Szeged és Vidéke, 1903. január (2. évfolyam, 1-27. szám)

1903-01-06 / 5. szám

sági politikánka­t gazdasági érdekeinkhez szab­­hatjuk. Szabad kezünk van reá, így szól hatalmas politikai okfejtése. Vájjon ha nincs jogi kényszer arra, hogy gazdasági egyezségre lépjünk Ausztriával, másfelől mind a két or­szág népe gazdaságilag károsnak tartja magára nézve az egyezséget, úgy miért erőszakolta Széll Kálmán nemcsak a saját nemzetének, hanem a dualizmus­nak érdekeit is veszélyeztető alkut? Édes és dicső az újévi ünnepel­­tetés! Poltika, Széll Kálmá­n Bécsb­en. Széll Kálmán miniszterelnök hétfőn este Bécsbe utazott. A hét közepe táján a pénzügyi, kereskedelem­ügyi és a fö­ldművelésügyi minisztériumok szakelőadói báró Andreánszky István, Bíró Tamás és Ottlik Iván miniszteri tanácsosok szintén Bécsbe mennek, hogy az osztrák szakelőadókkal együtt megszövegezzék az új autonóm vámtarifa életbeléptetési törvényét. A kiegyezésben érdekelt magyar miniszterek ebből az alkalomból előreláthatólag nem utaz­nak Bécsbe. A német kereskedelmi szerződést nem mondják föl. Berlinből jelentik a B. H.-nak, hogy Németország a Magyarország­gal és Ausztriával ez idő szerint fönnálló ke­reskedelmi szerződést nem fogja fölmondani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megmarad a mostani és nem lesz új szerződés. A né­met kormány azon lesz, hogy a mostani ke­reskedelmi szerződést az új tarifa alapján módosítsák. Ezt a szerződő felek megtehetik anélkül, hogy fölmondják a régi szerződést, sőt megegyezhetnek az iránt is, hogy a mó­­dosított szerződés mikor lépjen érvénybe. Ha például az év folyamán megegyeznek az új szerződés dolgában, egyúttal megállapod­hatnak abban is, hogy az már 1904. január 1-én életbe lép. Annak, hogy a szerződést nem mondják fel, az a haszna is van, hogy nem állhat be szerződés nélkül való állapot, ha 1903-ban a felek nem tudnának meg­egyezni. Ezt megtehettük volna Olaszország­gal is, ha nem lett volna a borvám-klauzula veszedelme, amely, ha a szerződés föl nem mondása esetén ez évben nem tudnánk Olaszországgal megegyezni, továbbra is ér­vényben maradt volna. Ez pedig 1903. évi deczember 31-én túl kaput nyírott volna a franczia borbehozatalnak, mely tönkre tette volna bor­­­gazdaságunkat. Németországgal szemben nincs ily veszedelem és ezért na­gyon okos és bölcs dolog az új szerződésről tárgyalni a réginek fölmondása nélkül, ami a mostani szerződés világos rendelkezése foly­tán lehetséges. Lukács Györg­y — államtitkár, Lukács György békési és vásárhelyi főispán­nak földmívelésügyi államtitkárrá való kine­vezését, amely csak a közel­jövő kérdése, mi közöltük először. Az egész magyar sajtó valónak mondja ezt az értesülésünket. A Hód-Mező-Vásárhely újság, amely a vásár­helyi szabadelvű párt hivatalos orgánuma, a következő megjegyzéssel kíséri m­iadásunkat: Eddig szól a szegedi írás, amely — saj­nos, nem alapnélküli. Lukács György dr. kiváló talentumát, nagyratermett képességeit régóta ismerik odafenn és hónapok óta befe­jezett tényként beszélik illetékes körökben a fentebb elmondottakat. E pillanatban azonban még v­an jogunk remélni. Hiszszük, hogy itt marad velünk, mellettünk, hogy­ végleg betel­jesedhessen minden reménységünk, amelye­ket kinevezéséhez nem ok nélkül fűztünk. Lukács