Szegedi Napló, 1995. augusztus (1. évfolyam, 68-94. szám)
1995-08-12 / 78. szám
Magyarország Fodor Gábor finnországi tárgyalásai. A finnországi látogatáson tartózkodó Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter tegnap Helsinkiben találkozott Flli-Pekka Heinonen finn közoktatási miniszterrel. Áttekintették a két ország oktatási rendszerét, s alapos tájékoztatást adtak egymásnak a finn, illetve a magyar közoktatás helyzetéről. Fodor Gábor - mint az MTI-nek elmondta - azt tapasztalta, hogy a két országban a gondok és a megoldásukra kidolgozott módszerek is sok szempontból egyformák. Finnország hasonló gondokkal küszködik, mint Magyarország, mindkét országban nagyon nő a ráfordítás aránya az oktatásban. Eerejéhez képest ez a két ország költi tulajdonképpen a legtöbbet az európai országok közül az oktatásra. Komoly különbségek is vannak a két rendszer között, de a finnek számára is nagyon fontos kérdés a közoktatás és a felsőoktatás hatékonysága, illete a nagyobb szabadság, s az, hogy az iskola jobban megfeleljen a modern körülményeknek és elvárásoknak. A svájci Marquard kiadói csoporté a Mai Nap. A Mai Nap augusztus 15-től a svájci Jürg Marquard csoporthoz tartozó Magyar Hírlap Rt. tulajdona - hozta az MTI tudomására Gilly G. János, a Magyar Hírlap Rt. igazgatóságának elnökhelyettese. Mint ismeretes, az ÁPV Rt. július elején döntött arról, hogy a privatizációra kiírt lapot a svájci Jürg Marquard veheti meg. A vételárról a privatizációs szervezet a szerződés megkötéséig nem kívánt tájékoztatást adni, s erről az MTI érdeklődésére Gilly G. János sem nyilatkozott. Annyit közölt azonban, hogy a vásárlás a vételáron túl további befektetési kötelezettséget is tartalmaz. Jürg Marquard a szerződés megkötésekor ragaszkodott ahhoz, hogy a lap korábbi munkatársainak kilencven százalékát megtartsa, ezért nem várhatóak elbocsátások a napilapnál. A Mai Nap egyébként jelenleg havonta több milliós veszteséget termel - közölte az elnökhelyettes. Megvannak a rablók. Végre rajtavesztett az a fiatalokból álló öttagú banda, amely már hosszabb ideje fosztogatja a Dunakeszi és a környék településeinek üzleteit, áruházait, s több lakásbetörés is terheli számlájukat. Legutóbbi akciójuk a fóti ABC Áruház éjszakai kifosztása lett volna, ám a riasztó megszólalt, és az éppen a közelben cirkáló rendőrök rajtuk ütöttek, hármójukat a helyszínen elfogták. A kihallgatásnál derült arra fény, hogy már korábban is több bűncselekményt hajtottak végre. A legnagyobb zsákmányt - derült ki a nyomozás során - az az akciójuk eredményezte, amikor ketten, Győrfi János és Kocsis József az elmúlt év nyarán a fővárosi Teleki téren kiszemeltek egy ott árusító távolkeleti hölgyet, követték áldozatukat a Baross utca 103. számú házba, ahol megtámadták és elrabolták a nála lévő egymillió 600 ezer forintot. Különös módon a károsult nem tett feljelentést.Eddig nem sikerült kilétét megállapítani, mert a házban több olyan lakás is van, amelyet külföldiek bérelnek, de az esetről senki nem tud semmit. SZOMBAT KLÁRA napja A Nap kel 5 óra 35 perckor, nyugszik 20 óra 02 perckor. A Hold kel 20 óra 36 perckor, nyugszik 7 óra 38 perckor. ______________VÍZÁLLÁS_______________ A Tisza vízállása pénteken Szegednél: plusz 91 cm, vízhőfok: 24 °m, Csongrádnál: mínusz 96 cm, Mindszentnél: plusz 4 cm. A Maros Makónál: mínusz 51 cm. TÖRTÉNELMI KRÓNIKA 1919. A szegedi kormány utolsó ülése Szegeden. Budapestre utaznak tárgyalni a Friedrich-kormánnyal. 