Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)
1877-04-08 / 42. szám
Oly férfiaktól, akik városunk előmenetelét igazán szívökön viselik, hallottuk azt az aggodalmas ellenvetést , hogy ha mi az állandó fahidat elfogadjuk , úgy járunk vele, mint az ideiglenes színházzal , hogy évtizedekig a nyakunkon vesz, s nem törődünk többé a vasladdal, amely pedig kell, hogy végcélunk legyen. — Ez aggodalomnak van alapja , de mint argumentum a fahíd ellen semmi értékkel nem bír akkor , midőn abszolúte nincs módunkban a jobbat létrehozni. Ne kendőzzük nyomorúságunkat , ne áltassuk magunkat, hanem valljuk be az igazat; a dolog úgy áll: ha fahidat építtetünk, való igaz, hogy akkor hosszabb időre nem lesz vashidunk ; de viszont, ha nem fogadjuk is el a fahidat, akkor sem lesz vashidunk még 10—15 év múlva sem, hanem marad a nyakunkon a hajóhíd s vele egy nagy baj, amely évről-évre nyomasztóbb lesz. Ily helyzetben, azt hiszszük , nem nehéz a választás. Ha valaki módot tud arra , hogy 2- 3 év alatt vashídra tehetünk szert anélkül, hogy terheinket jelentékenyebben emeljük , ismételjük, álljon elő vele , s mi meghajlunk és nem beszélünk többé fahídról , hanem türelemmel és szívesen várunk pár évig, hogy közhajtásunk tárgyát megkaphassuk. De mi, akik egy kissé ismerjük a város szomorú pénzügyi helyzetét, ki merjük mondani , hogy ilyen csudaszülött nincs. De ha nincs , ha a vashíd létrehozása teljes lehetetlen, akkor a fahidat mégis eltaszítani valóban oktalanság lenne. Mert azt hiszszük, hogy állandó falúd mellett mégis csak könnyebben bírjuk kivárni azt az időt, amikor Vashidhoz juthatunk , mint a mostani nyomorúságos állapotunkban. S aztán, ha szilárd akaratunk és tehetségünk lesz hozzá , így is létrehozhatjuk azt. Nem mondjuk mi azt, hogy a fahíd ellen figyelemreméltó kifogásokat is nem lehet tenni, s nem akarjuk , hogy hűbele Balázs módjára menjünk bele ebbe a dologba, csak azért, mert Szerfölött érezzük az állandó hid szükségét; a vállalkozó számot vet magával, nekünk is adott az isten észt, vessünk mi is számot magunkkal, tárjuk föl az ügy előnyeit és hátrányait s úgy határozzunk aztán, hogy kárt ne valljunk. Az ajánlat eddig csak előnyösnek mutatkozik, amennyiben állandó hidat igér s mellé még hidvámjövedelmünket is biztosítja 12 évre ; ez idő után tv cson ban bínongoo válto&geoonogert a város tulajdonába akarja bocsátani. Ez az első pont, mely iránt tisztába kell jönnünk , midőn az egyesség részleteinek megállapításáról lesz szó. Ehez csak akkor szólhatunk, ha a vállalkozó követelését megismerjük. Ha ez oldalról tisztába jövünk, a másik fő-főkérdés a híd technikai szerkezete: hogy az bírni fog-e a tartósság kellékeivel s jégzajláskor nem lesz-e a városra veszélyes ? Ezekre nézve is nyilatkozzanak majd a szakértők, ha a híd terve előttünk lesz. Ha e két főpont tisztázva lesz , ha a hídhoz hozzájuthatunk méltányos feltételek alatt. Úgy hogy nagyobb áldozatot tőlünk semmiesetre se követeljen; s ha másfelől megnyugvást nyerhetünk arra nézve, hogy az a híd tartós, céljának megfelelő lesz s veszélylyel nem fenyeget, akkor Szeged minden polgára nyugodtan ráadhatja szavazatát. Hogy ez iránt mielőbb tisztába jöhessünk, egyedül tőlünk függ. TARCA. Borns Jean Paul fölött. (Vége.) Jean Paul a szeretet költője volt, a legszebb és legmagasztosabb értelemben , amint e szó csak magyarázható. Egykor ifjúságában a következő esküt téve le : „Nagy géniusza a szeretetnek! Becsülöm szent szivedet, bármelyik holt vagy élő nyelven, akármily nyelven, a tüzes angyalnyelven vagy egy nehézkesen beszéljen is; nem akarlak félreismerni soha , lakjál bár a szűk alpvölgyben, a skót gunyhóban , vagy a világ fényének közepette ; ajándékozz bár az embereknek tavaszokat vagy nagy tévedéseket, avagy vegy el tőlük mindent, mindent !