Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-04-25 / 33. szám
Nyolczadik esztendei folyamat 1845. Április 25. SZÁZADUNK. Bizodalmas szó koruntc politicusaihoz. Kontárok mindig, mindenütt s mindenben vannak is, mottak is; sőt, minden prófétai lélek nélkül elmondhatjuk: lesznek is. Nincs tudomány, nincs müvészség, nincs egy ága is a kézmüvek- s üzleteknek , mellyekkel ne látnánk foglalkodni olly egyéneket, kik, akár alapos tanítás és elegendő gyakorlat, akár természeti tehetetlenségük s butaságuk, vagy könnyelműségük s vétkes hanyagságuk miatt, tudatlanok maradtak a nekik saját dolgok kezelésében, s a műkörnek, mellybe állottak, vagy másoktól elég nem óvatosan állitattak, betöltésére képtelenek. Illy kontárokból, hogy más nemzetek fölött el ne bizakodjunk, nekünk is jutott, magyaroknak; éspedig, mint erre a tapasztalás megczáfolhatlan tanú, szép számmal. Igen, vannak nekünk minden rendű, rangú és nemű kontáraink: felszélveket gazdálkodásban, kereskedésben; találsz művészet- és iparűzésben; ismersz vallás és politikában; láthatsz törvényhozás- és népkormányzásban; hallhatsz bölcselgésben és moralizálásban; rájuk akadsz nevelő- és tanintézetekben; számosak a megyei tanácstermekben, csoportosan tűnnek szemed elé minden kisebb társas körben, és nagyobb gyülekezetekben. S valljon mit csinálnak ezek? Hm! különös kérdés: mit csinálnak, kontárokul mit csinálnának egyebet, mint k o n tá r k o d nak ? Amazok t. i.henyélnek, tékozolnak és buknak; emezek nem gondolkodnak, szeleskednek és kárt okoznak. Azok ma is még mindig csak az őskori slendriánnak kellemetlen iszapjában söppedeznek: ezek pedig a korszellem ismeretlen medrű, holmi záporoktól néha igen földagadó, bizonyos irány nélkül ide stova csapongó folyamra bocsátkozván, hajótörés veszélyének teszik ki magukat. Azok, sem magukkal, sem másokkal tisztába joni nem tudók, mindig elveiket, s dogmáikat újítják, idomitják , ezek, hogy okulnának, hátra soha nem tekintve, idétlen csudálatos indítványaik, czéltévesztő önmagukat pofozó tetteik, s rendelkezéseik által hoznak gúnyt fejekre; nemcsak, hanem mig egyrészről hibás eljárásukkal a közös jó ügyet csorbítják, addig másfelül az okszerű józan haladás barátinak éretten s bölcsen átgondolt czélirányos terveit zavarják, s a hon üdvére intézett működését akadályozzák. De már ez mégis sok, s tűrhetetlen! Bizony sok, nem tagadom ; de tűrnünk kell; mert valamint az üdvözítő szavakint „pauperes semper habebitis vobiscum“, s árnyoldala minden testnek, még a mi szinte hihetlen , a nap egyes sugarainak is van, úgy az igen is gyarló egyénekből álló emberi társulatokban is, a természetnek vaskövetkezetességű törvénye szerint, meg kell lenni a két ellenoldalnak. És ugyan van-e abban valami csodálni való, ha azok, kik fölött a tapasztalatlanság árnyéka borong, vakoskodnak, botorkálnak, hol maguk fejét koczogatják, hol másokba ütköznek? Hisz az ő dolguk különben nem is mehet. — Azt azonban nem győzöm csudálni, hogy elmés, tudós és kellőleg kitapasztalt tisztán— látó férfiak, s polgári erényekre fogékonyak, amazoknak esztelen lármája, s handabandái által mintegy elrezzentve, hallgatni, tétovázni tudnak; s félékenyen háttérbe vonulva, a közjónak erélyes kiküzdésére szolgáló csatatért ama homályonczok rendetlen tömegének olly bárgyulag oda engedni nem átallják. Gyermekek, s általán