György dr. munkakedvének és am­­bícziójának tág tere van a kettős főispánság élén. Az alkotások és kezdeményezések egész sora fűződik már a valóban nagy férfiú nép­szerű nevéhez s m­indezekre súlyos csapás, gyászos veszteség lenne távozása. Az újság­író kötelessége a híradás. Ez az oka, ez a magyarázata, ha szóvá teszszük a kombiná­­cziókról szóló híreket. De lelkünk minden igazával, minden lelkesedésével örvendenénk, ha Lukács György dr. velünk maradna hosszú időkön keresztül. Hód-Mező- Vásárhely polgársága egyetért velünk ebben és szere­tettel, rendületlen bizalommal reméli, hogy városunk közbecsült főispánját továbbra is itt tartja vez­ élünkül a királyi kegy. Áss uj ország­ hán. Az állandó ország­házban, mint főv­árosi tudósítónk írja, még mindig fedeznek fel újabb és újabb hibákat, amelyek újabb renoválásokat és így újabb költségeket is igényelnek, így a mostani karácsonyi szünet alatt is egyre működtek az iparosok. Folyt, zakatolt a munka és visszhangot vert a kalapácsok zaja. Az ülés­terem bejáratainál új úó­ajtókat és a földszinti lépcsőbejáratoknál új üvegkapukat állítottak fel. Ezekkel akarják a képviselőház terméből és mellékhelyiségeiből, illetve a folyosókról a léghuzamot kiküszöbölni, ami sikerült is. Csakhogy most oly nagy a hőség minden­felé, hogy azt ember ki nem bírja.­­Hogy mit csinálnak majd a szellőztetés érdekében, azt csak ezután­­ fogják kisütni­­ az építő­­vezetőség tagjai. A „SZEGED­ES VIDÉKE” TARGIÁJA. Mese a szerelemről. Lemenőben a nap, bíborfény­ben az ég alja. A tikkadt levegő kezd fölfrissülni. A fák csöndes lombjai titokszerűen susognak, amint a lágy alkonyi fuvalom első hulláma átsiklik felettük. Az alléé homokos útján lassú léptekkel közeledett a lugas felé a leányka. Karcsú termetéhez egyszerű kartonruha simult, sely­mes hajfürtjei gazdag hullámokban omlatottak alá vállaira. A leányka lehajolt, letépett egy bimbót az útszéli rózsatőről és keblére tűzte. A lombokon keresztül szűrődő napsugár rá­vetette fényét arczára. Olyan bánatos volt ez az arca! Hosszú sóhaj röppent el njakáról, aztán mint a letört virág, hajtotta le fejét csüggedten. A lugashoz érve, leült egy kivágott fa­tönkre. Hosszasan nézett maga elé. Egyszer aztán, mint akinek nagy elhatározás fogam­­zik meg lelkében, vig dalt kezdett dúdolni. Alig ért a végére, mintha megbánta volna, szomorú dallamba fogott. Bánatos, kesergő volt a dal, lágyan hangzott az ének, rezegve szállt szerte az illatos nyári estén. Mint könybefutó sóhajtás, hangzott el a dal utolsó sora: Szeretlek én amint csak szív szerethet... Az édes hangok még ott vibráltak a légben, mikor a férfi váratlanul a leányka elé lépett. Ez megrezzent, amint maga előtt látta a sugár termetű férfit, aki kérdően, szinte epedő sóvárgással tekintett a leány halvány h arczára. Csak hosszú hallgatás után szólalt meg: — Gyöny­örűséggel hallgattam bűbájos dalodat, közeledbe vonzott, mint az alvajárót az ezüstös hold sápadt sugára. A leányka nem szólt, de az arczán végig futó gyönge pir elárulta szivének heves dobogását. A férfi közelebb lépett hozzá, megfogta remegő kezét és fátyolozott hangon folytatta: — Régóta, nagyon régóta kereslek. Bolyongtam utánad a nagy­ természet járatlan utain és hosszú, kínos éjszakákon nevedet kiáltoztam. Nem