1926. Szegeden meghalt 63 éves korában Szász Iván gyéresi nemes. Budapesten szerezte meg a jogi doktori diplomát és Nagyváradon lett ügyvéd. 1913-ban a szegedi kir. főügyésszé nevezik ki, 1916-ban Lipót Renddel tüntetik ki. Szegeden Gyertyámos u. 8. szám alatt lakott. HEKA L. - SZONDI I. _________________MOZI_________________ SZEGED, Korzó: Az élet mindig drága. Színes, mb. amerikai film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Belvárosi: Az élet mindig drága. Színes, mb. amerikai film. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8-kor. Balázs Béla: Csapnivaló. Színes, angol film. Kezdés: 4,6 és 8 órakor. Kamara: Négy esküvő és egy temetés. Színes, mb. angol film. Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Kert: Specialista. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: 21 órakor. Kiskőrössy: Hegylakó III.: A mágus. Színes, amerikai film. Kezdés: 20 órakor. Autós: Only You. Színes, mb. amerikai film. Kezdés: 21 órakor. Sliver. Színes, amerikai film. Kezdés: 23 30 órakor. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Korzó, Maugli, a dzsungel fia. Színes, mb. amerikai kalandfilm. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra kor. MAKÓ: A préda. Színes, mb. amerikai akciófilm. Kezdés: 5 és 7 órakor. Zaklatás. Színes, amerikai film. Kezdés: 21 órakor. SZENTES, Őze Lajos: Az oroszlánkirály. Színes, mb. amerikai rajzfilm. Kezdés: 18 órakor. Vírus. Színes, amerikai film. Kezdés: 20 órakor. Gyilkosság szexhívásra. Színes, amerikai film. Kezdés: 22 órakor. CSONGRÁD, Uránia; Kő egy csapat. Színes, amerikai filmvígjáték. Kezdés: 20 órakor. MÓRAHALOM, Alkotmány: Az éj színe. Színes, amerikai film. Kezdés: 19 órakor. APÁTFALVA, Dózsa: Wyatt Earp. Színes, amerikai film. Kezdés: 18 órakor. _________MAGYAR TELEVÍZIÓ__________ BUDAPEST 1. 5.28: Műsorismertetés. 5.30: Gazdatévé. 5.50: Határtól határig. 6.00: Napkelte. 8.00: Jó reggelt adj, Istenem! 8.10: Állatportrék. 9.10: Füstölgő füstölő. 9.25: Gól, gól, gó-gól! 10.15: Ki tud róluk. 11.00: Kalandozások Patagóniában. 12.00: Déli harangszó. Időjárás. 12.02: Képújság. 12.05: Szombat déli arckép. 12.20: Mozart: C-dúr versenymű két hegedűre és zenekarra. 190. 12.55: Forma 1 Magyar Nagydíj-2. 14.05: Távolsági történet. 14.45: Műsorismertetés. 15.00: Egy nehéz nap éjszakája. 16.30: X- idő. 17.15: Korkép. 18.15: Ajándék az örökkévalóságnak. 18.30: Szerencsekerék. 19.10: Benedek Elek meséi. 19 30: Híradó. Időjárás. 20.03: Telesport. 20.10: Öt perc próza. 20.20: Ha kikaparod, megkapod! 21.55: Atlétikai vilábajnokság. 22.35: A férfi aki túl sokat tudott. 23.50: Képújság. BUDAPEST 2.5.55: Műsorajánlat. 6.00: Palackposta. 6.45: Átfogó. 7.30: Gazdaképző. 8.00: Patrin - Üzenet - Vorba. 8.25: Hrvatska krónika. 8.50: Unser Bildschrim. 9-15: Ecranul nosiru. 9.40: Slovenski utrinki. 10.05: Na.sa obrazovka. 10.30: .Abbázia-Opatija. 11.00: Família Kft. (ism.). 11.30: Hagyományőrző gála. 11.50: Olimpia arcképcsarnok. 12.00: A hatalmas alaszkai medvék (ism). 12.50: Csimpánzok, mintha magunkat látnánk (ism ). 13.20: Gazdit keresünk! 13.40: Natura magazin. 14.10: Műsorajánlat. Időjárás. 14.15: Musicbox. 