Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)

1869-07-29 / 60. szám

pedig teljesebb mértékben elégtétessék a nőegylet azon feladatának, miszerint az általa felállított nevelőintézetet minél számosabban látogathassák: a havi tandij 2 írtban állapittatott meg, és csak azok részére lesz az 3 frt, kik a II. és III osztályban francia nyelvet is kívánnaktanulni. — Zene és tánc külön lesz díjazandó. Az intézet szervezetének teljessé tétele végett elhatározó a nőegylet, hogy abban egy rendes segédtanárt alkalmaz, ha jövőre a három osztály együtt legalább 50 növendéket számlál. Ez intézetben az idei második félévi nyilvános vizsga a II. osztállyal f. jul. hó 31-én, s az I. osztálylyal aug. 1-én, mindkét napon délután 3. órakor fog tartatni, melyekre az intézet pártolói s általában a tanügy barátai hivatalosak. Magyarország mezőgazdái, iparosai és művészeihez. Néhány nap előtt figyelmessé tettük a hazai közönséget, hogy Pesten egy országos kiállítás szándékoltatik tartatni. Midőn Magyarország ismét az önálló európai államok sorába lép, föl kell mutatnia, mire képes azon a téren, amelynek szorgalmas művelése nélkül napjainkban egy nemzet sem lehet nagygyár a munka terén. Ha őseink vitézsége nekünk e hazát megszerezte és szabadságát egy évezreden át dicsően fönn i s tartotta, reánk azon nem csekélyebb föladat vár, hogy a nemzeteknek a legnemesebb emberi célok iránti békés versenyében hátra ne maradjunk , és — ha ez a viszonyok nyomása alatt megtörtént — erőnk teljes megfeszítésével törekedjünk az előrehaladott nemzeteket utolérni, hogy Magyarország modern művelődési hivatásában ugyanazon dicsteljes állásra jusson, melyet előbb, mint az európai műveltség rendíthetlen védbástyája, az ázsiai barbárság ellen elfoglalt. A szabadság és műveltség, a folytonos haladásnak e legbiztosabb támaszai, azonban csak a nemzeti jólét alapján állhatnak fönn, és jólétről csak ott lehet szó, ahol a földmivelés, ipar és kereskedés virágzik. A nagyszerű világkiállításokat és a számos kisebb kiállításokat, melyeknek a két utolsó évtized szemtanúja volt, nem lehet csupán úgy tekintenünk, mint a nyugateurópai államok iparosságának eredményeit; e kiállítások egyúttal kiindulási pontjai és indokai voltak azon nagyszerű előmeneteleknek , melyeket újabban majdnem valamennyi résztvevő nemzetnél az ipar emelkedésében, a termelés és gazdagodás növekedésében észlelhetünk. Minden nemzet itt megismerte erejét és gyöngéit a különböző termelési ágakban ; diadalokat aratott , új piacokat hódított, de egyszersmind okulást merített, és ösztönzést talált a kitartó, erélyes munkálkodásra. És kisebb mérvben áll ez minden kisebb kiállításról is. Magyarországnak is voltak ugyan egyes részletes kiállításai , de összes termelését még nem volt alkalma egy képbe foglalva szemlélhetni. Ily átalános áttekintés nélkül azonban az egyes kezdeményező iparosok nem tájékozhatják magukat a követendő utakról; hiányzik a tiszta és kétségbevonhatlan megismerés a fölött, hogy miben vagyunk leginkább hátra, hol és mi módon kell a létező hiányok betöltéséhez fognunk. De a külföld is sok részben még téves nézetekkel és hiányos ismeretekkel bír a magyar ipar állapotáról, a hazai termelés neméről, minőségéről és menynyiségéről. Eszerint azon feladat vár reánk, hogy erőnk teljes összesítésével egy hazai kiállítást létesítsünk, mely Magyarországnak becsületére váljék. A mezei gazda, erdész és bányász, kik földünk gazdag kincseit kiaknázzák, a kézműves és gyáros, kik azokat ezernyi módon átalakítják és értéküket megsokszorozzák, a művész, aki az anyagnak eszményi alakot ad, s általa a nemzet szellemi tőkéjét növeli , mindezek egyiránt hivatva vannak bizonyosságot tenni azon tevékenységről, melyből hazánk anyagi és szellemi