Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)
1871-06-11 / 70. szám
1871. Tizenharmadik évfolyam. 70-ik szám. Vasárnap, junius 11-én. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megjelen: hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: iskola-utca, Vadász-ház,lső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési zSegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre . . . 8 frt. Félévre . . . . 4 frt. Évnegyedre . . . 2 frt. föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 7 frt. Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám, Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában,Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. És most! Csongrád megyének közelebb Szegvárott szokatlan számmal összesereglett közönségese és osztatlan örömet tanúsított az uj főispán megjelenése és tisztségbe lépése fölött. Oly jel, mely a kormány választását szerencsésnek bizonyítja, s melynélfogva a kormánynak oka van, hogy Csongrád megye iránt egyelőre nyugodt legyen; de egyszersmind oly körülmény , mely az uj főispánra nézve kényes természetű amiatt, mert a látszat , miszerint a közönség ily tüntetéssel és megoszlás nélkül hódol neki, ehez arányos eredmények várására jogosít föl kormányt és népet. Meg vagyok győződve felőle, sőt tudom, hogy ez az öröm és e hódolat őszinte volt , de azt is tudom , s tudja mindenki, hogy az öröm- és hódolásbeli amaz őszinteség és egyértelműség nem valamely eszmében való egyesülésből, hanem onnan ered , mert ki ki remél magának; és nem tudom , hogy ezen egyéni remények egymással öszhangzásban vannak-e, öszhangzásba hozhatók-e ? Nem állítom ezt kérdésbe; fölteszem a legjobbat: várjuk be a bizonyítékokat. De tény, hogy az alkotmányos Csongrád megye ágrólszakadt voltának oka nem egy ember mulasztása volt, úgyhogy a megye közönségének az az öröme egyszersmind vád önmaga ellen is, mely öröm a közönség részéről csak akkor indokolt, ha ez maga is akar megújulni. Nemkülönben tény, hogy Csongrád megye polgárai csak a közgyűlési termekben találkoznak — ha találkoznak — egymással, kiki a maga érdekében, saját céljaival és céljaiért jelenvén meg ott; úgy hogy e találkozással, ha nem is mindig mint ellenségek, de rendesen mint idegenek lepik meg egymást , akik között hiányzik minden érintkezési pont, akik egymással mit csinálni nem tudnak. A megyének s községeinek politikai hivatalos új élete kezdetét veszi folyó hó 15-én , amikor a megye választmányi közgyűlése megalakítja azon bizottságot, melynek a törvény értelmében feladata, hogy a köztörvényhatóságok új rendszerének életbeléptetési módozatát elkészítse. E főfontosságú tárgyat illetőleg most csak azt hozom emlékezetbe , hogy miután a törvény nem szabja ki, hogy e bizottság a megyei választmány tagjaiból alakíttassák, hiba lenne igénybe nem venni s kihagyni azon használható értelmi erőket is, melyekkel a megye 1861 óta netalán gyarapodott , s melyek ennélfogva mint a választmánynak tényezői nem működhetnek. Kétséget nem szenved , hogy a jó kormány forma szerinti jó kormányzat a fölbomlott társadalmi viszonyokat, a megromlott társadalmi életet is újjászülheti, de sokkal hosszabb idő alatt, mint a rosz kormányforma szerinti rosz kormányzat megronthatja a legjobb társadalmi életet is. A mi bajunk, a mi korunknak főbetegsége, a társadalmi élet betegsége, és nekünk nincs időnk várni, hogy az alkotmányos élet mintegy öntudatunkon kívül újjászül bennünket, annyival kevésbé, mert válságos nemzetközi viszonyok között a romlott társadalmi belviszonyok kockáztatják magával az alkotmánynyal együtt a nemzeti életet. Ehez akarok szólni. Társadalmunk, az egyetemes európai társadalommal együtt azon meredek lejtőre látszik jutottnak , amelyen az ókor mivelt államai a semmiségbe rohantak , ahol az athenei néptömegnek Pericles napidíjat fizetett, hogy a közgyűlésekben részt