Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)
1861-12-07 / 97. szám
y örvendetes tudósítással nyitá meg a tárgyalását, ugyanis jelenté, hogy a városi tanács a foszlott honvédsegélyző-egylet tőkéjéről szóló tarékpénztári könyvecskét tanácsi határozatnál fogvazon kikötéssel nyújtá át a nőegyletnek, hogy eske százalékát a Rókuson fölállítandó óvóda alapikéjéhez csatolja. A városi tanácsnak e nemes gyermét a nevelés szent Ügye iránt a nőegylet jgyzőkönyvileg örökítni határozó. Ez alkalommal labarczy József egyleti ügyvéd a múltkori yülésről tett hírlapi jelentésünket akként kéré kilazíttatni, miszerint az általa tett számadási kimuatásban Bürgés Mihály urhölgy 5 frtnyi adománya is benfoglaltatik. Szinte örvendetesen tudatá önökné, miszerint Till József derék polgártárunk menyegzője emlékéül a rókusi óvoda alaptőkéjéhez 40 irtot adományozott. E jelentést örvendetes tudomásúl vévén a választmányi ülés, s egyuttal megemlékezvén említett nemeskeblü kereskedő gyakori adományairól, a nőegylet nevében írásos köszönetet jelenteni határozott. Hasonló elismeréssel fogadá a választmány Jäger Emilia urhölgy lövendékeinek a rókusi óvoda alaptőkéjéhez gyűjött 16 frtnyi adományát is, mi szinte jegyzőkönyvileg maradandósíttatni határoztatott. Ezek folytán ügyleti ügyvéd jelenti, hogy az említett óvodára eddigelé 527 frt 40 kr folyt be, kinek ezúttal az említett honvédsegélyző tőke könyvecskéje is kézbesíttetett, mint amely tőke százaléka szintén az általa kezelt tőkéhez járul. Pénztárnok az egylet pénztáráról tevén jelentést, kimutatá, hogy a rendelkezésre álló összeg: 613 frt 49 kr, melyhez még a város részéről 210 frtnyi százalék járul. Ez alkalommal jelenti, hogy a Répásy-szoborra gyűjtött tőkéből megmaradt 17 forintnyi összeget a gyűjtök nevében az óvodák alaptőkéjéhez készséggel felajánlja, mely szíves adomány köszönettel fogadtatott. — Elnöknő az egyleti pénzviszony nem épen kedvező állása miatt ismét szóba hozá a műkedvelői előadások folytatását, melyek utóbbi időben felsőbb meghagyás következtében félbeszakadtak. A választmány elhatározá, hogy felsőbbi kegyes engedélyért megteendi a szükséges lépéseket. Egyleti ügyvéd ígéri szinte, hogy az eddig még ki nem fizetett kötvényeket a lehető leggyorsabban értékesítendi. Szóba jött ezúttal az évenkint rendezni szokott nőegyleti táncvigalom is, mely sorsjátékkal leend összekötve, azonban e tárgy bővebben csak a legközelebb tartandó választmányi gyűlésben fog meghatároztatni. Reindle Károlyné 4 írtról számolt be a választmányi gyűlésnek, mely összeg az ívén följegyzett adakozóktól folyt be. Egyleti ügyvéd jelenti továbbá, hogy Dugonics- Bánhidy Teréz úrhölgy az általa tett alapítványi összeget kifizetni szándékozván, miután ez alapítvány csak a felsővároson alakulandó óvodára volt szánva : e szerint a járuló kamat is csak az említett óvoda megalakulásától követelhető, mely jelentés jogossága jegyzőkönyvi alapon kimutatható lévén, helyesnek találtatott. A felsővárosi óvó ellen újabb panaszok merülvén fel, elhatároztatott , hogy említett óvóhoz komoly megintés intéztessék utoljára, mely intésnek ha kívánt eredménye nem leend, ezen állomásra pályázat fog hirdettetni. A lefolyt hó alatt a belvárosi óvodát 45, a felsővárosit 63 kisded látogatá, mely szám sokkal csekélyebb, mint amely az említett városrészektől várható lenne; holott a szegény szülök gyermekei ingyen fölvétetnek, s a tehetősbektől sem kívántatik 35 njkinál több havi pénz; mit azért vagyunk kénytelenek fölemlíteni, mert sokan az óvók zsarolásáról tettek panaszt, mi a nőegylettől soha tüzelni nem fog. A helybeli óvók fizetése olyan, hogy e szolgálattételért Budapesten sem díjaztatak magasabban. Így a t. szülőknek azt ajánljuk, hogy ha az óvókat jutalmazni kívánják, azt ne a havi pénz fizetése megtoldásával, hanem külön alkalmakkal tegyék, miután beszámítás úgyis csak 35 kíjával létezik az óvók által.