Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-05-20 / 40. szám

314 eszköz, melly nélkül holt terem a’ közállományi testület. Ezen életadó nyilván­osság legfőbb és közvetlen előmozdítói a’ hírlapok ’s folyóira­tok ; minél szentebb ezen nagy hivatás a’ közvéleményt előkészíteni a’ nemzetben, és lelki éldelettel ellátni az ország lakosait, annál tisz­tább legyen a’ szerkesztői kezelés, felette botránkoztató és kárhozatos lévén, ha némelly hirlapszerkesztőket nem az igazságban és a’ dol­gok valódi állásában egyedül létező közjó, hanem pártérdek lelkesít ’s pártosság veszélyes szelleme vezérel. A’ Pesti Hírlap első megjele­nése óta, őszintén megvalljuk, mi bennünk annál inkább nagy vára­kozást gerjesztett, minél inkább tudtuk szerkesztőjének ügyességét és a’ közdolgok minden osztályaiban jártasságát méltánylani; véltük, hogy journalisticánkban epochát csináland! Részint ugyan nem is csa­latkozunk , mert korszerű és közérdekű, a’ nemzet közéletére átható kérdéseket fejteget ’s előkészíti a’ nemzetet egy nagy jövendő meg­értésére, de, fájdalom, magának a’ Pesti Hírlapnak annyira megked­velt saját jelszavával élve „Ki a’ napfényre“, azon időszaki lapnak fényoldalait elismerve egy árnyék oldalára hazafius kötelességünk figyelmeztetni a’ nagy olvasó közönséget. Ugyanis egy idő óta semmi legkisebb bizonyos adatokon, csupán levelezői tekinteten­­pedig az auctoritas sötét korát már elenyészettnek lenni fennen hirdeté maga a’ Pesti Hírlap szerkesztője]) épülő rágalmaknak is feltárja hasábjait; nagyfényű családokat (a’ Bay nemzetséget]), egyes megyék testületit is (nemes Sáros vármegyét]) ’stb., legközelebb pedig a’ 33 ik számnak 270 ik lapja első hasábján megyénkben köztiszteletben álló, múltkori de az újabb tisztválasztás alkalmával is majd csaknem mindnyájan jelenleg is közhivatalokra megválasztottakat az élettel együtt járó be­csületükből kivetkeztetni és az egész ország előtt álhirbe hozni merészkedők, mi több, bár bírósági incompetentiáját szokott sze­rénységgel elismerné is ’s azt mint sajátjogot a’ Zemplén megyei KK. és RBnek tulajdonítaná, fejek felett a’ pálczát megtörni ’s mint biró magát feltolni nem átalja; mert mind a’ mellett hogy maga is érezvén és teljes mértékben áthatva is lévén a’ Pesti Hírlap szerkesz­tője annak rendíthetetlen igazsága felöl, hogy édes alkotmányunk pai­­zsa alatt ’s fenálló törvényeinknek, de, ha azok nem lennének, ma­gának a’ természeti törvénynek értelmében is senkit puszta vádra*­ ’s minden legkisebb adat nélküli rágalomra, puszta álnevű közlemény­re, hírlapokban becsületéből következtetni és jó hírétől megfosztani nemcsak nem szabad, de törvény szerint tilos és büntetésre méltó is lenne, ’s ezt saját ide iktatott szavaival is elismerné, mondván: „egészen adni (t. i. a’ közleményt) nincs hatalmunkban, mert gyanusítgatást foglalván magában, ha nem épül teljes bizonyságú adatokon, személyt sértene méltatlanul, mit tennünk nem szabad: „és mégis úgy látszik nekünk, mintha aljas kárörömmel, puszta pártérdekből — nem akar­nék egészen állítani, hogy épen rágalmazási személyes vágyból is — zempléni epigrammaticus levelezőjével a’ múltkori tisztviselőket, kü­lönösen azoknak köréből a’ megye Rendei által a’ megüresült