Szegedi Híradó, 1892. április-június (34. évfolyam, 79-157. szám)

1892-05-13 / 115. szám

mert az a lány mindig vágyódott a nagy városba s Adához, ilyen, Szeged a legkö­zelebbi, itt lesz Gizike bizonyára. Az aggodalmas szülők csak sírnak és sejtenek, ha a szökés okát kérdik. Talán szerelmes volt és itt lakik az ideál, vagy megunta a fellengző vágyó kisasszony a falusi léget, ki tudná mindezeket. A szegedi rendőrség, egy fiatal élet igazi megmentéséről lévén szó, mozgósította nyomban teljes készletét. Annyi tegnap estig ki is tudódott, hogy olyan ruhás, akkora formájú «kisasszony-félét» csakugyan láttak járni-kelni, bandukálni a város több táján. Estefelé aztán megjelent a rendőrség­nél egy anyóka, egy vén «föleskü­dt» cse­lédhordozó. Ő tudott legtöbbet az eltéve­­velyedett anykáról. Azt beszéli, hogy « akkurátosan» olyan kisasszonynyal beszélt, járt-kelt is sok ideig, de mikor megtudta a «jámbor teremtés», hogy az anyóka cseléd­­szerző s őt «helyre akarja vinni», sírva fa­kadt és kérdezte, merre van Ada. Ő azon­nal haza megy. A nőnő azt mondta neki, hogy áldja meg az isten s ott hagyta magára. Ez épp tegnap reggel történt, a szü­lők pedig délben érkeztek. Valószínű tehát, hogy a kis leány, megijedve attól a rossz­­tól, ami az anyóka szerint ilyen nagy vá­rosban Gizikére várhat a cselédségből, már azóta otthon is van, míg szülei itt ke­resik. Mivel azonban nem bizonyos, hogy nem akadt-e az ártatlan teremtés valami lélekkufár kezébe, a rendőrség erélyesen nyomoz. Annál is inkább, mert mások meg azt beszélik, hogy a szépséges kislányt már a «rossz asszonyok» társaságában is látták, aminek tudvalevőleg Szegeden is vannak elegen s valóságos vadászatot tartanak Gi­­zikékre, Mariskáira és a többi kisasszony­­kákra. Halálra szurkall harangozó. — Véres verekedés a Valéria-téren. — — Saját tudósítónktól. — A Valéria-téri «hyppodrom» «saját ze­­nekara»-nak bódító hangzavarokba tegnap éjjeli tíz óra tájt szűnni nem akaró károm­kodás, később hatalmas püfölés hangja, végre pedig egy iszonyú halálorditás ját­szott bele. Valamelyik közeli csap­székből jött ki egy csomó pityókos ember. Eleinte együtt tartott mind a 8 részeg, később azonban összekülönböztek s mire a «hyppodrom» hátához értek, már mindnyájan káromkod­tak, a 8-ik kivált a többitől s tartotta ne­kik egy darabig a hátat, hogy üssék. Azok alaposan el is agyabugyálták Hegedűs Mihály, dorozsmai illetőségű, jelenleg több napja szegedi csavargót. A csavargó állta, mig a haza kibírta. Az­után aztán előkeresett valamelyik zsebéből egy ménkű nagy kést ,s visszafordult, ke­resve, melyiknek érzi legjobban az ökle helyét háza. A legerősebb öklü Szűcs Miklós volt, aki Német-Csanádból szakadt ide, ökle azonban, mióta a p­a­l­á­n­k­i templom se­­gédharangozója, hatalmasan megkeménye­dett a sok kötél-markolászástól. Ezért érezte legjobban Hegedűs Mihály is az övét s ezért lett rá legdühösebb. A csavargó egyenest neki ugrott Szűcs Miklósnak s előbb egy mély szú­rást ejtett jobb karján. Ez a seb is akkora, hogy más rendes ember bele halna. A harangozó csak megtántorodott. Hegedűs Mihály azonban nem elégedett SZEGlÉDI híradó. Péntek, 1892. május 13. meg az egy szúrással, hanem a másik pil­lanatban már újra Szűcs harangozó elébe állt s neki rohant a késsel, hogy felhasitsa. Szűcs Miklós