Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)

1843-06-11 / 46. szám

363 részletekbe kell bocsátkoznak. Hadd próbálják e szerfelett nehéz feladaton nagyobb tehetségek erejöket. E futólagos értekezésben, melly sem az ősiség mellett, sem ellene szólni nem akar, egyesegyedül azon szándék uralkodott, pár szóval kimutatni azt, hogy a fenálló törvények az ő­siségnek akármilly értelembeni fentartására elégtelenek, s hogy tehát, ha az ősiséget igazságnak lenni akarjuk, a régi törvényeknél meg nem állapodhatunk, hanem egynél több új törvényre, kiváltképen az országban még hiányzó egy lényeges intézetre, azaz jól rendezett birtoktáblákra, van szükségünk.*) V... 7. 364 Intézkedés magtalan özvegyek Iránt. Elődeink szerették a nőnemet, de ki is ne szeretné azt, kiben vér foly és szív ver; azonban nem egyedül azon szerelemnek, mint inkább a régi körülményeknek tulajdonítható az akkori magtalan özvegyek iránt hozott s a családok nyilvános kárával máig is fen­álló törvényes rendelkezés. Most azonban, ámbár a szépnem iránti szeretet, melly a magyarnak főbélyege, forrai meg nem szűnt, de a körülmények nagyon és annyira megváltoztak — midőn most már még a kandúr képű magyar birtokos nemes ifjú is minden ujjára tiz nőt kaphat — hogy ezen régi rendelkezést inkább károsnak mint hasznosnak, inkább igaztalannak mint igaznak tartanak, s majdnem elkerülhetően szükségessé lett, más, jobb, hasnosb és igazságosb in­tézkedésről e tárgyban gondoskodni, mellynek, midőn ezennel egy­szerű s rövid vázlatát kivetni megpróbálnám, felfogom előbb e tárgyban a másoktól ismeretes javaslatokat, hogy összehasonlít­ván azokat, az általam előadandónak hasznai még kitűnőbben mu­tatkozzanak. „Quod um­ justum, alteri aegum, s olly törvényes rendelkezés érje a magtalan özvegyeket, miilyen a magtalan férfi özvegyeket.“ Ez ném­ellyek véleménye. Én ezen visszatolást nyilván igaztalan­nak vallom, mert más a férfi, más az asszony, s nagyon különbözik ennek sorsa, állapotja amazétól, de műveit vagy műveltségre tö­rekvő nemzet állásához nem férhető nagy illetlenség is lenne, az özvegy asszonyt, midőn még a legvadabb állatok is galanták a nő­nem iránt, szinte törvény szerint az utczára kitaszítani. Becsü­letemre mondom, az illy törvénnyel hasznomra élni se nem tud­nék se nem akarnék. Mások pártolják az alku szerinti megegyezést, vagy­is az ál­talános kifizetést. De mennyi kedvetlen új kérdés sarjadna ebből magából ki, főkép nagyon is pénzetlen hazánkban? Már maga ezen körülmény viseli a kivihetés nehézségét, s mind­e mellett csak képzelhetni­e is valljon, hogy a felek teljes megnyugvása eszkö­zölve lenne. Némellyek az országos rendszerezéshez s némelly országgyű­lési férfiak nyilatkozásihoz képest, mások az évenkiüli ezer forint fizetését javasolják minden illy özvegyre nézve egyiránt. Ezen ja­vaslat mellett csak a gazdagabb felekezet nyerne, a szegényebb igen keveset vagy épen semmit, azok pedig, kiket igazán illet a „szegény“ név, még épen vesztenének. Természetesen ennek mó­dosítására a birtokhoz szabott kulcs szerinti kivetést fognák ismét némellyek javasolni, mi az eredeti javaslatnak egyetlen jó oldala csakugyan lenne is, de már a kivetés maga mennyire visszaélés kapuja? — Ezeket előre bocsátván átmegyek saját tervemre. Én a magtalan özvegyeket, ide értvén azokat, kiknek leány­­gyermekeik maradtak , a mennyiben férjök birtokai férfiágat illetők volnának, megholt férjök házában egy esztendeig, de az ősi jószág­ban egy napig sem marasztanám ben, hanem az illy jószágok jö­vedelmének felét — még akkor is, ha másodszor, harmadszor vagy akár hányadszor mennének is férjhez — rendelném ki nekik holtig járandón. Megtörténhetvén pedig, hogy