*) A Lohr János által a Széchenyi-szobor javára rendezett hangverseny szép számú közönséget gyűjtött össze f. hó 4-én a színházba. A résztvevők kivétel nélkül műkedvelők lévén, előadásaikat nem mérhetjük a művészet szigorú követeléseinek mércéjéhez. Azért legcélszerűbb volt őket sorba megtapsolni, amennyiben az igyekezetet és jószándékot méltányolni akartuk. Leginkább kitűnt Wéber urnak szép tehetséget tanúsító szavalása Tompa „Forr a világfának előadásában, és a gymnasiumi ifjúság gyönyörű kardalai, melyeknek ismétlését a közönség dörgő tapsokkal követelte. A színpadon Széchenyi arcképe volt koszorúk közt lefátyolozottan fölállítva. — Ide igtatjuk még egy vidéki öreg urnak e hangversenyről hozzánk intézett következő sorait: „Kedves uram öcsém! Bementem hát én is, miután véletlenül épen Szegedre vetődtem, abba a színházba, annál inkább, mert már láttam szomorújátékot, vígjátékot, majom- és medve komédiát, panorámát stb., de olyan hangverseny felében még nem voltam. Tetszett is nekem, amit itt láttam és hallottam; négyen zongoráztak egyszerre. De volt köztök egy sovány magos úriember, aki nem igen volt a muzsikálókkal megelégedve, mert olykor mérgesen fel-felugrott, kezével hadonázott, sőt pofonütéssel is fenyegette kezével a vele szemközt játszókat, ha nem vigyáznak, pedig én nem vettem észre, hogy elhibázták volna a nótát. Legjobban tetszett azonban az a szép kántus, melynél különbet nem hallottam, mióta Sárospatakon voltam. De bezzeg a közönség nem volt egy véleményen, mert míg némelyek tapsoltak, ezzel jelentvén, hogy jók van, mások éktelenül kiabáltak, hogy „újra!“ És csakugyan mindannyiszor el kellett nekik újra kezdeni, de bezzeg el is mondták aztán emberül. Különösen kitűnt e derék fiatalok közt egy szürke dudás fiú, ki olyan vékonyan mondta azokat a szép nótákat, mint a legfinomabb cérnaszál. Egy szóval, mondhatom, hogy bizony nem bántam én meg azt a 25 garast, amit befizettem stb. stb.“ Több ízben emeltünk panaszt némely hiányos vagy roncsolt járda iránt. Most örömünkre szolgál, jelenthetni, hogy az illető vállalkozóra 52 új járda készítése bízatott, csupán az épületfa hiánya okozá a késlelést. Ez alkalommal nem hagyhatjuk említetlenül azon sajnos tapasztalást, hogy több háztulajdonos, ismételt felszólítások dacára, nem javíttatja a háza előtti járdákat. Télen, midőn hideg, sár, hó, eső s minden egyéb boszszantja a járókelőt, bizony nem nagy élvezet oly helyeken járni, hol az ember minden lépten csaknem felbukik, és azon sok áldás közt, melyet egy-egy elbukó a háztulajdonosnak kíván, aligha egy kis katonai executio is nem foglaltatik. Az ily makacskodó uraknak nem ártana egy kis drasztikus orvosság. Pomány Antal volt városi kórházi pénztárnok múlt héten hosszas szenvedés után jobb létre költözött, helyébe ideiglenesen Huba József neveztetett ki. Virág József felsővárosi csendbiztosunkat múlt vasárnap nem csekély szerencsétlenség érte, és még szerencse, hogy nagyobb baj nem történt. Uj hajdúja a konyhában lőfegyverét vállára vetvén, ennek szija leoldódzott, s a fegyver leesvén és elsülvén, a lövés a zárt ajtón keresztül a szobába hatott, és említett biztos lábába 22, nejeébe pedig két serét fúródott. Jelenleg gyógyítás alatt, de életveszélyen kívül vannak. A biztos felgyógyultáig Börcsök J. városi írnok helyettesíti. Néhány hét előtt egy lopásról tettünk említést, mely az elemi iskolák igazgatója