Századunk, 1844. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1844-06-11 / 46. szám

46. szám. Hetedik esztendei folyamat 1844. Juniu­s ff. ■■■in I -■■■r—■■■ i a SZÁZADUNK. A szükséges költségek hi­tforrásai. III. Reményiem a nyájas olvasó annyival inkább megengedi itt olly tárgyról szólanom, melly bizonyosan már többek által elmonda­­dott, sőt általam is már többször érintve volt, minél bizonyosabb hogy igen gyakran fordulnak elő olly kérdések, mellyek bár ma­gukban egy hajtófát sem érnek, bár ha elő nem fordulnak, a haza közjavának kárt szintúgy nem okoznának, valamint azt, ha életbe lépettetnének, csak egy batka árával sem mozditandnák elő, mégis az egész gyülekezet által nemcsak nagy hévvel s iszonyú idővesz­tegetéssel vitattatnak meg, hanem még sok, magukat főbölcseknek tartó urak által olly fontosaknak is — aligha őszinte meggyőző­désből — tartatnak, miszerint a haza jövendőjét, létét is egyedül tőlök függeni állítják, — ha mondom illyések nemcsak megyei, ha­nem országos gyűléseinken is gyakran előfordulnak, akkor az általam tárgyalandó főérdekű kérdésre, noha már száz meg száz­szor elmondatott, annál kevésbé lehet a nemzetet s egyeseket is elég gyakran emlékeztetni, figyelmeztetni, minél tagadhatlanabb, hogy a haza jövendője, léte ugyancsak igazán, egyenesen s egye­dül ettől függ, olly bizonyosan mint kétszerkettő négy, s olly vilá­gosan hogy azt más mint megátalkodott, nyakas és elfogult nem is tagadhatja. Azt vitatom t. i. minap, hogy egyes polgárok csak jó szorgalmas gazdálkodás és okos takarékos élet által gazdagodhatnak meg; mi­után pedig a hazát csak akkor s csak úgy mondhatni gazdagnak, ha annak polgárai gazdagok, igen természetes hogy a haza is csak e két mód által válhatik gazdag országgá. Ne vélje azonban a nyá­jas olvasó, hogy jó s szorgalmas gazdálkodást említvén, csak föld­birtokosokéi szólok; mert valamint a földbirtokos is csak akkor s csak úgy jó gazda, ha gazdasága után minél szorgalmasabban, lát munkáját minél jobban s kevezőbb időben végezni, egyét mását betakaritni iparkodik, úgy a művészt, mesterembert, kereskedőt, hivatalnokot is jó s szorgalmas gazdának mondhatni, ha hivatala után minél hivebben, buzgóbban eljár, mesterségét minél szorgal­masabban űzi, s nagyobb tökélyre vinni törekszik; s igy általános nyilatkozatomba minden rendű s rangú polgárt befoglaltatni kérek. A jó s szorgalmas gazdálkodás mind egyeseknek mind orszá­goknak olly szükséges, hogy nélküle sem ezek sem amazok meg nem állhatnak. A takarékos élet nem különben egyeseknek mul­­hatlanul szükséges, mert nélküle, szintúgy mint rész gazdálkodás mellett, veszniük kellene; de általánosan a hazára nézve a polgá­rok takarékos élete csak annyiból érdekes, ha azok a külföld javait, és pedig még a nélkülözhetleneket is, lehető legcsekélyebb mér­tékben élvezik s használják, mert csak ezekkeli, de nem a honiak­­kali pazar élet káros a hazának. Szeretem tehát, kívánom s óhaj­tani hogy minden polgár a honi javakkal is takarékosan, mértékle­tesen s okosan éljen nemcsak azért, mert a józan ész ezt minden embernek parancsolja, a közerkölcsiség követeli, hanem azért is hogy annál kevesebb igazi szegény találkozzék közöttünk, s a sok takarékos, vagyonos polgár a kevés igazi szegényt annál könyeb­­ben s jobban eltarthassa; ha azonban mégis találkozandnak ollya­­nok, kik ön­magokat nem szeretik, a jó