Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-04-18 / 31. szám
gamban, egyéb nincs hátra, mint hogy én szokott ebédrendszerünk szerint olcsó marhahússal lépjek fel; megvakartam azért még egyszer működő fejemet, egy szerencsés öltet, ime az egész lakomát megtaláltam, tisztújítást kihirdetni az éhhel küzdő megyékben és jótállók, hogy a sápadt nyomort tüstint kurjongó vigalmak váltandják fel. Nemde a sintődő Árvával egy részben hasonló Trencsin nemcsak hogy nem éhezik, de zajos dorbézolások és lakomák következtében verekedik, és más Bakonyba való csínokat követ — miért pedig? mert tisztújításra készül. Egyébiránt ezen eszme, más közgazdasági tekintetben is igen fontos, ugyanis a tisztújításkor kivált felső megyékben a pálinka fogyasztása felette nagy; ahol a pálinka fogyasztása nagy, ott drága a burgonya, ahol pedig ez drága, ott termesztői gazdagodnak ; világos tehát a nyereség, ha épen az egész burgonyát pálinkára fölégetik. Mi több a tisztujitás még erkölcsi tekintetben is ajánlható, mert ha tudjuk, hogy ama híres törvényhozó Lycurgus az ifjúságot korhelyeken józanságra tanította, önkint következik, hogy mivel tisztujitáskor több pálinka fogy, több korhely és igy az erkölcsre vezető több példa találkozik, az erények is virágzanak. Alig kezdtem azonban ezen uj leleményem szülte édes örömet élvezni, midőn a pozsonyi Hírnök ismét nyomort és ínséget hirdetett, holtán bizony Árvával határos Turóczban, meglehet, kifogyott az édes répa, de nem. Trencsinben, hazámban, a tisztujitás kicsapongó mezején ismét nyomor és ínség hihetlen dolog, de igaz, szegény lutisiak éheznek, így hát megbukott az óvószerem, tisztujitás nem lehet antidotum az éhség ellen. Már örökké fel akartam hagyni ezen orvoslattal; de tovább ugyanazon szomorú tudósításban olvasom, hogy a szűkölködő lutisiak számára, több kitűnő megyei uraság vigadott; helyes! igy tehát a gyermek még nem halt meg, hanem csak alszik; lám hogy a sajnálatra méltó lutisiak szenvednek , azt megengedem ; de hogy több nemes urak érettek és helyettük mulatnak, való igaz: következőleg a megyei korteskedés vagyis tisztújítás, ha nem egyenesen, legalább közvetve maradt az éhség elleni antidotum; hiában, qui bene distinguit, bene docet. Azután egészen maga rendében van, hogy a fehér, vörös és zöld tollas közönség tánczoljon és a tollatlan, vagyis megtollasztott, csak ha üres gyomorral is hozzá nézzen, legyenek hát béketűréssel szegény lutisiak, hiszen most minden csapszék majd közpotomra áll Trencsinben, az éhező tollas állatoknak, majd segít rajtuk is az isten. Szentházy. Adalék. Száraz (Dürer) Albert származatához. (Ponori Thewrewk Józsefnek.) Kazinczy Ferencz nem a „Tudományos Gyűjteményben“, hanem a „Hazai és külföldi tudósításoknak“ 1812. évi 29 — 31. számaiban adá ki értekezését a „Festészet és szobrászat mesterműveiről Magyarországban“, mellyet én németre fordítván, az „Annalen der oesterreichischen Literatur“ tudományos folyóiratban közlök. Kénytelen vagyok jelenleg ezen itt említett német fordításomat magyarizni, mivel a „Hazai és külföldi tudósítások“ idézett évfolyamát nem birom. Kazinczy érintett értekezésében Dürer Albertről következőket mondja: „Azon magasságra, mellyen Kupeczky és Mányoky állának, még egy magyar festész sem emelkedett: