Századunk, 1844. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1844-03-29 / 25. szám
5. szám. Hetedik esztendei folyamat 1844. Markus SZÁZADUNK. A birtok korlátlan feloszthatnának következései . Az illetők közt a birtoknak végnélküli eldarabolásáról, s innét eredő sokféle rész következményekről értekezni akarván, szükségesnek véltem a felvett iránytól egy kevéssé eltérni, s némellyeket, mellyek a tárgy nagyobb felvilágosításához vezetendnek, előrebocsátani. Ugyanis nincs, a ki édes hazánk felvirágzását és jobblétét szivéből ne óhajtaná, ha csak magát annak elfajult fiai közé számíttatni nem akarja. Ezt tanúsítják azon sok törekvések, mellyekkel nemcsak magánosok, hanem az országgyűlésre öszvegyült hazánk képviselői is elfoglalvák. De minthogy erre igenis sok kívántatik, nem is elég csak némelly szép és boldogító intézkedéseket megtenni, hanem a felvirágzást elhervasztó okokat is elhárítni, az elfojtó növedékeket gyökerestül kiirtani, és a kinövésektől megtisztítani; azért ezen egész dolog egy nagy gyümölcsöző fához hasonlítható, mellynek sokféle kiterjedt ágai vannak. — Nem czélom azonban mostan azon sokféle ágairól, mellyek az egész fát díszítik, szólani, mint p. o. a pénzes más gyárakról, a behozandó bank-intézetről, kereskedésről, s. t. noha ezuttabiról, és mint könnyebb közlekedésről 1842-ik évi Századunk 20. sz. szólván, azon javaslattal léptem elő, hogy a haza soha se örüljön abeli intézetnek, hídnak, vagy vasútnak, melly más külső pénzen jön létre; mert ezekből némelly kényelmeken kívül ugyan semmi haszna nem lészen, de kára igen, mivel illy intézeteken bejövő pénz csak a tulajdonos hasznára szedetik s hazánkból kivitetik, és ez által zsebünk folyvást ürül, hazánk pedig szegényül; de mit tehetünk, ha szegény az eklézsia, s üdves intézeteket magunk pénzével fel nem állíthatunk? Nagyon kívánatos tehát, ha C. úr Századunk ez évi 4.sz.ban, és folytatólag előterjesztett bankterve minél előbb sikerülhetne, akkor talán képesek lennénk legalább a szükségesebbeket előteremteni. De lám mondtam, hogy ilyenekről nem czélom értekezni, mert kicsinységem nem éri fel a roppant fának magas ágait, csak tövéhez támaszkodva bámultan nézegetem földön elterjedt gyökereit, hogy bírhatják a rajtuk fekvő nagy terhet? — és pedig csak azokon alapul! — Észreveheti a tisztelt olvasó, mit akarok értetni a fa gyökerei által, tudni illik az országnak azon földhöz ragasztott népét, melly szegény paraszt név alatt ismeretes. De kérdi talán, hogy mit akarok ebből következtetni? a felelet könnyű; mindenki tudja, hogy minden növénynek a gyökerek arra advák, hogy a földből az egész növénynek felnövésére s virágzására szükséges nedvet szívjanak, a többi részeivel közlendőt, ezt pedig a gyökerek meg nem tehetik, ha jó s elegendő földjük nincsen, igy van a paraszttal is, az is csak jó , s elegendő földből termesztheti mind azokat, mellyek az ország felvirágzására szükségesek. Ezen szent igazságot feltaláljuk a K.u. J. név alatti kollegámtul 1842. évi Századunk 43. sz. közlött falusi beszélgetésekben, hol a beszélgető ur állítására, hogy a haza egy időtől fogva a szegény adózó nép érdekeit nagyon pártolja, s hogy nem csak a megyei gyűlésekben, hanem a hazai hírlapokban is sokan küzdenek kivivandók, a mi csak a parasztságra boldogitólag hathat, azt felelé a paraszt biró gazda, hogy