Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)

1866-04-08 / 28. szám

1866. Nyolcadik évfolyam. Megj­elen : Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési Iroda, Buzatér, 808. sz. E­ladófalvzatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre................................................8 írt. Félévre.....................................................4 „ Évnegyedre ........................ ..... 2 „ E­gyed szám­ára Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre...............................................6 frt — kr, Félévre....................................................3 „ — „ Évnegyedre...............................................1 „ 80 „ S kr Osztr. ért. 28-ik Vasárnap, Hirdetések­: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díj 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsig­mond könyvkereskedéséhez címezendők. Lapunk évnegyedes t. előfizetőit s átalában mindazokat, kik lapunk irá­nyát osztják s annak e vidékre nézve szükségét érzik, felkérjük, hogy az előfizetéseket megtenni szíveskedjenek. Az előfizetési feltételek a lap homlo­kán olvashatók. Gazdasági egyleti közlöny. A csongrádmegyei gazdasági egylet igaz­gató-választmánya legközelebbi gyűlésének ha­táridejéül f. évi april 15-ének délelőtti 9 órája kitüzetik s erre az igazgató választmányi ta­gok Szegedre, az egylet irodájába tisztelettel meghivatnak. Szeged, 1866. évi april 5-én. A­z elnökség által. Szeged anyagi viszonyainak rendezése. in. Utóbbi cikkünkben ott hagytuk el, hogy népünknél a kereskedés iránti hajlam már megvan, az életrevaló szellem megszületett, csak vezető, ápoló kezekre van szükség, mely ezen szellemet növelje s a kereskedelem útjait egyengesse. Mert épen ily egyengető kéz hiánya volt oka, hogy népünknél a kereskedés iránti haj­lam, a vállalkozási szellem oly későn ébredett föl, s ez az oka, hogy a gyáripar és keres­kedelem terén újabb időkben létrejött némi lendületet is legnagyobb részben idegeneknek köszönhetjük. Szeged anyagi viszonyainak fejlődése, he­lyesebben : csigalábon haladása s az e téren kifejtett intézkedések szomorítólag tanúsítják, hogy atyáink e város kiváló rendeltetését — véghetetlen kárunkra — föl nem fogták; de ma is csak egy pillantást kell vetnünk a vá­ros külalakjára s belviszonyaira, hogy meg­győződjünk, miszerint a kereskedelem mai napig is mostoha gyermeke a városnak, hogy érdekei minél kevesebb figyelemben részesül­nek azok részéről, kiknek a viszonyok anyagi ügyeink vezetését kezükbe adák. Apáinknak hiába tennénk, az utóbbiak­nak meg nem akarunk tenni szemrehányást, mert jól tudjuk, hogy a fő hiba helyzetünk törvénytelenségében rejlik s a közigazgatási viszonyok rendezetlenségében, mely őket — habár akarat és képesség meg volna is ben­nük — újítási törekvésre s lényeges javítá­sokra képtelenekké teszi. A város anyagi ügyei vezetése egész 1848-ig a kiskorúság bélyegét viseli magán s bár azóta a haladó korszellem a gondolko­dás és belátás lépcsőjén minket is magasabb álláspontra emelt, a 17 évi önkényes rend­szernek csupán fölfelé függő férfiai legkevésbé voltak alkalmasak azt kiskorúságából kivet­­kőztetni; s igy, mert nem haladhattunk, hátra kellett maradnunk; nem gyarapodtunk, de el­szegényedtünk, s ma azon szomorú önvallo­mást tehetjük, hogy: — az idő nyakunkra nőtt. A kereskedelmi érdekek teljes elhanya­golása szülé azt, hogy néhány, a gazdászatra mostoha év elegendő volt bennünket végkép elszegényíteni. A fenőbb említett kiskorúság magyará­zatát abban adjuk, hogy a város minden in­tézkedéseiben vörös fonálként húzódik át azon önző elv: az adott viszonyok és források üs­­tökön­ ragadásával pillanatnyi vagy állandó hasznot meríteni a városi pénztár javára, de a tágas értelemben vett város érdekében, a nép jóllététének előmozdítására irányzott, a holnapon túl, a jövőbe számító törekvéseknek semmi nyomait sem fedezhetjük föl. Így tudjuk, hogy a