Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)

1871-06-11 / 70. szám

1871. Tizenharmadik évfolyam. 70-ik szám. Vasárnap, junius 11-én. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megjelen: hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők: iskola-utca, Vadász-ház,­l­ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési zSegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre . . . 8 frt.­­ Félévre . . . . 4 frt. Évnegyedre . . . 2 frt. föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 7 frt.­­ Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. h­­irdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett ked­vezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám, Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp.­ és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában,­­Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. É­s most! Csongrád megyének közelebb Szeg­­várott szokatlan számmal összesereglett közönsége­se és osztatlan örömet ta­núsított az uj főispán megjelenése és tisztségbe lépése fölött. Oly jel, mely a kormány választását szerencsésnek bizonyítja, s melynélfogva a kormány­nak oka van, hogy Csongrád megye iránt egyelőre nyugodt legyen; de egyszer­smind oly körülmény , mely az uj fő­ispánra nézve kényes természetű amiatt, mert a látszat , miszerint a közönség ily tüntetéssel és megoszlás nélkül hó­dol neki, eh­ez arányos eredmények vá­­rására jogosít föl kormányt és népet. Meg vagyok győződve felőle, sőt tudom, hogy ez az öröm és e hódolat őszinte volt , de azt is tudom , s tudja mindenki, hogy az öröm- és hódolásbeli amaz őszinteség és egyértelműség nem valamely eszmében való egyesülésből, hanem onnan ered , mert ki ki remél magának; és nem tudom , hogy ezen egyéni remények egymással öszhang­­zásban vannak-e, öszhangzásba hozha­­tók-e ? Nem állítom ezt kérdésbe; fölte­szem a legjobbat: várjuk be a bizo­nyítékokat. De tény, hogy az alkotmá­nyos Csongrád megye ágrólszakadt vol­tának oka nem egy ember mulasztása volt, úgy­hogy­ a megye közönségének az az öröme egyszersmind vád önmaga ellen is, mely öröm a közönség részé­ről csak akkor indokolt, ha ez maga is akar megújulni. Nemkülönben tény, hogy Csongrád megye polgárai csak a közgyűlési termekben találkoznak — ha találkoznak — egymással, kiki a maga érdekében, saját céljaival és céljaiért jelenvén meg ott; úgy hogy e találko­zással, ha nem is mindig mint ellensé­gek, de rendesen mint idegenek lepik meg egymást , akik között hiányzik minden érintkezési pont, akik egymás­sal mit csinálni nem tudnak. A megyének s községeinek poli­tikai hivatalos új élete kezdetét veszi folyó hó 15-én , amikor a megye vá­lasztmányi közgyűlése megalakítja azon bizottságot, melynek a törvény értelmé­ben feladata, hogy a köztörvényhatósá­gok új rendszerének életbeléptetési mó­dozatát elkészítse. E főfontosságú tár­gyat illetőleg most csak azt hozom em­lékezetbe , hogy miután a törvény nem szabja ki, hogy e bizottság a megyei választmány tagjaiból alakíttassák, hiba lenne igénybe nem venni s kihagyni azon használható értelmi erőket is, me­lyekkel a megye 1861 óta netalán gya­rapodott , s melyek ennélfogva mint a választmánynak tényezői nem működ­hetnek. Kétséget nem szenved , hogy a jó kormány forma szerinti jó kormányzat a fölbomlott társadalmi viszonyokat, a meg­romlott társadalmi életet is újjászülheti, de sokkal hosszabb idő alatt, mint a rosz kormányforma szerinti rosz kor­mányzat megronthatja a legjobb társa­dalmi életet is. A mi bajunk, a mi ko­runknak főbetegsége, a társadalmi élet betegsége, és nekünk nincs időnk várni, hogy az alkotmányos élet mintegy ön­tudatunkon kívül újjászül bennünket, annyival kevésbé, mert válságos nem­zetközi viszonyok között a romlott tár­sadalmi belviszonyok kockáztatják ma­gával az alkotmánynyal együtt a nem­zeti életet. Ehez akarok szólni. Társadalmunk, az egyetemes euró­pai társadalommal együtt azon meredek lejtőre látszik jutottnak , amelyen az ó­kor mivelt