“ Letevő ez esküt s meg is tartá holtáig. De mi a szeretet igazság nélkül ? A rabló jótékonysága, ki az egyiknek ajándékozza azt, mit a másiktól elvett. Jean Paul az igazság papja is volt. A szeretet előtte szent láng volt és a jog az oltár, melyen amaza égett, s csak tiszta áldozatokat hozott annak. Ő erkölcsi dalnok volt. Sohasem disziié ő az undok vétket szavainak virágaival; sohasem födött el nemtelen érzelmet beszédének aranyával. Ha akarta, tehette volna ezt; tehette volna azt is, hogy hatalmas varázsával a jámbor ócsárlóról egy mosolyt lehizelegjen , de ő ezt nem téve soha. Igazság-, jog-, szabadság- és hitért küzdött ő és sohasem bobta be vétkesen az ő hatalmas nevének leple istentelen jószágot , hogy azt a hitetleneknek szolgáltassa. A vigaszra szorultakat vigasztalni s a szomjas lelkeket termékenyítő mennyként fölüditeni ,— nem egyedüli küldetése a költőnek. Neki az emberiség túrájának is kell lennie, s villám- és Viharnak, mely a gőzzel és iszappal teli földet A vidékről. Arad, ápril 5-én. T. szerkesztő ur ! Olvastam becses lapjának az aradi szinügyre vonatkozó közleményét. Fönn az ernyő, nincsen haszeme sokat mondó szavak teljesen oda illenek az újdonság elébe bevezetésnek, de csak ha a dolgot azon a szemüvegen át nézzük, melyet az újdonság írója az olvasó elé tart. Ha úgy tekintjük az aradi színügyet, miként a távolból látszik, igazán nevetségesnek tűnik föl az aradi közönség „magas“ igénye, mikor a kis igényeknek sem tud kellőkép megfelelni. De az aradi viszonyokat közelebbről kell ismerni, hogy megérthessük, miszerint egyrészt olyan társulat, amine Sztupa Andor úr dráma-, népszínmű- és operette-társulata volt, t. i. olyan fölötte gyenge, még a szerény igényeket sem képes kielégíteni, megbukik, másrészt, hogy az olyan középszerű operával megoldott társulat sem juthat zöld ágra, minőket egy-két éven át úgy ahogy mégis csak fönntartottunk. Közönségünk, t. i. színházlátogató közönségünk, többféle alkatrészből áll, melyeknek más más igényei vannak; ez az oka annak, hogy akármiféle színtársulat nálunk fönn nem tarthatja magát. Van állandó színházi közönségünk és van olyan, amely örökös mozgalomban van a viszonyok szerint. Az állandó közönséget képezi Aradnak minden rendű és rangú magyar lakossága és ez számarányához képest mindig híven pártolja a magyar színészetet. Ez a közönség volt Sztupa úr társulatának is pártfogója ; persze a megélhetésre ez magában nem elég, mint mutatja a teljes bukás. Ez az állandó közönség azonban ismét két részre oszlik, az alsó néposztályra, mely — mint mindenütt — a népszínművek pártolója, és a finom, kivált zenészeti műveltségű úri közönség, amely a színtársulat operette- és operaelőadásainak főtámogatója. A közönségnek ez állandó része tehát, miként a mondottakból kiviláglik, sem tisztán dráma- és népszintű-társulatot, sem csupán operette- és operatársulatot fönntartani képes nem volna. Kell, hogy hozzájáruljon még a nem állandó közönség támogatása is, ami csak bizonyos föltételek mellett történhetik. A nem