Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1845-04-18 / 31. szám

239 240 szüksége, s a gyógyításnak privát háznak­ lehetetlensége annál meggyőzőbben elő van tüntetve. Ezen esetnél fogva tehát, melly nem első sem nem utolsó, nem mondom az egész hazában, de egy-egy hatóság kebelében sem, szerény szózatomat felemelni bá­torkodom ; szívelnék fel illy szerencsétlennek sorsát is minden ha­tóságok , s addig is, mig a törvénykönyvben már megemlített s némileg meg is alapított országos elme­s kedély-kórház felállitat­­hatik, önkebelükre nézve, ha a nemesi pénztár költségére kivi­hető nem volna, legalább a házi pénztár rovására; minthogy ezt a politikai érdek is igényli, úgy intézkednének, miszerint ha a vízben fuldoklók , vagy éhséggel küszködők olly keresztényileg se­­gittetnek, illyen elme­­s kedély-bajban sintődő szerencsétlenek se hanyagoltassanak el, s engedtessenek ön sorsuk prédájául. Vannak már a fővároson kívül is hatóságok, mellyek ember­­szeretőleg az illy szerencsétlenek felől gondoskodtanak, —jele­sül: Horvátországban, mint nekem ezt a budai érdemes perjel beszélte, már régen, — Tolna megyében pedig, mint hitelt ér­demlő értesítés után mondhatom, nehány évek óta fenállnak e részbeli intézkedések, — és hitelesen tudom, hogy Pest megye most is két illy szerencsétlent gyógyittat a Rókus-kórházban. — Sőt miután egy igen érdemes s előkelő táblabírótól kétségtelenül megtudtam, hogy Nógrád megyében semmiféle intézet illy szeren­csétlennek elfogadására nincsen, Pest megye lelkes Rendeihez fo­lyamodtam is már szegény betegem érdekében, — de reményem igen csekély van, minthogy minden hatóság elégli a maga tulajdon kebelebeli terheket. Óhajtanám tehát, hogy Nógrád megyének Rendei valamint egyébben, úgy e részben sem engednék meg, mikint a testvér hatóságok sorában, a tény és lelkesség tábláján ez előkelő megyék egyikének neve az utasok közé soroztassék, — ne engednék meg hogy egy magánosnak nem sikerülhető emberbaráti szándéka, a közönség részvétlensége által hajótörést szenvedjen, a haza pedig, de különösen maga Nógrád megye, néhány forint helyett, egy jámbor s becsületes polgárt áldozzon fel, és pedig éljének virító korában. Mennyiben én gyámoltam érdekében e tárgy felől sokat gon­dolkodtam, kérdezősködtem s másokkal is értekeztem, egy eszme villant fel elmémben, mellyet a hatóságok figyelmébe ajánlani és nem mulaszthatom. Valamint az eszme igen egyszerű, úgy csekély véle­ményem szerint, a kivitel is igen könnyű volna. Jelesül: minden hatóságnak, mellynek középponti orvosa van, ha a székvárosban kórház hiányoznék, a megye- vagy kerületi-házban illy szeren­csétlenek számára legalább egykét szobából alkalmatosságot kelle­ne felállítania. A gyógyítást az illető főorvosok, kiknek elméleti képességük felől e részben sem kételkedhetünk, hivataluknál fog­va ingyen tartoznának vezetni­ — a gondviselést s kiszolgálást pedig egy olly feleséges szolga eszközölhetné, kinek élete párja a nőbetegeket ápolandaná. Végezetül megjegyzendőnek ítélem­, hogy ha csekély szóza­tom, mint remélem, sőt hiszem, sikeretlenül el nem hangozandik, jó volna a netalán fölállítandó akárminémű határozatokat minden hatóságban helységenkint közhírré tétetni; minthogy mint mon­dani szokás „ignoti nulla