szobáiban a kegyesrendüek házában elkövettetett. Alkotmányos törvényszékünk a tettest egy évi börtönre ítélte. Tegnap pedig azon tolvaj-gyerkőcök egyike, kikről legközelebbi számunkban is volt szó, egy 15 éves suhanó, ki kisebb tolvajlásokért egy év óta már nyolcszor volt büntetve, szinte egy évi börtönre ítéltetett. A Hajóhidunk bérlete a jövő hó 2-kán ismét árverés alá jő. Ennél sokkal örömestebb jelentenék, hogy a Tiszán állandó híd épül. De tudja Isten, mikor jut nekünk e szerencse? is Tegnapelőtt este a búzatéren levő Engelthaler - ház előtt mentében egy fiatal ember egy cylinder aranyórát ezüst számlappal vesztett el. A becsületes megtaláló e lapok kiadó hivatalában legyen szíves azt átadni, hol illő jutalomra számolhat. Szükségesnek tartjuk köztudomásra juttatni, hogy a pénzügyi minisztériumnak nov. 2-án a budai pénzügyi igazgatósághoz intézett egy rendelete szerint, mind a katonákak, mind magánosoknak lőporszükségletek iránt jövőre a polgári és katonai hatóságokhoz kell fordulniok. Volt polgártársunk s a hajdani egyenruhás polgárság első kapitányának, Dietzgen Józsefnek Tatán nov. 23-án történt halálát már múlt számunkban is említettük. Most pótlólag megjegyezzük , hogy emlékére nálunk is a belvárosi templomban, f. hó 9-ikén reggeli 10 órakor gyászmise fog szolgáltatni. sir Hatschek D. és Boskovitz Ignác lázművészek különféle látnűtani készleteit, melyekről részletesebb jelentés a hirdetések közt olvasható, ajánljuk olvasóink figyelmébe, annál inkább, mivel a vásárlók a 100 darab legszebb stereoscop képet ingyen megtekinthetik. Hazai tudósítások. A Kinevezések. Főispáni administratorrá Esztergom megyébe a bibornok-primás ajánlatára gr. Forgách Ágoston kanonok; királyi biztossá Csongrádba Petrovics István rend alatti megyetörvényszéki elnök; az erdélyi országos kormányszék ideiglen elnökévé gr. Folliot de Crenneville Lajos altábornagy, ugyanoda alelnökökké Kozma Dénes és Pop László Vazul neveztettek ki. * Királyi Pál, pestvárosi főjegyző, mint az „I. T.“ írja, egyenesen Ő Felségéhez folyamodott, hogy az ellene elrendelt hűtlenségi per legkegyelmesebben megszüntettessék. A nm. m. udv. kancellária e folyamodványt pártolólag fogja a Fige elé terjeszteni. * Az 1850—1860. a birodalomban beváltott dohány a ,ff. Zig. szerint 6.843,401 mázsa, miből Magyarországra 5.953,977 mázsa esik. A kincstári dohánygyárakban ez időszakban feldolgozott dohány pedig 4.359.881 mázsa. * Buda, Pozson és Komárom városok részére a tisztviselők kineveztettek. * A tavalyi főispánokból már csak öt áll a „P. N.“ szerint megyéje élén; 23-an méltóságaiktól, 21-en pedig a megyék vezetésétől mentettek föl. * Új Pest fölött egy 130 mázsányi hallal terhelt hajó sülyedt el. * A horvát-szlavon udv. kancellária négy osztályból fog állni; az elsőbe tartoznak az építészeti, a másodikba a katonai, a harmadikba az igazsági, s a negyedikbe a vallási és oktatási ügyek. De gazdálkodás tekintetéből, mint ezeket a „P. L.“nak írják, csak két osztály főnökei lennének udvari tanácsosok, a más kettőét pedig csak helytartósági tanácsosok. * Pest megye és Pécs városa törvényszéke megkezdte működését. * Veszprém megyében a községi bírák és elöljárók nagy része szinte visszalépett, s a rend, ennek dacára is, sehol sem háboríttatott meg. Az elöljárók helyébe csendbiztosokat választottak, kiknek kötelességük a rendre ügyelni s a kihágásokat megakadályozni. * A szász nemzeti gyűlés nov. 25-én megkezdte üléseit Schneider József elnöklete alatt. Egyelőre csak a törvénykezési tárgyakat veszik tanácskozás alá. — A verőcemegyei alispánok, továbbá a főügyész és főjegyző lemondtak. Az ujoncozási rendeletet a megye foganatosítja. — Pesten, mint bécsi lapok írják, Koller pestvárosi biztos úr a feloszlatott képviselői testület tagjaiból 100-at bizottmányi tagokká szándékozik kinevezni, mely bizottmány a feloszlatott testületet fogja helyettesíteni. * Az első magyar biztosító társaság igazgatósága felszólítja azon részvényeseket, kik az életbiztosítási ág életbeléptekor kiírt 10%-nyi részletfizetést nem teljesítették, hogy ebbeli kötelességüket f. hó 15-ig teljesítsék, mivel ellenkező esetben kénytelen lesz vagy a be nem fizetett öszszeget a késedelmi kamatokkal együtt törvény útján behajtani, vagy a be nem fizetett részvényeket érvényteleneknek tekinteni. * A Pannónia magyar viszontbiztosító intézet az üzlet mielőbbi megindíthatása céljából fölhívja a részvényeseket, hogy részvényeik névleges értéke 200 egyik felét, vagyis minden egyes részvény után 100 o. é. irtot, 5 frt alapítási költséggel együtt f. dec. 31-ig, másik felét pedig 1862. márt. 18 31-ig beküldeni méltóztassanak. Mi ha elmulasztatnék, kénytelen lesz az igazgatóság azon részvényekre nézve, melyekre a befizetés meg nem történt, az érvénytelenítést kimondani. * Rajacsics szerb pátriárkáról írják, hogy súlyosan beteg, sőt némely tudósítások szerint maga már koporsójáról és temetéséről is intézkedett. * Aradon a városi kapitány rendelete folytán a cselédet, valamint az engedély nélkül ott tartózkodó egyéneket be kell jelenteni. Ugyanott egy deszkatolvajjal a lopott tárgyakat dobszó kíséretében hurcoltatták végig a városon. * Győrött az állandó színház tőkéjének gyarapítására műkedvelők ének-, zene- és szavalati akadémiát rendeznek. * A magyar akadémia palotájára beadott tervek megítélésével megbízott választmánynak mind a 9 tagja oda nyilatkozott, hogy Henszelmann terve belső berendezés tekintetében a legjobb, hatan pedig külsejére nézve is ezt tartották legcélszerűbbnek. * Az oravicai kőszénbányák művelésével felhagytak, mivel turzás közben arany- és ezüsterekre találtak, melyeknek művelése a korona jogaihoz tartozik. Bizony ránk is férne már egy kis ezüst és arany, mit ma holnap már ismerni sem fogunk. * Csokonai születése napját a debreceni tanuló ifjúság évenként megünnepelni szándékozik, s a kezdet nov. 17-én meg is történt. Tárgyai voltak: emlékbeszédek, szavalmányok és értekezések. * Jankó Vincze egy fölszólítást tett közzé, melyben kinyilatkoztatja, hogy miután tapasztalta miszerint a londoni világtárlatra a magyar terményekből kevés van bejelentve, a határidő befejezése előtt ő jelentett be egy gyűjteményt magyar terményekből s e végre 30001 lábnyi tért nyert. Fölszólítja tehát a közönséget, hogy mindazon cikkekből, melyek kereskedés tárgyát teszik, továbbá gazdasági eszközök és háziállatok photográphiából példányokat hozzá küldjenek. Be kívánja küldeni a népviseletek fényképeit is, és erre nézve fölhívja a hölgyeket, hogy minden megyéből öt egyént (egy öreg embert, egy középkorú férfit és nőt, egy legényt és lányt) levétel végett küldjenek Pestre. Óhajtjuk, hogy sükere legyen e fölhívásnak, de nem hiszszük. * T.-Komlóson, hol a marhavész nagy mérvben dühöngött, most a juhok és kecskék közt ütött ki a vész, s több darab el is hullott. *) Mint az elemi osztályokban, úgy az óvodákban is néhány év lefolyta óta tetemes haladás történt a tanítást és nevelést érdeklőseg : e szerint mi komolyan ajánljuk, hogy az eddig alkalmazott, úgy ezentúl alkalmazandó óvók is szakértő tanférfiak által vizsgáltassanak meg, ha e téren utóbbi haladásoknak meg képesek-e felelni, hogy az intézet ne csak névleg, de szellemileg is létezzék és viruljon, amit a nemeskeblű intézetpártolók jogosan megkívánhatnak. Szerk.