Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1840-03-23 / 24. szám
187 Danubio similes alvei latitudine et profunditate videantur. Ilic volantes illae insulae, dequibus infra dicemus, atque totus infra margó suspense, et aquis subrutus. Scilicet arundinum sylvae marginem tenent, spissae eae utraque ripa et late in lacunas porrectae, quae aquis decrescentibus, accrescentibusque attolluutur, aut subsidunt, manifesto indicio, riparum hoc solum suspensum esse, ut si a continenti avelli posset, pari modo, ac insulae, quas memorabimus, nataturum vagaturumque. Infra Köbölkút in orientem lacunae eaedem revertuntur, perguntque pari paludis et arundinum perplexitate, et amplitudine ad vicum Purkány, eoque in valle relicto, stringunt vallem aliam intra praediolum Gyiva, et vicum Libád, atque ubi ad terrénum Gyarmateuse veneruut, crepidine illic cohibitae , urgent molam , effluentemque exinde aquam exili rivulo in Granum demittunt. Praebent anatibus latibula, sed nobiliori piscium genere carent, et siqui insunt, arundinem redolent imumque“. Parte. II. speciali, membro II., sectione III., n-o 15 Köbölkút’ leírásában az uszó-szigetről igy értekezik nagytudományu geographusunk: ,,Paludes illae, de quibus parte buius Cottus generali membro I. pliysico sub rubrica marginali ,,paludesu diximus, a Kisujfalu hue fad Köbölkút) derivatae vastum gurgitem, rastasque formant lacunas. In eis trés observayimus insulas, quas olim uuam fuisse adfirmant incolae. Sua cuique figuia e.at et modus, par omnibus altitudo, par levitas. Quippe in spéciéin ratis humili radice descendunt; haeo ab omni latere perspicitur, eademque aqua pariter suspensa, et mensa. Cunctis margó derasus, quia frequenter vel littori vel sibi ipsis illisae terunt et teruntur, et ob eum attritum minores fiunt in dies. Earum maxima 600 et quod superat passus ambitu metiebatur, quum C. Alexáinkr Károlyi ditioni huic praeesset, nos anno 1731. orgias 280 comperimus. Dicebant incolae eandem tempore favente denas etiam foeui vehes producere, reliquae etiam foeno favent. Interdum hae eopulatae et continenti similes sunt, saepius tarnen singulae fluitant ita, ut iam una appropinguet alteri, aut plane conjungatur, iam procul ab invicem recedanl. Crebro fit, ut maxima harum iam in Kisujfalvensi terreno, austio lacunas impellente, subsistat, iam dam fortior est borcas, ad Köbülkutienses suos redeat; ubi lacunas nacta altiores , liberius divagatur. Saepe hyeme ad Kisujfalu transacta, vere vero ad Köbülkutienses redit; adeoque mox hi pro ea, mox vero disputant illi, nam quod foeni ferax est, et his arridet et illis. Rixa tandem in eo delinita est, ut ab iis, quibus proximo accederet, usurparetur. Fecerunt id Kisujfalvenses, et quum earn foeniseeii tempore in terreno suo viderent, deseruerunt; ante tarnen quam avelii poluisset foenum, oritur boreas, et insulam una cum desecto foeno ad Köbülkutienses transfert. Ilii ergo visa eius inconstantia, foenisecia iam his relinquunt, quippe ad quos Natura sua magis pertinere videatur“. (Vége következik.) Gyógyszer a’Felfordult világi Írójának. Sicut canibus quibusdam visitum est sine causa aut discrimine latrare, talem audiebam istum, nec judicio seripsisse, sed morbo. Justus Lipsius udv. Dialogistam. Azt mondotta nem régen valaki, a’ toll nem kard, a’ tinta nem vér. Ugyanis a’ tollharcz tárgy’ érdekében, minden személyességi czélzat nélkül a’ maga helyén áll, ’s gyakran hasznos következésű volt; de ha az személyeskedéssel van öszszekötve; ha legkisebb tárgy