kereskedelem és az átalános forgalom legelső és nélkülözhetlen kellékei a jó közlekedési eszközök; de ami kis haladást e téren látunk, az is inkább egy új városi javadalomszerzés utáni törekvésből, mintsem a kereskedelem előmozdítása céljából történt. Ilyen pl. az 1840-ben megkezdett kikö­vezés, melylyel csak azon terhek szaporíttattak, melyek e városban csaknem kizárólag a vidékit sújtják, azon vidékit, ki eladni vagy venni, tehát a városra hasznos forgalmat létrehozni jön ide. Ha ezen vidéki akár jószántából, akár szükségből terményeit piacunkra hozza, a Matyhidnál vagy a tiszai hídnál vámot fizet, a kövezetért fizet, a helyért szintén fizet, te­hát mielőtt biztosítva lenne, hogy valamit el is adhat, már háromszoros adónemet vettünk rajta.­­ Természetes, hogy ily körülmények a be­szállításra elriasztólag hatnak, a forgalom fej­lődését nehezítik s a piac drágulását okozzák, mely a nyomasztó pénzviszonyok közt kétsze­resen súlyos, mind az eladóra, mind a ve­vőre; s így az eredményt tekintve, Szeged népe, bár közvetlenül nem fizeti, de azért ép úgy érzi a vidékiekre rótt adónemek ter­heit, mint maguk a vidékiek. Tudjuk jól, hogy a város nyomasztó anyagi helyzete nem engedi meg egyelőre e terhek könynyítését, de végtére egyszer mégis csak könnyíteni kell, nem mondjuk, hogy a vidé­kiek, de saját magunk, kereskedelmünk eme­lése érdekében, tehát legalább a célt kell ki­tűzni s ennek elérése végett közlekedési ügyeink, nevezetesen utaink köveztetése rendezésében határozott elveket kell fölállítani, mert kü­lönben még nagyon sok ideig kell néznünk azon boszantó jeleneteket, minek némely télen a tiszai kompjárásnál előfordulnak, midőn sok­szor megtörtént, hogy a bánátiaknak Új-Sze­­geden kellett vásárt ütniök (képzelhetjük, mi­lyent?) de akik talán még jobban jártak azok­nál, akik elkésve jutottak át a hetivásárra, s még soká kell látnunk, hogy a szegény vi­déki lovai mint dűlnek össze a feneketlen sárban, bármily hűségesen megfizette is a kövezetvámot. A vászon fehérítéséről. A kendertermesztésről írt cikkek végén tett ígéretet beváltandó, irok a vászonfehérí­tésről. A szegedi tanyák között az úgynevezett kis-széksóstó partján lakó egykori szegedvárosi bunyevácok igen jó vászonfehérítő-szernek van­nak birtokában, maga a tó vize nyújtja ne­kik azt. Tehát mindenekelőtt a jó víz a legjobb vászonfehérítő szer. Azonban a vászonfehérítést a jó folyóvízzel, sőt az erre alkalmatlanabb kútvízzel is lehet eszközölni. Folyóvíz mellett lakóknak a le­ülepített tiszta folyóvizet ajánlhatom. A fehérítési eljárás nálunk széksóval va­ló főzés, forralás és a folytonos tisztavízzel való öntözés, valamint a harmat- és napra való kiteregetés által éretik el, amint ez ré­gebb idő óta divatban van. Azonban a rendszeres, vagyis mesterséges fehérítés szerint: Például 30 fős vászonnál egy üstben víz forraltatik, ebbe a vizbe, amint forrni kezd, 6 lat főtt széksó dobatik, e meleg fürdőben azután a vászon két óra hosszat főzetik. A főzés után a vásznat hideg tiszta vízben erő­sen ki kell mosni. Ezután ismét hasonló meleg fürdőt kell készíteni s a szövetet ugyanannyi ideig főzni s az előbbeni eljárást egészen ismételni. Midőn a vászon másodszor is kimosatott, az utólagos hideg öblögetőben egy uj öblögető készíttetik, halványító mészből (chlor mész) % font vétetvén 50 font vízhez, azonban ezen öblögető­ készítésénél vigyázni kell, ne­hogy a haloványitó mésznek morzsái egészben maradjanak, mert ezek ártalmasak, ha cso­­món kint érnek a szövethez. Ezért e meszet egészen föloldva és átszűrve kell az öblögető vizbe eresztgetni s összekeverni. Az igy készült öblögetőbe a szövet bele­tétetik, és pedig vigyázva, nehogy a levegő vagy a napsugár érje, az ilyen öblö­getőben 4 órát állva, rögtön kivétetvén, azon­nal tisztára mosatik. A haloványító mésznél az említett elővigyázat azért szükséges, mivel ha e mész a szöveten száradni kezd, égeti és nemcsak erejét veszi, de