Szegedi Napló, 1890. október (13. évfolyam, 269-299. szám)

1890-10-18 / 286. szám

286. sz. Szeged, szombat. Segedi Napló, Október 18. 1890. — Kuruzsló czigányasszony. A tanyá­kon még mindig vannak olyan szegény elméjű asszonyok, akiknek a gyöngeségé­­ből pénzt szerez magának a kuruzsló ra­vasz czigányasszony. Bödöné Vér Anna alsótanyai asszony már régebb idő óta be­tegeskedik. Szerencsét próbált már az or­vosnál, de azt mondja, hogy nem segített az a baján. Az utóbbi időben sűrűn aján­lották neki Vajda Rózát szegedi czigány­­asszonyt, aki a halálon kívül minden nya­valyát meg tud gyógyítani. Az igaz, hogy meg kell fizetni, de másrészről az is bizo­nyos, hogy nem sajnálja a betegtől az or­vosságot ; a legkisebb mediczinás üveg nála másfélliteres. Bödőné összekéregetett a ro­konaitól négy forintot és bejött azzal a leg­utóbbi vásárkor Szegedre. A piaczon talál­kozott a czigányasszonynyal. Ez első­sor­ban is a tenyerét vizsgálta me, és ép úgy, mint a diplomatikus orvosok szokták, azt mondta, hogy: a baj nagy, ve­szedelmes, de van remény. Azután azt kérdezte, hogy hozott-e pénzt, mert úgy­mond az orvosság sokba kerül. Öt f­o­r­i­n­­tot kért az első orvosságért s Bödöné odaadta a nála levő 4 frtot Ezért aztán adott neki a czigányasszony két li­ter medeczinát. Bödöné megitta a sok levet, s borerő lévén abban, félre is állt egy kissé tőle a kontya, azonban a betegsége maradt a régiben. Uj orvosságok és uj forintok váltakoztak a kuruzslónő és a beteg, között. A czigányasszony azt mondta, hogy azért nem használt az orvos­sága, mert a pácziensének rontásból származó betegsége van. Bödöné ma szemé­lyesen jött el a kuruzsló czigányasszonyhoz, azonban nem találta otthon : oda van vala­hová beteget nézni. A rendőrség nyomára jött a kuruzslásnak, s ma Bödönét kihall­gatta, Vajda Rózáinál pedig házkutatást tartott. Mindenesetre kívánatos, hogy szi­gorú büntetés sújtsa a kuruzslót, aki néme­lyek butaságát zsarolásra és az egészség megrontására használja föl. — Paprika-Schlesinger, Bécs egyik is­mert alakja, az általánosan „Paprika-Schlesin­ger“ néven ismert Schlesinger Róbert paprika-kereskedő, ki ezt a magyar specziali­­tást saját szegedi paprika-malmai­ban (?) őrölteti és a világpiaczon elfogadott 8 keresett czikké emelte. A „Paprika Schlesin­ger“ nem riad vissza a legmerészebb reklá­moktól sem, hogy magára, illetve áruczikkére vonja a közfigyelmet. Védjegye egy kifent ba­juszú magyar embert ábrázol, amint egy tál pörköltet óriási paprikaszóróból hint tele a maró fűszerrel, külön füzetet adott ki, mely­ben a paprikás magyar ételek készítésmódjá­­val ismerteti meg a külföldi háziasszonyokat, legközelebb pedig a német császár bevonulása alkalmával eredeti, csinos paprikabokrétával kedveskedett II. Vilmosnak és apró paprika­­bokrétácskákat osztatott ki a közönség közt. „Paprika-Schlesinger“ szerkesztőségünknek is beküldött ilyen bokrétákat és a szó szoros ér­telmében kényeztünk a meghatottságtól, midőn önkénytelenü­l meg akartuk szagolni. A paprika hüvelyek babér, repkény és télizöld levelek közül pirosítanak elő és a közbe szúrt sárga czédulán, fekete betűkkel díszeleg e fölirat: Hoch! Kaiser Wilhelm II.! Hoch! Kais­er Franz Josef I. De ettől már csak­ugyan prüszköltünk ! — A terjedő járvány. Csongrád megye alispánja ma tudatta Pálfy Ferencz pol­gármesterrel, hogy Csongrád községben a szarvasmarhák közt járványosan föllépett a száj- és körömbetegség, s ezért a községet zár alá vetette. — Hullák az utczán. Specziális dolgok­ban nincs hiány Szegeden. Figyelmes sétáló a rendet és rendetlenséget minden