Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-01-03 / 1. szám
1. szám. Nyolczadik esztendei folyamat 1845. Januar 11. SZÁZADUNK. uj évet a magyar* hazának. I. Van-e fiad, édes anyám, magyar haza, ki nemcsak az uj év jöttével, hanem életének minden perezében neked boldogságot ne kívánna? Lehet-e annyira a hazafiuságból és emberi méltóságból kivetkőzött teremtése a mindenhatónak, ki tőled az üdv perczeit irigylené? Nem is azért emelem én igénytelen gyönge szózatomat, mintha ez újévi kívánás által valami rendkívüli tettet akarnék elkövetni, hiszen naponkinti imám egyik főtárgya a honfivéren szerzett hon és véres csaták alkotta alkotmányos nemzet, mindennapi imám tárgya ez , melly buzgó ajkaimról a mindenség urának trónja elébe emelkedik. Nem is csupán e szives kívánságomat akarom e sorok által kijelenteni, hanem inkább egy két jó szándékú szerény ajánlással járulok nemzetem színe elejébe most az uj év kútfejénél, melly ajánlataim teljesítése a fenebbi kívánságot talán képesek leendenének sükeresiteni. A vérmes reményekkel várt, munka és küzdés közt folytatott hongyülés lefolyt. Előttünk feküsznek az uj törvényczikkek lapjai, mellyekről a honatyák munkálkodásának gyümölcsét leolvashatjuk. Ki ne emlékeznék örömmel vissza annak eredménydús mozgalmaira? Az imént említettem új törvénycikkek olvasásánál ugyanis látjuk, hogy az országgyűlést megelőzött törvényhatóságokban a mozgalmak és journalistikai viták, magán az országgyűlésen folyt véleményezések és lelki küzdelmek egészen süker nélkül nem maradának. Mert több korszerű tárgyakra nézve, mellyek a mozogni és haladni szerető jelenkor kérdései, miután azok eleve a hírlapok utján mintegy megfézettek, a törvényhatóságok gyűléseiben elfogadtattak és elrendeztettek, megjön, miért százezer kebel sohajta és epede, megadá azokra az országos rendek közt megtörtént egyezkedés következtében Fejedelmünk az érvény koronáját, és most már több tárgyakra nézve nagyobb bizodalommal tekinthetünk a jövőnek fátyolos reménye alá, mert a kor hatalmas szózata kihallgattaték. Kinek ne jutna itt eszébe mindenek előtt a még nem rég szegény, most már — büszkén mondhatjuk — nem árva magyar nyelvünk. Koronás Fejedelmünk, látván e nemzet mély kebeléből fakadt óhajtását, látván kívánsága jogosságát, nem ellenzé, hogy a nemzeti nyelv azon fokra emeltessék, mellyet igényel. És most ott áll az, hol állnia kell, hol állnia már régen illett volna, és elmondhatja a magyar, hogy már nem idegen többé saját önszerzette honában; mert az 1844-ki országgyűléstől kezdve — melly mig e nemzet él, emlékezetes leend a maradék előtt — nemcsak bizton megszólíthatja nemzeti nyelven Fejedelmét, hanem a Fejedelem is ugyanezen nyilatkozik, és ha ő eddig is mienk volt, most kétszeresen az leend. — Szükséges-e említenem a vallási villongások korlátozására czélozó törvényeket? Nem főátka-e hazánknak, hogy mi ezer meg ezerfelé szétdarabolt test vagyunk, mellynek különféle tagjai tökéletes öszhangzásban soha sem tudnak munkálkodni? Oda kell tehát irányoznunk főtörekvésünket, hogy az egymás ellen törekvőket egészítsük, az egymás elleni törekvésnek alkalmát vagy ürügyét is, mennyire csak lehet elfojtsuk. Ezt a legközelebb lefolyt országgyűlés vallástörvénye is eszközli némileg, mindkét rész jogait nagyobb pontossággal