Szegedi Napló, 1913. május (36. évfolyam, 104-130. szám)
1913-05-01 / 104. szám
Szeged, csütörtök SZEGEDI NAPLÓ 1913. május 1. 104. sz. Közlegelőink feljavításáról. Irta Pillich Kálmán. III. Homoki közlegelő javítási tervezet keresztülvitele és megvalósítása, hogy mily költségbe fog kerülni s annak fentartására időközönkint mennyi kiadást kell fordítanunk, azt vajmi bajos volna kiszámítani; ismeretlen kiadásokkal szemben törvényhatóságunk a foganatosítás terére nem léphet. Ezt jól meg kell fontolnunk. Feltéve, ha a legelő javítási művelet jól beválik, a javult helyzet után könnyű kiszámítani minő jövedelemre számíthatunk. Az 1912-ik évi alsó- és felsőtanyai 11,087 katasztrális hold területű közlegelőre be volt váltva, ló és csikó 471 darab, szarvasmarha 3883 darab, rúgott borjú 1914 darab, juh 6732 darab, sertés 123 darab, liba 8043 darab és ezek után befolyt fabérben 63,595 korona, vagyis tisztán a 11,087 hold holdanként jövedelmezett körülbelül mintegy hat koronát. Ha most már a közlegelő javítási művelet oly áldásosan vitetnék keresztül, hogy jószágeltartási képessége megkétszereztetnék, akkor sem jövedelmezne az többet, mint holdanként 11—12 koronát. Ámde ezen nagyon vérmes reményű jövedelem megvalósításához, hogy mily összeg szükséges, azt előre meghatározni nem lehet. A miniszteri javaslat magán hordja azon hasznosítási módozat jellegét, hogy a tanyák alatt kisebb területek önálló legelő területekké fognak kiosztatni, hogy a környékbeli tanyai lakosság házi és tejelő jószágait legeltethesse, a nagyobb, 2—300 holdas területű legelők szintén egyes bérlőgazdaságok részére bérbeadás útján fognának értékesíttetni, de a bérbeadásnál a bérösszegen túl rendkívüli súlyos és költséges munkálatok is megköveteltettnek a bérlőktől. Ilyen követelmények, hogy minden bérleti legelőterületen több kút készíttessék, azután azok minden szükségesekkel ellátandók. A gaz és ártalmas növények folytonos irtása, drága fűmagvakkali gyepesítés, trágyázás gondos keresztülvitele s az ily területeknek fogasolás és boronálási munkája, miknek lelkiismeretes keresztülvitelére és betartására gazdálkodó közönségünket nem tartom alkalmasnak, hogy azokat folytonosan kellő gondozással keresztül is fogja vinni. Azután bizonyára mulasztás esetére szigorú bírságok lesznek kikötve, melynek végrehajtása nagyon sok kellemetlenséget fog maga után vonni. De azután egy nagyobb, 200—250 holdas elkülönített legelő bérbeadásoknál az érdekeltségeket gazdaközönségünk köréből nagyon nehéz volna összehozni. Ennek aztán meg volna az a következménye, hogy a jobbmódú gazdáink önállóan eszközölnék a bérleteket s a szegényebb földmivesosztálytól csak legelő-uzsoradíjak mellett váltanák be az egyes jószágokat, amiből sok baj és panasz származhat. Ezek elmondása után kívánatosnak tartom, hogy szakértő gazdáink ezen fontos ügyhöz hozzászóljanak, hogy valóban célszerű lesz-e belemenni a minisztérium által ajánlott legelő javítási tervezet keresztülvitelébe. Nehogy azzal vádoltassam, hogy gáncsolni könnyű, de jót és hasznosat mondani és tanácsolni nehéz, én az utóbbi nehézség elől nem akarok kitérni és szívesen elmondom a gyermekkorom óta, vagyis 1850-es évektől fogva ismert közlegelőinknél szerzett