vegyen, — a rómaiak pedig ingyen kenyeret és mulatságokat (panem et circenses) követeltek. A tömegnek, melyet nem eszmék, nem elvek, hanem csak vágyak és szenvedélyek és olyanok vezetnek, kik e szenvedélyeket csak legyőzni, táplálni tudják, — a tömegnek túlnyomó befolyása a közügyekre szükségkép és mindenkor föloszlását vonja maga után a társadalomnak. De hát valóban sorsa volna az emberi nemnek az, hogy a nemzetek művelődése azok halálának is magvát hordja méhében? És igaz volna, hogy a tömeget szolgaságban, elnyomva kell tartani, ha az állam erős, virágzó és örökéletű akar lenni? Soha többé! Az újabb kor tudatával bir és hatalmában van egy eszköznek, mely nélkül szűkölködött az ó kor, mely a békés polgári hodda ösvényén is képes megóvni a társadalmat a rothadástól, és ártalmatlanná tenni a tömegnek oly jogok gyakorlása utáni vágyát, melyekkel visszaélhetne, s ezen eszköz a mindenki által gyakorolt, a mindent kiegyenlítő, a megbecsült munka. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy az Európaszerte jelentkező csínyekre (stroke), az alkotmányos államokban a politikai jogok gyakorlásánál és gyakorlásáért elkövetett erőszakoskodásokra ráfogjuk , hogy azok a munka és tőke között, a vagyontalanok és vagyonosak között folytatott harc, mert az nem egyéb, mint a dolog nélkül megélhetésért kölcsönösen folytatott küzdelem. Társadalmunk sajátlag két osztályból áll , a dolgozók és nem dolgozók osztályából. Ez utóbbihoz sokan tartoznak a vagyonosak közül, kiknek kezén a vagyon meddő a dologtalanság miatt, a közjóra nem gyümölcsöz többet, mint a nagy panaszszal , nem ritkán erőszakra befizetett adót, kik gazdagságukkal csak visszaélni tudnak, a munkát, bármilyen természetű legyen az, és annak végrehajtóit lenézik, vakok a szűkkeblű önösségtől, s inkább óhajtanak bámultatni és irigyeltetni, mint szerettetni és tisztelni. Ugyanez osztályba számosan sorakoznak az úgynevezett értelmiségből, kik amennyiben vagyonnélkül valók, ez után, vagy legalább a jelennek minél kellemesebben élvezhetése után csengnek és törekszenek mohó vágygal, mesésen nagy eredményt várván csekély erőmegfeszítéstől, s ezek a dolgozók iránti maguk tartásában bensőleg egyeznek a vagyonosokkal , de ha céljaikhoz szükségük van, pedig rendesen van, a dolgozókra, akkor képmutató szabadelvűek addig, amíg célt nem értek, azután pedig roszabbak , mint a legelfogultabb vagyonos. A dolgozóknak pedig fölnyílik a szemük, s nemcsak nem szeretik és nem tisztelik a vagyonosak és intelligensek osztályát, sőt gyűlölik őket a meg nem szolgált s rátul élvezett bőségért és azért az élesen éreztetett mélységért, melylyel magukat töltik elválasztják. És megundorodnak az egyfelől lenézett , másfelől megunott munkától és könnyű életért epednek, és követelik polgári jogaikat s befolyásuk gyakorolhatását a közügyekre. És a nem dolgozók osztálya napról-napra nő azokkal az elediekkel, kik ravaszságuk és gonoszságukból csinálnak tőkét , melyet egyfelől a vagyonosak telhetetlenségénél, másfelől a tömeg hibáinál fogva kamatoztatnak. Ez társadalmi állapotunk rövid, de szerintem hű rajta. Például csak egy kórjelenségre mutatok. Tudja , érzi mindenki , hogy a cselédség romlott, hűtlen , sőt ura iránt ellenséges indulatú. De csalódik, ki azt hiszi , hogy a bajon a törvényhozás akármiféle cselédrendszerrel is segíthet, mert annak forrása egyebütt van. Mikor a gazdák és azok gyermekei maguk is munkában éltek, mikor a családi élet feddhetetlen, békés és boldog volt s mikor a cselédet is mintegy családtagnak tekintették, akkor voltak hű és háladatos cselédek. Ma az van napirenden, hogy a fiuk urfiak, a leányok kisasszonyok, hogy a család munka nélkül, hiábavalóságoknak él, s e hiábavalóságok között fölszaporodott munkát szeszély szerint végeztetik a cseléddel, anélkül, hogy számbavennék, hogy az is érző lény és szintén táplál vágyakat. A cselédromlottság