harangozó kissé hátra ijedt a vérszomjas ember elöl s így a hasába szánt szúrás a térde fölé ment a balcomb­jába, de egészen a csontig. A csa­vargó kése innen fól a gyomorig széthasitotta a szerencsétlen ember balcomját s oly iszo­nyú sebet hagyott maga után, hogy Szűcs Miklós talán már ma bele fog halni. Az áldozat az életveszélyes szúrás alatt egyszerre végig terült a földön s se­béből valósággal patakzott a vér. Ami kis életerő maradt benne, arra használta fel, hogy torkaszakadtából ordítani kezdett. Erre már hatalmas tömeg s két rendőr i­s verődött a földön fetrengő ember köré. Egy arra lakó hivatalnok, Rozsnyai Henrik, adta meg a szerencsétlen embernek a legelső segélyt, összekötve nadrágszíjjal a tátongó sebet. A vérzést azonban természe­tesen elállítani nem lehetett. A rendőrök, lefülelve a gyilkost, ma­gukkal vitték a torony alá s visszaszalad­tak egy hullahordó ágygyal. A halálra szurkált harangozót nyomban beszállították a közkórházba, hol dr. Goldschmidt orvos vette ápolás alá. A sebre az orvos is mindjárt kimondta, hogy életveszélyes. A sebesült igazi kínjai csak a kötözés alatt kezdődtek. Egy rendőrt, R­a­n­k­ó László őrsvezetőt, aki a kötözésnél segéd­kezett, kínjában úgy megharapott, hogy a rendőr karjából azonnal kisugárzott a vér s be kellett kötözni a rendőrt is. A gyilkos tökrészegnek tetteti magát és mindent tagad. Kezén és bicská­ján ott vannak a vérnyomok, azonkívül szemtanú is van egy csomó : Kis Mihály napszámos és Tettner Sándor mészáros segéd. A kihallgatást még az éj folyamán elvégezte Apró István várnagy. Törvénykezés. Ügyvédek baja. A budapesti ügyvédi kamara ma fogja rendkívüli közgyűlésében tárgyalni Roz­­g­o­n­y­i Jakab dr. indítványát, mely az ügyvé­dek helyzetének javítását célozza. Rozgonyi dr. ez alkalomból fölhívást intézett a kamara tagjai­hoz, melyben kéri a megpendített eszme párt­fogását. Rozgonyi dr. a felhívásban, melyet la­punknak is megküldött, felhozta, hogy Budapes­ten 1872. óta, amidőn még csak 666-an voltak ügyvédek, 360-nal szaporodott az ügyvédek száma. A szaporodásnak meg éppen nem felel meg az ügyek száma, mely az ügyvédek meg­élhetésére feltétlenül szükséges. Budapesten 960 gyakorló ügyvéd van, kik közül alig él meg 200 oly ügyvédi foglalkozás után, minőt az ügyvédi rendtartás kontemplál, hogy a hátralevőknek fele része ügynökösködés, közvetítés és mindennemű üzérkedés által képes magát fenntartani, másik része pedig tengődik ! De nem is lehet az más­képpen, mert ki van mutatva, hogy a budapesti három törvényszéknél már 16 év óta oly na­gyobb rendes párok, melyek az ügyvédnek számbavehető módon jövedelmet nyújtanak, alig van évenkint 25, midőn azt látjuk, hogy a porok száma egyáltalán apad és hogy kétharmada az ügyvédeknek kliensével, csakhogy valamiképpen megélhessen, olyképpen kénytelen szerződni, hogy ezek munkadíjaikat sohasem kötelesek fizetni, hogy tehát az ügyvéd fáradozása és az általa képviselt ügyekkel járó morális és vagyoni felelősség csak abban az esetben nyer díjazást, ha ő az ellenfélen volt képes költségeit behaj­tani, sőt hogy nem csekély még azoknak az ügy­védeknek száma is, akik az ellenféltől behajtott költségeket is saját ügyfeleikkel megosztják. E csúnya konkurrenciának és a vele járó folytonos növekvő elszegényedésnek természetes