Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1840-10-01 / 79. szám
SZÁZADUNK. 99. szám* Harmadik esztendei folyamat 1840. October’. Tőlem is egyket szó az Óvásról, „ha az intézvényezett a’váltót az intézőre névbecsülésből fogadná el.“ Magyarország’ uj hiteltörvényei vajha minél gondosb búváriad alá vétetnének! hazánkat innen csak áldás követné. Ám vegyük közvitatás alá, de azért, hogy azokat mennél egyszerűbben fejtsük meg, ne pedig hogy belőlük ellentéteket bontsunk ki, vagy homályt keressünk ott, hol az elveiben mint irányában terjedelemdúsan átvizsgált törvény világosan szól, így, az itt czímül kitűzött villongás alatti kérdés egyszerű megfejtése tán például szolgálna, milly könnyű minden külföldi törvényekre és írókra hivatkozás nélkül is eljutni a’ czélzott világhoz, egyedül magok a’ honi törvények’ vezérlete után. Az, ki a’ váltót névbecsülésböl fogadja el (névbecsüli), azt akarja, hogy fizetés alán (váltójogi) viszkeresete legyen a’ megbecsült és ennek előzői ellen (84. §.), azt is akarja tehát, hogy a’ fizetéskor a’ bemutató neki mindazon okleveleket átadja, mellyeken azon viszkereset alapszik (120. §.). Ugyde, a’ viszkereset azon feltételen alapszik, hogy a’ megtagadott (közönséges) elfogadás iránt az óvás megtétetett és az előzőkkel közöltetett, és igy az intézőért névbecsülő intézvényezett is meg fogja kívánni, hogy neki a’ váltó’ kifizetésekor az óvás és annak közlései tanúsító oklevelek átadassanak; mi annyit teszen, hogy ezen okleveleket a’ bemutató tartozik megszerezni, tartozik tehát az óvást is megtétetni és közöltetni. Ha ezt elmulasztaná, a’ névbecsülő késedelmet vetne ellene, ’s magát minden további fizetési kötelességtől mentitek nyilatkoztatná (108. §.), mert a’ fizetés végett bemutató, mikint a’ 120. §. szerint tartoznék, az óvást elő nem mutathatná ! Az óvásról és viszkeresetről szóló honi rendeletek tehát, mellyek pedig ezen kérdésnél mindenek felett valónak tekintetbe veendők, minden kétséget eloszlatnak az iránt, hogy a’ kérdéses esetben az óvást megtenni és közleni kell. Lássuk immár, vajon a’ váltótörvénykönyv’ egyéb rendeletei ellenkezésben vannak e ezen §§-kal, és valljon csakugyan ollyan homályosak e, miilyeneknek lenni követeltetnek? — A’ 74. §. igen világosan és minden kétesség nélkül (betű szerint) azon feltételhez köti az intézvényezett’ abbeli jogát, hogy a’ váltót a’ kibocsátó becsületéért elfogadja, ha az intézvényezett ellen az óvás megtételeit. — A’ 106. §., hol világosan az intézvényezett által az intézőre névbecsülésből teljesítendő fizetésről van szó, azt határozza, hogy az intézvényezett óvás által tartozik viszkeresetét fentartani. A’ 115. §. a’ névbecsülésböl fizető viszkereseti jogát, a’ megbecsült ellen, világosan azon feltételhez köti, ha az óvástétel és annak közlése körül , minden mit a’ törvény megkiván, pontosan teljesítetett; minek tehát az intézőért névbecsülésböl fizetőre nézve is állani kell. E’ részben nem lehet ellenvetni, hogy itt a’ névbecsülésböl fizetőről van szó, mert a’ névbecsülésböl elfogadó is mindenkor névbecsülésből fizető a' megbecsültre nézve, következésképen a’ névbecsülésből elfogadó is minden különbség nélkül, tehát az elfogadód az intéző névbecsüéséből teljesítő is, tartozik az óvástétel és annak közlése körüli törvényes megkivántatóságok’ pontosan teljesültét igazolni, ha akarja hogy viszkeresete legyen. Eddig tehát teljes öszhangzás van a’ törvényben, mi akkor sem zavartatik meg, ha még a’ 64. §. adatik hozzá, melly első részében ezt mondja: „Ha az intézvényezett a’ váltót az intézőre névbecsülésből sem fogadná el, az óvás a’ 60-dik szakasz’ értelmében tüstint megteendő.