virágzásának kell majd kifejlődni. Minden egyes tétovázás nélkül határozza ki, hogy nem fog hiányozni ott, ahol arról van szó, hogy az egész ország méltóan lépjen föl. Ha a remélhető részvét nagyjából ki lesz jelölve, gyorsan lehet majd a részletek megállapításához fogni. Még nem bizonyos ugyan, várjon a kiállítást meg lehet-e tartani 1870. év őszén, vagy csak 1871 tavaszán, de ez ne tartóztasson senkit, hogy előlegesen is kijelentse szándékát, mely csak tájékozásul és a tervezés és osztályozás lehetőleg célszerű foganatosítására szolgáland. Az előleges, kötelezettség nélküli nyilatkozat, melyet minden kiállítótól nemcsak az ügy, hanem saját érdekében is már most megnyerni óhajtunk, csupán azon rövid értesítésből áll: 1. Milynemű tárgyakat óhajt kiállítani. 2. Mennyi helyet (föld, asztal vagy falterületet) vél ezek számára körülbelül igénybe vehetni, mely nyilatkozatok az ideiglenes kiállítási bizottsághoz (Pest, régi színházépület I. emelet) intézendők. Valóban nem lesz könnyű a kiállítást oly kitűnően rendezni, amint azt az e tárgyban tapasztaltabb külföld nem egy példában megmutatta, de annál inkább érdekében áll és hazafias kötelessége minden egyes résztvevőnek , hogy az egész mű sikerét buzgalmával előmozdítsa. Reméljük, hogy az eszme megpendítése élénk törekvést fog kelteni a haza minden vidékén azon nagy cél iránt, melyet magunk elé tűztünk, hogy honfitársaink és szomszédaink előtt a magyar nemzeti munkának teljes és jól rendezett képét tüntessük föl. Az országos magyar iparegyesület, gazdasági egyesület és képzőművészeti társulat által kiküldött ideiglenes kiállítási bizottság nevében ifj. gr. Zichy József, elnök. Hazai ügyek. (Magyar polgári codex.) A civilcodex fölött, mint a „P. Lt.“ értesül, f. hó 24-én kezdettek meg a tanácskozások az igazságügy minisztériumban. Részt vettek e tanácskozásban az igazságügyéren kívül Szabó Miklós államtitkár, Tóth Lőrinc és Ökröss Bálint miniszteri tanácsosok, Szilágyi Dezső osztálytanácsos, és Hoffmann Pál egyetemi tanár és országgyűlési képviselő. Ezúttal a kidolgozásnál követendő eljárás fölött tanácskoztak, melyre vonatkozólag Hoffmann Pál a következő indítványnyal lépett föl: Mindenekelőtt állapíttassanak meg a codex vezérelvei; ezután dolgozza ki egy szakember a polgári törvénykönyv általános részét; a munkálat magyar és német nyelven columnariter nyomassék, mégpedig úgy, hogy a javaslat minden paragraphusa mellett a legismertebb európai polgári codex megfelelő helyet foglaltatnának. Ilyformán kövesse a codex szövegét folyó commentár, melyben a szerző minden 1. szövegzését indokolná, s egyúttal az egyik vagy másik codex szövegétől való eltérést, avagy annak követését, vagy végre a netán tőle eredő egészenúj elemeket igazolná. Hoffmann úr ezen indítványát a bizottság elfogadta, s egyúttal ő is bízatott meg a polgári codex ezen részének kidolgozásával. Azt hiszik, hogy Hoffmann úr jövő tavaszig elkészül e roppant munkával, mely esetre aztán az elaborátum azonnal ki fog nyomtatni s egy bizottság által bírálat alá fog vétetni. Hir szerint pályadijak fognak kitűzetni az ezen munkálat fölött adandó legjobb bírálatokra, hogy mind a bel-, mind a külföldi szakemberek annyival inkább serkentessenek annak tüzetes, szigorú, de tudományos megbírálására. Ha az elaborátum a kritikának mindezen stádiumán győzelmesen keresztül hatott, akkor haladék nélkül az országgyűlés elé fog terjesztetni , hogy a törvényhozáson átmenvén, hova hamarább életbe lépjen. — Különös részei, úgy mint vagyon-, családi kötelmi, és örökösödési jog egymásután fogják az általánost követni. — A „P e s t e r L lo y d“ őszinte szerencsekivánatokat mond e nagyszerű törvényhozási mű ily tapintatos megkezdéséhez mind az igazságügyminiszternek, mind jeles