Századvég, 2023. június (3. évfolyam, 2. szám)

ROMSICS GERGELY A külpolitikai realizmus és a liberális nacionalizmus összefonódó hagyományai a késő dualizmus Magyarországán

A külpolitikai realizmus és a liberális nacionalizmus összefonódó hagyományai 113 A reálpolitikai hagyomány furcsa „társulasa”: a liberális nacionalizmus átalakuló öröksége Az 1914 előtti és 1914-es magyar külpolitikai gondolkodás továbbra is fennálló sajátosságát jelentette, hogy a hatalomra, versengésre és hábo­rúkra vonatkozó reflexiók szoros szimbiózisban léteztek a liberális nacio­nalizmus eszmei örökségével. Ennek alaptézise az a népszerű gondolat volt, amely a nemzetállamot eleve erkölcsileg értékes entitásként határozta meg, s ezzel áthidalta a keresztény és a liberális-humanista hagyományok­ban egyaránt létező univerzalizmus s a földrajzi határok által felszabdalt Európa politikai valóságában visszatükröződő partikularizmus közötti szakadékot. Mint a korszak egy katolikus jogtudósa - utóbb az 1919-es békedelegációt Versailles-ba is elkísérő Krisztics Sándor­­ megfogalmazta, „az emberiség csak értékes államok rendje lehet”.30 A kijelentésnek a német reálpolitikai hagyományban azonosítható gyökereit mi sem bizonyítja job­ban, mint hogy lényegében Heinrich von Treitschke egyik híres maximá­jának parafrázisáról van szó.31 Thallóczy Lajos az előző évszázadon és a magyar nemzet ébredésének korszakain átívelő hagyomány végpontján pozícionálta magát, amikor a Történelmi Társulat elnökeként 1915-ben a nagy előd Horváth Mihály szellemét idézte meg ritka történetfilozófiai szintéziseinek egyikében. Thallóczy kiemelte, hogy sem ő, sem a Kossuth­tal 1868-ban végleg szakító Horváth nem a nemzet liberális gondolatát tagadta, hanem épp annak jobb megvalósulását kereste a magyar befolyás kiterjesztésének politikájában. A nemzet ugyanis szerintük is „eszköz az egy magasabb czélra, mely a haladásban, a tökélyesülésben, az emberiség eszménye felé való közeledésben bontakozik ki”, ám a tökéletesedés saját önzésének kiteljesítését is magában foglalja. Ennek során ugyanis a nem­zetek „a haladást egyéniségük sajátságos zománczában tünte[tik] fel s az elsőbbségért versenyre keltnek] a nemzetcsalád többi tagjaival”.32 Ez a versengés a magyar külpolitikát a Balkán, de akár a tágabb Kelet felé is orientálhatta, olyan területek felé tehát, ahol lehetséges volt egy feltörekvő, ám gyenge (társ-)nagyhatalom számára az érdekek érvényesí­tése. A világháborút megelőző egy-másfél évtizedben a magyar nacional 30 Krisztics 1914, 11. 31 „Weil es ein historisches Gebot ist, daß die Menschheit Staaten, schöne und gute Staaten bilde.” Treitschke 1919 [1861], 21. Lásd általánosságban még Metz 1982, 275-280. 32 Thallóczy 1915, 4.

Next