biz ő ezt el nem hiheti, mivel a haza maga már régtől fogva a parasztok nagyobb részére kimondotta a kárhoztató ítéletet, midőn négyszáz ezernél többeket minden vétkük nélkül két, három, négy, s. t. osztályos telkekre kárhoztatott, és igy örökre szegényekké tett. — Nehány sorok után pedig igy fejezé ki magát a biró gazda, hogy ez egyetlen egy nyavalyájuk, tudniillik hogy kevés földjük van ; aki ez ellen gyógyszert nem nyújt, az tehet ugyan mindent, de minket bizonyosan nem boldogít. — Édes biró gazda! ugyancsak igaza van kendnek, látom, mert valamint minden más művesnek csak elegendő anyag kell arra, hogy mesterségezésével boldoguljon; szintúgy a földmivelőnek is csak elegendő földe legyen, hogy termesztménnyel a hazának, földesurának és tulajdon szükségeinek megfelelhessen. Pedig nemde erről szó sincsen, hogy nekünk több földet, rétet adjanak — felel a biró gazda, sőt hol lehet el is csípnek belőle, és azon boldogtalan szabad osztozás eszméjénél annyira eldiribdarabitják, hogy egy egy részre alig marad egy pár köz. — Már pedig ez által hogy boldoguljon a szegény földmivelő ? fel nem foghatom; sőt előttem van mindig az illy módon elszegényültek szomorú képe, midőn látok sok hires családot a birtok határtalan feldaraboltatása által tönkre jutni s szétosztani. Midőn a divatban levő osztályokról ezen eszmémet az olvasó közönséggel közlendő feltenném, közbe jött egy „czáfoló úr“, mondván hogy az ő belátása szerint egy részről igazam van, más részről mégis a kitételek hibásak, mellyeket ime igy kezd birálgatni. Cz. ur. Tagadhatlan dolog, hogy a földmivelőnek csakugyan föld kell, mert a nélkül nem is működhetik, nem élhet; de azt kívánni, hogy minden paraszt gazdának annyi föld adassék, hogy egész telkis gazda legyen, ez képtelenség; mivel a föld nem szaporodik azon arányban, mellyben az emberek, hanem teremtéstől fogva mindig maga mennyiségében marad. Azután az Isten is illy aránytalanságot fentartatni akar az emberek közt, Krisztus urunk tanítása szerint, midőn egynek öt talentumot, másiknak kettőt, harmadiknak egyet adatni rendel; legyen tehát kiki elégedve avval, mije van. — Én. Igaz uram, hogy földet ujonan senki sem teremthet többé, de én nem is azt akarom érteni; hanem hogy vannak még sok ezer fős mérföldek Magyarhonban, mellyek hogy ne mondjam — haszon nélkül hevernek, legalább annyi hasznot nem hoznak most, minőt hoznának, ha jó, iparkodó paraszt családoknak adatnának át, kik tulajdon helyökből a birtoknak eldarabolása által kituszkolvák, élet— módjokat másutt keresni kényteleníttetnek. Illy földek pedig a puszták, mellyekről már a Gazdasági Egyesület szót emelt, és nem rég Zemplén megye is felhívta a többi megyéket, hogy a puszták czélszerű népesitésének eszközlésében segédkezüket nyújtanának. Cz. ur. Gazdasági szempontból indulván ki: én is jól hasznosnak tartanám, ha a puszták népesítése kivihető lenne; de lám Zemplén megye ezen indítványa már némelly vármegyéknél, mint a tulajdon szentségének megsértésével járó, megbukott. Én. Hogy senki tulajdonát, a köztársaság legveszedelmesebb helyheztetésében a kényszerítő szükség végső esetein kívül máskor soha semmi szín alatt nem szabad csorbítani, azt a vagyonbeli közbátorság kétségen kívül teszi, hanem én mindemellett azt tartom, hogy illyesmi a puszták népesítésénél meg nem történhetik, mivel