14.45: Századunk. 15.35: Műsorajánlat. Időjárás. 15.40: Játék határok nélkül. 15.55: Auló 2. 16.25: Igaz történet. 16.50: Műsorajánlat. 16.55: Bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítés. 18.50: G. Finger: C-dúr szonáta trombitára és oboára. 19.05: Família Kft., 196. rész: Zsuzsanna. 19 40: Környezetünk hírei. 19.45: Könyvvilág. 20.05: Játék határok nélkül. 21.30: Elrabolt műkincsek. 22.05: Egy ember és a többiek. DUNA TV 8.05: Tájak, fortélyok, asszonyok (ism.). 8.25: A kis kakas gyémánt félkrajcárja. 8.40 Kimba, a fehér oroszlán. 9.00: Harmónia 9.30: Nyelvőrző. 10.00: Zűrzavaros vakáció 10.30: Amatőr természetbúvár. 10.55: Álmok Kárpátaljáról. 11.10: Közép-európai magazin. 12.05: Kurta lábú pásztor. 13.15 Ritmus (ism.). 14.00: Lapozó. 14.15 Madách: Egy ember tragédiája (ism ). 15.35: Cimbora - Tallózó. 16.25: Váratlan utazás. 17.15: Ahol kialszik a világ. 17.30 Tom és Jerry-show. 18.00: Híradó. 18.15 K. 0. 19.40: Explorare nccesse est. 20.30 A velemi vízimalom. 21.00: Híradó. 21.15 A görög mágnás. 22.55: Manhattan. 23 35: Ady Endre: Idő előtt elmúlni. HBO 7.00: Tapsi Hapsi és vendégei. 10.00: Tintin kalandja. 10.30: Vérbeli hajsza. 12.30: Facérok. 14.10: így készült. Farkasokkal táncoló. 14.35: Melrose Place. 15.20: Árnyékország. 17.30: Állati élet. 18.30:16 nap Barcelonában 2. 19 35: Air America. 21.30: A rock ‘n’ roll ördöge. 23.15: Cherry 2000. 0.50: Forró kalandok. PRO 7 6.45: Szívtől szívig. 7.30: Gadget felügyelő. 7.55: Dennis. 8.20: Alvin és a jtókusok. 8.45: Űrszellem és Dinófiú. 9.10: Slimmer és az igazi szellemírtók. 9 35: Scooby Doo, hol vagy? 10.00: Taz-Mania. 10.25: Beetlejuice. 10.50: A szuperegér. 11.15: Tiny Toon kalandjai. 11.40: Rózsaszín párduc. 12.00: Parker Lewis. 12.25: Utcai flört. 12.50: Superman. 13.40: Négyöklű trió. 14.35: Earth Force-Az elitcsapat. 16.15: Mozimagazin. 16.45: Flinstone család. 17.15: Tom és Jerry. 17.30: Simpsonék. 17.55: Tom és Jerry. 18.10: Cousteau kapi tány óceáni kalandozásai. 19.05: Kungfu: A legenda folytatódik. 1955: Hírek. 20.15: Nagy zűr Kis-Kínában. 22.10: A különleges egység. 24.00: Hírek. 0.05: Cold Heat. 1.30: Mandinga. 2.55: Cousteau kapitány... (ism ). 3.50: Dr. Justice. RTL 5.40: Pinocchio. 6.05: Lila hercegnő. 6.30: Sharky és George. 7.00: Gulliver utazásai. 7.25: Tini turbó teknőcök. 7.45: Két buta kutya. 8.10: Mexikói cowboyok. 8.35: Bolygó kapitány. 9.00: Vissza a jövőbe. 9 30: Power Rangers. 9 55: Disney és társa. 10.05: Marsupilami. 10.40: Disney és társa. 10.45 Goofy és Max. 11.10: Nyereményjáték 11.15: Kalifornia álmok. 11.40: Bel-Air hercege. 12.05: Bír-lak. 12.30: Egyről a kettőre. 12.55: Forma-1 edzés a Hungaroringről 14.10: 240 Robert. 15.00: Knight Rider 15.55: A csapat. 16.50: Beverly Hills 90210 17.50: Westerdeich. 18.45: Hírek. 19.10: Robbanékony hétvége. 20.15: Vissza a jövőbe. 22.30: Hogyan, kérem? 23 30: ÉRT - szombat éj. 0.30: A fejvadász. SAT 1 3.25: Baywatch (i,sm.). 4.15: Cagney és Lacey (ism ). 5.05: W'ollí körzete (ism ). 6.00: Labdarúgás (ism ). 6.45: A galaxison át, aztán balra. 7.10: Az én kis pónim. 7.35: Bobby világa. 8.00: Don Coyote és Sancho Panda kalandjai. 8.25: Elek, a kandúr. 8.50: Conan, a kalandor. 9.15: Doug. 9-40: Ilyen az élet! 11.25: Superhuman Samurai. 11.55: Little Nikita (ism.). 13.50: Catwalk. 