követ­kezménye lett az, hogy az ügyvédi kar tekinté­lye is majdnem teljesen elveszett, úgy, hogy a nagyközönség sem személyét, sem munkáját meg nem becsüli. Ha pedig így vagyunk ma, hogy leszünk holnap, miután a sommás eljárást szabá­lyozó, már beterjesztett törvényjavaslat az ügy­védi hatáskört még jobban megszorította, a zug­irászoknak a lehető legnagyobb tér lett nyitva és az intési eljárás az ügyvédi képviseletet majd­nem teljesen fölöslegessé fogja tenni, úgy, hogy már ezáltal is az ügyvédeknek felerésze kenyeré­től végleg fog megfosztatni ? Még ezekkel sem merítettük ugyan ki panaszainkat, de igenis két­ségtelenül beigazoltuk, hogy a mai viszonyok tarthatatlanok, hogy a vészthozó tünetek ijesztő gyorsasággal közelednek és hogy a veszély oly imminens, hogy mindezt tovább is elpalástolni oly bűn lenne, mely sok ezer családot gyászba borítana. Táviratok. Az elnök kitüntetése. Budapest, május 12. A («Szegedi Hír­adó» eredeti távirata.) B­á­n­f­f­y Dezső ház­elnököt ő felsége titkos tanácsossá kine­vezte. Az akadémia Pauer mellett. Budapest, május 12. (a «Szegedi Hír­adó» eredeti távirata.) Az akadémia máso­dik osztálya mai értekezletén Pauer Imre osztálytitkár lemondását 31 szavazatból 27-el nem fogadta el. Tisza Kálmán beszélt Pauer érdekében. A D. K. E. Budapest, május 12. (A «Szegedi Hír­adó» eredeti távirata.) Két éve múlt, hogy a sajtóban Beksics Gusztáv fölhívta a Dunántúl intelligenciáját a Dunántúlról nagy mérvben történő kivándorlásra s a magyar nemzeti közművelődés terjesztését szolgáló közművelődési egyesület létesítésére. Azóta a mozgalom szélesebb arányokat öltött , az eszmét fölkarolták a dunántúli törvény­­hatóságok s az eszme fölvetésétől számított két év múltán ma már a Dunántúli köz­művelődési egyesület első rendes közgyű­lését tartotta, melyen Széll Kálmán el­nök, kinek az egylet szervezése köszön­hető, azt jelentette be, hogy 54,720 frtnyi vagyon van aláírásokkal biztosítva az egy­letnek s ebből 31,342 frt már befizettet­vén, kamatozik egy banknál, továbbá be­jelentette, hogy két fiók megalakult: a somogy-vármegyei közművelődési egyesület és a balatoni kultur-egylet. Az eddig elért eredmény mindenesetre biztató jel az egyesület további fejlődésére, de minde­nesetre sem elegendő arra, hogy a Dunántúl nagy kulturális feladatai csak részben is megoldassanak ekkora tőkével. A koronázás jubileuma. Budapest, május 12. (A­­Szegedi Hír­adó­ eredeti távirata.) A király koronázásá­nak jubiláris évfordulója, június 8-ika, a katholikus egyház nyári kántorböjtjének első napja. A pápa - mint egy kőnyomatos értesül -— a magyar szent korona országai összes lakosságának megadta már erre a napra a böjt alól a felmentést s a püspökök legközelebb fogják ezt hiveikkel tudatni.­­ A legutóbb tartott püspöki konferenciának egyik tárgya tudvalevőleg a koronázás ju­bileuma volt. A püspöki kar egyhangúlag azt határozta, hogy minden egyes megyés püspök körlevelet intéz a megye papságához s a hatása alá tartozó intézetekhez, melyben elrendeli, hogy a jubiláris napon az összes katholikus templomokban ünnepélyes szent­misét és Te Deum laudamus-t tartsanak, meghiva erre a hatóságokat, közintézeteket s az iskolák ifjúságát. Az iskolákban ezen a napon az előadások szüneteljenek s az ifjúság zászlók alatt vonuljon a hálaadó is-

Next