az illy özvegy sógoraival, azaz meghalt férjének testvéreivel, vagy ezek egyenes örökösivel a fél jövedelem fejében fizetendő mennyiség iránt megegyezni nem tudna, ez esetre egy részrehajlatlan küldöttség 6 esztendei dia­­metrális jövedelem-felszámítás mellett határozná meg a fizetendő pénzmennyiséget, mellyel aztán minden fél évben múlhatlanul fizetni kellene, még­pedig az özvegynek minden kitelhető és illő biztosítá­sára nézve úgy, hogy ha a kiszabott határidőkben az atyafiak pon­tosan nem fizetnék a fél jövedelmi bért, akkor minden kifogás nél­kül 15 nap alatt az egész jószág zár alá vétessék, s minden zárt s törvénykezési költséget egyenesen az okozó rész tározzék viselni. Illy törvény mellett bajos hinni, hogy a fizetés pontosságában hiba történhetnék. Íi­ási adósságoktól az özvegy, mivel fél jövedelmet húz, a ka­matok felét fizesse; azon adósságoktól pedig, mellyeket a férj há­zassági ideje alatt terhelt magára, az özvegy az egész kamatot fizes­se, sőt ha a világos egyenes örökösök terhére s kijátszására szedte fel az elhunyt férj az adósságokat, s ez bebizonyittatnék, az özvegy ne csak a kamatokat, hanem az illyetén egész adósságot köteles le­gyen maga kifizetni. Visszaélések elhárítása tekintetéből a jegyadománynak (dós­nak) vagy az eljegyzés alkalmával akár mi tekintetből s akármi név s feltét alatt ajándékul aláirt kötelezvényeknek, mint általában törvényesen eltiltottaknak, semmi erejök se legyen; nem különben a melly magtalan özvegy már eddig 32 éveken tul birta férje jó­szágait, minden akármi néven nevezendő követelései szűnjenek meg. A magtalan özvegy férjének saját szerzeményű javai s birto­kai iránt, valamint e tárgybeli egyéb kérdések és jogok iránt, ide értvén a mostohákat s ezek közti viszonyokat is, a divatozó s élet­ben levő törvények ez­entúlra is föntartanák erejüket s alkal­mazásukat. Összehasonlítván már most ezen új rendelkezést a régivel, látni fogjuk minden tekintetben kitünőbb, kellőbb s igazabb hasz­nait. A mostani rend mellett, mellynél fogva a magtalan özvegyek a jószágban maradnak, mellőzvén azon perpatvarokat s számtalan ízetlenségeket, mellyek a körülményből a családok s kivált egye­nes örökösök világos korával s hátramaradásával keletkeznek: néz­zük csak, a­hol illy özvegy gazdálkodik, nem pusztulnak-e el egé­szen az erdők, épületek s egyebek? De természetes is, hogy ő mint nem tulajdonos hanem csak mint haszonvevő, különben is mint asszony, a jószágot szükségkép nem mivelheti kellőn, nem javít­hatja, és igy nem is jövedelmez az neki úgy mint kellene. Én nem tudok példát — de ha van is, bizonyosan rara avis, — hogy az illy magtalan özvegy saját családja nyert volna valamit; követ­kezőleg a most divatozó rendszernek azon egyetlen jó része, mi­szerint az illy özvegy a jószágot bírván, abból legalább maga és családja boldogulna, sem megy haszonra, ellenben előadott uj ja­vaslatom mellett az egyetértés és atyafiszeretet nem szenvedne, s az *) Az 1839/40 21. t. sz. 11. §-ban minden szabad királyi városnak meghagyatik, hogy a betáblázási könyvet telekkönyvvel egyesítsék, s s azon királyi városoknak , mellyekben még telekkönyv nem létezik, két évi határidő engedtetik, melly alatt azt okvetlen elkésziteni, rendbe hozni s a betáblázásokkal összekötni kötelesek. A nemesi birtokkönyveknek hason módoni behozatalát csak átalán kimondani, s minden egyebet a kivitelre bízni, más okokon kívül már azért sem tartathatik elegendőnek, mert a birtokkönyvek czélja, valamint a városi telekkönyveké , b­ántoki szilárd bizodalmát, még pedig hatá­raikon kívül is, megkíván, ez pedig csak a mindenütt egyenlő határo­zott formák fenállásán és pontos megtartásán alapulhat.

Next