érdeke sincs a’ tollharcznak; ha piszkokkal teljes, úgy az gunyirattá válik, ’s pasztuillussá fajul el; ’s ha még nemtelen boszuból származik, az erkölcstelenség’ bélyegét is homlokán viseli. — Nos a’ forrást a’ szenvedélyek felzavarák, annak egész folyama tisztátalan. Illy betyáros szenvedélyekkel teljes boszut forraló gunyirat jelent meg legközelebb az Athenaeumnak e’ folyó évi lóik számában a’ 152 ik lapon, a’ hol a’ magyar első dalművészné’ élete módja, magaviselete, öltözködése a’ leggyávább lélekhez illő módon hozatnak szóba, mellyben a’ köztiszteletet nyert erényes asszonyságra alávalóságok halmoztatnak, olly gonosz czélból, hogy a’ magát mind Pesten, mind Pozsonyban érdemesített nő csúfság’ és alacsony kaczaj’ tárgyává tétessék ki. — Az egész gunyiratban dagályos szavak’ özöne áradoz ugyan, de az esznek egy csepje sem látszik ; de mégis a’ közjó kívánja, hogy illy czinkosság visszatorlassék. — Nem elégedett meg a’ mocskos pasquillant a’ tisztelt énekesnőre mérgét kiönteni, annak maszlagos folyamát még a' nagyérdemű diétái közönségre is minden tartalék és személy kivétel nélkül kiárasztotta, azt örjöngő 's bőszült népnek nevezvén, ebekkel, mellyek marakodnak, ’s egymást összemarczongoljéik,'— vakmerően összehasonlítván. Bizony nagy szemtelenség, ’s raegádázottság kivántatott arra, hogy valaki olly publicumot, mint jelenleg a’ pozsonyi, hol t. i. a’ méltán tisztelt énekesnő hallatta magát, „őrjöngő népnek“ nevezzen. — Bizony nagy vakmerőség követtetett el azon uracstól, ki trágár gyalázatnak készülvén, közönséges lapokban azt merte írni, hogy az énekesnő trilláival „a legjelesebb férfiadat is lábához bilincselte— ki azt bátorkodott koholni, hogy az énekesnőnek minden szeszélye parancs. E’ hármas vád közül egyik is elég súlyos, arra hogy az álnevű iró, ha álorczássága kitudatik, rágalmazásaiért kérdőre vonassék, — mert ki hatalmazá fel őtet, ’s hol vette azon szabadságot, melly szerint nem csak egyes polgári személyt, hanem egy színpadi közönséget gyalázólag büntetlenül megtámadhasson ? Hát az irói féktelenség’ dühe már annyira kiterjedhet e, hogy ál nevű alattomos firkáló sicáriusok hazánkban kényükre fel ’s alá kóborolhatnak, 's jó nevében hirében kitkit-sérthetést határtalanul bitorolhatják? ’s azokat,kik fonák eszméiknek utába állanak, veszetteb’ módjára megmarhatják? mindenkinek,, a’ ki a’ kenyeres pajtásságra ’s érdemtelen czélok kivitelére melléjük fel nem esküdött, becsületében marczangolnanak?— Valóban meg kell ütközni a’ józanon gondolkodónak, midőn illy botránkoztató gunyirat jelenik meg a’ közönség előtt, mellyben a’ nőnem iránti tisztelet lábbal tapodtatok; az ártatlanul gyanússá tétetik; ’s melly gunyiratban a’szerénységnek , emberi szelídségnek legkisebb szikrája sem létezik. Már mit ítéljünk az olly íróról, ki minden polgári kötelességről , minden törvényről megfelejtkezve, ’s minden logicai szabályosságot elhanyagolva, épen azon énekesnőt teszi gúnytárgyul ki, kiről maga megvallja, hogy Pesten és Pozsonyban határtalan enthusiasmussal fogadtatik, valahányszor a’ színpadra lép. — Hát nem irigység és alávaló boszuállás’ falánkja mérgesíti annak tollát, ki épen azt ócsárolja, mit a’ közönség tisztel ? ki magát okosabbnak, belesebbnek tekinti másoknál. — Az ollyan, viszketeges elménetsége által a’ maga rövid látását, és túlságos önzését bizonyítja be. — Mert tapasztalt ’s világot látott igaz jellemű férjfia alacsony piszkokkal nem szenyezi be magát, mellyeket midőn másra dobál, csak önmagán feneklenek meg. 188