Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)

1866-07-01 / 52. szám

nőt 13 évvel ezelőtt már megütötte a villám első férjével együtt, mikor csak a férj halt meg és ő felgyógyult. * Egy szomorú regényes eseményről tudósítják a „Korunk“-at Déváról. Egy Blumenkron nevű főhadnagy ott a napokban magát szívbe lőtte. Múlt kedden éjfél után egy órakor a temesvári postakocsin egy idegen nő érkezett Dévára; szállást kért azon háznál, hol az itt főhadnagy szállásolt s magát meglőtte vala, de nem kapván, beszállóit a nagy vendéglőbe; reggel magát elvezettette a tiszt sírjához. A vezető két gyermeket, egyegy tizkrajcárossal megajándékozván, arra utasította, hogy három óra múlva menjenek utána a temetőbe. Az idegen nő — mint távolról látták — a sír felett hosszasan imádkozott, 11 órakor a síron elterülve halva találták; kék savanyt vett be, mint a megtalált üveg tartalmas felirata mutatta, mely méreg rögtön halált okoz. Útijegye szerint „Heinrich Luiza“ név alatt utazott, de mint mondják, valódi neve „Ferenci Luiza“ volna Karán Sebesből. *A keleti háború is úgy látszik a küszöbön van. A törökök erősen készülnek. Gyurgyevó és más dunamenti városokba sok menekülő család érkezik, melyek a törökök átmenetelét a Dunán a legközelebbi napokban várják. A Dunafejedelemségekben szintén erélyesen folynak e készületek. I*. 1-T- ' ■ . — - ■ —. XII. * Az angol minisztérium beadta lemondását s a királyné a lemondást elfogadván, Derby lordot szólította fel új minisztérium alakítására. * Fejedelmi fogoly. Bebizonyul a hír, hogy Hessen-Kassel választó fejedelmét, ki népének oly régóta vonakodik megadni a kivánt alkotmányt, mint államfoglyot a poroszok egy erődbe vitték. * Prágában jelenleg nincs népszerűbb személyiség, mint a szász király, kit a lakosság teljes rokonszenvvel fogadott. Június 20-án oly nagy volt a látogatók száma, kik a királynál tisztelegni akartak, hogy senki sem hitte volna, miszerint itt menekülő fejedelem tartózkodik. A tisztek, kik a királylyal jöttek, nem csekély zavarba jutottak amiatt, hogy podgyászuk tévedésből Aussigban maradt vissza. Különösen a hadügyminiszter szenvedett kabáthiányban, s hogy az udvarnál megjelenhessen, reggel egy szabóhoz akart menni, a hiányzó ruhadarabot bevásárlandó. Azonban a király már reggeli 6 órakor hivatá a minisztert, ki sajnálkozva jelenté, hogy kabátja nem lévén, a parancsot nem teljesítheti. „Jól van, akkor én megyek hozzá“, válaszolt a király s a „fekete ló“ című vendéglő személyzetének nem csekély bámulatára a király korán reggel maga látogatá mnol n i ni mi nvi * Embervásár. Hamburgban egy bécsi izraelita jelentést tett az ottani rendőrségnél, hogy New Yorkban lakó sógora, ki Bécsben volt látogatáson, az ő kedves élete párját, beleegyezése nélkül, magával vitte, hogy azzal visszautazzék Amerikába. Ezt megakadályozandó, utána ment és sikerült is, az állítólagos csábítót a nővel együtt még föltalálni, azonban ekkor meg kiderült, hogy egészen máskép áll a dolog. A New Yorkban lakó izraelita sógorával Bécsben egyezségre lépett, hogy ez adja át neki nejét, ő pedig 200 forintot fizetett az utóbbinak. Elutazásuk után azonban féligmeddig megbánta, azaz keveselte az érte kapott árt. Bár Hamburgban később elismerő, hogy neje az ő beleegyezésével utazott el. A rendőrség indíttatva érze magát mostani kívánságához képest a nőt, ki örömestebb akart 50 éves sógorával Amerikába menni, mint 30 éves férjével Bécsbe, letartóztatni. De az elutazás végpillanatában a new-yorki kinyilatkoztatá, hogy kész többet fizetni a nőért sógorának. A bécsi most még 400 porosz tallért kivánt, emez pedig csak 200 osztrák forintot ígért, végre azonban, hosszas alkudozás után mégis létrejött az üzlet; a férj kapott még 200 