mert hogy Dürer Albert született magyar vala, azt Ráday Gedeon grófnak, minden irántai tiszteletem, és azon óhajtásom mellett, hogy Dürerben földimet tisztelhessem, el nem hihetem. Ráday Gedeon azt gondolá, hogy alapokkal bir, állíthatni, hogy Dürer családa mig Magyarországban élt, „Száraznak“ hivaték. Ezt ő 1788. mondá. Dürer Albert, az ötvös, a hires festész, fa-, ólom- és rézmetző Dürer Albert atyja minden bizonnyal Magyarországban születik és egy ideig ott élő, honát azonban elhagyá, s 1455. Nürnbergbe költözik. A festész Albert Dürer pedig Nürnbergben 1470. vagymások szerint 1471. született, és ugyanott 1528. meghalt. Mivel tehát ő nem Magyarországban születik , Magyarországot talán soha nem látá, Magyarország számára, mennyire tudhatjuk, soha nem dolgozik, és nem Magyarországban halt meg, született magyarnak nem neveztethetik, és Magyarország benne csak annyira büszkélkedhetik, mennyire ő Magyarországból származott. Dürer Albert a festész, „Joachim von Sandrat’s teutscher Academie der edlen Bau-, Bild- und Maler-Künste“ III. k. 3. fej. 226. 1. elődeiről következő tudósítását közli: „Meines Vaters Vater ist genannt gewest Antoni Dürer, ist Knaben weiss in das obengenannte Stadlein (Jula oder) Gyula unter Grosswardein kommen zu einem Goldschmidt , und hat das Handwerk bei ihm gelernt. Darnach hat er sich verheyrathet mit einer Jungfrauen, mit Namen Elisabeth, mit der hat er eine Tochter Catharina und drey Söhne geboren, den ersten Sohn Albrecht Dürer, der ist mein lieber Vater gewest, der ist auch ein Goldschmid worden, ein künstlicher reiner Mann, den andern Sohn hat er Lasslen (László) genannt, der war ein Zaummacher, von dem ist geboren mein Vetter Niklas Dürer, der zu Cölln sitzt, den man nennt Niclas Unger, der ist auch ein Goldschmid, und hat das Handwerk hier in Nürnberg bei meinem Vater gelernt. Den dritten Sohn hat er Johannes genannt, den hat er studieren lassen, derselbe ist darnach zu Wardein Pfarherr geworden, und 30 Jahre blieben.* Darnach ist Albrecht Dürer, mein lieber Vater in Teutschland kommen — und auf die letzte her nach Nürnberg kommen, als man gezelet hat nach Christi Geburt 1455 Jahr, an S. Leyentag. Da hat ihm mein Anterr (Hieronymus Haller) seine Tochter geben, eine hübsche grade Jungfrau Barbara, 15 Jahr alt, und hat mit ihr Hochzeit gehabt 8 Tage vor Will.“ Ezen hely következő leágrási táblát adja : Dürer Antal mint gyermek Gyulára megy, ötvös lesz, Erzsébetet elveszi.. Katalin, Albert, ötvös. 1455. Nürnbergbe megy elveszi Haller Borbálát. Albert, a művész, Nürnbergben 1470. mások szerint 1471. születik, és ott 1528. meghal. László, János, zablakészitő nagyváradi, plébános Miklós „Magyar“ vezetéknevü. Nürnbergben Albert nagybátyjánál az ötvös mesterséget tanulja, honát elhagyja, és Kölnben lakik. Eddig Kazinczy említett értekezésében. Esztergomban, febr. 26kán 1845. Rumy Károly György. *) Reméljük, hogy „Dürer Albert 1510-iki mesterműve Pozsonyban, mellyet eddig sem kül- sem belföldi irók nem említenek czimü művészeti értekezés szerzője különösen e helyet hasznára forditandja , s s olvasóit Száraz Albert nagynevű művész eredetéről újabb fölvilágositásokkal lependi meg. Szerk. Pozsonyban. Alapitá és szerkeszti Orosz József. — Nyomtatja Schmid Antal.