Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-03-31 / 25. szám
uraknak kétharmada fölötte sokat nyerne, a jobbágyságnak két harmada pedig agyon suttatnék; mert ha van például hazánkban 100 ezer ollyan egész telek, mellyektől a haszonvevők egyenkint 1000 pengő forintnyi váltságdíjt örömest megfizetnének ha pénzük volna, úgy van 100 ezer, mellyektől még 300 főt is fizetni igen méltán vonakodhatnának, még akkor is — ha pénzök volna. Pedig bármilly oldalról tekintsük is e tárgyat, azon egy körülményt, hogy az egyik telek jobb lévén a másiknál többet teremhet, több kilencz s tizedet — mert ez is többnyire a földesurak kezein van — adhat a földesurnak, kivévén, a többi okok mind, sőt az igazság és méltányosság is a mellett harczolnak, hogy a váltságdíj — ha már csakugyan törvényesen meg kellene határoztatnia — az egész országban minden kivétel nélkül ugyanazon egy legyen; mert azon körülmény tekintetéből, példának okáért, mivel Somogyban olcsóbb a gabona és napszám mint Sopronban, a váltságdíjt itt többre, ott kevesebbre határozni, annyival kevésbbé volna igazságos, minél könnyebben megtörténhetik csak egy század múlva is, hogy e különbség épen megfordítva álland, de leginkább ezért nem volna igazságos, mivel e kérdésben az élet biztosításának, és nem a pénzmennyiségi jövedelemnek kell a főszerepet játszania, mert előbb kell élhetnünk, s csak azután adhatjuk el a fölösleget, ha van; már pedig, ha nekem jobbágyom kilenczede és robotja nem fényűzésre, hanem mindennapi közönséges élelmemre mélhatlanul szükséges, akkor nekem Somogyban szintolly drága a gabona és munka, valamint hasonló esetben a soproninak Sopronban. Jól tudjuk, hogy a pénz hasis vizibuborék, a váltságdíjon pedig nem minden földesúr vehet jószágot, nem mindenik fektetheti azt jószágába fól kamatozólag; ha pedig épít, szépít, csinosít vele, bizony a váltságdíj mellett még koplalhat is eleget, mert ezekről keveset haraphatni le. Valóban ha meggondoljuk, hogy az a 104 robot napszám, melly most 20 p.ft. alig ér, időjártával 50, az a 10 kereszt kilenczed, melly most 13—14 ft. alig, utóbb 30at fog érni, hogy az a béres, ki most 16 p. ftért szolgál, utóbb 40 frtért fog szolgálni, hogy a bankok szaporodásával a papirospénz is folyvást szaporodni, ennek szaporodtával a drágaság mindig növekedni, a pénz állapota pedig mindig fluctuánsabb fog lenni: könnyen képzelhetjük magunknak, hogy azon földesurnak, ki most a csekély váltságdíjt fölveszi, unokácskája mit segíthetend avval magán majd akkor, mikor hazánkban legalább is olly drágaság lesz, mint most például Angliában vagyon?! Szegény, isten nyomoréka lesz, holott a természeti kilenczed s robot mellett az fog maradni, ha már rég egyéb vagyona nem volt volna is ! A földesurak részéről az igazság tehát azt követeli, hogy hasonló praestatiokért a váltságdíj országszerte ugyanazon egy legyen, bár az egyik ur jószága Békés a másiké Pozson vármegyében feküdjék, mert a békési épen úgy használja a robotot munkára, a kilenczedet pedig élelemre, valamint a pozsoni, és iszonyú igaztalanság volna, ha a törvény a békés megyei urnák váltságdíjul 500, a pozson megyeinek pedig 1000 p.ft. rendelne egy egy jobbágytól. Ellenben a jobbágyság részéről az igazság még erősebben követeli, hogy a váltságdíj nemcsak országszerte ugyanaz ne, hanem inkább majdnem hány a határ annyi ele legyen, mert némelly határban olly jó a föld, hogy a 18—20 holdból álló telek 4—5000 vízot is megér, mig a másikban olly sovány, hogy a 22—24 holdból álló telek, ha holdonkint külön adatnék is el, ama jónak váltságdíját sem üthetné föl. Továbbá, hazánk helységeinek nagyobb része még zabályzatlan; a szabályzati helységekben az illetőségek kinek kinek szigorú mérték szerint kiosztottak, a regulázatlan helységekben pedig többnyire minden jobbágy az illetőségnél többet, néhol másfél, néhol majd két,annyit bir, úgy, hogy mig a regulázott rész földü helységben az egész telkes jobbágynak 22—24, addig a regulázatlan jó földü határban egy egész telkes jobbágynak 30—36 hold földje is van, s miután e szerint itt egy fél telek is többet ér, mint ott egy egész, valljon milly rémítő igazságtalanság volna az, ha a váltságdíj országszerte ugyanazon egyre állapíttatnék!! Nem is említvén jobbágyaink szegénységét, pénzetlenségét, melly őket a váltságról csak gondolkodni is még igen igen sokáig visszatartóztatandja, csak azt mondom, hogy mig a váltságnak illy iszonyú akadályok útját állandják , addig a pénzzeli váltságról álmodozni merő gyermekjáték! A törvényhozó test nagyon bölcsen cselekedett tehát, midőn az úrbéri váltságra vonatkozó kérdések fejtegetésébe és azok törvényes megállapításába nem bocsátkozva , csak a dolog velejét mondta ki, amint illeti, az érdeklő feleknek szabad akaratukra hagyván a kérdések miképeni föloldását. A nyomor a parasztember, szegénységét és a váltságrai tehetlenségét érezvén, a megváltást magának még óhajtani sem meri, róla gondolkodni pedig még kevesbbé akar; a gazdag parasztnak pedig a mostani törvény mellett is a váltságra nyitva áll az út, mert azt hiszem, hogy hazánkban nincs olly bolsó földesúr, ki, midőn mindent amit jól megvesznek eladni kész, épen az úrbéri tartozásokat jó pénzért eladni vonakodnék. Majd ha jobbágyaink gazdagodni fognak, majd akkor a váltságvágy is, egy kis paraszthus büszkeséggel vegyítve, ébredezni fog kebelükben , majd akkor nem csak megváltandják magukat, hanem a drága váltságot is könnyebben kiállandják mint most az olcsót. Minél gazdagabbak lesznek jobbágyaink, annál többet fognak a földesurak a váltságért tőlük követelni, anná többet fognak ezek érette fizetni, és ez a földesurak nyeresége lesz; ha pedig a földesur elszegényülend, és annyi ésszel bizond, hogy nem a jószágát bocsátandja áruba addig, míg az úri tartozások eladásával magán segíthet, akkor a jobbágy annál kevesebbet ígérend a váltságért, minél szorultabb körülményekben látandja urát, s mégis elérendi czélját, s ez a parasztok nyeresége lesz. Ez az igazi reciprocitás, melly idővel aligha szépen ki nem egyrenlítendi magát. Többnyire igen szükséges, hogy a váltság kérdésénél az usufructuatiot, mellyet a jobbágyságnak már oda ajándékoztunk, és melly a tulajdonhoz épen úgy mint egyik tojás a másikhoz hasonlít, szemmel tartsuk, s ne feledjük, hogy a szegény paraszt a váltság esetére ugyanazon telket, mellynek az usufructuatio által már inkább mint nem tulajdonosa lett, a szó teljes értelmében ismét, és pedig egészen, megvásárolná, mert ha vannak is itt ott olly boldog határok, hol 18—20 hold szabad föld 1000 pengő írtnál többet ér, bizonyosan van még több olly mostoha határ, hol 22—24 hold föld sem ér 1000 pengő írt, ollyan pedig talán az egész országban nincsen, hol 18—20 hold földet még akkor is 1000 pengő írtnál drágábban el lehetne adni, ha 20 —24 keresztnyi kilencztized, 60 — 70 va frtnyi adó, 104 napos robot, és más évenkinti tartozások teherképen feküsznek rajta. És mi lenne ennek végre is eredménye? az, hogy azon paraszt, ki az usufluctuatio után már már tulajdonosává lett telkének, utóbb annak egész értékét váltság palástja alatt jó pénzzel kifizette s mégsem lenne tulajdonosa! Ha az igazság, akkor a világon minden igazság! Végre megemlítjük még azt is, hogy az úrbéri váltság, nézetünk szerint, szoros értelemben csak a földesurat és a jobbágyot érdekli, a haza közboldogsága, melly szokás és szójárásunk szerint minden dologban nagy szerepet szokott játszani, csak távol in coucavo lunae vagyon; ugyanazért ezen érdeklő feleken kivül a váltság ellen vagy mellette még csak a fogadott prókátorok szólhatnak, mások pedig népen nem. Ha a jobbágyok országszerte már ostromolnák földesuraikat a váltságért, és ezek arra ráállni mégsem