14.45: Cagney és Lacey. 15.45: Űrszekerek -Az új generáció. 16.45: Baywatch. 16.45: Hírek. 17.55: Milliós játék. 18.00: A Bundesliga 1. osztályának évadnyitása. 18.30: Mindent vagy semmit. 19 30: Szerencsekerék. 20.15: Mindent vagy semmit. 21.55: Az aranytojás. 23.25: Iskolás lányok. 0.50: Sabba látomása. 2.25: Tutti frutti. 3.35: Rövidfilmmagazin. 4.35: Labdarúgás (ism). ___________MAGYAR RÁDIÓ___________ KOSSUTH 4.30-8.05: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Kertbarátok. 8.05: Műsorszemle. 8.25: Kopogtató. 9 00: Hírek. 9.05- 11.55: Szombat délelőtt. 9.05: Családi tükör. 11.05: A Szombat délelőtt magazinja. 12.00: Déli krónika. 12.30: Faluműsor. 13.00: Hírek. 13.05: Népzenei portré. 13.40: Öt kontinens száz botránya. 14.00: Hírek. 14.05: Oxigén. 15.00: Hírek. 15.05: Ez van! 16.00-17.30: Tizenhat óra. 17.30: Előhang. 17.50: Graffiti. 18.00: Esti krónika. 18.20: Előfutam. 18.25: Szemle. 19.00: Hírek. 19.05: Sportvilág. 19 30: Jóéj,szakát, gyerekek! 19 40: Miska bácsi levelesládája - Határok nélkül. 20.00: Hírek. 20.05: Rádiószínház - Ladislav Klima: Emberi tragikomédia (ism.) 20.40-20.45: Hírek. 21.52: Jazz. 22.00: Késő esti krónika. 22.20: Konzilium. 23.00: Hírek. 23.05: Emlékek szárnyain. 24.00: Hírek. URH: 9 00-11.00: Körzeti információs magazinok. 18.20: Tízes kör. 18.30: Szlovák nyelvű műsor. 19 00: Román nyelvű műsor. 19 30: Német nyelvű műsor. 20.00: Horvát nyelvű műsor. 20.30: Szerb nyelvű műsor. 21.00-22.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00- 24.00: A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30: Hírek. 4.33: Hajnali dallamok. 6.00: A szeretet közösségei. 6.30: Hírek. 6.35: Sportszombat. 7.35: Randevú-vonal. kb. 8.20: Iránytű. 9.00: Hírpercek. 9.10: Gőz. 10.00: Nosztalgia műsor. 11.00: Hírek. 11.05: A Petőfi válaszol. 11.10: Zenés, szórakoztató szabad. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13-00: Hírpercek. 13.14: Daráló. 14.00: Szív küldi... 14.34: A Zsebrádiószínház bemutatója - Vaskarika. 15.00: Hírek. kb. 15.20: Művészbejáró. 16.00: Szupershow-s! 17.00: Hírpercek. 17.10: Részletek a Magyar Rádió Nemzetiségi Népzenei Fesztiváljaiból (1972-1978) 19.00: Hírek. 19.03: Gordiusz magazin. 20.00: Sportkoktél. 21.00: Hírpercek. 21.10: Nemzetközi slágerlista. 22.00: 15 éves a Rockszínház. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Korzó. BARTÓK 6.00- 8.59: Muzsikáló reggel. 9.05: Csipkerózsika. Mesejáték. 9.46: Az Alamus együttes játszik. 10.00: Hírek. 10.05: Hangfelvételek felsőfokon. 11.42: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa. 12.00: Hírek. 12.05: A Bartók rádió kívánságműsora. 14.00: Hírek. 14.05: Opera-művészlemezek 15.00: Barokk mesterek műveiből. 16.00: Hírek. 16.05: Játsszunk operát! 17.05: Rézfúvós kamarazene. 17.30: Poggyász. 18.00: Hírek. 18.05: Zenekari muzsika. 18.55: A kamarazene kedvelőinek 19 55: Hírek. 18.05: Zenekari muzsika. 18.55: A kamarazene kedvelőinek. 19.55: Hírek. 20.00: Évfordulók nyomában. 20.30: Kapcsoljuk a londoni Royal Albert Hallt! kb.22.30: Fischer Annie zongorázik, kb. 23.30: Nemzeti operákból. 24.00: Hírek. RÁDIÓ SZENTES 13.00- 18.00 óráig az URH 95,7 MHz-en, Szentesen a kábeltévén is, a 67,25 MHz-en. 13.00: Hangoljon ránk! Zenei összeállítás. 13.30-kor, majd óránként: helyi hírek, tudósítások, időjárás. 