tallért és 25 tallért útiköltség fejében, mire nejét elbocsátá. * Miksa mexikói császár Napóleonnak egy láda finom kávét küldött. Sajátságos fajta kávé ez, mely Európában még ismeretlen, noha kitűnő zamatja és ereje van. A francia császár most mindig e drága kávéból reggeliz. * Grant kisasszony, Grant egyesült állami tábornok húga, Garibaldi szabadcsapatainak 1000 lírát küldött. * Egy porosz gárdahadnagy a bécsi opera-színház igazgatójához levelet intézett, melyben a maga és társai nevében meghagyja neki, hogy miután a jövő hóban okvetlenül Bécsbe érkeznek, akkorra mind érdekes repertoire-ról, mind egy csomó szabad páholy- és zártszékről gondoskodjék, ellenkező esetben ugyancsak meglakol. Ez elbizakodottság aztán szemtelenségnek is beillik. * A háború Európában 1815-től 1864-ig két millió 672,000 embert pusztított el, ebből két millió 148,000 ember európai, a többi más világrészbeli. Egy-egy évre tehát átalában 43,000 halott esik, ide nem számítva a háború okozta ragályok áldozatait. A krími hadjárat alatt (1853—56) 511,000 ember esett áldozatul. * Igen jó spanyol viaszkot, mely föltűnő szép vörös színe és egyéb jeles tulajdonságok által tünteti ki magát, úgy lehet készíteni, ha 20 rész zimnober 10 rész velencei terpentin, és 50 rész schellak kevertetik össze. TÁRCA. Hol most a láng? Hol most a láng, mely nagy tettekre készt ? Hol most a láng, mely biztat, lelkesít? Hol az erő, mely nem fél semmi részt ? — Mért minden olyan nyugodt, csendes itt? .... Nem halszik a nép vig életnesze, Mely szebb jövőnek vágyát rejtené; Dús kedve, álma mind, mind elvesze, S bár sorsa terhes — megnyugszik belé. — Öntsünk a népbe lelket, szellemet! E nélkül élet nem volt, nem lehet S kit annyi hosszú, súlyos éven át A szenvedés s nyomor gyötörtek el, Annak reményt már a jelen nem ad, Táplálnunk kell azt szivünk vérivel! Adjunk bizalmat s uj hitet belé, Mutassunk néki egy dusabb jövőt: Fordítsuk arcát az őskor felé , Hogy ez lebegjen álmai fölött. — — Öntsünk a népbe lelket, szellemet! E nélkül élet nem volt, nem lehet. S regéljünk néki véres párttusát Hol egy se nyert, de mind vesztes maradt. Regéljünk néki győzelmes csatát, Hol egy volt a cél, egy az akarat. És mondjuk el igy elregélve majd, Mi lesz a népből, mely lomhán hever, Mi lesz a fából, mely rügyet nem hajt, S mi a gyümölcsből, mely férget nevel. . . . — Öntsünk a népbe lelket, szellemet! E nélkül élet nem volt, nem lehet. Minden, mi legyen bármily nagy s szilárd, A nagy tehertől megfogy, meghajol; S ki meghajolt, az hozza az igát S örül, ha van még egy békés akol. . . De mutassunk csak neki sok gyepet, Hol a szabadság fényes napja ég ! Hol jobbra balra bántatlan mehet S övé minden, mit néki szánt az ég ... — Öntsünk a népbe lelket szellemet! E nélkül élet nem volt nem lehet. Csak csüggedést ne! Óvd od Istenem E népet attól s adj belé erőt! S mit adjak én, midőn más nincs nekem Csupán e dal, mely itt szivembe’ nőtt. Igen, a dal, ez légyen tőlem !m Népem javára a szent áldozat! Vegyétek ezt hát hű szeretteim S éleszszetek hasonló lángokat. — Öntsünk a népbe lelket, szellemet! E nélkül élet nem volt, nem lehet. Benedek Aladár: A villebonierőd. (Beszély.) Brélint A.