Szegedi Napló, 1911. december (34. évfolyam, 286-311. szám)
1911-12-01 / 286. szám
Szigeti, péntek, 1911 december, Egyes szám ára 10 fillér. UXIV. Milyni. 286. száma INAPL POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre . . 28 kor. Pélévre ... 14 kor. ■ Neggyedévre 7 kor. — fill. Egy hóra . 2 kor. 40 fill. KIADÓTULAJDONOS: 2STC3-HÍr-4 XI-a-JOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: TELEFON DUGONICS-TÉR 12. (Szegedi Naplóháza.) 94. A magunk bűne. Szeged, november 30. Hát ez micsoda hazaáruló beszéd megint ? A magunk bűne ? Hát van nekünk bűnünk magunknak is ? Hát nem a más bűnéért morzsol szét bennünket minden nyomorúság ? Hát nem csupa idegen bűnök áldozatai vagyunk ? Hát van olyan is, amelyikre csak magunk mondhatjuk el a mea culpát? Ha nem hazaárulás, tévedés lesz. Minden közbennek megvan a maga gazdája, nemzeti tulajdon nincs közöttük egy se. Degenerálódik az ifjúságunk testben-lélekben ? Feleljenek érte a tanárok. Pusztul a dzsentri, a nemzet disze, virága, akit az Isten jókedvében teremtett? A zsidók az okai. .Terjed az istentelenség, vagy ami rosszabb annál, az embertelenség ? A szabadkőművesek az okai. Nagy a szegénység? Az osztrák az oka. Sok az üzleti bukás ? Sok a csaló kereskedő Sok a kivándorló ? Igen, mert sok a csábító, a kivándorlásra bujtogató vigéc. Sok a sikkasztás és rablás ? Nem, csak felfújták az újságok. Rettenetes a drágaság ? Ó, dehogy, csak felfújta a sajtó, ez a közéleti nagy fújtató, amely sohse akar már kilyukadni, vagy szétpukkanni, az átkozott! A sajtó, igen, az sok mindennek az oka, mert mindenbe belemártja magát és az olyan türelmes jószág, hogy minden bűnt rá lehet fogni, aminek más gazdája nem kerül. Úgy tetszik azonban, mégse lehet mindent ráfogni. Van egy pár gyarlóságunk , igen, csupa bocsánatos gyarlóságunk — amit a sajtó nyakába varrni semmiféle cérnával nem lehet. Nem felelősek érte a szabadkőművesek se, de meg kell vallani, nem felelős a római pápa se. A legsajátosabb gyarlóságaink, amikben csak önmagunkat lehet elmarasztalnunk. Ilyen volna például a dologtalanság és az urhatnámság is, de azokkal nem igen van bátorsága előhozakodni az embernek. Mert az egyiket nem lehet bizonyítani, a másikat meg el lehet tagadni. Látott már valki ebben az országban olyan embert, aki nem szeret dolgozni? Nem látott, de ha valaki látott volna, annak ki kell szúrni a szemét a nemzeti becsület nevében, amely nem tűri a nemzeti karakter ilyen kis csorbáinak a meglátását. Az úrhatnámság? Tagadhatatlanul van ilyen irányzat, de az nem szégyen, hanem dicsőség. A haladó kor szelleme hozza magával az ilyen törekvéseket. A korszellem sokkal lengébb fogalom, hogy sem vitázni lehetne vele, ámbár szeretné tőle megkérdezni az ember, hogy miért hozza magával a haladás nevében a nagy kalapok és a kávéházak kívánását a csendes családi tűzhely és a könyvtárak kívánása helyett ? De mivel a korszellem nem felel és nem tiltakozik, hadd cipelje tovább, amit rátukmáltunk, van még egykét fogyatkozásunk, amivel még a korszellemet se füstölhetjük be. Itt vannak például azok a bizonyos „elfüstölt milliók“, amelyekről minden hónapban enyelgő hangon adnak számot az újságok. Éppen ma jelentik, hogy mennyit pipáztunk el ez év januárjától szeptemberéig, mi szegény magyarok. Kérek száztizenöt milliót. Szóval akkora összeget, amelynek elhamvasztása majdnem meghaladja a bocsánandó gyarlóság határát Annál inkább, mert ezt még a korszellemre se lehet rákenni. Ezért csak a magunk fejét verhetjük a falba, mégpedig háromszor olyan erővel, mint a negyven évvel ezelőtti dohányos nemzedék. A dohány 1870- ben tizenkét hónap alatt csak negyvenöt millió koronába került. A népesség azóta nem kétszereződött meg, de az élvezeti