Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-03-31 / 25. szám

uraknak két­harmada fölötte sokat nyerne, a jobbágyságnak két harmada pedig agyon suttatnék; mert ha van például hazánkban 100 ezer ollyan egész telek, mellyektől a haszonvevők egyenkint 1000 pengő forintnyi váltságdíjt örömest megfizetnének ha pén­zük volna, úgy van 100 ezer, mellyektől még 300 főt is fizetni igen méltán vonakodhatnának, még akkor is — ha pénzök volna. Pedig bármilly oldalról tekintsük is e tárgyat, azon egy körülményt, hogy az egyik telek jobb lévén a másiknál többet teremhet, több kilencz s tizedet — mert ez is többnyire a földesurak kezein van — adhat a földesurnak, kivévén, a többi okok mind, sőt az igaz­ság és méltányosság is a mellett harczolnak, hogy a váltságdíj — ha már csakugyan törvényesen meg kellene határoztatnia — az egész országban minden kivétel nélkül ugyanazon egy legyen; mert azon körülmény tekintetéből, példának okáért, mivel Somogyban ol­csóbb a gabona és napszám mint Sopronban, a váltságdíjt itt több­re, ott kevesebbre határozni, annyival kevésbbé volna igazságos, minél könnyebben megtörténhetik csak egy század múlva is, hogy e különbség épen megfordítva álland, de leginkább ezért nem vol­na igazságos, mivel e kérdésben az élet biztosításának, és nem a pénzmennyiségi jövedelemnek kell a főszerepet játszania, mert előbb kell élhetnünk, s csak azután adhatjuk el a fölösleget, ha van; már pedig, ha nekem jobbágyom kilenczede és robotja nem fény­űzésre, hanem mindennapi közönséges élelmemre mélhatlanul szük­séges, akkor nekem Somogyban szintolly drága a gabona és mun­ka, valamint hasonló esetben a soproninak Sopronban. Jól tudjuk, hogy a pénz­ hasis vizibuborék, a váltságdíjon pedig nem minden földesúr vehet jószágot, nem mindenik fektetheti azt jószágába fól kamatozólag; ha pedig épít, szépít, csinosít vele, bizony a váltságdíj mellett még koplalhat is eleget, mert ezekről keveset haraphatni le. Valóban ha meggondoljuk, hogy az a 104 robot napszám, melly most 20 p.­ft. alig ér, időjártával 50, az a 10 ke­reszt kilenczed, melly most 13—14 ft. alig, utóbb 30at fog érni, hogy az a béres, ki most 16 p. ftért szolgál, utóbb 40 frtért fog szolgálni, hogy a bankok szaporodásával a papirospénz is folyvást szaporodni, ennek szaporodtával a drágaság mindig növekedni, a pénz állapot­a pedig mindig fluctuánsabb fog lenni: könnyen képzelhetjük magunknak, hogy azon földesurnak, ki most a csekély váltságdíjt fölveszi, unokácskája mit segíthetend avval magán majd akkor, mikor hazánkban legalább is olly drágaság lesz, mint most például Angliában vagyon?! Szegény, isten nyomoréka lesz, holott a természeti kilenczed s robot mellett az fog maradni, ha már rég egyéb vagyona nem volt volna is ! A földesurak részéről az igazság tehát azt követeli, hogy ha­sonló praestatiokért a váltságdíj országszerte ugyanazon egy le­gyen, bár az egyik ur jószága Békés a másiké Pozson várme­gyében feküdjék, mert a békési épen úgy használja a robotot mun­kára, a kilenczedet pedig élelemre, valamint a pozsoni, és iszo­nyú igaztalanság volna, ha a törvény a békés megyei urnák vált­ságdíjul 500, a pozson­ megyeinek pedig 1000 p.­ft. rendelne egy egy jobbágytól. Ellenben a jobbágyság részéről az igazság még erősebben követeli, hogy a váltságdíj nemcsak országszerte ugyanaz ne, hanem inkább majdnem hány a határ annyi ele legyen, mert némelly határban olly jó a föld, hogy a 18—20 holdból álló telek 4—5000 vízot is megér, mig a másikban olly sovány, hogy a 22—24 holdból álló telek, ha holdonkint külön adatnék is el, ama jónak váltságdíját sem üthetné föl. Továbbá, hazánk helysé­geinek nagyobb része még zabályzatlan; a szabályzati helységekben az illetőségek kinek kinek szigorú mérték szerint kiosztottak, a regulázatlan helységekben pedig többnyire minden jobbágy az ille­tőségnél többet, néhol másfél, néhol majd két,annyit