állandó közönséget képezi egyrészt a városunkat csak ideiglenesen lakó vagy látogató, örökké mozgó kereskedelmi közönség, amely elemeiben nem magyar és a színházat csak azért látogatja, mert máskép nem tudja nálunk nemesebb élvvágyát kielégíteni. És ez a közönség már természeténél fogva csakis az operette- és opera-előadásokat látogatja. Ide számítandó még az állandóan Aradon lakó román és szerb közönségnek nem az intelligenciához tartozó része is. A nem állandó színházlátogató közönség másik részét képezik a környékben lakozó nagyszámú földbirtokos családok, akik csakis új darabok előadására, vagy más rendkívüli körülmények, mint pl. még nem ismert művész föllépte alkalmából, tódulnak seregesen a színházba. Így tehát Aradon a színügyet valóban virágzásba hozni csakis úgy lehet, ha sokféle alkatrészekből álló közönségünk teljesen kielégíthető lesz. S minthogy a közönség túlnyomó része, részint zenészeti műveltségénél fogva, részint az az előadási nyelvre való tekintetből, operette- és opera-előadások felé hajlik, természetes, hogy a még csak az idén alakult „szinügygyámolit tisztitja. Jean Paul menny kőisten volt, ha ha■agvék, véres korbács , ha büntetett; ha gulyolt, jó foga volt. — Akinek gúnyától kellett tartania, annak jó volt előle menekülnie; őt knevetni, ha vele találkozók , senki sem volt elég vakmerő. Ha a gőg óriása még oly bátran elébe állott is, parittyája mindig eltalálta azt. Ha legsötétebb barlangjába rejtőzék is a ravaszság, ő tüzet adott alája s az elkábult csaónak meg kellett magát adnia. — Fegyvere jó volt, szemei még jobbak, kezei biztosak. Nemi vadászat zsákmánya után sóvárgott, ő csak a polgár földjeit s a földmivelő rétjeit akará a jusztitásoktól szelíden megvédeni. Beszélhetnénk némely elejtett vad agancsáról és körmeiről; azonban nem csábittatjuk el magunkat vadástörténetkékre ez igen jó kotlós időben , amelyen büntetésre méltónak találják s meg is bünetik azt, ki a fegyvert csak a falról leveszi. Szabadságot és egyenlőséget tanít a humor s a kereszténység — hiában mindkettőt. Jean Paul is hiában tanította s zengte volna mind akettőt, ha a jog a holt birtok kedves képe s nemény az ínség hízelgője nem volna. — Jean Paul jól festett, gyöngéden hízelgett nekünk. A humor nem a szelem, hanem a szív adománya, az erény maga, amint ezt egy nagy tehetségű ziv oktatva gyakorolja , mert nem szabad azt gyakorolva oktatnia. A humorista rész időben ír állatok királyának udvari bolondja, midőn az igazságnak nem szabad hangzania szent haangként, amelynek csengését csak azért bocsátják meg, mivel megvetik , mivel mosolyogtak fölötte. A humorista föloldja a köteléket saturnus lábairól , a rabszolgának föladja uraalapját s kihirdeti a saturnáli ünnepélyt, hol az ész a szivet szolgálja s a szív az észt kiguryolja. Volt egykor szebb idő, mikor a bánatot és vágyat nem ismerve, a humort sem ismerték. Az élet olympuszi játék volt, hol mindenkinekzabadságában állott, erejét és ügyességét próbálgatnia. A gyöngének csak a cél, de nem az volt elzárva, a dij s nem a küzdelem megegylete oly társulat összehozásában fáradozik, amely a közönség minden részét érdekli s kielégítheti. Nekünk népszinmű- , operette- és operatársulat kell, amelynek tagjai elég erősek arra is, hogy néha egy-egy dráma is előadható legyen. Oly társulat, amelynek drámai személyzete erős, nálunk virágzásra nem juthat, mivel a közönség nem pártolhatja