cupido“ s nem minden szerencsétlen ta­lál emberre, ki részére legalább a tudakozódási s kérelmezési fáradságot ne restellené. Puszta-Varsány, mart. 16-kán 1845. Stranyavszky Péter: Leleplezések. II. Mi remek anticriticák gyártatnak a Pesti Divatlapban, azt a múlt alkalommal elég bőven megmutattam. Mi történt ez után? A legközelebbi számban „szerkesztői értesítés az Írókhoz“ rovat alatt a divatlap határtalan hatalmú sultánjának következő szavai olvas­hatók *3 „Szeberényi Lajosnak. Petőfit dicsőítő epistolája nem lévén ollyan, melly magát a szerzőt is meg­­dicsőítené, ünnepélyesen visszautasittatik, kivált miután ta­pasztalni lehet, hogy némelly emberek úgynevezett (igaz!)barát­­jaikat szemben dicsérni, álarcz alatt pedig gyalázni szokták.“ E néhány sorban a­hány mondat, csaknem annyi hazugság, mit ez alkalommal bebizonyítandok. Lássuk egyenkint: „Szeberényi LajosnakItt a főszerkesztő és lógósa egész haragjukat kívánták kiönteni árva fejemre, boszut akarván állni szigorú bírálatomért, ámbár akkor még nem tudhatták, hogy a bí­rálatnak szerzője én vagyok. Valóban ez legnemtelenebb, legalja­sabb neme a boszunak, és nem hiszem, hogy a két hős e sorok olvasásánál ne legyen kénytelen fülig elpirulni. Vagy ti már any­­nyira hozzá szoktatok, hogy az illy tettekért szégyelni nem bírjátok magatokat? Azonban nem oda lett a két jó ur, hová czélzott, mert nekem néhány mulatságos perczet okoztak hasztalan erőködésük­­kel. Csak rajta, édes uraim! próbáljatok meg tehetetlenségetek érzetében törpe ereiteket! Tekintsünk végig a Divatlapon kelet­­kezte óta a mai napig: van-e hely, hol a visszautasított munkai szerzőjét megnevezte volna? Hiába takaróztok az igazság palást­jával, mert részrehajlástok minden cselekedetetekből elárul. „Petőfit dicsőítő epistolája“ Hohó! Ez már csak sok. Ti mustificálni akarjátok a közönséget, hogy mellettetek látszik szólni az igazság. Ki érdeklett epistolámat nem olvassa, az könnyen elhi­szi e hazugságtokat, s balul fog személyemről ítélni; de ki azt elol­vassa, kénytelen meggyőződni, hogy abban semmi dicsőítés nincs. Föltéve azonban, hogy Petőfi (eredetileg Petrovics­ Sándort vala­­melly oldalról dicsőítettem volna is, következik-e abból, hogy ver­seinek hiányait elősorolnom nem szabad? — Hogy azonban a kö­zönség Vachot (előbb Vachott,­olim Vahud­ Imre ráfogásáról meg­győződhessék, legyen szives érdeklett epistolámat elolvasni: Vág-völgye octob. 16. 1844. Meg fogom, barátom én is kisérteni, Levelem szavait versekbe önteni; Nem lesz az olly jeles, mint Vidor Emilé, Vagy mint a magáét Tompa énekeié. Hisz tudja a világ, poéta nem vagyok, Hírnévre igényim nem is igen nagyok. De hogy szintolly szilárd baráti érzetem Irántad, hogy hiszed, gondolni szeretem. S mégis — meg ne ítéld azért barátodat — Irigylem, Sándorom, Pesten jó sorsodat, Pesten, hol a borok különböző faja Csak úgy váltván egymást, indultok általa. De mi, barátom, itt, mi itt ebül vagyunk, Sör mellett busulunk, sör mellett vigadunk, És ha nem olvasom boros verseidet, A szörnyű szomjúság már régen eltemet. *) Igenis a divatlap szerkesztőjéi, ámbár névtelenül közöltettek, de hi­szen ő maga kinyilatkoztatá, hogy minden névtelen czikk az övé, s így egyenesen csak ő ellene kell fordítanom fegyveremet.

Next