formájá­ban föltalálhatja a rekonstruált város kü­lönböző helyein. Most is értesitenek bennün­ket egy botrányos állapotról. A szillári iskola­­ közelében bekerített kertforma telek disz­­j­lik, melyet arra használnak föl a környék­­ élelmes lakosai, hogy telehaj­igálják f elhullott ebek és macskák tete­meivel, ami olyan bűzt gerjeszt, hogy az arra menő, száz lépéssel előtte betartja az orrát , keresi az okot, honnét ered a ká­bító szag. Ezt a dolgot az illetékes hatóság figyelmébe ajánljuk, mert mégis botrány, hogy a város belterületén az elhullott álla­toknak temetőt nyitnak. — Porfal fizetett tej. Furcsa port jelen­tettek ma be a szegedi törvényszéknél. Szere­pel benne egy úr, egy úrinő, egy tejesasszony , számos poff, melyet négyszemközt kever­tek bele a históriába. Az eset rövid. Az úr, ki jó házat tart, de czifra nyomorúsággal, sze­reti a tejet, úgy­szintén felesége is. Rendes asszonyuk volt, aki mindennap behozta a reg­gelihez és uzsonnához való friss fölös tejet. A tej fogyott, a kontó nőtt s egyszer a tejes­asszony előállott a hosszú számlával. Az úrnő férjéhez utasította a kis elintézni valót s eb­ből fejlett ki a tragikus eset. Az ur, ki külön­ben nagyon ideges ember, napról-napra húzta, halasztotta a tejszámla kifizetését s midőn ma újra szine elé bátorkodott a tejesasszony, fize­tés ürügye alatt szobájába csalta s mindkét oldalról jól fölképelte. Az ekkér kielégített asszony azon fölképett módon rohant a tör­vényszékhez, hol most kisirt szemekkel keres elégtételt, igazságot és pénzt. — Névváltoztatás és kikeresztelkedés. W­e­i­s­z Aladár szombathelyi illetőségű sze­gedi lakos vezetéknevét belügyminiszteri en­­gedélylyel „Fehér“-re változtatta, egyszers­mind a zsidó hitről áttért az ev. református egyház kebelébe. — Szökött katona. Molnár Ferencz vásárhelyi újoncz alighogy belebujt az an­gyalbőrbe, mikor elfogyot a pogácsája, mind­járt haza kívánkozott egy kis­­ túrósle­­pényre. Haza is ment engedély nélkül s ott­hon töltött hét napot, de kiment utána a szigorú parancsolat s a rendőrség vissza­­kisérte Szegedre, az ezredéhez. Ezért a hét napi lepény-kirándulásért bizo­nyára kapni fog másik „hét napot“ Molnár Ferencz, csakhogy túrós lepényt bajosan kap hozzá, mert az ily dologért katonáéknál nem ismerik a tréfát. — Talált tárgyak. A rendőrségnél el van téve egy kendőbe kötött téli kabátnak való barchet szövet, egy papirosba takart lagernadrág, egy rézmozsár, palacsintasütő, kis tepsi és egy csomó szeg. Akik ilyesmit vesztettek el. Apró várnagynál átvehetik a városházán. színház. Szegény Jonathán. (Operette három fölvonásban. Zenéjét szerző Millöcker Károly. Először adták a szegedi színházban 1890. október 17-én.) Zajos színházi est volt a mai. Az első operette-ujdonság, Millöcker „Sze­gény Jonathán“-ja telt ház előtt került bemutatóra. És a folyton megújuló tapsok­ból ítélve, joggal lehet a darab állandó vonzó­erejére következtetni. A tetszésben egyforma része van az ügyes, bohókás librettónak és a könnyed, fülbemászó zenének. A szöveg sok eleven ötlettel van tar­kítva, és általában fölüláll az operette­­librettók közönséges színvonalán. A zene nem valami magas igényű kom­­pozíc­ió, hanem azért nagyon tetszetős. Abból a fajtából való, melyet legtalálóbban „Kapellmeistermusik“-nak szokás nevezni. Tele van reminiszczencziákkal, de mindezek nagyon kellemes egészbe olvadnak össze. Több olyan dallam van benne, melyet pár nap múlva minden valószínűség szerint ná­lunk is ép úgy széltében dúdolni fognak, mint most Budapesten. Maga az előadás elég jó volt arra, hogy­­ a következő estéken jobbat, sőt egészen jót reméljünk. A ma mutatkozott hiányok s mind olyanok, melyek az ismétlések alkal­­■ mával helyrehozhatók lesznek. " A szereplők közül H. Pauli Maris­kát (Molly) és Fórisst illeti meg a leg­nagyobb elismerés. A bájos primadonna ma parádészere­pei számát egy bravour-alakítással szaporí­totta. Színpadra léptekor tapssal és bokré­tával fogadták. És azután még igen sok és zajos tapsot kapott pajko­s, kedves játékáért és szép énekéért.