meg is sárgítja; ezért kell azonnal tiszta vízben mosni és csak úgy szabad a levegőre vagy napra helyezni. A víz alatt az említett mész nem árt a szövetnek, ha jól feloldatott. A haloványító mész után való áztatás és kiöblítés után ismét meleg forrázatot kell önteni a szövetre, még pedig lúggal készültet; ezen forrázatban ismét 2—3 óráig áll a szö­vet. Ekkor ismét kimosatik tiszta vízben és a napra téríttetik. Ha még nem elég fehér volna, ismét haloványitó mészből kell áztatót készíteni, és kevesebb ideig benne tartván, újra kimosni és ha még ez sem adná meg a kivánt fehér­séget, 6 lat hamuzsírt és 3 lat oltott meszet kell feloldani a megfelelő vízben, hogy t. i. a szövetet ellepje, ebben áztatván és öblöget­vén a szövetet. Eközben többször tiszta víz­ben mosni és kifacsarni szükséges. Ezen öb­lögetés annál többször szükséges, mentül dur­vább a szövet. Ezután a lúgforrázat ahány­szor kívánatos, mindannyiszor ismételtetik. Végre midőn már a vászon a kellő fehér­séget megnyerte, 1 lat indigó és 7 lat kén­savból készült öblögetőben öblíttetik, hogy a lúg és miszektől nyert kellemetlen szagot el­veszítse. Ez úgyszólván a mesterséges fehérítés. A széksós vízben való áztatás, valamint a lúggal való forrázatok, a tisztavízbeni ki­kiöblítés, a harmat- és napra való kiterítések a legegyszerűbb házi eljáráshoz tartoznak. A házi eljárásban a föntirt mesterséges fehérítést lassú és fokozatos kísérletekben megtenni épen nem fölösleges, mivel mi házilag nem igen szépen fehérítünk. A kénsavas öblögető helyett az aludt tejjel való bedörzsölés szintén jó ugyan, de költségesebb és lasubb s mégsem oly sikeres eljárás. A lúgban való főzésnél vigyáznunk kell, hogy az edény tiszta legyen s hogy a szövet le ne égjen, ezért bőséges vizben kell főzni. Az áztatóknál vigyázni kell, hogy a szö­vetet a viz egészen ellepje s hogy áztatás után a napra tisztán jőjön, mert a legszelídebb széksós áztatás után is, ha a szövet ki nem mosatik, a napon égni kezd, meg­sárgul és erejét veszíti. Ezért is a meszes vízzel a napon való locsolgatás rendkívül árt a szövetnek. Azonban tiszta vízzel a napra terített vásznat nem árt lelocsolni, valamint a mosás után a kisulykolás is jó eredményre vezet. Fáradsággal jár az élelmi cikkek és ruha­­neműek előállítása, de véginségben fogunk elenyészni, ha csak ennivalót termesztünk s ruháink kelméit külföldről szerezzük be. B­akay Nándor: távozánk az előadás után haza, emlegetve ez ünnepélyt s okoskodva a színészet jövendőjéről. 14-én Reményi adott hangversenyt a Ka­szinó teremében. Meglehetős számú válogatott közönség gyönyörködött lelket villanyozó mű­vészi játékán. — A hangversenyben közre­működtek: Gajári­­Milassin Irma úrnő szép szavalatával, Ringenbach Laura úrhölgy és Mihályi Ignác úr szabatos énekeikkel. — Vásárunk is volt, de pénzt nem láttunk, csak az újonnan alakult pénztár ajtaján kopog­tattak többet mint máskor. — Időjárásunk esőre változott, hó is esett két ízben, s ezután hideg állott be, félni kezdünk, hogy ifjú reményeink ismét tönkre mennek s nem kiállthatunk szívből hangos alleluját. — hej pedig, de rég várjuk már a boldog föltámadást. Arádzi. Levelezések. Kalocsa, március 28-án, 1866. Tekintetes szerkesztő úr! Sokat, nagyon sokat írhatnék városunk társadalmi viszonyairól, de tudja Isten, darázs­fészekbe nem jó nyúlni, a sok tény úr, ,ha el­mondanám, mint iparkodik rendbe hozni szé­náját, bizony még perbe fogna. Azért hát tű­rünk és várunk, tudván azt, hogy­ ősszel erősebben csípnek a legyek is, — no de kezd már tavaszodni, kizöldült reményünk fája tán megtenni rég várt gyümölcsét, a megyék al­kotmányos útoni szervezését. Ha pedig a szép nemről írnék s elmon­danám, mint nézi le az úrhölgy e kis fészek­ben a kisasszonyt, s mint dobja el a ma még kedvelt piros ingvárt másnap, ha a szende kis lánykán pillant meg hozzá hasonlót, bizony mondom, a színházban egysem szegezné kis kezeivel reám látcsövét, s ez nekem igen fájnál . No de írhatunk másról is. Vannak színé­szeink. Szuper életrevaló társulatával jött hozzánk Halasról. A tagok már becses lapjá­ban a bajai levélben közzé voltak téve; nem is erről írok, hanem azon szép, szív­­emelő ünnepélyről, melynek e hó folytán tanúi va­­lánk: a társulat igazgatója szini­pályájának 25-ik évét ünnepelé meg egy dísz - előadással, mely alkalomra a társulat egyik legtehetsége­sebb fiatal tagja, ki átérzett játékáért közön­ségünk kedvence, Füredi­, írt 3 szakaszos Allegóriát: „A nemtő diadala.