újhelyi járásban főszolgabiróságra a’ kinevezés végett előterjesztett, főispá­ntartónk ő asga által valósággal ki is nevezett főszbi­ót mint a’ múltkori tisztviselők között egyik zsarnokot **) az égés ország előtt Ostorozdy álnév alatt fennen epigrammi­ailag és még az ideálisnál is túlságosabb képekben nyilványosan rágalmazni ezáltal maga is segített, bár, mint fenebb mondotta, illy becsületrágalmazó czikkelyeket nem lenne sza­bados közlenie; kényszerülünk azonban csakugyan meggyőződve len­ni, hogy mind a’ mellett is azt egész terjedelmében***) közrebocsát­ván, azáltal egy megyére, mellynek a’ KK. és RRel van egyedül azon joga, tisztviselőinek netalán történhető kihágásait ’s visszaéléseit meg­­feddeni — puszta levelezői közleménynél fogva az anathemát hétsze­­mélyű biróilag — mint szerinte Zemplén Kirai és Riei kötelességei­nek elhanyaglása előállott esetében — „secundum conscientiam“ nem csak kimondotta , hanem jó hire ’s nevében megcsonkítani szándéko­san igyekezett. — illy pártosság ’s alkotmányelleni gonoszirányu fon­­dorczélzat kemény megrovásra, ítéletünk szerint büntetésre is, méltó; mert úgy hisszük, hogy a’ franczia forradalmi­­rémséges terroristák évszakába hanyatthomlok rohanni csak nem akarunk, hol a’ királyt, törvényszerű kormányát ’s alkotmányos polgári hatóságokat elébb az egész ország előtt megfosztván a’ közbecsültetéstől, végre még a vallás sem volt eléggé szent a’ terroristák minde­nt leromboló önké­nyétől. Journalisticus önkény és féktelen rágalmazás, úgy hisszük — mint Angol-, Franczia- és más alkotmányos országok sajtótörvényei bizonyítják — a’ közállomány legveszedelmesebb mételye ’s a’ békés polgárok belső nyugalmán és becsületén rágódó legmérgesebb vipe­rafaj ; ’s meg vagyunk győződve, hogy a’ censurának engedékenysége oda, hogy hírlapjainkból az illy kártékony gyom tettlegesen és mind­untalan ki ne irtassék, nem terjeszkedhetik ; mert hálás érzéssel tiszteljük ugyan mi Urunk koronás Királyunk legjobb Fejedelmünk hazánkat boldogítani mintinkább törekvő alkotmányszerű mélyen tisz­telt kormányának a’ nyilványosság terjesztése tekintetéből a’ censurá­nak tágasb mező engedésével a’ honra kiható jótéteményeket, misze­rint a’ kormány és vallás sérthetetlensége mellett az időszaki sajtónak, főkép szabadabb tér van kimérve, úgy hisszük mindazonáltal, és úgy vagyunk meggyőződve, hogy megyei ’s más törvényhatósági testülete­ket ’s azoknak tisztviselőit ’s tiszteletben álló egyedeit alaptalan hír­lapi közleményekkel féktelenül rágalmazni szintén tilos, és a’ censu­rának szoros kötelessége eziránt is szintén felügyelni. — Mi tehát azon pesti hírlapi közleményt, Zemplén megye becsületének tartozván vele, hazafius kötelességünknél fogva mint puszta koholmányt és aljas rágalmat ezennel alaptalannak a’ nagy olvasó közönség előtt nyilván kijelentjük; a’Pesti Hírlap szerkesztőjét pedig, ha nem pártember, felszólítjuk, adja által rágalmazó levelezőjét — mint tartozik — a’ nagy közönségnek, saját igaz neve alatt, különben mint bűntárs méltán tekintetik; egyszersmind minden politicai hírlapok tisztelt szerkesz­tőségét ezennel kérjük, legyenek szívesek ezen pesti hírlapi megro­vást, a’ rágalom visszatorlásául innen becses lapjaikba egész