csak kifolyása a társadalmi élet közromlottságának s különválasztva nem orvosolható. S annyira haladt e téves irányon e zavarban a vén Európa, hogy kétségbe kellene esnünk a kilábolás lehetősége fölött, ha, mint a föltámadásnak élő példája, nem állana előttünk Amerika. — De ne feledjük , hogy Amerikában idősebb a munkában való egyenlőség, mint az alkotmány, és veszélyes hiba lenne azt vélni, mintha nekünk, avégett, hogy az amerikaiakhoz hasonló polgárai legyünk hazánknak, csak az amerikaihoz hasonló alkotmányra és szabadságra van szükségünk. A tömeg természeténél fogva meghajol úgy a vagyoni , mint az értelmi felsőség előtt és azoknak hódolni kész; a tömegre nézve életszükség, hogy bízzék és vezéreltessék. A gazdag , mint ilyen is, legyen józanon előretörekvő, lelje gyönyörűségét mindenben, mi erény és fönséges, az aljastól pedig forduljon el; ismerje föl, méltányolja és buzdítsa a becsületes munkát és az érdemet, bármily természetű legyen is az; a közcélok előmozdításában legyen kitartó és bőkezű; az értelmiség legyen igényeiben mérsékelt, elvek szerint, eszméknek élő , tevékeny, igazságos és feddhetetlen jellemű, s akkor a különböző osztályokat nem áthidalhatlan mélység fogja elválasztani, hanem a jól értett érdekközösség egymáshoz fűzni. Mindezeknek sikeresítésére pedig , ott, ahova már jutottunk, csak egy mód van, mely merőben ellenkezik azzal , amit tényleg szemlélhetünk, s mely aszerint egyedüli feladatnak látszik: minden uton és minden áron politikai pártokat toborzani a választásokhoz ; ez az egy mód pedig: a helyi viszonyok és körülmények által kijelölt és szükségesekké tett közcélokra, de concret célokra egyesülni, azonban nem nyugodni meg abban, hogy az megtörtént, s hogy ketten-hárman szóval és nyomtatásban prédikálnak, hanem a választott szakma szerint igazán munkálkodni. Higgyük el, győződjünk meg afelől , hogy ezen oldalról nagyobb rész és jobban fenyeget, mint amilyen kívülről fenyegetheti nemzeti létünket; és e téren semmivel sem kevesebb személyes áldozatkészséget kell kifejtenünk, mintha népfölkelésre hívna bennünket a végzetes riadó; — annyival inkább pedig, mert itt egy személynélküli láthatatlan ellenséggel van dolgunk , mely velünk fekszik, velünk kél, velünk érez, velünk gondolkodik , és megvesztegeti érzelmeinket, megtéveszti gondolatainkat. Csongrád megye lakossága nemcsak hogy nemzetiségre nézve egyöntetű, tiszta magyar , hanem még vagyonosság, rang és születés tekintetéből is oly kevéssé áll távol egymástól , hogy annak mását nem találni sehol, úgyhogy itt természet szerint mindenki személyes munkára van utalva. S azt lehetne vélni, hogy ez a megye a munkaszeretetnek, a munkában gyökerező egyenlőségnek , a lelkiismeretes munkálkodás útján folytonos érintkezés által edzett, kipróbált kölcsönös megbecsülésnek a legkedvezőbb föld. Látni fogjuk. Bizonyos az, hogy a jelzett egyéni és társadalmi megújulás nélkül alkotmányostól együtt elpusztulunk. Glarzó Imre: Harc a németesedés ellen. Az „Ellenőr,amely nemrég első szólalt föl egész komolyan a fővárosi germanizátorok, a németesedés terjesztői ellen, s amely fölszólalás irányát az egész fővárosi magyar sajtó kivétel nélkül magáévá tette, hétfői számában ugyane tárgyban „Tudomásul a magyar közönségnek” cím alatt, következő cikkét hozza: „Ezennel megnyitjuk ama rovatot, mely magába fogja foglalni a fővárosi germanizatorok neveit. Értjük „germanizator” kifejezés alatt mindazon társulatokat, kereskedelmi cégeket, vállalatokat, nyilvános helyiségeket, vendéglőket stb. , melyek körében német nyelv uralkodik a magyar nyelv rovására. Laptársaink legnagyobb része — s ezt örömmel konstatáljuk — velünk együtt egyenlő erélylyel ostorozza e germanizatiót. Eljárásunk solidáris lesz, s amenynyire tudjuk, rajtunk kívül a „Hon“, „Magyar Újság*, „Gyorsposta* hasonló rovatot nyitnak a fővárosi germanizátorok megöröki-