kellőképen. Az ezelőtti színtársulatoknak az volt a főbikájuk, hogy a drámai szakmákban túl erős volt a személyzet, mi az operette- és opera-előadásokat némileg háttérbe szorította, az opera különösen csak a toldaléknak tekintetett. A színtársulatoknak ilyen összeállítása okozta azt is , hogy kivált az operákból valami újat — költségkímélés szempontjából — nem nyújthattak, ami főhibája volt úgy Aradi és Tanner , mint szintén Mándoki és Bogyó nagyszabású társulatainak is. Midőn a most alakult „szinügygyámolítóegylet“ kezébe vette szinügyünk vezetését, midőn össszeteremtett egy 20,000 frtra rugó segélyalapot, evvel éppen azt akarja elérni, amit magánvállalkozó elérni sohasem birt Aradon és nem is bírna elérni ezután sem, azt, hogy tarka közönségünk igényeit, melyek az operában egyesülnek, kielégíthesse. A 20,000 frt arra szolgál, hogy belőle az újabb és legújabb operák a kellő fölszereléssel beszereztessenek. Színházi művezetőnek operaénekest azért választottak , hogy az előadások lehető tökéletességben folyjanak, s így nézetem szerint minden meg fog történni, ami csak a mi közönségünket vonzhatja. Az operára Aradon még azért is kell súlyt fektetni, mert más, mint magyar nyelven, színházunkban előadást tartani nem szabad, kivéve egyes művészeknek operában. Ebből ered az a körülmény, hogy idegen nyelvű drámai művészek, ha még olyan kitűnők és ünnepeltek is máskülönben , az aradi színpadon föl nem léphetnek. De mivel egyeseknek operában föllépniök szabad, híres művészek a világ bármely tájékáról vendégszerepekre szerződtethetnek. S mivel a „színügygyámolító-egylet“ ily szerződtetésekre bizonyosan némi súlyt fog fektetni, a közönségnek sohasem lesz alkalma lankadhatni; és minthogy a vidéki nagyszámú közönség ily alkalmakkor mindig sáska módra szokta ellepni színházunkat, kiviláglik, hogy az opera e tekintetből is egyik feszüktsége Aradnak. Tehát midőn igyekeztünk kideríteni , mi okból kell Aradon opera s honnan származik közönségünk „magas“ igénye; midőn kimutattuk, hogy Aradnak van színházlátogató közönsége is, a „magas“ igényeknek megfelelő ; midőn végre megmutattuk az olvasó közönségnek azt a pápaszemet, amelyen át az aradi színügyet úgy lehet látni, amilyen valóban: úgy hiszszük , kimondhatjuk azt is , hogy Aradra nézve nem áll a közmondás : „Fönn az ernyő, nincsen kas.“ Közönségünk (Arad kereskedelmi város és népe sokat fordul meg a világban) nem a vidéki publikum szemével nézi a szinügyet, mert ízlését nem csupán a helyi színpadon fejlesztette ; közönségünk (Aradnak szép számú arisztokráciája van, mely a francia, angol, német és olasz elsőrangú színpadokat ismeri) a szinügy terén műkritikai ítéletet tud mondani; közönségünk (Arad mindig azt karolja föl vidéki város létére, mihez mások hozzá sem igen férnek) joggal kívánja, hogy neki oly operatársulata legyen , mely az országban a második helyet foglalja el, lévén hozzá, mint mondók ; értelme, ízlése, lelkesültsége és tehetsége is. * Igaz, rész operát nem tűr , azért a „szinügygyámolitó-egylet“ jót , a lehető legjobbat fogja szervezni. Arad városában : Fönn az ernyő s van is kas ! Olyan városnak, mely minden izében magyar, mint Szeged, hivatása főkép a nemzeti drámát és népszínművet éleszteni , emelni , s hogy ezt tehesse, szívből kívánunk neki az aradihoz hasonló színházat, hanem olyan város, mely kiterjedt kereskedelménél fogva a műszlés terén nemzetközi, mint Arad , ennek hivatása főkép a színügy azon oldalát művelni, amely közönségének megfelel s amelyet más város már költséges voltánál fogva sem művelhet kellőképen. Ezek szolgáljanak fölvilágosításul a „Sz. H.