Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1841-07-15 / 57. szám
57. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. Julius 15. SZÁZADUNK. Magyar dohány Francziaországban* Múlt hónapban több német és magyar-német újságokban olvasánk, hogy a’ franczia kormány bizonyos Wodiáner kereskedővel nagy mennyiségű magyar dohány szállítása végett egyezésre lépett, mit a’ Temps is júniusi 14 ik számában hirdetvén, el nem mulasztá e’ jó alkalmat, mellyen epéjét a’ ministerium ellen kiöntheti. „Mit? mond a’mérges feuilletonista, Francziaország a’ hitvány magyar dohányért fecsérli pénzünket, holott gyarmataink azt jobb minémüségben és jutalmasb áron szállítnák? Milly gyalázat! De tudjuk jól okát e’ visszás eljárásnak: Magyarország legtöbb dohánya Metternich herczeg és Apponyi gróf jószágain terem.“ — Sic! — ’Sime, valósul megint, hogy nincs makacsabb baj a’ politicai láznál, melly mindent, még a’ legtávolabbit, legkülönb neműt is, bűzös körébe igyekszik hozni. A’ franczia nép pedig csudálatos tudatlanságában esküszik reá, hogy ismert dolog, mikép a’ legtöbb magyar dohány az ausztriai statuscancellár ’s a’ főkövet jószágain teremvén, az egészwodianerféle szerződés nem egyéb ravaszon kifőzött politicai ármánynál. Szinte látom a’ franczia dlubbistát, mikint haboz majd ezentúl a’ rágyújtásvágy és politicai hitvallása közt, félvén hogy a’ czigárók fogyasztásával majd gyámolítandja az absolutismust, ’s azért el nem határozhatván magát, nevelje e a’ hazának úgy is olly számos felhőjit még az ausztriai diplomatiának utálatos leveleivel, és rontsa velök még inkább az úgy sem felette tiszta franczia atmosphaerát; ’s ezentúl a’ párisi hon, ha a’ félig leégett czigárával talán igen közeli érintésbe jövend kérkedő szakála vagy Fürtös parókája — több haj mint fő — ’s igy sörényét egy kissé megpörzsöli, nem ön vigyázatlanságát okozandja, hanem a’ herczeg-statuskanczellárt vagy a’ nagykövetet szidalmazza, ’s mellettük Guizotot és a’ legitimitást. C’est tout comme chez nous. — De térjünk vissza a’ franczia-magyar dohányszerződéshez. Ama bizonyos Wodianer bizonyára nem más, mint honi „Wodianer és fia“ czimű nagykereskedőház, amellynek számos nagyszerű vállalatai ismeretesek, ’s melly név szerint a’ pesti állóhid körüli concurrentiája ’s annak eredményei által elég világosan tanusítá számolótehetségét , mi szinte kezeskedik, hogy a’ kérdéses dohányszerződésnél sem esend porba pecsenyéje. E’ szerződésnek veleje abban áll, hogy Wodianer urak évenkint 3 millió kilogram — mintegy 60,000 mázsa — magyar dohányt, 100 kilogramot 80 frank 84 centimért, szállítanának Francziaországba, melly dohány az amerikai levelek közép és alsóbb nemét pótolja. A’ szálítás Marseille, Bordeaux, Havre és Dünkirchen franczia révekbe történik Fiumén és Triesten át, a’ dohány pedig Debreczen és Szeged vidékein vásároltatik. De csak nyerjenek Isten nevében W. urak, hiszen nyer mellettük hazánk is, pedig tetemesen. Mindenek előtt a’ 60 ezer mázsa dohányért évenkint befolyó kis summácska vajmi jól esend országunk tüdővészes erszényének, mig maga a’ termesztő különösen érzendi a’ szabad eladás és növekedő fogyasztás hasznait. Eddig ugyanis a’ magyar dohánytermesztő csak bizonyos háromrendű árt nyerhetett az egyedárustól, ’s az első osztálybelin felül, bármikint iparkodott is, többet soha sem reménylhetett, noha