meghatározván, úgyhogy egyiknek sem leend oka ollyasmit igényelni, mi őt nem illeti. Adja az ég ura, hogy a bölcs honatyáknak e gondoskodása egészen czélhoz vezessen! — Vagy pedig anyagi tekintetben nem tett-e lépéseket az országos Rendek egyeteme, hogy a haza e részben is haladjon többi nemzettársai nyomain. De hiszen tudjuk, hogy a törvényhozó test a kereskedés előmozdítása, különösen pedig a váltó-törvényszékek és közlekedési eszközök (?) tárgyában rendelkezett. Mindezek következtében csak egy van hátra. És ez mi? Nem egyéb, mint hogy az, mi a nemzet kívánságából kiszivárgott, mit az országgyűlés törvényezikké alkota, mit Urunk királyunk helybenhagyása által szentesített, végre is hajtassák. Mert mind szellemi, mind anyagi érdekeinket tárgyazó törvényeink csak azon esetre szülhetik meg a várt eredményeket, csak akkor válhatnak üdvöt osztó áldássá, ha az életbe átmennek, ha sükeresittetnek, végrehajtatnak, ha mint mondani szokás, írott malaszt nem maradnak. Ez egyik szíves őszinte újévi kívánságom a magyar nemzethez. Igen, hazám nem a törvények alkotása, nem azoknak papíroni létezése, hanem sükeresítések, életbeni létezésök képes elűzni a felvonult korút egedről. Ha azonban a múlt országgyűlésnek nemcsak eredményeire, hanem munkálkodásaira is visszapillantunk, sok olly vitákra és tanácskozásra akadunk, mellyek törvénnyé nem válhattak. Örülünk ugyan a magyar nyelv jogaiba tett helyezésének, de nem annak, hogy a királyi városok ügye be nem fejeztethetett; örülünk a vallástörvénynek, de nem a teljes emancipatio elmaradásának; örülünk a váltótörvények módosításainak, de nem a fenyítő törvény—■ lehet mondani—megbukásának; örvendünk a hivatalképességnek, de nem az adó közös viselése el nem fogadásának. Igenis, ki hona ügyét szívén viseli, lehetetlen hogy mindez reá kedvetlen hatást ne gyakoroljon. De erre nézve is vannak néhány igénytelen észrevételeim : 1) Vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a most elmaradt tárgyakra nézve is már meg van téve a kezdet. — Kevés nagyobb fontosságú tárgy létezik, melly azonnal az első országgyűlésen tisztába hozatott volna. Most az alap már meg van vetve ; nem hiú reménnyel kecsegtetjük tehát magunkat, ha hiszük, hogy az említett és más nem is érintett tárgyakra nézve a megállapított előzményekre további haladás és végre teljes süker fog következni. 2) Még inkább vigasztalhat bennünket, hogy ismét háromévi munkálkodás nem csekély lépéseket tehet ezen tárgyak czélhoz vezetésében. Míg a politikai hírlapok hasábjai felveendik az e tárgyak körüli eszmesurlódásokat, véleménycseréket, vitatkozásokat, tanácsadásokat, még nyilvánosabb, szabadabb, gyakorlatibb tér is van ezek számára. A törvényhatóságok gyűléseiben — legyen csak tiszta szándék és szilárd akarat — sokkal többre lehet menni három év leforgása alatt, mint hol jelenleg állunk. Az adó megpendítése mindjárt eleinte sok megyékben rokonszenvre talált, noha bizony hatalmas ellenállásra is akad. Nem akarom most ez ellenzés eredetét és okait fürkészni, nehogy ezáltal a hegedni kezdő sebeket újra föltépjem; annyi azonban bizonyos, hogy ha nem is egészen, legalább egy részben szüleménye volt a félremagyarázásnak, ámításnak, felingerlésnek, mellyeket ismét rut magányérdek és személyes irigység vagy ellenségeskedés eszközölt. A reánk