“ tisztelt olvasóközönségének az aradi szinügy múlt és jövőbeli állapotáról. Melylyel, úgy hiszszük , megcáfoltuk azon állítást is , mely szerint az aradi szinügy „dilemmába jött.“ M. M. ’ Majd megmutatja a jövő. Mi kívánjuk , hogy úgy legyen 18z er kitagadva. Jean Paul fogoly népének Jeremiása volt. A panasz elnémult, a szenvedés megmaradt. — Mert nem akarjuk hallani ama hamis prófétákat, kik őt kísérték s követték , s csupán a kedvelt halott iránti szeretetből akarunk beteg utánzóiról csak néhány szóval megemlékezni. Szabadoknak hiszik magukat, mert láncaikat csörgetik ; bátraknak, mert börtönükben tombolnak, és szabadelvűeknek, mert fölügyelőiket szidalmazzák. Fejtől szívhez, szívtől fejhez ugrándoznak ; majd itt, majd amott vannak ; de az örvény megmaradt ; nem értettek ahoz, hogyan kell az élet meghasonlásain át hidat építeni. Kificamítás előttük a tagok ügyessége, az arc felfintorgatása annak kifejezése ; kérkedve csörögtetnek rézgarasokat, mintha aranydarabok volnának, s ha a véletlen hajótörése által egyszer valóban ékességhez jutnak , nem tudják azt helyesen használni, s ama vadak főnökéhez hasonlólag, egy Lajos-rendet hordoznak a fülcimpáikban. A csudálat magasztal , a szeretet néma. Nem magasztalni, hanem siratni akarjuk Jean Pault. A sóvár vendég a lakoma fölött elfeledi a gazdát, a szívtelen műbarát a munka fölött a művészt. Háladatosnak dicsérik ugyan azt, ki az élvezett jótéteményről beszél , de a legháladatosabbnak azt , ki a jótettet elfelejti s csak a jótevőről emlékezik meg, így tehát az üdvözült szellemről akarunk szeretettel megemlékezni, nem pedig a munkáiról és művekről, melyek által amaz csudálatunkat érdemli. És ha máskép akarnánk cselekedni, nem volnánk képesek. Jean Paul műveit csak megszámlálni lehet, de nem megbecsülni. A kincs, amit ő hátrahagyott, nem mind vert arany , melyet csak össze kell rakni. Találunk arany- és ezüstrudakat, drágaságokat, csupasz ékköveket, ritka pénzdarabokat, melyeket fűszerárus fizetésül el nem fogad ; fölhalmozott őröletlen kenyérgabinát, s annyi földet , hogy még a legkésőbb unokák is fognak azokon aratni. Ily gazdaság sok ítéletet szegénynyé tett. A bőséget túlterhelésnek. Helybeli újdonságok. A kis -zombori leégettek számára újabban Kiss Dávid ur 10 frtot, Balogh János kir. közjegyző ur 5 frtot küldtek be hozzánk. Az eddig hegyűlt összeg : 27 frt 50 kr. A Bakody Lajos mai hangversenyét hirdető falragaszok meg sem száradtak a falakon, már ott kiáltoztak Menter Zsófia hangversenyének két akkora termetű hirdetményei. Oly buzgó figyelem ez a művésznő iránt, amit Bakody urnak bizonyára csepp oka sincs megköszönni. Részünkről csak sajnálatunkat fejezhetjük ki a versenyzés, vagyis inkább versengésnek e visszás módja fölött, amely bennünket csak arra ösztönöz, hogy a mai hangversenyt műpártoló közönségünk részvétébe ismételten ajánljuk. — Erre nézve fölkérettünk annak tudatására, hogy e hangversenyre belépti jegyek ma d. u. 3 órától kezdve a hangverseny kezdetéig a színházi pénztárnál kaphatók. — Halálozás. Petrovics István, Szeged város köztörvényható bizottságának tagja, f. hó 6-én este elhunyt 74 éves korában. Az elhunyt a 48-iki időszak előtt hosszabb ideig Szeged város főjegyzője volt. A szabadságharc utáni szomorú időszakban, a provizórium alatt, ugyanitt egy ideig adminisztrátor volt, majd mint Torontálmegye főispánja szolgálta a bécsi kormányt. 