“ Ezen szavakban semmi sincsen arról, hogy ha az intézvényezett a’ váltót a’ kibocsátóra névbecsülésböl fogadja el, óvást nem kell tenni, következésképen ezen §. szavaiban semmi ellenkezés nincsen a’ fenebb idézett szabályokkal, sőt inkább ezen szavakból igen világos, hogy itt azon eset, midőn az intézvényezett az elfogadást névbecsülésből teljesíti, az óvást illetőleg épen nem határoztatik el, honnan önkint foly, hogy e’ részben a’ fenebbi szabályokhoz kell ragaszkodni és az óvástétel szükséges voltát következtetni. Ezekből világos, hogy az ellenkezés a’ törvényre hirtelenkedve van reá fogva, és pedig épen az észtan azon szabálya ellenére, hogy a' feltételes tételeknél egyenes ellentételeknek helye nincsen; felette csalatkoznék tehát az, ki például a’ jelen törvény azon szabályából, hogy ha a’ váltó a’ kibocsáthatási vem képesség miatt erőtelen is, a’ hátiratok mégis érvényesek, azt akarná következtetni, hogy ha a’váltót arra képes bocsátotta ki, a’ hátiratok erőtelenek. Épen igy véttene az észtan ellen az, ki azon tételből: ,,ha az ember nem tanult, hibát követ el“ azt következtetné, hogy: „ha tehát az ember tanult, hibát nem követ el“ bárha naponkint ellenkezőt tapasztalunk is; vagy ezen tételből: „ha valamelly élő és mozgó lény nem ember, tehát állat“ illy következtetést akarna hozni: „és igy ha ember, nem állat“ mind a’mellett, hogy az ember eszes állat; vagy végre ezen igen helyes tételből: „a’ mező, ha eső nem esik is, nedves“ (mert talán megöntöztetett), ezt akarná következtetni: „és igy, ha eső esik, a’ mező nem nedves!!“ Épen illy képtelen azon következtetés, melly minap az Athenaeumban létetett, mert az szinte tagadja, hogy a’mező nedves volna ha eső esik, mivel igy van felállítva: ha a’váltó az intézőre névbecsülésböl sem fogadtatik el, óvást kell tenni; következésképen, ha az intézőre névbecsülésböl elfogadtatik, óvást nem kell tenni (a’mező, ha eső esik, nem nedves). A’ 64. §. tehát észtanilag helyes magyarázat mellett semmi ellenkezést nem foglal magában a’ törvény egyéb rendeleteivel, mert a’kérdéses tételt (az intézőre teljesített névbecsülést) nem határozza el, hanem iránta bennünket egyenesen azon fenebbi egyéb helyekre utasít, hol az ex professo van elhatározva. Még kevésbbé kellett volna azon körülményből, hogy az ilyen névbecsülésnél biztosítási viszkeresetnek nincsen helye, azt következtetni, hogy tehát az óvást sem kell megtenni és közleni, mert ezen következtetés azon képtelenségre vezetne, hogy a’ névbecsülés mindazon eseteiben, hol a’ biztosítási viszkereset az óvásba belé nem tétetik (82. §.) és igy az abbeli jognak sincsen helye, óvást nem kell tenni, és nem kell közleni, mi pedig minden törvény ellen volna! Valamint ezen ellenkezés csak az osztani szabályok ellenére van a’ törvényre reáokoskodva, úgy a’ 61. és 62. §§. követelt homályossága is alkalmasint csak ezen kútfőből eredhet; legalább én semmi nehézségre nem találtam fejtegetésüknél. A’ fenebbiek’ előterjesztéséből még egy más nagy tévelygést is el lehet talán hárítani, melly azon lapokban nyilványíttatott. Az mondatott tudniillik, „hogy az intézvényezett, ha az intézőre előlegesen tett avat nélkül fogadja el névbecsülésböl a’ váltót, váltói szigoruságu köteleztetést vállal ugyani magára, de viszkereseti kárpótlási váltói jogot az ellen, kire névbecsülésből előleges ovat nélkül fogadta el, magának nem szerez; őrizkedjék tehát az intézvényezett a váltót ovat nélkül névbecsülésből még intézőre is elfogadni.“ Én épen ellenkezőleg azt állítom, hogy ha az intézvényezett valami okosat akar tenni, fogadja el a’ váltót akárkinek (bár magának az intézőnek) becsületére minden óvás nélkül (ha a’ bemutató ollyan gondatlan.