-tól. A tizenhatodik században, Deantól néhány mértföldnyire emelkedett a régi Barville kastély. Vaullier-Gontran barvillei és d’errignyi báró s Boisse és Marny ura derék úriember volt s címere a keresztes hadjáratokból volt merítve. Inkább sebei, mint évei kényszerítők lelépni a hadviselés nemes pályájáról és ágya felibe függeszteni régi kardját, melylyel a III. Henriket megelőző három uralkodó alatt harcolt. Dacára címeinek s uraságának , a báró csak kevés vagyonnal birt. Kivéve a barvillei uradalmat, melyben lakott, többi vagyona az e korban Franciaországot pusztító polgárháborúk közepette volt. Majd itt, majd ott pusztítva a hugenották, a szövetségesek, a király pártosai, kifosztva a német lovagok és idegen katonák által, a bérlők nem igen nagy hasznot láttak termésükből , mert a lovak folytonosan letipták azt. Az urak érték nyomoruk hatását. Sőt szerencséseknek mondhatták magukat, ha lándzsájukkal segíthettek a bajon, s a harcmezőből szántóföldet teremthettek, mely nagy zsákmányt és kiváltott foglyokat hozott Roger, előszülött fia Barvillenak, Errigny báró címmel birt. Szép húsz éves ifjú volt ez, nagy és izmos testalkattal, szőke hajjal, kék szemekkel és csendes, aluszékony arccal. Tekintete elég hideg volt s külső nyugalma és békés természete már régen bánták atyját. Azonban egy napon mégis arról értesült az öreg báró, hogy fia elég tevékeny és határozott jellemű, ha bűnöst kell megdorgálni, vagy szép lány fölött vitatkozik vetélytársaival. Egy vidéki lakos valóban eljött panaszkodni az öreg báróhoz, hogy a múlt éven Roger urfit reggeli öt órakor a mezőn találta, unokájával beszélgetve, s hogy az utánna küldött szolgát megverte. — Ah!a semmirekellő! — felelt az öreg báró kezeit dörzsölve. — Azonkívül — folytató az Jean-le- Gaucher és egy derék katona barátja , ki eljött őt látni, midőn föl akarták tartóztatni az ön fiát; egyik lándzsáját, a másik kardját vette elő... — És aztán! — szólt a báró. — És aztán — mormogó a panaszos — eltörte Jean-le-Gaucher lándzsáját s félig a katona vállát. Ez egyszer oly jó kedve lett e hirre a bárónak, hogy szerette volna megölelni a panaszkodót. Mihelyt távozott ez utóbbi, Barvillé rögtön hivatá fsát s megmosta fejét; azonban szürke szakálla közt elégülten mosolyott s megajándékozá őt egy szép lóval. Ily büntetés mellett könnyen belátható, hogy Errigny bárótól legkevesebb javulást sem lehetett várni. Nem soká egy másik kaland történt vele. Dacára izmos termetének, annyira szőke és piros volt, hogy inkább 16—17 éves gyermeknek látszott. Egy kapitány inasa, ki Caenbe ment, elég ügyetlen volt sértőleg felelni Roger urfinak, ez torkon ragadta őt, és talán megfojtotta volna, ha nem jönnek segélyére. A báró meg sem hallgata ez utóbbi beszédjét, sőt kardot rántott reá. Roger hasonlóan cselekedett s ellenfele egy szép vágást kapott vállára. Most úgy találta Barvillé, hogy fia nagyon eleven kezd lenni s ránézve hízelgő volt Roger győzelme, és ez kibékíté haragját. — Ördögbe! báróné — mondá nejének — mily pajkos a kegyed fia! szidja meg őt helyettem, kérem. Tudja — folytató halkan— hogy e fickónak erős ökle van ! Kardja nyolc hüvelyknyire hatolt be ama bizonyos ember vállába, ki legkevesebb, mint tiz évvel idősebb Rogernél. Az ötödik vagy hatodik ilynemű hőstettével az öreg báró kezdé kevésbé örömmel fogadni a dolgot. Bárha eléggé meg volt győződve , hogy fia sem pelyhes ajkú, sem félénk és gyáva fickó, mégis jobban szerette volna, ha Roger jövőre fölmenti nyugodt és békés arca alá rejtett erélyének hasonló bizonyságaitól. Egy napon, midőn szomszédos barátjával , Gardelles úrral beszélgetne Barville e dolgokról, ez szürke szakállát simogatva mondá neki: — Báró úr, ismeri vasszürke lovamat? — Igen , derék ló, az ördögbe! — Tehát, midőn fiatal volt, s az istállóból kijött, úgy hánykódott, hogy nem lehetett lépésben tartani. Egészen összetörtem rajta mellvasammal vállamat és vesémet. Ezt látva , engedem rohanni. Egyszer aztán, midőn az első tűzbe jött, egészen kedvemre ment. E korban divat volt hallgatni a közbeszólásokat. A társalgás még nem volt küzdelem, melyben a legerősebb tüdőé a győzelem. Barville is engedé bevégezni barátja beszédjét, sőt maga is még gondolkozott , mielőtt felelt volna. — Tudom nagyon jól — mondá