tudósunknak Hoffmann Pálnak, kinek a becsületszerző munka kivitele osztályrészül jutott s ki a bírósági törvényjavaslat tárgyalásakor vívott első fényes csatájával oly parliamenti pályát kezdett, melynek a jelenleg reá bízott terhes de nagyjelentőségű munka méltó folytatása lesz. A magyar delegativ albizottságai a múlt hét folytán egész erővel hozzá fogtak nagyfontosságú feladatuk megoldásához, lelkiismeretes figyelemmel vizsgálván az előterjesztett költségvetés legcsekélyebb részleteit is. A pénzügyi albizottság a költségvetés érdemleges tárgyalását már be is fejezte s csak a jelentés elkészítése van még hátra. A külügyi albizottság hasonlókép belement az érdemleges tárgyalásba, s pár nap alatt bevégzi föladatát. Nem úgy a hadügyi bizottság, melynek föladata a többi albizottságok feladatával szemben aránytalanul több időt és tanulmányt igényel. Ez albizottság naponként tart ülést, az eddigi tanácskozások azonban inkább az előkészítő tanulmányozás jellegét viselik magukon , s ámbár eddig is nagyfontosságú észrevételek és megjegyzések létettek, s a sok tekintetben oly szükséges reform iránt vezérelvek állíttattak föl; az elvek végleges megállapítása , és a költségvetés egyes számtételeinek megszavazása akkorra halasztott, midőn az albizottság az általa formulázott kérdésekre a hadügyminiszter fölvilágosítását is megnyervén, s a szükséges kiegészítő adatokat megkapván, minden előfordulható nehézségre nézve teljesen tájékozva leend. A hadügyi albizottságnak legalább két hétre van még szüksége működése befejezésére. Ami a bizottság kebelében kifejtett hangulatot illeti, az eddig kifejtett nézetek inkább csak az egyes albizottságok körére szorítkoznak, mi természetes is, minthogy az Helybeli újdonságok. A szabadelvű kör f. hó 23-dikán tartott választmányi ülésében az alelnök Dáni Ferenc, mint a Pesten járt küldöttség elnöke, jelentést tett a Horváth Boldizsár igazságügyminiszternél tett tisztelgés eredményéről. Ez ülés nevezetesebb tárgya volt a közművelődési szakosztálynak a választmányhoz áttett azon indítványa, hogy a kör a külvárosokban fiók - olvasóegyeteket állítson föl, saját költségén és saját tagjainak részvéte mellett, hogy igy e fiók-egyletek által mintegy a nép szivébe hatolván, a műveltséget és fölvilágosodást terjeszsze. E fontos indítvány elvileg elfogadtatván, a kiviteli módozatok részletes kidolgozásával az indítványozó szakosztály megbizatott. — Elfogadtatott és jóváhagyás végett a közgyűlés elé fog terjesztetni azon indítvány , hogy a tápéi és horgosi olvasó-egyleteknek a köz testületileg tagjává legyen. — Ez ülésen uj tagokat fölvétettek: Bódi Antal makói prépost, Weisz Gábor főés tanító és Borbola Mihály. Pótlólag idejegyezzük a jan. 20-diki ülésben fölvettek neveit: Schardt József pékmester, Kolb Antalnok, Szűcs Ferenc ügyv. Viday Károly főügyész, Stefanovits BenedekKrammer Henrik, Gy. Moscheles Ignác, az ismert zeneköltő s a világhírű lipcsei zenede tanára, a 75 éves, de lélekben és kedélyben még mindig ifjú agg. f. hó 26-án Szegedre érkezett s egy napot körünkben töltött. Belgrádból visszatérve — hol nejével egyik leánya látogatásán volt — jött ide s Báthy ügyvéd úrhoz szállt , kinek nejével rokonságban van. Bár rögtöni volt megérkezése, szétfutott a kedves hit s a tisztelgő látogatások megsokasodtak nála. S az agg tanár vidor kedélyes finom társalgási modora csak növelte a ritka élvezetet, melyet nagyszerű játéka által a nála tisztelgőknek nyújtott. — Valóban megragadó a classicitás , mely szerzeményeit jellemzi; megható a szenvedély, mely művészi játékán elömlik, s bámulatos az erő és gyorsaság, melyet az agg kéz a zongora húrjaira képes gyakorolni. A művészvendég szállóhelyén díszes társaság gyűlt egybe; az estély alatt a polgári