Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)
1866-04-08 / 28. szám
1866. Nyolcadik évfolyam. Megjelen : Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési Iroda, Buzatér, 808. sz. Eladófalvzatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre................................................8 írt. Félévre.....................................................4 „ Évnegyedre ........................ ..... 2 „ Egyed számára Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre...............................................6 frt — kr, Félévre....................................................3 „ — „ Évnegyedre...............................................1 „ 80 „ S kr Osztr. ért. 28-ik Vasárnap, Hirdetések: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díj 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Lapunk évnegyedes t. előfizetőit s átalában mindazokat, kik lapunk irányát osztják s annak e vidékre nézve szükségét érzik, felkérjük, hogy az előfizetéseket megtenni szíveskedjenek. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. Gazdasági egyleti közlöny. A csongrádmegyei gazdasági egylet igazgató-választmánya legközelebbi gyűlésének határidejéül f. évi april 15-ének délelőtti 9 órája kitüzetik s erre az igazgató választmányi tagok Szegedre, az egylet irodájába tisztelettel meghivatnak. Szeged, 1866. évi april 5-én. Az elnökség által. Szeged anyagi viszonyainak rendezése. in. Utóbbi cikkünkben ott hagytuk el, hogy népünknél a kereskedés iránti hajlam már megvan, az életrevaló szellem megszületett, csak vezető, ápoló kezekre van szükség, mely ezen szellemet növelje s a kereskedelem útjait egyengesse. Mert épen ily egyengető kéz hiánya volt oka, hogy népünknél a kereskedés iránti hajlam, a vállalkozási szellem oly későn ébredett föl, s ez az oka, hogy a gyáripar és kereskedelem terén újabb időkben létrejött némi lendületet is legnagyobb részben idegeneknek köszönhetjük. Szeged anyagi viszonyainak fejlődése, helyesebben : csigalábon haladása s az e téren kifejtett intézkedések szomorítólag tanúsítják, hogy atyáink e város kiváló rendeltetését — véghetetlen kárunkra — föl nem fogták; de ma is csak egy pillantást kell vetnünk a város külalakjára s belviszonyaira, hogy meggyőződjünk, miszerint a kereskedelem mai napig is mostoha gyermeke a városnak, hogy érdekei minél kevesebb figyelemben részesülnek azok részéről, kiknek a viszonyok anyagi ügyeink vezetését kezükbe adák. Apáinknak hiába tennénk, az utóbbiaknak meg nem akarunk tenni szemrehányást, mert jól tudjuk, hogy a fő hiba helyzetünk törvénytelenségében rejlik s a közigazgatási viszonyok rendezetlenségében, mely őket — habár akarat és képesség meg volna is bennük — újítási törekvésre s lényeges javításokra képtelenekké teszi. A város anyagi ügyei vezetése egész 1848-ig a kiskorúság bélyegét viseli magán s bár azóta a haladó korszellem a gondolkodás és belátás lépcsőjén minket is magasabb álláspontra emelt, a 17 évi önkényes rendszernek csupán fölfelé függő férfiai legkevésbé voltak alkalmasak azt kiskorúságából kivetkőztetni; s igy, mert nem haladhattunk, hátra kellett maradnunk; nem gyarapodtunk, de elszegényedtünk, s ma azon szomorú önvallomást tehetjük, hogy: — az idő nyakunkra nőtt. A kereskedelmi érdekek teljes elhanyagolása szülé azt, hogy néhány, a gazdászatra mostoha év elegendő volt bennünket végkép elszegényíteni. A fenőbb említett kiskorúság magyarázatát abban adjuk, hogy a város minden intézkedéseiben vörös fonálként húzódik át azon önző elv: az adott viszonyok és források üstökön ragadásával pillanatnyi vagy állandó hasznot meríteni a városi pénztár javára, de a tágas értelemben vett város érdekében, a nép jóllététének előmozdítására irányzott, a holnapon túl, a jövőbe számító törekvéseknek semmi nyomait sem fedezhetjük föl. Így tudjuk, hogy a kereskedelem és az átalános forgalom