Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-03-29 / 25. szám

Alig végzé Sz., ime belép Y. ’s minnyányunkat holnap tiz órára villás „reggelidre megkérvén, biztosokká tészen, miszerint olly „lába dacs“-okat hozata Párisból, mellyek bizonyosan helyreütik a’ gyom­rot , ha netalán valaki valamivel többet fogna is inni a’ zöld khinai theából, mivel bizonnyára, úgymond, nem férne „kedélyemhez, hogy nálam „hú“vá váljék „önnök egéssége. Csak úgy ’s addig szeretem a’ divatot, miglen nem ártalmas tisztelt kedves vendégeimnek. Auguszta. Mi az a’ „reggeli“, mi az a’ „labdacs“? ruha e az el­ső , vagy játék’ neme a’ másik ? K. Amazt eddig „fölöstök“nek, ezt pedig „pilulá“nak mondtuk, ’s értettük egymást. Most ott is koholunk uj szót hol már van, hol nincs rá szükség és minő szót ollykor? T. Mi gálád szó ez a’ „fölöstök“ ? B. Igen, de már bírjuk, már helyet foglalt a’ megrakott, ’s napról napra megrakandóbb emlékezésben. Olly kevéssé lehet min­den, szebbenhangozható szót, kivált valamelly már ennyire felser­dült nyelvezetből kitiltani, mint a’ szépnemből a’ jó termetű himlő­helyeseket ; akár köztünk születtek­,­­akár itt csak megtelepedtek lé­gyen; ha pedig kitiltjuk, tisztább értelműt kell befogadni, különben az optimizmus, még a’ ironizmust sem éri utól. F. „Reggel-ét“ talán jobban kedvezne, mind fülnek, mind kép­­zelemnek ? K. Tartok tőle, hogy még most, miglen jobban nem szokunk szavaink’ taglalásához, az „ét“ „üres­ kör“ maradna. Virginia kisasszony. A’ szó „kedély“ nyerend legalább grá­ciát kellemes hangzata miatt. M. Igen is fül előtt. A’ magyar akadémia’ magyar-német zseb­szótára szerint azt jelenti „Gemüth“, de ki csak valamennyire jártas a’ német szavak’ értelmében, jól érzi, hogy a’ „Gemüth“-ben legke­vesebb sincs „ked“ „kedv“ vagy „ked“ből, hanem a’ sziv­teli’ sziv­­teljes, vagy mintegy szívvé lett emberről mondjuk németül: ein ge­­müthlicher Mensch, és igy magyarul „szivletes“ embernek lehetne az illyetént mondani. „Kedély“ vagy „kedvély“ azt közelíthetné meg, mit a’ franczia e’ szóval jelez „enjouement.“ A. Bizony nem ártana az uj szavak’ koholainak jártasabbaknak lenni mind a’ magunk’ nyelvezetében, mind azon nemzetekéiben, mellyek után közel­ járó értelmű szót akarnak teremteni. Igaz ugyan, hogy a’ legsilányabb szót is felszenteli gyakran a’ szokásos veleélés, azonban mégis, mihelyt gazdag és szép nyelvezetet akarunk, na­gyon üdvös lenne, valahányszor méhéből alkotunk uj szót, azon ügye­­kezni, hogy már a’ szó maga mintegy segítsen minket legalább va­lamennyire értelméhez járulni. Erre felette vigyáztak a’ régi görö­gök, ’s ez egyik oka nyelvezetük’ kitűnőségének. Kivételek nem al­kotnak szabályt, mindazáltal még azon példák is, mellyeket minap Vállas ur, tartalmas, tudományos, illedelmes és valódi jó tana nyílt levelében Századunkban emlegetett, egynéhányat kivéve, eléggé bizonyítják , mint igyekeztek a’ régi görögök a’ könnyen-értheté­­sen. Egyébiránt, nálunk kivált, olly kevesen avatták be a’ régi akár egyiptomiak, akár fenicziaiak’ nyelvezetébe, miszerint felette gyak­ran kellene ítéletünket felfüggeszteni, mikor Homérosz’, Hérodotosz’ szavai’ származtatásáról kerül elő a’ szó. R. Vállas úr előadásai jobbadéra nekem is tetszenek, de meg­vallom , magyar létemre még a’ kormánytól jött nyílt levelekkel sem igen barátkozhatom meg. D. E­ módot, ha jól emlékezem, a’ valóban takaros magyarsá­ga és talán igen korán elhunt Sürgöny kezdette divatba hozni, apám’ egyik hozzá irt levelével, a’ nélkül, hogy nemzőmnek valaha esze á­­gában lett volna is, pátenseket kibocsátani. T. A’ pátens“­, értem. De hát a’ „dú“ micsoda? mert ez nekem abrakadabra, noha sokat forgatom az uj magyar írókat. M. E’ szó alkalmasint’ Megyeri’ Nyelvprityébe való, melly szin­mit nagy tapssal mutatványoztatott Kassán, de Buda-Pesten, hol igen sok a’ nyelvprityes, eddigelé nem juthatott színpadra. Nem tudom, honnan vévé a’ magyar-német zsebszótár. Mondják, azt teszi „Raub“ „Beu­te.