ez is már magában is olly csekély volt, hogy igen mostohán jutalmazta a’ művelés terhes munkáját ; az utolsó árosztályzat pedig, melly 3 pengő forinton alul áll egy mázsától, világos veszteséggel járt. Ennek az lön természetes következése, hogy egyedül a’ jobbágy adta magát a’ dohány termesztésre , ki a’ munkát nem annyira veszi számban, kivált ha cselédes ember, ’s tudtomra allodialis földön teljességgel nem űzetett dohánytermesztés. Egyetlen iparkodása lévén tehát a’ Földművelőnek, hogy minél többet termesszen ’s kelméjét minél magasb osztályzatba hozhassa, a’ nemesítésről és különös bánásról szó sem lehetett, a’ miért is a’ magyar dohány nemcsak nagyobb hírre nem kapott, hanem előbbiéből is tetemesen vesztett, a’ megszabott ár által lebilincselve lévén az iparnak szabad kifejtése. Egészen máskép álland a’ dolog W. urak franczia szerződése után, mellynek következtében ők a’ válogatott szép dohányért 30 és több percenttel többet adhatnak mint eddig az első osztályzatért fizettetett ; ’s igy a’ termesztők serkentetnek a’ kelme nemesítésére, minek elérése ismét új eladási helyeket nyitand meg, ’s így a’ vagyonosbat, sőt nagy birtokost is, dohánytermesztésre serkenteni ’s a’ magyar dohánynak megint régi hirét szerezni fogja, miáltal ezen anynyira hanyatlott kereskedési czikkely ismét külső jövedelmünk egyik legjutalmasb forrásává alakúlhat. ’S azért, daczára a’ Tempsnak, daczára minden párisi Honnak, tiszta szivből Wodianer uraknak a’ legragyogóbb, vagy tulajdonképen a’ legkongóbb eredményt kívánjuk , mert ha valahol, itt bizonyosan, a’ priváthaszon maga után vonandja a’ köz jólétet ’s egy nevezetes iparág gyarapulását. Biyilványos felelet a’Pesti hírlap szerkesztőjének „Válasz Zemplénynek: czimü czikkelyére. Harag és párt nélkül! Le seul moyen d’ arbiírer des idées et des opinions divergentes, — est de s’élever au dessus d’elles dans la region de principes F. Ancillon. A’ Pesti Hírlap szerkesztőjének „Válasz Zemplénjének czimű czikkelyére felelni sem láttuk volna szükségesnek, ha a’ Századunk 40dik számában megjelent „nyilványosság mételye, hírlapi rágalom”, czimű közleményünket mint részrehajlatlan szerkesztő, nem pártember, és mint magát emlegetni szereti, a’ nyilványosság leghőbb és legbuzgóbb barátja, azonnal közlötte ’s annak nyomában adta volna reá hatalmas válaszát, az ítéletet, mint szükség, a’ nagy közönségre bízván. De miért, miért nem, a’ szerkesztői vető hatalmas szava közleményünket mint dugárut tekinteni, lapjai hasábjaiba fel nem venni, ’s azt mintegy veszedelmes pariaszerzeményt olvasó-közönségétől eltitkolni ’s ekkint az általa bő kebellel ölelt nyilványosságot saját modorban (t. i. mi saját és általa lapjainak érdekét neveli, azzal ki a’ napfényre! a’ mi ellene, habár méltányosan, le vele örökös sötétségre ! gyakorolni legczélirányosabbnak látta, ’s ekkint nyilványosságérti minden buzgalma mellett, hogy a’ nyilványosság és mistificatia elvei egymás mellett barátságos rokonszenvvel megférhetnek, lényegesen bizonyítja! Igen tisztelt szerkesztő úr! valóban őszintén megvalljuk, hogy öntől, kire Zemplény álnév alatt közlött czikkelyünk elején elbizottan olly nagy dicséreteket halmozánk, öntől, mint szerte mondogatják hazánkban, a’ nyilványosság egyedüli tanítójától pesti hírlapi oskolájából ex cathedra professorali illy nyilvánossági tantra.’