Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-10-26 / 85. szám
48. szám. Hatodik esztendei folyamat 1843. October 16. SZÁZADUNK. A magyar tens ur szerénytelenkívánsága. Már mondok, milly furcsának tetszik nekünk a magyar birtokosok azon kívánsága, hogy a külföldiek pénzt kölcsönözzenek nekik. Nem tudjuk ugyan, a külföldiek alatt kiket értenek, angolokat, franciákat, spanyolokat, poroszokat, oroszokat, persákat, törököket, olaszokat, a német birodalombelieket-e, vagy mindezeket, vagy csak egyedül az ausztriaiakat? de annyit tudunk, hogy például a franczia, porosz stb. pénzesek a magyar egyes kisebb birtokosok szántóföldjeire, rétjeire soha pénzt nem kölcsönözendnek, az ausztriaiaktól pedig majd csak akkor várhatnak a magyarok illyforma hitelt, mikor Magyarhon Ausztriával olly szorosan össze lesz forrva, olvadva , házasítva , mint jelenleg egyik magyar megye a másikkal. Ha Magyarhon majd egyszer kereskedő ország lesz, majd akkor azon nemzeteknél, mellyekkel viszonyokban fog állani, lesz kereskedési hitele, melly nélkül kereskedést képzelni sem lehet; de egyes csekélyebb privát személyek, hacsak a külföldiekkel különös barátságban, ismeretségben nincsenek, vagy kereskedési viszonyban nem állanak , csekély birtokukra privát hitelt külföldi privátoktól soha sem várhatnak. Mi Magyarországot pénzetlen honnak állítjuk, s ebben igazunk van; de van Európában még több illy pénz ellen haza, s mégis egyikről sem bizonyíthatjuk be, hogy privátaik a pénzesebb külföldi privátoktól azt kívánnák, hogy rétjeikre, házaikra, szántóföldjeikre stb. nekik pénzt kölcsönözzenek — ez hihetőleg egész Európában kizárólag s egyedül a magyarországi nemesség magános és különös kívánsága. A magyar mágnás, ha birtoka már felényire eladósítva nincs, ha mint tűrhető gazda s becsületes ember ismertes, mindig kap saját hazájában annyi pénzt kölcsön, mennyire aját hazájában okosan szüksége lehet; mert ott, hol kevés pénz van, mindig kevesebb pénzre van szükség, mint hol igen sok van keringésben. De a magyar mágnás nem annyi pénzt kíván, menynyivel saját hazájában kijöhetne , hanem annyit , mennyire a nagy világban szüksége lehetene, s miután a pénzetlen Magyarhonban ennyit nem kapni, természetesen külföldre megy, ott kér s kap sok pénzt, s ott el is költi. Látván a közép nemesség, vagyis a tens urak, hogy a magyar mágnások a külföldiektől pénzt kapván, ezáltal magokon gyakran segítnek s kényelmesen élnek, mintegy megirigylették szerencséjüket, s miután őket mindenben utánozni szeretik, természetesen ebben is szeretnék s azt akarnák, hogy a külföldiek az ő — bár csekélyebb birtokaikra is pénzt kölcsönözzenek. Ez egyedüli oka a sok nem rég óta keletkezett panaszoknak, hogy a külföldiektől pénzt nem kapunk kölcsön. Ha a magyar mágnások soha külföldön pénzt nem vesznek föl kölcsön , a magyar tens urnak bizonyosan soha eszébe nem jut kívánni, hogy a külföldi pénzes az ő jószágára is kölcsönözzön. — A magyar tens urak — itt is azonban a számos kivételnek örömest engedünk helyt — bizonyosan azon hiszemben vannak, hogy rájuk s az egész Magyarhonra végnélküli boldogság káromlanék, ha ők a külföldiektől még ma vagy száz millió pengőt fölcsiphetnének, ennyi pénzért szép s terjedelmes jószágaikat zálogba vethetnék; mi ellenben szivünk mélyében megdöbbenénk, ha ezt valaha csak teljesitendőnek hihetnők. Miért? mert