“ Még Baróti Szabó Dávidnál se felém, igy hát még feltámasztatott szónak se tarthatom, ámbár meglehet, hogy az, de kár vele élni pró­zában, mert nincs rá szükség: „Raub“ „rablat“ „rabolat“, fosztás; „Beu­­­te“ pedig már régtől fogva „préda.“ így minden magyar érti a’ szót és a’ metaforát, azaz: szomszéd vagy rokon­ értelmet is, ha p.­o. tékozló fiúról mint prédáról beszélünk, úgy tetszik, gyakran emlékez­nek nálunk a’ szókapzsik Voltaire’ tanácsáról: En defaut des idées allons chercher des mots, azaz: Eszmék’ hi­ányában vadászunk szavakat. B. Jobb lenne talán Kvintik­án szabályáról meg nem felejtkezni, miszerint a’ régi szavakból a’ legújabbakat, az ujdonokból pedig a’ legrégiebbeket legtanácsosabb divatoztatni. Amália. Színt ezt olvastam valamellyik német íróban a’ mó­dikról. .. Mert magok a’ dámák is idézgetnek, ’s engedik nekünk az idézéseket, szabad legyen említenem, hogy Augusztus császár ezt irá egykor, hol czikornyásan finnyáskodni szerető, hol ősködő kedven­­czének Mecénásnak: „kövesd a’ régi erkölcsöket, de élj szokásos sza­vakkal.“ 1. Legalább engedje kegyed­inek e’ rövid szócskát „ön“, ’s ne üldözze azt. Sajátilag ugyan „önzést“ sejtet még szólásunkban is, de nem ártana megtartanunk, mert micsoda sületlen beszéd lenne p. o. az „Angelo“ czimü komoly szin­műben a’ podesta’ nejétől? „ke­gyed egy becstelen ember.“ Én. Illy beszédben nincs helyén sem a’ „kegyed,“ sem az „ön“ hanem igy kellene szólani: „maga becstelen ember“ még a’ szó „egy“ is itten fölösleges, ’s ez szerint, ha hogy verseket írunk, kellene a’ verset kovácsolni, pörölyözni, verdesni. D. Már ez igy befér az én vén fejembe is, bár mint mondatott több izben telesded­tel­nek, mert ugyan még igen sok jó férhetne belé, csakhogy csöpegtetni kellene, nem pedig kalapáccsal akarni bele verni. B. A’ költői tűz nem igen szokott megbarátkozni ily flegmával, kevély lélek lengedez a’ szárnyas költészeti fejekben, sőt még magyar kritikusokéiban is. Egykor azt mondom egyik méltán híres költőnknek, jó lenne ha hogy zseb­könyveink, levélkéinek szélei nem aranyoztat­­nának, úgy nem olly könnyen ragadnának egymáshoz, itt szívesen nélkülöznék az aranyat, mert akadály, kivált olvasónéink előtt, kik eléggé panaszkodnak még akkor is, ha született magyarnék, ’s jól nyelvelik a’ magyar szót, hogy olvasás közben minden lépten új zseb­szótárakhoz kell folyamodniok. A’ válasz ez volt: „nem érdemes ma­gyar könyvet olvasni kinek ez akadály;“ és azután csudálkozunk a’ magyar nyelvezet’ nem eléggé serény elterjedésén, kivált a’ maga­sabb osztályuaknál és csinosabb társalkodási körökben! F. Talán csak mégis egy kis igazsága volt a’ „Pia desideria“ szerzőjének, mikor azt irta, hogy kevélyebbek vagyunk, mint büszkék. B. Úgy van az kivált most, mindenütt, nemcsak nálunk. A’ mostani fiatalok éppen azért, mert még nem eléggé hosszúra terjed­hetett életök, jobban ösmerik az embert mint az embereket, ’s né­­mellyek közülök úgy eltelvek csupán a’ jelennek vergődéseivel, vala­mint a’ jövendőnek eldorádós káprázataival, miszerint olykor azt látszanak gondolni, hogy, e’ földi golyó’ annyi századjai után is, csak most velek kezdődött légyen a’ világ. Innen ez a’ megvetése a’ hó fejek alatt lappangó, nem mindég egészen kihűlt lélekben fen­­maradott sok és hosszas tapasztalatoknak; innen feledése annak, hogy minden pillanat véníti a’ fiatalokat is, és igy őket szintúgy egy megint

Next