végre— ön azt akarja, hogy fiam nyakára is gyeplőt tegyek. Magam is gondoltam erre, de az asszonyok, tudja ön... Távozása megríkatja az anyját. — Annak mindig úgy kell történni — viszonza ez. — Kétségtelenül, kétségtelenül. — Aztán tudja ön nagyon jól, hogy Roger urfi már nem illik gyermeknek; neki szüksége van utazásra s világot látni. — Igen, igen — felelt Barville — ez mind igaz. Egy korabeli embernek azonkivül kell, hogy szolgálja hazáját és királyát. Köszönöm komám, tudatom vele. E beszéd eredménye az lett, hogy az érdemes házi úr még azon este hosszabb értekezletet tartott nejével, kinek szemei csakhamar könynyel teltek meg. Következő napon már hajnalban hivatá a báró Roger urfit, ki éppen az erdőben volt s madárfogó kelepcét csinált. Bárha volt is némi bizalma Rogernek, mégis, midőn megjelent atyja előtt, félelmet érzett. Az öreg báró tölgyfából faragott nagy karosszékében ült. Mellette Barvillené állt, kinek megveresedett szemeiben könyek ragyogtak. — Errigny báró — kezdé Barville — ime oly korban van ön, melyben családunk férfiai háborúkban szerepeltek. Egy oly nagy fiúhoz, mint ön is, legkevésbé sem illik nyúlvadászattal tölteni idejét, vagy az erdőkben és a mezőkön futkározni. Ön távozni fog Chartres-be, hol tizenöt nap óta az udvar is tartózkodik s e levelet átadja Chateauviux barátomnak. Ő be fogja önt mutatni ő fölségének III. Henrik királynak, kit jó és hű alattvalóként kell szolgálnia, s jusson eszébe, hogy már most mind az ön, mind családja becsületét kardja hegyén hordozza. S történjék bármi ez egyenetlenség és polgári harc teljes napokban, ne feledje, hogy egy nemes férfiúnak nem szabad megtántorodni Isten és a király iránti hűségében. Ez erszényben találand ön hatvan darab aranyat. Kímélje azt, mert tudja, hogy jelenleg ritka a pénz, s hogy vagyonunk legkevésbé sem illő nevünkhöz. Vegye magához a veresszürke lovat, massa, Labriche Thomas, a nyírott serényű szürkén fog menni. Jöjjön közelebb, hogy áldjam meg. Még egyszer figyelmeztetem, legyen méltó nevére, melyet visel, legyen hű Istenéhez és királyához. Roger letérdelt atyja előtt, s aztán anyja karjaiba veté magát, ki egy erszénykét csúsztatott kezeibe. Három nővére szintén eljött, hogy búcsút vegyenek tőle. Mindenik megajándékozó valamivel. Aztán búcsút vett a szolgáktól, kik e korban csaknem úgy tekintettek, mint a család tagjai. Ezalatt Labriche Thomas elkészíté a lovakat, Barville apródja pedig előhordá az ifjú báró fegyvereit. Fél órával később Roger már utón volt, kisértetve kövér normand massa Labriche Thomas által, ki oly gömbölyű volt, mint egy citrom és piros, mint egy calvi alma. A veresszürke ló, mely egy csata emlékére Marignan nevet hordott, hol Barvillel együtt jelen volt, Auge-völgy mezőin látott napvilágot s igen erőteljes mén volt. Jó léptekkel haladt, fejével hánykódott, mialatt sörényét folytonosan rázta s a reggeli jégtől ingerelt orrlyukait kitárta. Thomas lova, Pistolet, sokkal kisebb és gyöngébb lévén, kétszerezte a lépést. Bárha még a családtóli bucsuzás érérzelme s mindenekfölött anyjának könyei, kit gyöngéden szeretett, foglalkoztatták, mégis Roger kissé kábult volt a függetlenség tudata s azon reményhullámok miatt, melyek minden ifjút megrohannak életpályája kezdetén. Lábai közt egy jó lovat, erős fegyverzetet, eléggé telt erszényt, meglehetős testi erőt és bátor szivet birt. Sőt némileg büszkén haladt, s jobbrabalra tekintgetve, annyira főn hordá fejét, mintha vezér vagy főúr lett volna. Dacára ébrenlétének, álmodozott. Képzelnie szép csatákkal, gazdag zsákmányrészekkel és a vitéz Errigny báró hőstettei felett tapsoló nőkkel teli képet láttatott vele. Mivel bármily nagy tettek és ilynemű sikerek e pillanatban csak a véghezvitel rá.