dalárda feneráddal tisztelte meg, s egy cigányzenekar mutatta be a világjártas művésznek nemzeti zenénk népszerűbb termékeit, sőt vett módja az ünnepelt művésznek csárdástáncunk szépségeiről is fogalmat szerezni. — Bár Pest zenevilága — hol a művész szintén megszáll — magához illő nagyszerű fogadtatást készít számára, mégis hizelgünk magunknak, hogy emlékében a szegedi nap is élni fog. A Színház. Múlt szombaton, Vezéri jutalomjátékára, a „Haramiák“ öt fölvonása s a nagy melegség dacára, szép számú közönség gyűlt össze. Az előadását alában véve kielégítő volt, különösen kiemelendők maga a jutalmazott, ki derekasan megbirkózott Moor Ferenc nehéz szerepével, s egy Italán meglátszott játékán, hogy e fiatal színész tanul és törekszik előre; továbbá Balla (Moor Károly), Síposné, Szathmáry, Komáromy, leszámítez utóbinál most is, mint többnyire, a szerep nem tudást, ami ritkán engedi, hogy e különben jeles tehetségű színész művészi egészet alkosson. Vasárnap az újszegedi színkörben „Toldi Miklós és a lisztes vitézek“ című bohózatot adták. Közönség itt is elég szép számmal volt, s úgy látszik, jól is mulaott a darab komikus részein, különösen Szathmáry és Pártényi ügyes bohóskodásain; de annál untatóbbak voltak a meglehetősen vontatva előadott komolyabb jelenetek, mikből nagyon is sok jutott e bohózatba, minélfogva az e címet is csak félig érdemli meg. És most az iránt interpelláljuk az igagazgató urat: mi dolog az, hogy a páholyokba — melyek most is szép számmal voltak látogatva — nem tesznek elegendő üléseket? Ki az oka e feltűnő s igazán boszantó gondatlanságnak, hogy ne mondjuk, a közönség iránti tiszteletlenségnek? A jobboldalon pl. alig 5—6 páholyban volt egypár rozzant szék, mikre csak félve ülhet le az ember, s a páholyvendégeknek maguknak kellett nagy fáradsággal annyi széket, amennyire szükségük volt, persze más páholyokból, előkeríteni, melyekben aztán semmmi sem maradt, mint pl. az első páholyban is, melynek egyetlen széthullni készülő székét szintén igy elvitték , s midőn előadás közben a tulajdonosai el akarták foglalni, kellemes meglepetéssel láták , hogy pénzükért nincs hova leülniük. Nagy zúgolódásukra aztán a jegyszedőné ajándékozta meg őket saját faragatlan falócaival. — Reméljük, Aradi úrnak nem kell magyarázgatnunk, hogy az ilyen gondosság mindenre jó lehet, csak arra nem, hogy vele a közönséget megnyerje. Bezzeg nem így cselekedett az általa ideigtatott német színigazgató, aki a közönség iránti előzékenységet, udvariasságot a legapróbb részletekig kimerítő, és mint tapasztaltuk, nem sikertelenül. — A különbségek kitüntetésére két analóg esetet hozunk fel. Egy úriember, aki nagyon szeret színházba járni, de foglalkozása miatt rendesen csak elkésve juthat el az előadásokra, a német társulat alatt egy este szintén így megkésve érkezett a pénztárhoz és jegyet kért. Épen maga Reimann volt ott, aki azt mondá, hogy már nem ad jegyet, mert az előadás vége felé jár, hanem tessék besétálni. Az illető természetesen vonakodott s ismételve is jegyet kért, mire az igazgató szépen karon fogta, s akarta, nem akarta, besétált vele a színházba, ahol a vendégnéző még az egyik darab utolsó részét, egy másikat pedig egészen, elejétől végig látott. — Ugyanezen úriemberrel hasonló esetben egészen más történt egy magyar (nem akarjuk megmondani melyik) színigazgató alatt. Szintén jól elkésve érkezett az illető, úgy hogy a pénztárnál, mielőtt jegyet váltott volna, jónak látta megkérdezni, vájjon van e még valamennyi hátra az előadásból. „Oh kérem, hogy ne volnál“ E biztatásra aztán jegyet vált, bemegy és ime, épen jókor érkezett, mert a függöny legördül s a publikum indul kifelé. — Képzelhetni, hogy a két eset mily különböző hatást gyakorolt reá. — Ezt pedig csak azért