­­ F­ó­r­i­s­s kissé rekedt volt és ezért Jonathan híres belépő-dalát nem sikerült teljesen érvényre juttatni. Hanem e csorbát hamar kiköszörülte. Pezsgő kedélylyel, disz­krétül, sok szeretetreméltósággal játszotta az egyéniségéhez nagyon illő szerepet és játékával pótolta azt, ami énekéből ezúttal hiányzott. Jó estéje volt Sziklaynak is, aki egy fürge impresszáriót ügyesen és — amit nála különös örömmel konstatálunk — föl­­tűnőbb túlzások nélkül játszott. P­á­rl­y Nina (Harrit) csinos volt, ügyesen játszott és helylyel-közzel éneke is kielégített. Hun fi (Van der Gold) szépen énekelt. Az együttesekre még ráfér némi csiszo­lás. Különösen a női kart jó lesz egy kicsit megrendszabályozni. A rendezésre van egy pár megjegyzé­sünk. Először is tessék egy kis revízió alá venni a Van der Gold vendégein fityegő fehér frakkjait és bozontos szokásait. Másodszor tessék szigorú revízió alá venni a rögtönzéseket és betoldásokat, me­lyek közül nem egy visszatetsző volt, sőt egyik-másik valóságos megütközést keltett, így például az egy csöppet sem járja, hogy egy jól ismert, kifogástalan úri­embert a n­e­­vének kitételével figurázzanak ki a színpadon, bármennyire tessék is az bizonyos jól fegyelmezett claqueur-csapatnak. Ehhez a claquehoz különben alkalmilag még lesz egy pár szavunk.­­ A darab kiállítása elég tisztességes. Az­­ első és harmad­ik felvonás díszletei igen csi­nosak, ellenben a második fölvonásé kissé szegényes. Ezt jó lesz mással pótolni. Ha e fogyatkozások megszűnnek, sokat fog nyerni az előadás, melynek remélhető- I leg sokszor lesz még nagy közönsége. Meg I is érdemli. I Strauss Laura Meránban. Bizonyára f élénk emlékében van még közönségünknek­­ az a kitűnően sikerült hangverseny, mely­­­ nek fénypontja S­t­r­a­u­s­s L. k. a. éneke volt. A hangversenyen megjelent nagyszámú közönség meleg ováczióban részesítette a színésznőt és érdemlett elismeréssel szólott róla a sajtó is. Most a „Meraner Zeitung“ okt. 16-iki száma a legteljesebb elismerés­sel ír Strauss k. a. első fölléptével, Gounod „Faust“-jában. E lap kritikájából közöljük a következő részt: „A nagyszámú közön­ség, lélekzetét visszafojtva figyelt a behí­zelgő, édes hangokra s az énekeseknek a fölvonások után az elismerés leggazdagabb jeleivel adózott. A tetszés oroszlán részét mindenesetre Strauss k. a. (Margaretha) vitte el. Amint hisszük, Strauss k. a. teg­nap este először lépett föl operában és va­lóban belépésénél izgatottnak is láttuk. A harmadik fölvonásban azonban már ez izga­tottságból mit sem lehetett észrevenni s a „Balladát“ oly bensőségteljesen, olyan egy­szerűen , mégis annyi művészettel adta elő, hogy egy perczig sem kételkedhettünk abban, hogy Strauss k. a. kitűnő énekesnő, ki szerepére teljes mértékben rátermett. És tovább: „Hangja tömör és erőteljes s emel­lett mégis sötét, szép hangszine van, mely végtelenül simpathikus. S bár Strauss k. a. drámai énekesnő, az „Ékszer áriát“ kifo­gástalanul énekelte, mivel sokoldalúságának adta jelét. Az énekesnő mindezen előnyei­hez járul még, határozott színészi talentuma.“

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék