Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1862-01-15 / 5. szám
Megjelemta.: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztői iroda: Széchenyi tér, Pfannház, első emelet. Szindóravatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással ér vidékre postán. Egész évre 8 frt, — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes számára 8 ujkr. — 1862. Szerdán, január 15-én. Hirdetések: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr., kétszerinél 6 kr., többszörinél 5 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilt térben“ a háromhasábos petitsor igtatási dija 20 kr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Petőfi életrajza ügyében. Kevesen vannak, kik oly kevés évi nyilvános működés után halhatatlan névre tesznek szert, mint Petőfi. Ő a nemzeti költészet egén fényes meteor volt, mely az egész látkört bevilágította költeményes lángsugárival. Mint előre nem várt üstökös tűnt fel, és rövid ideig tartott ragyogás után eltűnt ismét. De megbecsülhetetlen műveinek fénye át fog ragyogni hosszú századokon. Hiszen a régi Hellasz megbukott, de kedves dalnokának, Homérnak költeményei a nemzetet is túlélték. „Mert lelkesítő szellem uralkodik A lágy daloknak zengedezésiben , S hálára és tettekre intik A nemesebb kebelü halandót.“ E sorok írója nem tartozik az elfogultak amaz osztályához, mely minden hazait, csupán azért, mert az, dicsőit az igazi érdem rovására. Sőt elismeri a magasztalt költőnek nagy hibáit és tévedéseit. De azért nem kevésbé tisztelője, mint kik őt föltétlenül magasztalják. Bevallja még azt is, hogy Petőfi ,e hibáiban és tévedéseiben is nagy. Ő művei által ércnél maradandóbb emléket biztosított maga számára, mert az utolsó magyar ajkain is az ő dalai fognak zengeni. De mi, kik kortársai valánk, nem tartozunk-e tőle szinte valamit megőrizni a késő unokák számára? Nevét ő maga halhatatlanná tette; de vájjon nem fogják-e az utókort érdekelni azon dalnok életviszonyai, kinek dalai előtte oly kedvesek, oly lelkesítők lesznek, mint a kortársak előtt? És Petőfinek mindeddig nem akadt életkrója. Gyulay Pál, dacára több hibás adatnak, melyek előadásában vannak, hálánkra tette magát érdemessé azon eddig legrészletesebb vázlat által, melyet életéből az „Uj Magyar Muzeum“ 1851. évi 1. füzetében közlött. Azonban ez csak vázlat. De nekünk Petőfi teljes, egész, kimerítő életrajzára van szükségünk, látni akarjuk lelki szemeink előtt fejlődését, működését. Még most számos adat van egyeseknél följegyezve életéből. De ki biztosít róla, hogy ez adatok gondatlan kezelés, közöny, vagy imitt amott talán részakarat által is nem fognak elenyészni? Még most sokan vannak, kik vele gyakrabban érintkezvén, életére vonatkozó megbecsülhetetlen kincseket őriznek — emlékezetekben. De ki tudja, nem fogja-e az idők rohama e még most élénk emlékeket a feledés fátyolával beborítani? És nem hordják-e ezek birtokosai is a halandóság magvát keblekben? Ha ezek kihalnak, velök számos adat a sírba száll; mert arra, hogy ez emlékeket följegyezzék, nem érzenek hajlamot magukban. Néhány egybarát részint hírlapokban, részint külön is közlötte ugyan Petőfi életére vonatkozó adatait; de hány van ezeken kívül, melyek még titokban lappangnak, vagy hagyomány gyanánt szájról szájra terjesztetnek! De épen azért, mert tudjuk, hogy az ily hagyományok ritkán terjednek toldás és egyéni ízlés szerinti kiszínezés nélkül, kívánatos, hogy most, midőn még a valót megkülönböztethetjük a képzelem szüleményétől, ez adatok összegyűjtessenek és megőriztessenek. És e sorok írója nem tartózkodik az egyént is kijelölni, kitől ezt leginkább várja, s ez nem más, mint a „Vasárnapi Újság“ derék szerkesztője. Elmondjuk ennek okait is. Pák Albert a legnagyobb közönségű és legnépszerűbb magyar lap szerkesztője lévén, ha adatok beküldésére hívja föl olvasóit, e felszólalás a haza minden vidékeire elterjedvén, legnagyobb sükert remélhetni. A jegyzetek beküldői pedig e lap útján ismét legkönnyebben értesülhetnek adataiknak a kitűzött helyre jutásáról. Bizonyítja ezt a két év előtt Petőfi halálára vonatkozó adatoknak általa eszközlött eredményes gyűjtése. De azért is kívánatos, hogy e jegyzeteket a kijelölt férfiú gyűjtse, mert ő maga is Petőfi ifjúkori barátjainak egyike, másfelől pedig sokakkal, kik vele viszonyban voltak, közelebb-távolabb érintkezésben van, következőleg módjában áll, személyes rokonszenvnél fogva is oly forrásokhoz jutni, melyek más előtt talán zárva maradnának. Mi nem kételkedünk, hogy ez után igen becses adatoknak lehetne birtokába jutni. Magától értetik, hogy e gyűjtemény körébe tartoznának Petőfinek számos, eddig még ismeretlen költeményei, levelei stb. is, akár eredetiben, akár másolatban küldetnének be. Ha aztán a „Vasárnapi Újság“ szerkesztőjének körülményei engednék, hogy ez adatokat maga rendezze, alakba öntse, szóval, hogy a nagy költő élettörténetét is megírja, annál jobb. Ha pedig nem, mindenesetre oly kincset gyűjtene az irodalomtörténet számára, melyért minden jónak hálájára számolhatna. Mi kötelességünknek tartottuk, ez ügyben felszólalni; ha tervünket mások is helyeslik, nem kételkedünk, hogy az illető nem fogja e szent ügytől megtagadni fáradozását. Ha tervünk helytelen , tessék jobbat indítványozni. Minket pedig akkor is megnyugtat azon öntudat, hogy szándékunk a legjobb volt. Egy irodalombarát. ") A személyeskedés vádja ellen is ünnepélyes óvást kell tennem. Mikép is lehetne ott személyeskedni, hol egykét úriember most is a sokat mondó „több szegedi“ pajzs alá búvik ? Személyeskedés? Miért nem nevezik meg önök, ki ellen személyeskedtem, kinek személye ellen szóltam? vagy neveztem-e én csak egyetlen egy’ személyt is ? Aki az általam e tárgyban írottakat személyeskedésnek mondhatja, annak nincs fogalma a személyeskedésről. —br— 1) Mi e rögtönzési alaptalan vádat illeti, arról alább a 13. és 14. sz. a. lesz szó, midőn azt önök több valótlan állítással akarják bizonyítani. —br— 3) Ez csak egynek felszólalása volt, melyre alább szinte lesz észrevételünk; de hát az a „több szegedi“ hol lépett föl nyilvánosan? —br— A szegedi piacrendezésről. Ily cím alatt küldöznek szét bizonyos valakik névtelenül „Több szegedi“ aláírással egy nyomtatványt, melyben —br—nek az e lapok múlt évi 95, 96, 97. és 99. számaiban e tárgyra vonatkozó legjobb szándékú fejtegetéseit megdönteni akarván, páratlan lejalitással magát a tárgyilagosan nyilatkozott cikkírót gyanúsítják és dorongolják. Midőn mi már csak azért is, hogy a másik fél véleményét szinte megismertessük t. olvasóinkkal, e pamphletet, meghagyva a zavart fogalmazást és nyelvtani hibákat, melyeket ne tessék nekünk beszámítani, legnagyobb részben közöljük; másfelől méltányosnak találtuk, hogy —brinek erre tett néhány észrevételét azonnal magával a harcias megtámadással egyidejűleg fölvegyük, hogy így a dolog annál világosabb lehessen. „Igazán mondva, — így h a több (hány?) szegedi — mi az említett czikket figyelembe sem vennék, ha czikkbó ezen Szeged városára nézve oly nagy érdekű ügyben alapos okadatolás helyett személyeskedésekbe nem bocsátkoznék. *) s kíméletlenül önérdekkel, alattomos sötétségben lappangó titkos utak keresésével, és a nyilvánosságtóli rettegéssel nem vádolná mindazokat, kik a hatóság által elfogadott piaci rendezési tervet ellenzik, s nem nyugosznak bele vakon azon rögtönzött'1) térnék kivitelébe. Miként szólhat czikkíró titkos 8 alattomos ellenkezésről ott, hol a hozott határozat ellen — annak köztudomásúvá tétele után — azonnal a „Szegedi Híradóhoz“ mellékelve egy nyilatkozat jelent meg, melyben annak írója nyíltan, minden visszatartás nélkül, nem csak az e tárgyban a hatóság által követett eljárást nem helyesli, hanem a szabályozás módja ellen alapos indokokkal is föllépett;3) ott, hol legközelebb is Várnay Békés megyei főmérnök úrtól egy a sajtó útján megjelent terv is nyíltan felszólal az elfogadott terv ellen;4) hol a hatóság által rögtönözött tervnek ellenzői, megfosztva nézeteiknek s a város érdekeinek az elöljáró hatóság előtti védelmezhetésétöl, védelmükkel a magas helytartósághoz — mint felsőbbi nyilván bírósághoz — fordulnak, s oda számos aláírásokkal ellátott nyílt folyamodványt nyújtanak. Mondjuk, miként szólhat ily esetben titkos, alattomos s csupán néhány háztulajdonos ellenzéséről ? Azt csak ő maga tudhatja. Mi az ő értelmezésére kiváncsiak nem vagyunk, de hogy az előbb említett, sajtó útján közlött nyilatkozatok után és a magas helytartóságnál — mint nyilvános országos felsőbb hatóságnal — méltó védelem-keresésben semmi alattomosság, és semmi titkos út nincs, hanem egyenes és legbecsületesb védelmi mód: ezt mindenki jó lélekkel kénytelen beismerni.5 *) Az érdekek sokfélék s különbözők. Vannak érdekek, melyek minden más közérdektől elszigetelve egészen külön állanak, s ezek lehetnek jók, lehetnek kárhoztathatók. De vannak önérdekek, melyek a közérdekekkel összefüggésben állanak s ennek következtében nagyobb figyelmet érdemelnek. Ily önérdeket figyelmen kívül hagyni nem lehet; ily ön érdeket, mely egyszersmind ártalmatlan és becsületes, bántani nem szabad, sőt menthetetlen bűn azt fekete színekkel festegetni, mert egyesek érdekeinek öszvege képezi a közérdeket.*) így ha találkoznak is az elfogadott terv ellenzői közt olyanok, kik ez ügyben érdekelve vannak, azoknak érdekei csak ilyenek lehetnek, mert a város érdeke az ő érdekük, de egyszersmind az ő érdekük a város érdeke is.7) Egyébként ha czikkíót a gyanúsítás tövises terén követni akarnánk, mi is elmondhatnók, hogy az efféle gyanúsításoknál tűnt maga a kiindulási pont;8) de mi nem érzünk hajlamot őt e térre követni , csak jó indulattal figyelmeztetjük a szentírás e szavaira: „Ne ítéljetek meg másokat, hogy magatok el ne ítéltessetek.“ Szükségesnek tartjuk itt világosan megemlíteni, hogy mi nem a piacz (Széchenyi tér) rendezésének elve, hanem e rendezésnek a városi hatóság által elfogadott s rögtönözve végrehajtani szándékolt tervezete ellen kívánjuk észrevételeinket megtenni ; s csalatkozik czikkiró, ha azt hiszi , hogy Szegeden csak egy is találkoznék, ki e nagy tér rendezésének kívánatosságát be nem látná;9) ámde 5) Tudtunkkal a nm. m. kir. helytartótanácshoz beadott első folyamodás alatt öt háziúr volt aláírva, kiknek házaik véletlenül épen a Széchenyi-téren vannak. Mily számos volt az aláírás az utóbbi folyamodás alatt, nem tudjuk. De ha az első folyamodást tekintjük, nem érdeklettek-e ott az aláírottak ? Ok nélkül mondtuk-e tehát, hogy a rendezés elfogadott tervét csak önérdek akarja megakasztani? De ekkor is nem az lett volna az első teendő, ha csakugyan sérelmesnek tartották magukra nézve az intézkedést, hogy előbb a városi hatósághoz folyamodjanak, és csak miután itt nem leltek orvoslást, forduljanak felsőbb hatósághoz ? —br— 6) Ezzel talán csak nem azt akarja mondani a „több szegedi“, hogy bennük (hányban?) központosul Szeged 70 ezer lakosa érdekének összege? Ez mégis csak nevetséges elbizakodás volna. —br— 7) Elhiszszük, hogy az illetőknek ez valóban meggyőződésük. És mi tiszteljük mindenkinek meggyőződését, csak aztán azok, kik — mint mondatik — „ez ügyben érdekelve vannak“, saját meggyőződésöket ne akarják Szegednek többi, mintegy 69,980 lakosára ráerőszakolni, ha az összes lélekszám csakugyan 70,000. Mert az ily meggyőződés, mely az önérdeket a közérdekkel ugyanazonosítja, mint többnyire szokott, lehet elfogultság eredménye. Fájdalom, hogy mi itt is ezt vagyunk kénytelenek sejteni. —br— 8) Biztosítom a „több szegedi“t, hogy házam nem csak a piacon, de Szegeden máshol sincs. Azonban ha házam csakugyan ott állna is, hol példa G. vagy N.-ház, akkor sem fognék máskép nyilatkozni, mert az a résztulajdonom megvan, hogy saját ügyemet a közügytől el tudom különíteni. —br— 9) Ez más szóval annyit jelent, mintha valaki azt mondaná: Rendezzétek a piacot, ahogy akarjátok, csak az én házamat ki ne szorítsátok a piacról. —br— 4) Várnay úr terve a „több szegedi“ nyomtatványával egy időben érkezett Szegedre. Mikép lehetett erre november elején, midőn cikkeim írattak, reflectálni? Ezt csak a „több szegedi“ bírná megfejteni, kik e terv készüléséről talán előre értesültek. Nemde? —br—