bir, úgy, hogy mig a regulázott rész földü helységben az egész telkes jobbágy­nak 22—24, addig a regulázatlan jó földü határban egy egész tel­kes jobbágynak 30—36 hold földje is van, s miután e szerint itt egy fél telek is többet ér, mint ott egy egész, valljon milly rémítő igazságtalanság volna az, ha a váltságdíj országszerte ugyanazon egyre állapíttatnék!! Nem is említvén jobbágyaink szegénységét, pénzetlenségét, melly őket a váltságról csak gondolkodni is még igen igen sokáig visszatartóztatandja, csak azt mondom, hogy mig a váltságnak illy iszonyú akadályok útját állandják ,­ addig a pénz­­zeli váltságról álmodozni merő gy­ermekjáték! A törvényhozó test nagyon bölcsen cselekedett tehát, midőn az úrbéri váltságra vo­natkozó kérdések fejtegetésébe és azok törvényes megállapításába nem bocsátkozva , csak a dolog velejét mondta ki, a­mint illeti, az érdeklő feleknek szabad akaratukra hagyván a kérdések miképeni föloldását. A nyomor a paraszt­ember, szegénységét és a váltságrai tehetlenségét érezvén, a megváltást magának még óhajtani sem meri, róla gondolkodni pedig még kevesbbé akar; a gazdag parasztnak pedig a mostani törvény mellett is a váltságra nyitva áll az út, mert azt hiszem, hogy hazánkban nincs olly bolsó földesúr, ki, midőn min­dent a­mit jól megvesznek eladni kész, épen az úrbéri tartozásokat jó pénzért eladni vonakodnék. Majd ha jobbágyaink gazdagodni fognak, majd akkor a váltság­vágy is, egy kis paraszth­us büsz­keséggel vegyítve, ébredezni fog kebelükben , majd akkor nem csak megváltandják magukat, hanem a drága váltságot is könnyeb­ben kiállandják mint most az olcsót. Minél gazdagabbak lesznek jobbágyaink, annál többet fognak a földesurak a váltságért tőlük követelni, anná többet fognak ezek érette fizetni, és ez a föl­desurak nyeresége lesz; ha pedig a földesur elszegényülend, és annyi ésszel bizond, hogy nem a jószágát bocsátandja áruba addig, míg az úri tartozások eladásával magán segíthet, akkor a jobbágy annál kevesebbet ígérend a váltságért, minél szorultabb körülmé­nyekben látandja urát, s mégis elérendi czélját, s ez a parasztok nyeresége lesz. Ez az igazi reciprocitás, melly idővel aligha szé­pen ki nem egyrenlítendi magát. Többnyire igen szükséges, hogy a váltság kérdésénél az usu­­fructuatiot, mellyet a jobbágyságnak már oda ajándékoztunk, és melly a tulajdonhoz épen úgy mint egyik tojás a másikhoz hasonlít, szemmel tartsuk, s ne feledjük, hogy a szegény paraszt a váltság esetére ugyanazon telket, mellynek az usufructuatio által már in­kább mint nem tulajdonosa lett, a szó teljes értelmében ismét, és pedig egészen, megvásárolná, mert ha vannak is itt ott olly bol­dog határok, hol 18—20 hold szabad föld 1000 pengő írtnál töb­bet ér, bizonyosan van még több olly mostoha határ, hol 22—24 hold föld sem ér 1000 pengő írt, ollyan pedig talán az egész or­szágban nincsen, hol 18—20 hold földet még akkor is 1000 pen­gő írtnál drágábban el lehetne adni, ha 20 —24 keresztnyi kilencz­­tized, 60 — 70 va frtnyi adó, 104 napos robot, és más évenkinti tartozások teherképen feküsznek rajta. És mi lenne ennek végre is eredménye? az, hogy­ azon paraszt, ki az usufluctuatio után már már tulajdonosává lett telkének, utóbb annak egész értékét váltság palástja alatt jó pénzzel kifizette s mégsem lenne tulajdonosa! Ha­­ az igazság, akkor a világon minden igazság!­­ Végre megemlítjük még azt is, hogy az úrbéri váltság, néze­tünk szerint, szoros értelemben csak a földesurat és a jobbágyot érdekli, a haza közboldogsága, melly szokás és szójárásunk szerint minden dologban nagy szerepet szokott játszani, csak távol in cou­­cavo lunae vagyon; ugyanazért ezen érdeklő feleken kivül a vált­ság ellen vagy mellette még csak a fogadott prókátorok szólhatnak, mások pedig n­épen nem. Ha a jobbágyok országszerte már ostro­molnák földesuraikat a váltságért, és ezek arra ráállni mégsem

Next