tapasztalataimat, mert tanulókörömtől fogva érintkeztem tanyai gazdáinkkal, megfigyeltem életmódjukat, gazdálkodási rendszerüket, szokásaikat, munkásságukat, eszmejárásukat és így azon meggyőződésben vagyok,hogy ha már közlegelői nyomorúságos viszonyainkon segíteni akarunk, akkor hatóságunk oly kétoldalú intézkedést érvényesítsen, ami városi közpénztárunk jövedelmét is tetemesen emelni fogja, viszont másrészről gazdaközönségünk előnyére is fog szolgálni. Mert a mai legelős rendszer fenntartása mind a hatóság, mind a város lakossága és a gazdaközönség kárára szolgál, mivel kora tavaszszal tanyai lakosságunk a rosszul kezelt téli istállózással legyengült szarvasmarhái mohón táplálkoznak április végén és május elején a zöld legelőn, s minden átmenet nélkül megjavult táplálkozásából szokott beállni a jószágok megbetegedése és sokszor nagymérvű pusztulása, ha még ehhez május hónap első felében hideg, esős idő is beáll. " Június második felében és július hónapban, ha a nyár száraz, akkor már legelőink kiégtek s táplálékot nem nyújtanak, ekkor már nagy bajt okoz a legelőhiány. Közlegelőinkön való jószágtartás hátránya még az is, hogy a magas fühérdíjak mellett kiadott jószágokat gazdaközönségünk kora tavasztól késő őszig pásztorok kezén hagyja, időközi póttáplálékról vagy fedél alá helyezésről nem gondoskodik, s igy igen sokszor amily rosszkorban a közlegelőre kihajtottnak, épp oly siralmas állapotban, sokszor erősen megfogyva kerülnek vissza. — Szerencsétlen, mit tettél? — súgta az őrmester. Fonó János, mintha jéghideg vízbe zuhant volna, hirtelen föleszmélt. Elaludt az előőrsön! Az önvád nagy, fekete kígyóként csavarodotta testére és a torkát fojtogatta. — Mit tettél, mit tettél! — sziszegte ez a kígyó, amint az agyába harapott a méregfogával. Az őrmester földije volt. Szomorúan csóválta a fejét. — Azonnal veresse vasra ezt az embert, — folytatta a tiszt. — Igenis, kapitány úr, — felelte az őrmester. Hangjában komor balsejtelem és aggódás reszketett. Fonó Jánost azonnal az előőrsvonal parancsnokához vitték. Ez vasra vezette és rögtön Aulich főhadiszállására küldötte. Hajnal volt. Lent a mély völgyben a Duna hullámai csillogtak, hús szél áradt onnan. Fonó János feje égett, a szive dörömbölt, mint a kiáradt viz a gátak falán. Az álom fölvitte a menyországba, onnan pedig ledobta a pokol mélységébe. Szuronyos katonák őrizték. Bilincsbe verve ült egy fa alatt. Szemében könnyek, arcán néma kétségbeesés. Tudta, hogy vége van. Aki az ellenség előtt elalszik az előőrsön, azt főbe lövik. Lelke megint odaszállott a feleségéhez és gyermeke bölcsőjéhez. De most fekete volt a ház, az udvar, az eperfán gyászfátyol hullámzott, a felesége talpig feketében zokogott. Reggel hét óra volt. A haditörvényszékre vitték. Az őrmester, aki felváltotta, rohant Kormos József bajtársához. — Pajtás, az istenért! — Mi bajod? — kérdezte Kormos őrmester. — Fonó János földinket halálra ítélték! Kormos József megrendülve bámult rá. — Mit tett az a szerencsétlen? — Elaludt az előőrsön! — Jöjj velem azonnal, a tábornok úrhoz megyünk. — Aulich Lajos tábornok a halálos ítéletet már elküldte Klapka helyettes hadügyminiszternek jóváhagyás végett. — Megyünk Klapkához. Kormos díszbe