tanácsnak nem engednek, a józan ész intéseire nem hallgatnak, ám legyen nekik az ő aka­ratuk szerint, ám éljenek tetszésük szerint pazarul a hon javaival, ám igyék meg az egyik naponkint egy akó bort, a másik egy akó pályinkát, a harmadik csináltasson még ökreinek, lovainak is posz­tóból libériát, a negyedik pedig patkoltassa meg még agarait is — mikint egy urat tudok, ki pulykáit valóban megpatkoltatta, é­s igy ám siessenek némellyek testileg, lelkileg, mások pedig vagyonilag hova előbb veszni; csak a bor hazai termés, a pályinka hazai készítmény, a posztó hazai gyártmány, a patkók pedig hazai vasból legyenek és hazai kovács által üttessenek föl az agarak lábaira, mert hiszem az illy bohók csak magoknak ártanak, a közönségnek s hazának épen nem. Ha a pazarló pénzét, vagyonát nem külföldi hanem honi czik­­kekre pazarolja, pénze, vagyona nem külföldinek, hanem honfitár­sainak megy zsebeibe, és ha ezek azt vagy megtartják vagy ismét csak honi tárgyakra költögetik : a hazának illy pazarlás soha kárára nem lehet, mert soha csak egy fillért sem veszítend; és az egész különbség csak abból álland, hogy a személyek változtatják meg gyakrabban szerepeiket annyiból, hogy az, ki tegnap gazdag volt, ma szegénnyé, ki pedig tegnap szegény volt, ma gazdaggá lesz, mihez a hazának természetesen legkevesebb köze nincs s nem is lehet, mert őtet nem az érdekli, valljon Péter vagy Pál gazdag-e? hanem az hogy minél több gazdag polgárai legyenek, akár kik le­gyenek is aztán azok; a haza nem azt nézi közjavának előmozdí­tására, ki adózik, hanem azt, hogy bár­kik legyenek is az adózók, csak annyit adózzanak, mennyi a haza vagyis az összes polgárok közjavának lehető előmozdítására szükséges; erre nézve pedig pol­gárainknak pazarlása által, csak honi czikkekre történjék az, a haza semmi fogyatkozást nem szenvedene, mert minő arányban több kevesebb polgárai pazarlásuk által szegényedni, épen ollyanban több kevesebb takarékos polgárai vagyonosodni, gazdagodni fog­nak, s mennyivel a szegényedő pazarlók kevesebbet fognak a közjó előmozdítására adózni, annyival többet adózandnak a gazdagodók. Azt se állítsa senki, hogy a haza közönyösen nem nézheti, ha pol­gárai, habár hazai czikkekre is, pazarlók, miután csakugyan min­denki állhatja, ha a pazarlás ragadóssá — miként szülöttje a fényű­zés csakugyan ragadós is — s igy végre minden polgárai pazar­lókká válnának; mert az önszeretet, magán érdek s az ész uralma bizonyosan soha nem engedendik meg az emberiségnek nagyobb részét illy kicsapongásokra vetemedni, a kisebb rész pedig bátran pazarló lehet mindig, csak honi tárgyakra pazaroljon; sőt változa­tosság s a pénznek üdvös kerengése kedvéért szükséges is, hogy több kevesebb pazarlók mindig legyenek. Midőn tehát minap azt vitattam, hogy a polgárok csak okos, takarékos élet által vagyonosodatnak meg s lehetnek képesek a haza közjavának előmozdítására adózni. — a haza közjavát tartottam szem előtt, s a takarékos életet leginkább oda kívántam értetni, hogy a külföldi még nélkülözhetlen javak élvezetében, használatá­ban is lehető legtakarékosabbak legyünk; mert beszéljünk, lármáz­zunk bár­mennyit, monjuk, állítsuk bár hazánkat ezer meg még más ezer okból szerencsétlennek, boldogtalannak, hátra maradott­nak , annyit mégis még azon szájhőseink is, kik nemcsak minden institutióinkat, törvényeinket becsmérelik, hanem hazánk egyéb

Next