kiadás megháromszorozódott. Gergulics inasa, kta, FERENC. Hogy, hogyse, kis deákkoromban egyszer azt vettem a fejembe, hogy én beállok könyvkereskedőinasnak. — Az is szép mesterség, — bólintott rá a tervemre az édesanyám — de én jobba szeretném, ha generális lennél. — Az nem leszek, mert az leesik a lóról — vetettem ellen. — De azt még soha hallottam, hogy könyvkereskedőinas esett volna le a lóról. Koromhoz mérten elég logikusan gondolkoztam, amit anyám méltányolt is, mert mindjárt kézen fogott. — No hát akkor gyerünk el, fiam, Gergulics bácsihoz. A mi kis városunkban Gergulics bácsi volt az egyetlen könyvkereskedő. Szögrül-végrül atyánkfia is volt. Azért mondom, hogy szögrül-végrül, mert azóta megtanultam, hogy a szegény rokonok mindig távoli rokonok. Gergulics bácsit pedig nem vetette föl a világi mód. A boltja akkora volt, mint egy kalitka, két asztal egészen betelte. Az egyik asztal be volt terítve mindenféle szép históriás könyvekkel: az volt a könyves bolt. A másik asztalon szép rendbe sorakoztak a mézesbábok, a tükrös szivek, a kivont kardú mézeskalácshuszárok, a mandulás pogácsák: az volt a mézeskalácsos bolt. — Itt a kellemes, emitt a hasznos — jártkelt Gergulics bácsi a két asztal közt. — A könyvkereskedőség kedves tudomány, a mézeskalácsosság hasznos tudomány. Szegény édesanyám nagyon meg volt illetődve ennyi tudomány láttára, és alázatosan megkérdezte Gergulics bácsit, hogy mit néz ki belőlem? Alkalmas leszek-e valamelyik tudományra? Gergulics bácsi megforgatott előre-hátra, hátba ütögetett, megköhögtetett s akkorát szorított a karomon, hogy belejajdultam. — Nagyon hitvány kis legény, se a kalapácsot, se a gyalut el nem bírná — mondta megelégedetten — az isten is könyvkereskőnek tekintette. De ha jól igyekszik, beletanulhat a mézeskalácsosságba is. Gergulics bácsi csakugyan nem fösvénykedett a tudományával. Ahogy az édesanyám ott hagyott, mindjárt befogott a mesterségbe. Elmondta, melyik a krajcáros, melyik a kétkrajcáros, melyik a háromkrajcáros mézeskalács. — Hát a könyvek, Gergulics bácsi? — húzódtam közelebb a könyves asztalhoz. — A könyvek, fiam, a könyvek? — tűnődött Gerplics bácsi. — No azokért nem sokat nyitják rád az ajtót. Okos ember nem vesz könyvet, csak a vászoncseléd, meg a gyereknép. Az is csak vásárkor, akkor is inkább lopja. Hanem azért szabott ára van ennek is. Aki az első sorban van: egy hatos, a második sor két hatos, a harmadik sor három hatos. Érted-e, öcsém? No ezt nem volt nehéz megérteni. Gergulics bácsi büszkén nézett körül, hogy ilyen ügyesen bevezetett a tudományokba és anynyira a kegyelmébe fogadott, hogy mindjárt rám is bizta a boltot. Ő meg kiment a szőlőbe cseresznyét szedni. — Neked is hozok belőle — szólt vissza a boltajtóból. — Ahány garast keresel, anynyi szem cseresznye lesz a fizetésed. De hiszen beszélhetett nekem, hallottam is, nem is már én azt. Szinte beleszédültem az örömbe, ahogy a sok szép históriás könyvvel magamra maradtam. Ott volt "a Ludas Matyi, meg a Fehér lót fia, meg az ártatlan Genovéva, meg a Sziklához láncolt Gergely, meg a Koplaló Mátyás. Azóta se láttam annyi szép könyvet egy rakáson. Azt se tudtam, melyikhez kapjak. Utóljára az egyikre ráültem, a másikra rákönyököltem, a harmadikra rátenyereltem, a legvastagabbat elkezdtem olvasni. Az volt a Csalóka Péter. Hát alig keveredek barátságba Csalóka Péterrel, nyílik az ajtó és bekocog rajta egy magámformájú fiúcska. — Megvan-e itt a Csalóka Péter? — azt mondja, úgy megijedtem, hogy egyszerre elállt a szívem dobogása. - Nincsen az — csúsztattam le a könyvet az ölembe. A fiúcska körülnézett és megakadt a szeme azon a hétfejű sárkányon, amelyik az Ezeregyéjszaka tábláján ágaskodott. Borzasztó ér- Lapank mai iiami 12 oidal.