, melly minap az Athenaeumban létetett, mert az szinte ta­gadja, hogy a’mező nedves volna ha eső esik, mivel igy van fel­állítva: ha a’váltó az intézőre névbecsülésböl sem fogadtatik el, óvást kell tenni; következésképen, ha az intézőre névbecsülés­böl elfogadtatik, óvást nem kell tenni (a’mező, ha eső esik, nem nedves). A’ 64. §. tehát észtanilag helyes magyarázat mellett semmi ellenkezést nem foglal magában a’ törvény­ egyéb rende­leteivel, mert a’kérdéses tételt (az intézőre teljesített névbecsü­­lést) nem határozza el, hanem iránta bennünket egyenesen azon fenebbi egyéb helyekre utasít, hol az ex professo van elhatároz­va. Még kevésbbé kellett volna azon körülményből, hogy az i­lyen névbecsü­lésnél biztosítási viszkeresetnek nincsen helye, azt következtetni, hogy tehát az óvást sem kell megtenni és köz­leni, mert ezen következtetés azon képtelenségre vezetne, hogy a’ névbecsülés mindazon eseteiben, hol a’ biztosítási viszkereset az óvásba belé nem tétetik (82. §.) és igy az abbeli jognak sin­csen helye, óvást nem kell tenni, és nem kell közleni, mi pedig minden törvény ellen volna! Valamint ezen ellenkezés csak az o­sztani szabályok ellenére van a’ törvényre reáokoskodva, úgy a’ 61. és 62. §§. követelt homályossága is alkalmasint csak ezen kútfőből eredhet; legalább én semmi nehézségre nem találtam fejtegetésüknél. A’ fenebbiek’ előterjesztéséből még egy más nagy tévely­­gést is el lehet talán hárítani, melly azon lapokban nyilványítta­­tott. Az mondatott tudniillik, „hogy az intézvényezett, ha az intézőre előlegesen tett avat nélkül fogadja el névbecsülésböl a’ váltót, váltói szigoruságu köteleztetést vállal ugyani magára, de viszkereseti kárpótlási váltói jogot az ellen, kire névbecsü­lésből előleges ovat nélkül fogadta el, magának nem szerez; őrizkedjék tehát az intézvényezett a­ váltót ovat nélkül névbe­csülésből még intézőre is elfogadni.“ Én épen ellenkezőleg azt állítom, hogy ha az intézvényezett valami okosat akar tenni, fogadja el a’ váltót akárkinek (bár magának az intézőnek) be­csületére minden óvás nélkül (ha a’ bemutató ollyan gondatlan.

Next