14.00: Szombat délután. Magazin műsor. Körös-toroki Napok Programok a háromnapos rendezvényen: Vásározó, csongrádi homokórák, szabadidős sport, strandröplabda. Sok zene minden korosztálynak. SZENTESI MÉDIA 6 RÁDIÓ 05.15-től 12.05-ig és 18.15-től 21.15-ig minden óra 15. percében hírek, időjárás, minden óra 20. percében helyi hírek, információk, programajánlat. 5.00: Mit csinál 5-től 7-ig? - mesélje el...! 5.00-6.00: Zenés ébresztő. 5.55: Közlekedési információk. 6.20: Programajánlat. 6.30: Névnapi köszöntő. 6.45: Programajánlat. 6.50: Közlekedési információk. 7.05: Sporthírek röviden. 7.30: Református egyház percei. 8.30: Fontos? Aktuális? Érdekes? 30: Horoszkóp. 10.30: Divat a javából... 11.30: Kívánságműsor. 19.20: Szombat esti huncutságok. Benne: Slágerlista, a délelőtti kívánságműsor éllovasai, elmebajnokság. 23.00: Kedvenceink - lemezbemutató. ___________SZEGEDI MÉDIA___________ SZEGEDI VÁROSI TELEVÍZIÓ 00.00: Képújság. 18.00: Soros filmklub: A hatalom szemérmetlen bája. 19.00: Zenei összeállítás. 19-30: HTV-30 film: Észtigris, Farkasok és a juhok (rajzfilmek) Beltenebros (spanyol dráma) 21.38: Képújság. SZEGEDI RÁDIÓ 9.00- 11.00: Alföldi tükör. Zenés riportműsor. Szerkesztő: Bozó Bea. A tartalomból. Műsorismertetés, időjárásjelentés, útinform. 9 05: Hírek, tudósítások a Dél- Alföldről, országos és helyi lapszemle. 9 30: Könyvajánlat. 9 40: Visszapillantó. 10.00: Hírek, időjárásjelentés, útinform. 10.05: Dobbantó - ifjúsági magazin. 10.55: Hírösszefoglaló. 11.00: Műsorzárás. 13.00- 14.30: V materinskom jazyku. Regionális szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30-16.00: In limba materna. Regionális román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00- 18.00: Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor a szegedi 94,9 MHz-en. RÁDIÓ 88 6.00: Ébredjen ránk! Információs műsor koránkelőknek és későnfekvőknek. Lapszemle, vám- és bankinformációk, naptár, horoszkóp, recept, piaci árak. Szerkesztőműsorvezető: Hegyesi Sándor. 10.00- 14.00: FOTEX slágerlista. Szerkesztő-műsorvezető: Török Tamás 14.05: Kíváns aműsor. 15.05: DJ Genscher. 18.05: Irodalmi összeállítás. Szerkesztő-műsorvezető: Szatmári Gábor. 22.00-02.00: DJ Tóth András. Zenei szerkesztők: Tóth András, Genscher, Tóth Péter. műsor — naptár Egymás mellett a barátságban “Minden évben megrendezzük a polgárfórumot, egyszer Magyarországon, másszor Romániában. A háromnapos tanácskozásra meghívjuk a filiálék képviselőit mindkét országból. A fórum költségeit a társaság fizeti, különböző támogatási forrásokból...” Milyen egyszerűen hangzó szavak, mi mától értetődő tartalommal, és mégis milyen rendkívüli üzenetet hordoznak. Ugyanis a Magyar- Román Baráti Társaság lapjából való az idézet. Ma románok és magyarok viszonya sajnálatosan gubancos, sőt méltatlanul keserves. Még akkor sem túloznék, ha egyenesen kétségbeejtőn elrontott együttélésről beszélnék. Amely egyébiránt kényszerűség, hiszen önszántukból népek nem költöznek. Bár manapsz erre mifelénk ez a kitétel is hirtelen nagyon sötét példázatokat idéz fel, a körülöttünk élőkről. A Magyar-Román Baráti Társaság mint polgári fórum, most megkísérli, kis lépésekkel ugyan, de rendbetenni mindazt, amit a hivatalos politiku sok elrontottak. Bár hozzájuk a szerényebb fogalmazás áll közelebb, tehát csak annyi: igyekszenek javítani a helyzeten. Az sem könnyű. Most újabb kísérletet tesznek, megszervezik a III. Mar-Román Polgári Fórumot. A szervező bizottság elnökétől, Péter rádiós szerkesztőtől tudakolom a részleteket. - Augusztus 24-27 között kerül a Fórum megtartásra. Szegeden. 