igy a magyarországi valódi birtok nagyobb részére a külföldieknek nemcsak jog nyujtatnék, hanem idővel a kiváltás elmulasztása miatt kényszerittetnének is a birtokot elfoglalni s igy a magyar nemzetiségnek nyakát szegni; mert ugyan mi is lenne akkor a magyar birtok? hogy nevezhetnék még továbbá is e hont Magyarországnak? S aztán mit akarnak a tens urak? Nem elégesznek meg azzal, hogy hazánkon úgyis egy olly fene rágódik, minő egy önálló hazán talán még soha nem rágódott? Ugyan mutassanak vagy nevezzenek meg önálló országot széles e világon, mellynek legelső emberei, leghatalmasabb , leggazdagabb földesurai a külföldieknek iszonyú sommákkal tartoznak? Hogy a különféle országok pénztőzsérei, kereskedői egymásnak tartoznak, hogy egyik nemzet a másiknak pénzt kölcsönöz, s ez amannak igen sokáig adós marad úgy, hogy utóbb ebből viszálkodások is támadnak — azt igen könnyen megfoghatjuk; de hogy Európának egyik leggazdagabban megajándékozott országának legnagyobb földbirtokosai, kiknek jószágai némelly kis fejedelemséggel felérnek, más a természettől sokkal mostohábban ápolt országok lakosainak iszonyú sommákkal tartozzanak — ezt csodálatosnak találandjuk mindig. Ha azt kérdeznék: tartoznak-e legtöbbel Anglia leggazdagabb lordjai a francziáknak, vagy a franczia leggazdagabb pairek adósok-e legtöbbet az angoloknak? bizonyosan kinevettetnénk. De valamint azt nem hallottuk soha, hogy a gazdag lord londoni házára vagy angol birtokára Parisban vagy Francziaországban, a franczia pair pedig párisi házára vagy franczia birtokára Londonban vagy Angliában keresett volna kölcsönt, úgy nem olvastuk soha, hogy például a poroszok francziákhoz, a bajorok olaszokhoz, az olaszok a törökökhöz, az oroszok a persákhoz stb. futkoztak volna pénzért, azt kívánván , hogy nekik csekély privát birtokukra kölcsönözzenek , — ez csak a vesztének indult magyar nemességnek különös és eredeti kívánsága. Uraim! száz millió pengő forint, száz szép uradalom, száz szép uradalom pedig már két három középszerű vármegye! Elég tehát ha napról napra több mágnásaink uradalmai elzálogosittatnak a külföldnek, s nem kell még a tens urak birtokát is olly hirtelen annak kezébe játszani. — De bár véleményünk szerint már csak az eddig előhordottakból is eléggé kiviláglik, hogy nemcsak a tens urak kívánsága szerénytelen, mikor a külföldiektől több hitelt követelnek, hanem szándékuk is igen veszedelmes, mikor szép birtokaikat a külföldieknek eladósitni akarják, mégis mindezeket mellőzve a tens urak részére állnánk, és tele torokkal azt kívánnék, hogy a külföldiek számukra minél több pénzt kölcsönözzenek, ha valamikép belátni tudnék, hogy a szegényeknek némi csekély hasznuk lesz belőle ; de tudván, mikép abból nem haszon, hanem véghetlen kár háramlanék a jámborokra, a tens urak kívánságát annál kevésbé pártolhatjuk, minél nyíltabb ellenségei vagyunk azon kárhozatos elvnek : „más kárából hasznot” Ugyanis ha tapasztalásból s egészen hitelesen tudnék, hogy a külföldieknek bámulásra méltólag rész hiteltörvényeik vannak, s ezek következtében csak elvétve kaphatja meg némelly hitelező saját hazájában kikölcsönözött pénzét, a kamatokat pedig még többen elveszteni kénytelenek; ha tudnák, hogy a külföld minden országában évenkint száz meg száz csődpörök támadnak, húsz évig tartanak s a hitelezők még annyit sem kapnak, mennyire kamatjaik