kívántam mást, csak egy édes mosolyt, üdvözítő pillantást. Áthatóan tekintett a leány csodás fény­ben ragyogó szemeibe. Arcza már nem volt halovány. S a férfi nézte, mintha erőt, bátorságot akart volna meríteni a leányka tekintetéből, mintha lelkéből előre ki akarta volna olvasni a választ. — Röviden szólok. Ha meg akarod érteni, megértheted. Érdemes vagyok-e rád ? Csuklásba fűlt hangja, lélegzetfojtva várta a leány válaszát. A leánykát első pillantásra elragadták a A második csók tüzes, mámorító volt. . . Nem múlt el nap, hogy ne találkoztak volna. S amint öregedett az idő, úgy nőtt szívükben a szerelem. SZEGED ÉS VIDÉKE. Szeged, 1903. kedd, január 0. A nagykörút és a sugárutak kikövezése. Szeged, január 5. (Saját tudósítónktól.) A tanács mai ülé­sén nagyfontosságú városfejlesztési ügyben tanácskozott. Kovács József dr. törvényható­sági bizottsági tag indítványozta meg még az októberi közgyűlésen, hogy a nagykörutat és a sugárutaknak a nagykörúton kívül eső részét makadám-burkolattal lássák el. Aki valaha járt az említett utakon, tudja, mily égető szükséget szólaltatott meg ez az indít­vány, amelyet a közgyűlés megfelelő javaslat­­tétel végett kiadott a tanácsnak. A tanács a mérnökséggel köv­ezési költségvetést dolgoz­tatott ki és ez m­a került a tanács elé. A költségvetés a nagykörút s a sugár­utak említett részének kikövezésére összesen 197,244 korona költséget kér. A Boldog­­asszony-sugárút és a Kossuth Lajos-sugárút természetesen nincsenek benne a költség­­vetésben, mert azok már ki vannak kövezve. Ez a költség az egyes utak között így osz­lana meg : A nagykörút 14 méter széles középső útteste jelenleg 8 méter szélességben terméskövel van kikövezve, a Petőfi Sándor­­sugárút külső része hasonlóképpen. A nagy­körút makadámozása 106,504 koronába, a Petőfi Sándor-sugárút külső részéé pedig 16,300 koronába. .A Csongrádi-sugárút 11 méter széles középső úttestén jelenleg 6 méter szélességben terméskövezet van, a Vásárhelyi-sugárút 14 méteres útteste 8 mé­ter széles hasonló kövezettel bír. A Csongrádi­­sugárút kimakadámozása 16,612, a Vásárhelyi­­sugárúté pedig 24,741 koronába kerülne. A Szilléri-sugárúton végül a 14, illetve 13 mé­terfias komolysággal kiejtett szavak. A férfi­ben a keresett rokonlélekre talált. Először le­sütötte éjfélbarna szemeit, tétován jártatta ide-oda, majd a nyílt lelkek elhatározásával válaszolt: — Nem kérdem, hol ringott bölcsőd, kunyhóban-e, vagy palotában. De nem is kérdhetem tőled, akit oly rég vártalak. Tud­tam, hogy­ el kell jönnöd, előbb-utóbb. Szeress. — Szeretlek ! A férfi karjai mint repkény, fonódtak a hajadon karcsú termete köré. Ez­ elkábulva hajtotta fejét a férfi vállára, aki a boldogság meghatottságától eltelve fűzte tovább szavait. — Egyedül vagyunk. Jer, simulj hoz­zám, így, hajtsd selyemfürtös fejedet mel­lemre, hallgasd meg szívem lüktetését és megtudod, hogy szerelmem őszinte-e. Hall­gasd szivem dobogását és álmodozzál üdvös boldogságról, míg én az alkony lágy fuval­­mában lengő hajad illatát szívom be. És elcsattant az első szerelmi csók. Most már a leány beszélt láztól kigyult arczczal. — Oh, de én félek valamitől ... Az én szerelmem nem lágy esti fuvalom, nem szelíd holdsugár, hanem szívem mélyén lobogó szenvedély . . .

Next