államai a semmiségbe ro­hantak , ahol az athenei néptömegnek Pericles napidíjat fizetett, hogy a köz­gyűlésekben részt vegyen, — a rómaiak pedig ingyen kenyeret és mulatságokat (panem et circenses) követeltek. A tö­megnek, melyet nem eszmék, nem el­vek, hanem csak vágyak és szenvedé­lyek és olyanok vezetnek, kik e szen­vedélyeket csak legyőzni, táplálni tud­ják, — a tömegnek túlnyomó befolyása a közügyekre szükségkép és mindenkor föloszlását vonja maga után a társada­lomnak. De hát valóban sorsa volna az em­beri nemnek az, hogy a nemzetek mű­velődése azok halálának is magvát hordja méhében? És igaz volna, hogy a tö­meget szolgaságban, elnyomva kell tar­tani, ha az állam erős, virágzó és örök­­életű akar lenni? Soha többé! Az újabb kor tudatával bir és ha­talmában van egy eszköznek, mely nél­kül szűkölködött az ó­ kor, mely a bé­kés polgári hodda ösvényén is képes megóvni a társadalmat a rothadástól, és ártalmatlanná tenni a tömegnek oly jogok gyakorlása utáni vágyát, melyek­kel visszaélhetne, s ezen eszköz a min­denki által gyakorolt, a mindent ki­egyenlítő, a megbecsült munka. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy az Európaszerte jelentkező csínyekre (stroke), az alkotmányos államokban a politikai jogok gyakorlásánál és gya­korlásáért elkövetett erőszakoskodásokra ráfogjuk , hogy azok a munka és tőke között, a vagyontalanok és vagyonosak között folytatott harc, mert az nem egyéb, mint a dolog nélkül megélheté­sért kölcsönösen folytatott küzdelem. Társadalmunk sajátlag két osztály­ból áll , a dolgozók és nem dolgozók osztályából. Ez utóbbihoz sokan tartoz­nak a vagyonosak közül, kiknek kezén a vagyon meddő a dologtalanság miatt, a közjóra nem gyümölcsöz többet, mint a nagy panaszszal , nem ritkán erő­szakra befizetett adót, kik gazdagságuk­kal csak visszaélni tudnak, a munkát, bármilyen természetű legyen az, és an­nak végrehajtóit lenézik, vakok a szűk­keblű önösségtől, s inkább óhajtanak bámultatni és irigyeltetni, mint szeret­tetni és tisztel­ni. Ugyanez osztályba számosan sorakoznak az úgynevezett értelmiségből, kik amennyiben vagyon­­nélkül valók, ez után, vagy legalább a jelennek minél kellemesebben élvezhe­­tése után csengnek és törekszenek mohó vágyg­al, mesésen nagy eredményt vár­ván csekély erőmegfeszítéstől, s ezek a dolgozók iránti maguk tartásában benső­­leg egyeznek a vagyonosokkal , de ha céljaikhoz szükségük van, pedig rende­sen van, a dolgozókra, akkor képmu­tató szabadelvűek addig, amíg célt nem értek, azután pedig roszabbak , mint a legelfogultabb vagyonos. A dolgozóknak pedig fölnyílik a szemük, s nemcsak nem szeretik és nem tisztelik a vagyo­nosak és intelligensek osztályát, sőt gyűlölik őket a meg nem szolgált s rátul élvezett bőségért és azért az éle­sen éreztetett mélységért, melylyel ma­gukat töltik elválasztják. És megundo­rodnak az egyfelől lenézett , másfelől megunott munkától és könnyű életért epednek, és követelik polgári jogaikat s befolyásuk gyakorolhatását a köz­­ügyekre. És a nem dolgozók osztálya napról-napra nő azokkal az elediekkel, kik ravaszságuk­ és gonoszságukból csinálnak tőkét , melyet egyfelől a va­gyonosak telhetetlenségénél, másfelől a tömeg hibáinál fogva kamatoztatnak. Ez társadalmi állapotunk rövid, de szerintem hű rajta. Például csak egy kórjelenségre mutatok. Tudja , érzi mindenki , hogy a cselédség romlott, hűtlen , sőt ura iránt ellenséges indulatú. De csalódik, ki azt hiszi , hogy a bajon a törvényhozás akármiféle cselédrendszerrel is segíthet, mert annak forrása egyebütt van. Mi­kor a gazdák és azok gyermekei ma­guk is munkában éltek, mikor a családi élet feddhetetlen, békés és boldog volt s mikor a cselédet is mintegy család­tagnak tekintették, akkor voltak hű és háladatos cselédek. Ma az van napiren­den, hogy a fiuk urfiak, a leányok kis­asszonyok, hogy a család munka nél­kül, hiábavalóságoknak él, s e hiába­valóságok között fölszaporodott munkát szeszély szerint végeztetik a cseléddel, anélkül, hogy számbavennék, hogy az is érző lény és szintén táplál vágyakat. A cselédromlottság csak kifolyása a tár­sadalmi élet közromlottságának s kü­lönválasztva nem orvosolható. S annyira haladt e téves irányon e zavarban a vén Európa, hogy két­ségbe kellene esnünk a kilábolás lehe­tősége fölött, ha, mint a föltámadásnak élő példája, nem állana előttünk Ame­rika. — De ne feledjük , hogy Ameri­kában idősebb a munkában való egyen­lőség, mint az alkotmány, és veszélyes hiba lenne azt vélni, mintha nekünk, avégett, hogy az amerikaiakhoz hasonló polgárai legyünk hazánknak, csak az amerikaihoz hasonló alkotmányra és sza­badságra van szükségünk. A tömeg természeténél fogva meg­hajol úgy a vagyoni , mint az értelmi felsőség előtt és azoknak hódolni kész; a tömegre nézve életszükség, hogy bíz­zék és vezéreltessék. A gazdag , mint ilyen is, legyen józanon előretörekvő, lelje gyönyörűsé­gét mindenben, mi erény és fönséges, az aljastól pedig forduljon el; ismerje föl, méltányolja és buzdítsa a becsüle­tes munkát és az érdemet, bármily ter­mészetű legyen is az; a közcélok elő­mozdításában legyen kitartó és bőkezű; az értelmiség legyen igényeiben mérsé­kelt, elvek szerint, eszméknek élő , te­vékeny, igazságos és feddhetetlen jel­lemű, s akkor a különböző osztályokat nem áthidalhatlan mélység fogja elvá­lasztani, hanem a jól értett érdekkö­zösség egymáshoz fűzni. Mindezeknek sikeresítésére pedig , ott, ahova már jutottunk, csak egy mód van, mely me­rőben ellenkezik azzal , amit tényleg szemlélhetünk, s mely aszerint egyedüli feladatnak látszik: minden uton és min­den áron politikai pártokat toborzani a választásokhoz ; ez az egy mód pedig: a helyi viszonyok és körülmények által kijelölt és szükségesekké tett közcélok­ra, de concret célokra egyesülni, azon­ban nem nyugodni meg abban, hogy az megtörtént, s hogy ketten-hárman szó­val és nyomtatásban prédikálnak, ha­nem a választott szakma szerint igazán munkálkodni. Higgyük el, győződjünk meg afe­lől , hogy ezen oldalról nagyobb rész és jobban fenyeget, mint amilyen kívül­ről fenyegetheti nemzeti létünket; és e téren semmivel sem kevesebb szemé­lyes áldozatkészséget kell kifejtenünk, mintha népfölkelésre hívna bennünket a végzetes riadó; — annyival inkább pe­dig, mert itt egy személynélküli látha­tatlan ellenséggel van dolgunk , mely velünk fekszik, velünk kél, velünk érez, velünk gondolkodik , és megvesztegeti érzelmeinket, megtéveszti gondolatainkat. Csongrád megye lakossága nemcsak hogy nemzetiségre nézve egyöntetű, tisz­ta magyar , hanem még vagyonosság, rang és születés tekintetéből is oly ke­véssé áll távol egymástól , hogy annak mását nem találni sehol, úgy­hogy itt természet szerint mindenki személyes munkára van utalva. S azt lehetne vél­ni, hogy ez a megye a munkaszeretet­nek, a munkában gyökerező egyenlő­ségnek , a lelkiismeretes munkálkodás útján folytonos érintkezés által edzett, kipróbált kölcsönös megbecsülésnek a legkedvezőbb föld. Látni fogjuk. Bizo­nyos az, hogy a jelzett egyéni és tár­sadalmi megújulás nélkül alkotmányos­tól együtt elpusztulunk. Glarzó Imre: Harc a németesedés ellen. Az „Ellenőr,a­mely nemrég első szólalt föl egész komolyan a fővárosi germani­­z­á­torok, a németesedés terjesztői ellen, s amely fölszólalás irányát az egész fővárosi magyar sajtó kivétel nélkül magáévá tette, hétfői számában ugyane tárgyban „Tudomá­sul a magyar közönségnek” cím alatt, követ­kező cikkét hozza: „Ezennel megnyitjuk ama rovatot, mely magába fogja foglalni a fővárosi germa­­nizatorok neveit. Értjük „germanizator” kifejezés alatt mindazon társulatokat, keres­kedelmi cégeket, vállalatokat, nyilvános helyi­ségeket, vendéglőket stb. , melyek körében német nyelv uralkodik a magyar nyelv rovására. Laptársaink legnagyobb része — s ezt örömmel konstatáljuk —­ velünk együtt egyenlő erélylyel ostorozza e germanizatiót. Eljárásunk solidáris lesz, s ameny­­nyire tudjuk, rajtunk kívül a „Hon“, „Ma­gyar Újság*, „Gyorsposta* hasonló rovatot nyitnak a fővárosi germanizátorok megöröki-

Next