1867. óta mint állami nyugdíjas lakott városunkban. A forradalom alatti szomorú szerepléséről a sír küszöbén ne szóljunk. A halál mindent kiegyenlít. Nyugodjék békében ! Tiszapartunk szakadozása aggasztó mérvben terjed. Alig pár éve, hogy a felsővárosi partomlásokat költséges kőhányással ideiglenesen, néhány évre, megállítottuk, most a belvárosi tiszapartra került a sor. Legközelebb a Krebsz-féle ház előtt történt oly nagymérvű partbeomlás, hogy a szakadás széle majdnem a kocsiutig terjed, minélfogva az utat ott elkarózták s igy a szekérközlekedés a belvárosi tiszaparton egyelőre megszűnt. E szakadás azonban nem az egyedüli baj ; nagyobb baj az, hogy az egész part beteg, ingatag, mindenütt kopik, fogy; tavaly óta körülbelül átlag 2—3 lábnyival lett keskenyebb, amit onnan láthatni, hogy a tavalyi nádtöltések egészen lesülyedtek. — Ne vashídról álmodozzunk mi, hanem gondoskodjunk arról, hogy bele ne billenjünk a Tiszába ! — Az ipartanulók oktatásának ügyét, amely pár év óta gyakran fölmerülő tengeri kígyója a tanhatóságnak, az iskolaszék végre helyes medrébe terelte. Tény , hogy az iparos tanulók oktatása a mai állapotában tarthatatlan s a taneredmény érdekében immár namSZ-tgatatlan rendezést követel, nem csupán az oktatás idejének célszerűbb megállapítása céljából, hanem amiatt is, hogy az oktatás mai a bőkezűséget tékozlásnak szidalmazták. Mivel annyi aranya volt, mint másnak anja, pompázásnak fedték azt, hogy mindennap aranyedényekből evett és ivott. De ha Jean Paul ebben hibázott is, ki volt tévedésének okozója ? Ha nagy vagyonok egy család sok törzsén át örököltetnek, akkor a szokás az élvezet józanságához vezet; a bőséget rendezik ; mindent a kellő helyre állítanak s minden fény körül az ízlés függönyét vonják. A szegény azonban, kit a szerencse meglep, kopasz falait varázsgyorsasággal befödi magas oszloptükrökkel ; akinek üres hordóit a bor istene hirtelen megtölti, az teremből terembe tántorog, megittasul az öröm poharától, meggondolatlanul osztogat teli kezekkel, szakit, mivel ő el van vakítva. — Ilyen szerencsefi volt Jean Paul; ő népétől nem örökölt. Az ég megajándékozó kegyével ; a szerencse fölemelte jókedvében bőségszaruját s elárasztá őt virágokkal s gyümölcsökkel ; a föld átadá neki elrejtett kincseit. Ő szívesen látta a mutatta azokat. De amin az egykorúak irigysége mosolygott, azon vígan nevetnek az örökösök. Arany arany marad, kevesektől fölismerve az ércaknában is, s az ékkövek kerete csak azok árát, de nem értékét nagyobbitja. Ilyen volt Jean Paul. — Kérdezitek, hol született, hol élt, hol nyugosznak hamvai ? Az égből jött, a földön lakott, szivünk az ő sírja. Akartok hallani gyermeksége napjairól, ifjúsága álmairól, férfiéveiről ? Kérdezzétek Gusztáv fiút? Kérdezzétek Albano ifjút s a derék Schoppe-t. Reményeit keresitek ? A kampani völgyben megtaláljátok azokat. Egy hős , egy költő sem jegyzett föl életéről olyaű tudósítást, mint Jean Paul. A szellem eltűnt, a szó megmaradt. Ő visszatért honába, s bármelyik égben vándoroljon is, bármelyik csillagon lakozzék is, megdicsőülésében nem fogja elfeledni meghitt földét, nem szeretett embereit, akik vele játszottak és sírtak, szerettek és tűrtek, mint ő. Ford.: Aranyi Gyula.