30-30 meghívót küldünk román és magyar polgároknak, bízva megjelenésükben. Szegeden a METESZ- székházban tartjuk meg az összejövetel nyitó napját, majd szombaton ZeAw««« István vendégeiként kimegyünk Ópusztaszerre az Emlékparkba. Feszty-körképet nézni, bográcsos pörköltet enni és beszélgetni, megismerni egymás nézeteit, gondolatait hazáink viszonyáról. Múltunkról és reménybeli jövőnkről... - Péter, mi a hivatalos program? - Van a Fórumnak egy középponti eszméje, vagy inkább eszményt mondanék. Ez pedig magyarul mindössze három szó: "egymás mellett barátságban"... Ezek a szavak tartalmazzák a Fórum megrendezésének értelmét, üzenetét. Egyben a programot is. - Ez rendben is van, de nincs órarend szerint beosztva a Fórum ideje? - Még a tanácskozóterem asztalait sem rendeztük valamilyen határozott alakzatba, elég volt a sok hivataloskodásból. Ez egy polgári fórum, ahol civilek beszélgetnek, ismerkednek egymás nézeteivel, és nem is akarunk mást a találkozásunkról. Igaz, egy kérdőívet küldött körbe a BARÁTSÁG-PRIETENIE című kétnyelvű lapja társaságunknak, amely erre a magyar-román, sokfelhős horizontra kéri tekinteni a lap olvasóját. Most ennek a kérdőívnek a feldolgozását ismerteti egyik társasái emberünk. - Kiket hívtatok meg a Fórumra? - Még most borítékoljuk a meghívókat, idő előtti a kérdés. Tavaly Brassóban Iliescu elnök egésznapos vendégünk volt. Két éve, az akkori első Fórumra benézett, ha csak egy órára is Göncz Árpád. Lehet, hogy most is eljön. De ez a mostani Fórum Szeged városának védnökségével folyik, és nem győzöm hangoztatni: nem a hivatalos külsőségek a fontosak, hanem a barátság, egymás megismerése. Levezető elnökül Petrusán Györgyöt kértük fel. - Mekkora ma a Magyar-Román Baráti Társaság? - A nyár elején vették föl Aradon az ezredik tagot. - Várható-e valamilyen dokumentum a Fórumról? - Lehet, hogy kiadunk egy zárónyilatkozatot, a nekünk nem tetsző ügyekről. Majd még meggondoljuk... (tráser) Szegedi N Napló Főszerkesztő: dr. Nikolényi István Főszerkesztő-helyettesek: Őrfi Ferenc, dr. Tamai XAsúó Főmunkatársak: P. Bodzsár Erzsébet, Halász Miklós, Márok Tamás Vezető munkatársak: Bagaméry László, Czakó János, Farkas Csaba, Imre Péter, Mert Valéria, Pintér József (fotó) Szerkesztőség és hirdetésfelvétel Szeged, Stefánia 10. 6740. Postafiók 625. 6701. Tel.: (62) 472-872,472-669,472- 769, éjszakai ügyeleti telefon: (62) 486-386. Telefax: (62) 474-244,472-872. Kiadja: a Délvill Kiadó Részvénytársaság. Sz^ Stefánia 10.6740. Postafiók: 625.6701. Tel./fax: (62) 472-244,472-872. Felelős kiadó: Németh István elnök-vezérigazgató A lapot terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság, igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy ,Sarolta, ámsításban a DÉLHÍR Rt. ügyvezető igazgató: Mizsei István, valamint a Délvilág Rt. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Szedés: Déli Siker BT. Nyomás: Szegedi Nyomda Makkosházi krt. I. 6723. Tel.: (62) 486-386. Felelős vezető: Puskásné Hunya Ágnes. 1995. augusztus 12., szombat