terjedel­mében felvenni. — Ezúttal nem mulaszthatjuk el figyelmeztetni a’ hírlapi szerkesztőségeket, hogy levelezőik megválasztásában óvatosab­bak legyenek, az igazságot és nemzeti közvéleményt ragályos pártos­­kodó irányzatnak fel ne áldozzák; megyei főkormányzók, köztisztvise­lők és hivataloskodók eljárásait tárgyazó czikkelyeket megyei vagy más illető hatósági hiteles jegyzőkönyvek szerint, előbb mindenkor tökéletes bizonyosságra jutván, közöljenek; álnevű rágalmazási közle­ményeknek hirlapokbani kibocsátásai különben is, ítéletünk szerint, mindenkor a’szerkesztőség felelőségét vonják magok után. Egyébiránt valamint alkotmányos polgári szerkezetünk egyéb ágaira, úgy a’ sajtó körüli intézkedésekre is bátran elmondhatjuk nagy hazánkfia gróf Széchenyi Istvánnal: L’ insuffisance amene l’ arbitraire. S.-A.-Ujhely, apr. 21. Zemplént/. *) Ezen elvekért egykor maga Kossuth L. ur mint legszentebbekért küz­dött ; nem foghatjuk tehát annál inkább meg, miért most, megtagad­ván azokat, alkotmányelleni elvekkel merészel a’ közönség elébe fellépni. **) Minő büntetést érdemlő rágalom ez, vádolni egyszersmind a’ megye közönségét azzal, hogy egy népzsarnót terjesztett fel a’ főszolgabiró­ságra, a’ főispá­l­la ellen pedig kikelni, mert ő a’ megye által felter­jesztett népzsarnót főszolgabírónak ki is nevezte. — Illy módon bün­tetlenül rágalmazni megyét és főispánt—helytartót! ? ***) Melly igy hangzik: „Zempléni kisgyű­lés tavaszhó­z. „Főszolga­bíró uilni es?“ —kérdé önnek zempléni levelezője, „u­ic sum!“ — Igen! sietek önnel közleni, hogy öthónapi várakozás után végre meg­­érkezék a’ kinevezés, ’s a’ név hallatára öröm sugárza azonnal végig némelly arczokat, de kínos csalódás a’ Sátorhegy alatti várost ’s bor­zalom az újhelyi járás Jákobfiait; lelkemben pedig Acsop tavá­nak zöld bársony nadrágu lakói tűntek fel, kik gerenda helyébe uj istenért csengtek Zeushez. És gondolkodóm és gondolkodom­. Nemes férfiú!­oh miért nem lehetél ujonczállító?!! Ön mint megyénkbeli csudálkozva fogja kérdeni: mint történhetett ez? Merítő plecsimur. Megyénk 4 között őt is fölterjesztette. Ennyit a’ kérdéses föszol­­gabiróságról. — Alkalmat veszek egyúttal előhozni, miképen tud­tára az egész megyének milly majdnem hihetlenek azon zsarolások, mik az adózó népen némelly múltkori szolgabiráink által történtek ’s történnek tudtomra egy szomszéd megyében és hihetőleg egyebütt is. Egy intés , és ekék tömérdeke repül a'stb. földeire! egy egész erdő ingyen az udvarára ! csirketábor a’ ketre’czébe ! A’zsidókra fejenkint adó vettetik, a’ czukor halmokra nő, csermelykint foly le a’ pólyinka, a’ zsebek horpaszai fillérkéktől dobászra kerekül­nek ’stb. ’s fájdalom ! még vagyonosoktól is kellett undokságokat ta­pasztalnunk. Helyén álland itten a’ „minorum­ gentium“ huzavonások­­nak egy furcsa példája. A’ zempléni orosz faluk egyikéből több év előtt épen haza indulandó volt az ujonan választatott szki­ó, midőn a’ falu bírája elébe hoz két forintot; ’s íme kisül szépen , hogy tö­mérdek évekig szolgált elődje velé e’ két forintot minden falura „ér­­kezésdij“ (Prih­odne) ’s „távozásdíj“ (Odhodne) czím alatt. Ostorozdy 19., Pozsonyban. Alapítá és szerkeszti Orosz József. — Nyomtatja Schmid Antal. 312

Next