kiknek kevés a tudományuk, még kevesbek élettapasztalásaik, szeretnek sokat fecsegni, lármázni, hadonázni; igen, mert tettekre sem ügyességük, sem erejök. Hadd legyen, ez mindig úgy volt. De azoknak, kikben bővebb tanulás, gondolkodás, gyakorlat és ügyismeret nyomán elegendő „mens et ratio et consilium“ vagyon, azoknak — mondom — karjaikat keresztbe rakva tétlenül maradniok nem szabad; sőt kormányzók is, vezérek is ők legyenek; hallassák ők is szavukat, s pedig annál harsányabban, mennél bőszültebbek amazok; hassanak a tudós és tapasztalt férfiak a közügyre eréllyel, minden tehetségöket arra áldozván, minden tettüket oda irányozván, hogy a mindenen diadalmaskodó egység nemzet, fejdelem és kormány közt állandóul és szorosan megtartassék; s haladjon ekképen az egész haza kitűzött végczélja felé, melly mi lehetne egyéb, mint az egyes polgárok életének, birtokának, törvényes jogainak biztos és bátor fönállása egy felül, valamint másfelül az összes magyar nemzetnek minden jóban, szépben és hasznosban gyarapodása, fölebb s fölebb emelkedése, ereje, hatalma, s — mellyre e nemzet olly igen méltó — virágzása, és dicsősége hon és a külföld előtt. Csak béke, honfiak! béke és szeretet, és egyesség legyen közöttünk; ne háborgás, ne gyűlölet és irigység, ne visszavonás; szeressük egymást, mint egy testvér, mint egy hazának, vagyis egy anyának szülöttjei; lemondván végre a mi hozzánk, „nagylelkű magyaroknak“ czimzettekhez legilletlenebb önzésről, s a közjótól munkájunkra elkülönített egyéni hasznainknak szennyes vadászatáról, ezen polgáremésztő s nemzetölő utálatos és halálos bűnről, melly eddig is egyedül okozott minden súlyos csapást, minden kínos és keserves szenvedést e nemzetben. Derék mi, ha szüntelen egymást rágjuk, egymást emésztjük. Béke tehát és szeretet és egyesség a Magyarhonnak különkülön polgárosztályai között, tanulják becsülni egymást, mint különkülön rendeltetésű tagjait ugyanazon egy czélra összemunkáló, s egyetemben fejlődő nemzettestnek. Nemes vagy? miért nézed le nemtelen gőggel a közsorsú polgárt? a kereskedőt, iparűzőt, földművest mért veted meg? nem ők termesztik, gyártják, szerzik és szolgáltatják-e neked az élelmet, ruházatot, s egyéb szükség és kényelemeszközöket? Ti viszont közsorsuak mit zúgolódtok, mit irigykedtek a nemesi előkelőbb osztály ellen ? nem ők szerzették, alapították s védték-e önvérökkel e hont, s e honnak szabadságait és jogait, mellyek élvezetében nektek olly jól esik osztoznotok? nem ők gyámolitják s tartják-e főn nagy részben iparczikkeitek kelendőségét. Alattvaló! mit epéskedel untalan elöljáróid ellen ? valljon képzelhetsz-e rendszeres embertársaságot, tehát fontos czélra alakult erkölcsi testületet, „fej“ azaz kormányzó hatalom nélkül? s ha csakugyan kell a polgárzatban is törvényesen parancsoló hatalom , ki vagy te, hogy vakmerőn s tiszteletlenül berzenkedjél parancsai s rendeletei ellen, mellyek ama szent alapokon nyugszanak, miket e hon atyái, egyetértve a fejedelemmel, rakjanak le, hogy rajtuk a nemzeti közjólét temploma emelkedjék? Világi ember vagy? mit kiabálsz uttán útfélen az egyház és hit szolgái ellen? nem ők hirdetik-e az isten , haza s feleink iránti önzetlen s legtisztább szeretetet, az elöljárók s törvények iránti kész engedelmességet, a társas élet viszonyaiból eredő minden kötelességnek pontos és lelkiismeretes