hoztuk föl, hogy magyar színigazgatóink is tanulnának már valamint abból a mesterségből, amit a közönség beédesgetésének neveznek ! A helybeli iskolaszok, mint tudjuk , a tanítói kar választását megsemmisítő, s ennek egyik indokául azt hozá föl, hogy a tanítónők illetéktelenül vettek részt a választásban. Az emiatt magukat vélt jogukban sértve érzett tanítónők most írásbeli interpellátiót intéztek a vallás- és közoktatási miniszterhez, melyben ez ügybeni véleményét és utasítását kérik.Nyári vásárunkat, mely jövő vasárnap kezdődik, már a múlt vasárnap megnyitották a panorámák és komédiásbódék, melyek tulajdonosai valószínűleg nem értesülvén az elhalasztásról, a megszokott időre berukkoltak, amit — a körülöttük naponként sürgölődő publikum után ítélve — alkalmasint nem is bánnak meg. Más kérdés aztán, hogy a kereskedők és iparosokra mikép fog kiütni a vásár. Azt mondják, hogy ezelőtt 15 évvel adta elő magát hasonló eset, hogy a vásárt elhalasztották, és akkor az lett a következése, hogy a lehető legroszabbul ütött ki. Óhajtjuk, hogy ezúttal ellenkező történjék . Ami magát az elhalasztás kérdését illeti, magán után egy ez ügyben illetékes egyéntől azon fölvilágosítást nyertük, hogy a városi szabadalomlevélben e vásár napjául Domonkos napja (aug. 4.) van megállapítva, nem pedig Ignác (jul. 31.) mint azt ma egy heti számunk idevonatkozó cikke állíta, így tehát csakugyan aug. 1-ére esik a vásár kezdete. Megengedjük hogy ez így van, csak az a kérdés, vájjon célszerű dolog-e a privilégium copfjába kapaskodni, s az évtizedek óta megszokott és naptárilag jelölt időponttól eltávozni akkor,indőn ezzel egy országos vásár eredményét kockáztatjuk s számosoknak tömérdek kellemetlenséget és kárt okozhatunk? Hiszen ha attól félt a t. hatóság, hogy a privilégiumtól való eltéréssel valami égbekiáltó vétket követ el, ez esetre külön engedélyt kérhetett és bizonyára nyert volna is a minisztériumtól. Azonban ha már a hatóság jobbnak látta akként intézkedni, amint intézkedett, legalább korábban és nagyobb mérvben hirdette volna ki az elhalasztást, nem pedig az utolsó órában, midőn már a sátorokat kezdték építeni. Ez mindenesetre mulasztás és figyelmetlenség volt a nagyközönség érdekei iránt, s valóban nem a t. hatóság lesz az oka, ha a vásár mégis jól talál kiütni. Iparorásainknak tele a szájuk panasszal — a segédek miatt. Ezelőtt pár évvel az volt a baj, hogy volt ugyan elég segéd, de kevés volt a munka; most van munka elég, olykor az elégen is túl, de kevés a munkaerő s azt roppant drágán kell megfizetni. Ez azonban még hagyján, hanem a legnagyobb baj az, hogy a segéd urak mit sem törődnek mesterük érdekével, és bármily szorgos és halmozott munka legyen annak a nyakán, nagyrészük azért rendesen megtoldja a vasárnapot egy munkátlan hétfővel, a műnyelven úgynevezett „Blaumontággal“, s a gazdag hetibéren odadorbézol, míg mestere haját tépi boszúságában. — Mi azt ajánljuk iparosainknak: álljanak össze minél többen, kérjék föl a főkapitány urat ez ügybeni erélyes intézkedésre. Ha nem lehet is e bajt egészen elhárítani, de lehet módokat találni, hogy az korlátoltassék. Ilyen lenne pl. az is, hogy a rendőrség minden hétfőn kora reggel valamennyi ismertebb csapszéket, kurta korcsmát és dorbézoló tanyát sorra járna, s ahol iparossegédeket találna, azokat minden teketória nél albizottságok ülései az időt elfoglalván, tágabb körű eszmecserére eddig idő és alkalom nem kínálkozott. A vörös könyvben foglalt diplomatiai okmányok hangja és iránya megnyugvással, sőt megelégedéssel fogadtatott, a hadügyi költségelőirányzatnak az 1869 dik évinél magasabb számtételei ellenben élénk nyugtalanságot szültek, s a bizottság többsége alig leend hajlandó túlmenni az 1869. évre megállapított összegnél.