öltözött és őrmestertársával sietett a Sváb-hegyre Klapka tábornokhoz. A hadsegéd azonnal bejelentette őket. Pár perc múlva Klapka tábornok előtt állottak. Arcuk égett az izgalomtól. Hátha már elkéstek. Feszesen tisztelegtek a tábornok előtt. — Na, Kormos, — szólította nevén a tábornok az őrmestert, aki azelőtt ordonánc altisztje volt, — mi a kívánságuk? — Tábornok úr, egy földinket halálra ítélte a haditörvényszék. — Ki az? — Fonó János, nagykárolyi becsületes iparos. — Fonó ? Éppen most erősítettem meg a halálos ítéletét. — Tábornok úr, — szólt elérzékenyülve az őrmester, de nem tudta folytatni, mert sírás fojtogatta a torkát. — Tudja-e, fiam, hogy az a könnyelmű fickó elaludt az előőrsön? — Tudom, tábornok úr, de kegyelmet kérek. — Nős, gyermekes családapa, — mondta a másik őrmester. Klapka mereven nézett rájuk. Kormos őrmester szeméből kicsordult a könny. — Az ilyesmit nem lehet tűrni, — csattant fel Klapka. — Tábornok úr, nekem ő nagyon kedves földim, — tördelte Kormos, de itt megint elcsuklott a szava. Csönd lett, az őrmester szive hangosan verte a mellét. Nem nyúlhatott az arcához, pedig érezte, hogy víz csurog le rajta. Klapkát meghatotta, ez a mély bajtársi szeretet. Lágy szive volt, nem olyan kemény vas, mint a Görgeié. — Hát olyan kedves földije magának az a honvéd? — Szeretem, mert jó és becsületes ember, — tagolta elfúlva Kormos. — Na hát, a maga kedvéért kegyelmet adok neki. Kormos féltérdre ereszkedett Klapka előtt. — Köszönöm, tábornok úr, — és közben lopva letörülte a szempilláján rezgő könnycseppeket. Klapka rögtön aláírta a halálos ítélet megsemmisítését s az Írást átadta Kormosnak. Indítványok és interpellációk. Az áprilisi közgyűlés első napja. A tisztviselők fizetésrendezése, meg a színházi szerződés tárgyalása az áprilisi közgyűlés tárgysorozatának mindenkit legjobban érdeklő részei. Bár már előre valószínű volt, hogy ma — az áprilisi közgyűlés első napján — nem kerül egyikre sem a sor, mégis meglehetős érdeklődés nyilvánult meg a városatyák részéről a közgyűlés iránt. Még nincs itt a nyár, a kánikulakor üresen tátongó közgyűlési terem képe még nem kísért, még tekintélyes számban összegyűlnek a közügyek intézői. Tüzessé vált mindjárt az első interpellációnál a hangulat. Kormányos Benő interpellálta meg a polgármestert amiatt, mert a mérnökség — mint ő mondta — hajszát indít a külvárosi házak tulajdonosai ellen és egyremásra kilakoltatja őket sokszor jogtalanul és szabályrendelet ellenesen. Helyesen cselekedett a közgyűlés, amikor nem tette magáévá a tanács kitérő válaszát. Szabályrendelet ide, szabályrendelet oda, — tekintettel kell lenni a város polgárainak nyugalmára is, nemcsak a rideg paragrafusokra, illetve ezeket a paragrafusokat méltányosan kell alkalmazni. Néhány interpelláció elintézése és három indítvány letárgyalása után áttért a közgyűlés a tanácsi előterjesztésekre, amelyek közül ötöt tárgyalt le. Valószínű, hogy a fizetésrendezés ügye, amelyre holnap kerül a sor, két-három délutánt is igénybe vesz majd. Részletes tudósításunk itt következik: Elnök: Lázár György dr. polgármester, jegyzők: Taschler Endre főjegyző és Rack Lipót aljegyző. A polgármester rendes havi jelentése után következtek az interpellációk.