“ Megragadó volt látni a veterán Thalia papot s a fiatal szerzőt s színészt egyszersmind, midőn a közönség viharos tapsai közt a darab végével háromszor egymásután kihivattak. Az egyik, pályája vége felé haladva, keserű csalódásokkal szivében, borús arccal könyező szemekkel, — a másik a pálya elején, édes reményektől ke­csegtetve, lelkesült arccal, sugárzó szemekkel fogadá a közönség lelkes tapsait. — Elégedve A hazának egy hű fiával, Szegednek egy jó polgárával kevesebbje van: Bérczy An­tal, Szeged város volt alkotmányos főkapitánya s két ízben országgyű­lési követe nincs többé. Vele egyike tűnt el azon régi alakoknak, melyek arcaikon, szavaikban s örök ifjú kedélyükben az eredeti magyar typust tüntetik elő, melynek látása oly jól esik a szemnek, de amely alakok mind­inkább ritkulnak s maholnap kivesznek az újabb nemzedék szemei elől. 62 éves volt, de szellemére örök ifjú, melyet a fölötte el­vonult nehéz idők viharai meg nem tudtak törni; az ég dúsgazdag kedélylyel áldotta meg s kifogyhatlan humorát, melylyel a társaskö­rök éltető lelke volt, csak a halál tudta meg­szüntetni. Politikai bátorságával, tántorithat­­lan hazafiai jellemével s buzgó tevékenységé­vel oly helyet foglalt el városunk alkotmányos vezérférfiai közt, mely utána nem egy hamar lesz betölthető, s még mindig kora halála nemcsak gyászoló családjának s számos jóba­rátainak, de Szeged városnak is érzékeny vesztesége. — Temetése tegnap délután ment végbe roppant néptömeg jelenlétében; kopor­sóját volt alkotmányos tiszttársai környezék kardosán s képviselők fáklyákkal. A temető­ben Nagy Sándor tartott gyászbeszédet az el­hunyt fölött, melyet jövő számunkban közlünk. A családi gyászjelentés igy hangzik: Bérczy Antalné született Béró Borbála, maga és gyer­mekei: Vilma Babarczy Józsefné, Ilka Keserű Mátyásné, Paula Szabados Jánosné, Antal és Anna nevében mély fájdalommal jelenti szere­tett férjének, gyermekei gondos atyjának, Bérczy Antalnak, Szeged város volt al­kotmányos főkapitányának s két ízben ország­gyűlési képviselőjének, több heti szenvedés s a halotti szentségek fölvétele után, életének 62-ik, boldog házasságának 36-ik évében, f. hó 6-án reggeli 5 órakor, májsorvadás követ­keztében történt elhunytan. A boldogultat bá­natos özvegye, gyermekei és vőivel siratják testvérei: Erzsébet özv. Homay Lászlóné és Teréz özv. Felföldy Józsefné; unokái: Babarczy Vilma, Ilka, Flóra, Erzsi, Irén, Géza, Józsi, Borcsa; valamint elhunyt leánya Borcsa Igaz Lászlóné fia Kálmán, úgy számos rokona és jóbarátja. Hült teteme folyó hó 7-én, dél­utáni 4 órakor, saját házából, a róm. kath. egyház szertartása szerint fog a rókusi sir­­kertbe örök nyugalomra kisértetni. Az en­gesztelő gyászmise folyó hó 9-én délelőtti 9 órakor mutattatik be érte a Mindenhatónak. Áldás emlékezetére! N. S. * A felsővárosi volt társal­gási egylet néhány részvényese ismét pa­naszkodott nálunk, azon semmikép sem helye­selhető eljárás miatt, hogy az egylet vagyoni állapotáról 10 év óta senki se számol. Azt hisszük, hogy minden további panaszok elhá­rítása végett legjobb lenne a részvényeseket közgyűlésre egybehívni, ahol aztán elhatároz­tatnék vagy az egyleti vagyon fölosztása, vagy — mint sokan talán óhajtanák — újra­szervezése. 1. Azon 8000 írtra menő jótékonysági szép összeg, melyet a múlt évi októberben Helybeli újdonságok. BÉRCZY ANTAL s 1866-ik évi april hó 6-ikán.

Next