legelső és nélkülözhetlen kellékei a jó közlekedési eszközök; de ami kis haladást e téren látunk, az is inkább egy új városi javadalomszerzés utáni törekvésből, mintsem a kereskedelem előmozdítása céljából történt. Ilyen pl. az 1840-ben megkezdett kikövezés, melylyel csak azon terhek szaporíttattak, melyek e városban csaknem kizárólag a vidékit sújtják, azon vidékit, ki eladni vagy venni, tehát a városra hasznos forgalmat létrehozni jön ide. Ha ezen vidéki akár jószántából, akár szükségből terményeit piacunkra hozza, a Matyhidnál vagy a tiszai hídnál vámot fizet, a kövezetért fizet, a helyért szintén fizet, tehát mielőtt biztosítva lenne, hogy valamit el is adhat, már háromszoros adónemet vettünk rajta. Természetes, hogy ily körülmények a beszállításra elriasztólag hatnak, a forgalom fejlődését nehezítik s a piac drágulását okozzák, mely a nyomasztó pénzviszonyok közt kétszeresen súlyos, mind az eladóra, mind a vevőre; s így az eredményt tekintve, Szeged népe, bár közvetlenül nem fizeti, de azért ép úgy érzi a vidékiekre rótt adónemek terheit, mint maguk a vidékiek. Tudjuk jól, hogy a város nyomasztó anyagi helyzete nem engedi meg egyelőre e terhek könynyítését, de végtére egyszer mégis csak könnyíteni kell, nem mondjuk, hogy a vidékiek, de saját magunk, kereskedelmünk emelése érdekében, tehát legalább a célt kell kitűzni s ennek elérése végett közlekedési ügyeink, nevezetesen utaink köveztetése rendezésében határozott elveket kell fölállítani, mert különben még nagyon sok ideig kell néznünk azon boszantó jeleneteket, minek némely télen a tiszai kompjárásnál előfordulnak, midőn sokszor megtörtént, hogy a bánátiaknak Új-Szegeden kellett vásárt ütniök (képzelhetjük, milyent?) de akik talán még jobban jártak azoknál, akik elkésve jutottak át a hetivásárra, s még soká kell látnunk, hogy a szegény vidéki lovai mint dűlnek össze a feneketlen sárban, bármily hűségesen megfizette is a kövezetvámot. A vászon fehérítéséről. A kendertermesztésről írt cikkek végén tett ígéretet beváltandó, irok a vászonfehérítésről. A szegedi tanyák között az úgynevezett kis-széksóstó partján lakó egykori szegedvárosi bunyevácok igen jó vászonfehérítő-szernek vannak birtokában, maga a tó vize nyújtja nekik azt. Tehát mindenekelőtt a jó víz a legjobb vászonfehérítő szer. Azonban a vászonfehérítést a jó folyóvízzel, sőt az erre alkalmatlanabb kútvízzel is lehet eszközölni. Folyóvíz mellett lakóknak a leülepített tiszta folyóvizet ajánlhatom. A fehérítési eljárás nálunk széksóval való főzés, forralás és a folytonos tisztavízzel való öntözés, valamint a harmat- és napra való kiteregetés által éretik el, amint ez régebb idő óta divatban van. Azonban a rendszeres, vagyis mesterséges fehérítés szerint: Például 30 fős vászonnál egy üstben víz forraltatik, ebbe a vizbe, amint forrni kezd, 6 lat főtt széksó dobatik, e meleg fürdőben azután a vászon két óra hosszat főzetik. A főzés után a vásznat hideg tiszta vízben erősen ki kell mosni. Ezután ismét hasonló meleg fürdőt kell készíteni s a szövetet ugyanannyi ideig főzni s az előbbeni eljárást egészen ismételni. Midőn a vászon másodszor is kimosatott, az utólagos hideg öblögetőben egy uj öblögető készíttetik, halványító mészből (chlor mész) % font vétetvén 50 font vízhez, azonban ezen öblögető készítésénél vigyázni kell, nehogy a haloványitó mésznek morzsái egészben maradjanak, mert ezek ártalmasak, ha csomón kint érnek a szövethez. Ezért e meszet egészen föloldva és átszűrve kell az öblögető vizbe eresztgetni s összekeverni. Az igy készült öblögetőbe a szövet beletétetik, és pedig vigyázva, nehogy a levegő vagy a napsugár érje, az ilyen öblögetőben 4 órát állva, rögtön kivétetvén, azonnal tisztára mosatik. A haloványító mésznél az említett elővigyázat azért szükséges, mivel ha e mész a szöveten száradni kezd, égeti és nemcsak erejét veszi, de meg is sárgítja; ezért kell azonnal tiszta vízben mosni és csak úgy szabad a levegőre vagy napra helyezni. A víz alatt az említett mész nem árt a szövetnek, ha jól feloldatott. A haloványító mész után való áztatás és kiöblítés után ismét meleg forrázatot kell önteni a szövetre, még pedig lúggal készültet; ezen forrázatban ismét 2—3 óráig áll a szövet. Ekkor ismét kimosatik tiszta vízben és a napra téríttetik. Ha még nem elég fehér volna, ismét haloványitó mészből kell áztatót készíteni, és kevesebb ideig benne tartván, újra kimosni és ha még ez sem adná meg a kivánt fehérséget, 6 lat hamuzsírt és 3 lat oltott meszet kell feloldani a megfelelő vízben, hogy t. i. a szövetet ellepje, ebben áztatván és öblögetvén a szövetet. Eközben többször tiszta vízben mosni és kifacsarni szükséges. Ezen öblögetés annál többször szükséges, mentül durvább a szövet. Ezután a lúgforrázat ahányszor kívánatos, mindannyiszor ismételtetik. Végre midőn már a vászon a kellő fehérséget megnyerte, 1 lat indigó és 7 lat kénsavból készült öblögetőben öblíttetik, hogy a lúg és miszektől nyert kellemetlen szagot elveszítse. Ez úgyszólván a mesterséges fehérítés. A széksós vízben való áztatás, valamint a lúggal való forrázatok, a tisztavízbeni kikiöblítés, a harmat- és napra való kiterítések a legegyszerűbb házi eljáráshoz tartoznak. A házi eljárásban a föntirt mesterséges fehérítést lassú és fokozatos kísérletekben megtenni épen nem fölösleges, mivel mi házilag nem igen szépen fehérítünk. A kénsavas öblögető helyett az aludt tejjel való bedörzsölés szintén jó ugyan, de költségesebb és lasubb s mégsem oly sikeres eljárás. A lúgban való főzésnél vigyáznunk kell, hogy az edény tiszta legyen s hogy a szövet le ne égjen, ezért bőséges vizben kell főzni. Az áztatóknál vigyázni kell, hogy a szövetet a viz egészen ellepje s hogy áztatás után a napra tisztán jőjön, mert a legszelídebb széksós áztatás után is, ha a szövet ki nem mosatik, a napon égni kezd, megsárgul és erejét veszíti. Ezért is a meszes vízzel a napon való locsolgatás rendkívül árt a szövetnek. Azonban tiszta vízzel a napra terített vásznat nem árt lelocsolni, valamint a mosás után a kisulykolás is jó eredményre vezet. Fáradsággal jár az élelmi cikkek és ruhaneműek előállítása, de véginségben fogunk elenyészni, ha csak ennivalót termesztünk s ruháink kelméit külföldről szerezzük be. Bakay Nándor: távozánk az előadás után haza, emlegetve ez ünnepélyt s okoskodva a színészet jövendőjéről. 14-én Reményi adott hangversenyt a Kaszinó teremében. Meglehetős számú válogatott közönség gyönyörködött lelket villanyozó művészi játékán. — A hangversenyben közreműködtek: GajáriMilassin Irma úrnő szép szavalatával, Ringenbach Laura úrhölgy és Mihályi Ignác úr szabatos énekeikkel. — Vásárunk is volt, de pénzt nem láttunk, csak az újonnan alakult pénztár ajtaján kopogtattak többet mint máskor. — Időjárásunk esőre változott, hó is esett két ízben, s ezután hideg állott be, félni kezdünk, hogy ifjú reményeink ismét tönkre mennek s nem kiállthatunk szívből hangos alleluját. — hej pedig, de rég várjuk már a boldog föltámadást. Arádzi. Levelezések. Kalocsa, március 28-án, 1866. Tekintetes szerkesztő úr! Sokat, nagyon sokat írhatnék városunk társadalmi viszonyairól, de tudja Isten, darázsfészekbe nem jó nyúlni, a sok tény úr, ,ha elmondanám, mint iparkodik rendbe hozni szénáját, bizony még perbe fogna. Azért hát tűrünk és várunk, tudván azt, hogy ősszel erősebben csípnek a legyek is, — no de kezd már tavaszodni, kizöldült reményünk fája tán megtenni rég várt gyümölcsét, a megyék alkotmányos útoni szervezését. Ha pedig a szép nemről írnék s elmondanám, mint nézi le az úrhölgy e kis fészekben a kisasszonyt, s mint dobja el a ma még kedvelt piros ingvárt másnap, ha a szende kis lánykán pillant meg hozzá hasonlót, bizony mondom, a színházban egysem szegezné kis kezeivel reám látcsövét, s ez nekem igen fájnál . No de írhatunk másról is. Vannak színészeink. Szuper életrevaló társulatával jött hozzánk Halasról. A tagok már becses lapjában a bajai levélben közzé voltak téve; nem is erről írok, hanem azon szép, szívemelő ünnepélyről, melynek e hó folytán tanúi valánk: a társulat igazgatója szinipályájának 25-ik évét ünnepelé meg egy dísz - előadással, mely alkalomra a társulat egyik legtehetségesebb fiatal tagja, ki átérzett játékáért közönségünk kedvence, Füredi, írt 3 szakaszos Allegóriát: „A nemtő diadala.“ Megragadó volt látni a veterán Thalia papot s a fiatal szerzőt s színészt egyszersmind, midőn a közönség viharos tapsai közt a darab végével háromszor egymásután kihivattak. Az egyik, pályája vége felé haladva, keserű csalódásokkal szivében, borús arccal könyező szemekkel, — a másik a pálya elején, édes reményektől kecsegtetve, lelkesült arccal, sugárzó szemekkel fogadá a közönség lelkes tapsait. — Elégedve A hazának egy hű fiával, Szegednek egy jó polgárával kevesebbje van: Bérczy Antal, Szeged város volt alkotmányos főkapitánya s két ízben országgyűlési követe nincs többé. Vele egyike tűnt el azon régi alakoknak, melyek arcaikon, szavaikban s örök ifjú kedélyükben az eredeti magyar typust tüntetik elő, melynek látása oly jól esik a szemnek, de amely alakok mindinkább ritkulnak s maholnap kivesznek az újabb nemzedék szemei elől. 62 éves volt, de szellemére örök ifjú, melyet a fölötte elvonult nehéz idők viharai meg nem tudtak törni; az ég dúsgazdag kedélylyel áldotta meg s kifogyhatlan humorát, melylyel a társaskörök éltető lelke volt, csak a halál tudta megszüntetni. Politikai bátorságával, tántorithatlan hazafiai jellemével s buzgó tevékenységével oly helyet foglalt el városunk alkotmányos vezérférfiai közt, mely utána nem egy hamar lesz betölthető, s még mindig kora halála nemcsak gyászoló családjának s számos jóbarátainak, de Szeged városnak is érzékeny vesztesége. — Temetése tegnap délután ment végbe roppant néptömeg jelenlétében; koporsóját volt alkotmányos tiszttársai környezék kardosán s képviselők fáklyákkal. A temetőben Nagy Sándor tartott gyászbeszédet az elhunyt fölött, melyet jövő számunkban közlünk. A családi gyászjelentés igy hangzik: Bérczy Antalné született Béró Borbála, maga és gyermekei: Vilma Babarczy Józsefné, Ilka Keserű Mátyásné, Paula Szabados Jánosné, Antal és Anna nevében mély fájdalommal jelenti szeretett férjének, gyermekei gondos atyjának, Bérczy Antalnak, Szeged város volt alkotmányos főkapitányának s két ízben országgyűlési képviselőjének, több heti szenvedés s a halotti szentségek fölvétele után, életének 62-ik, boldog házasságának 36-ik évében, f. hó 6-án reggeli 5 órakor, májsorvadás következtében történt elhunytan. A boldogultat bánatos özvegye, gyermekei és vőivel siratják testvérei: Erzsébet özv. Homay Lászlóné és Teréz özv. Felföldy Józsefné; unokái: Babarczy Vilma, Ilka, Flóra, Erzsi, Irén, Géza, Józsi, Borcsa; valamint elhunyt leánya Borcsa Igaz Lászlóné fia Kálmán, úgy számos rokona és jóbarátja. Hült teteme folyó hó 7-én, délutáni 4 órakor, saját házából, a róm. kath. egyház szertartása szerint fog a rókusi sirkertbe örök nyugalomra kisértetni. Az engesztelő gyászmise folyó hó 9-én délelőtti 9 órakor mutattatik be érte a Mindenhatónak. Áldás emlékezetére! N. S. * A felsővárosi volt társalgási egylet néhány részvényese ismét panaszkodott nálunk, azon semmikép sem helyeselhető eljárás miatt, hogy az egylet vagyoni állapotáról 10 év óta senki se számol. Azt hisszük, hogy minden további panaszok elhárítása végett legjobb lenne a részvényeseket közgyűlésre egybehívni, ahol aztán elhatároztatnék vagy az egyleti vagyon fölosztása, vagy — mint sokan talán óhajtanák — újraszervezése. 1. Azon 8000 írtra menő jótékonysági szép összeg, melyet a múlt évi októberben Helybeli újdonságok. BÉRCZY ANTAL s 1866-ik évi april hó 6-ikán.