Szegedi Napló, 1913. június (36. évfolyam, 131-157. szám)

1913-06-03 / 132. szám

Szeged, kedd SZEGEDI NAPLÓ 1913. junius 3. 132. sz. elmélkedés a kétfajta becsületről, mert hiszen tények mutatják, hogy Heine szerint szólván: alle beide stinken. Tisztogatás olyan seprő­vel, amelyen a nyél másik végén korbács van. Tisztogatás, de gyor­san, amig el nem merülünk a slamasztikákban. Ankét a szegedi paprikáról. Tanácskozás a Kereskedelmi és Iparkamarában. Vasárnap délelőtt a szegedi kereskedelmi és iparkamarában impozáns, tartalmas és rend­­kívül érdekes tanácskozás volt. A tanácskozás tárgya a magyar, elsősorban a szegedi pap­rika termelése és forgalombahozása. Képvisel­tették magukat a tanácskozáson a kereskede­lemügyi és a földmivelésügyi minisztériumok, a vegyvizsgáló intézetek, ipari és kereskedelmi érdekképviseletek, termelők, kiviteli cégek és mindazok, akiknek e híres magyar cikk forga­­lombahozatalánál vagy irányításánál szerepe van. Értékes, magas nívójú előadások és érté­kes szakszerű hozzászólások hangzottak el a tanácskozáson és az ott szerzett tapasztalatok föltétlenül nagy értékűek olyan javaslatok elő­terjesztésére, amelyeket a kormánynak figye­lembe kell vennie. A tanácskozásró­l a követke­zőkben számolunk be: Szarvady Lajos kamarai elnök a tanács­kozás tárgyát ismertető beszéddel nyitotta meg az ülést, üdvözölve elsősorban a minisztériu­mok, hatóságok, városok, társkamarák stb. megjelent képviselőit, s a szegedi és kalo­­csavidéki szép számmal résztvevő érdekeltsé­get. P­e­r­j­é­s­s­y László kamarai titkár a tanács­kozás rendjére tett előterjesztést s röviden vá­zolta, hogy milyen kérdéseket mely sorrend­ben tárgyaljon az értekezlet. Elsősorban a magyar paprikatermelés fo­kozásának kérdése került megbeszélésre Merk­­ler Lajos és Pick Jenő beható tanulmányra valló előadásaik után. Hozzászóltak a fontos kérdéshez: Pálfy Dániel, Groszmann József (Kalocsa), Fidschi Dezső uradalmi tiszttartó (Csóka), Albeker Károly dr. orvos (Kalocsa), Nyáry György kereskedelmi iskolai igazgató Szeged, Grosz Dániel Budapest, Berjéssy László kamarai titkár és Károly Rezső dr. gazdasági tanintézeti igazgató Budapest. Az előadói javaslatokból és felszólalásokból megállapítható, hogy a paprikaekszport örvendetes növekedésével nincs arányban a szegedi és kalocsavi­­déki paprika termelésének fokozó­dása. A földbér és a munkaerő drágulása, a paprikatermelésre igénybevehető idő rövidsé­ge, sokszor az időjárás kedvezőtlen hatása, a szárítás körüli bajok, a paprikamagvak töké­letlensége, degenerálódása és más hasonló dol­gok a paprikatermelés rentabilitását nagyban csökkentették. Ezért a termelés a fogyasztás ■és a­­kivitel céljaira nem szolgáltat kellő meny­­­nyiségű anyagot, pedig gondoskodni kellene e fontos magyar világcikk mennyiségének növe­léséről. Kísérleti telepek létesítése, az öntözés és szárítás megkönnyítése, a spanyol paprika aránytalanul nagyobb terméshozamának tanul­mányozása, a szegedi paprika fajnemesítése, nagyobb ellentálló képességű palánták nevelé­sének szükségessége s ingyenes szétosztása, a paprikatermő földek feljavítása, a vetés­forgás helyes beosztása stb. említettek fel gondozandó kérdések gyanánt, melyek megol­dását a földmivelésügyi minisztérium képvi­selői kilátásba helyezték. Különösen nagy­ meg­elégedést keltettek Károly Rezső dr.-nak, a Szegeden létesítendő kender- és lentermelési intézet igazgatójának kijelentései, aki jelezte, hogy intézetének működési programjába a fel­vetett eszmék minden irányban való tanulmá­nyozását a megbízható palánták kiosztásának és a szárítók létesítésének megoldását fel fogja venni. A paprika forgalombahozásának fel­tételei és ellenőrzése, valamint kiviteli keres­kedelmünk érdekei körül felmerült kívánal­makat tárgyalták ezután. A széleskörű vitát Csonka Ferenc tanár, a szegedi vegyvizs­gáló állomás főnöke, Vágó József budapesti kereskedelmi és iparkamarai fő­titkár és R­ó­­­zsa Ernő szegedi kereskedő előadásai indított Fog-Krém­ ták meg. A tanulságos és a paprika forgalom­­bahozatala körül tapasztalt visszásságokat be­ható részletességgel tárgyaló előadások érde­kes vitára adtak alkalmat, melynek során S­z­a­­lay József dr., a szegedi rendőrbíróság ve­zetője, Székely Salamon, az országos vegy­­kisérleti intézet fő vegyésze, S­z­i­v­e­s­s­y Lehel dr. ügyvéd, Mer­kier Lajos, Reitze­r Li­­pót, Biró Izlárk, Pick Jenő szegedi, Grosz­mann kalocsai, Kotányi János bécsi nagy­kereskedők i­s mások szólaltak föl, sok gyakor­lati példával illusztrálva, hogy mennyi káro­sodást okoznak az élelmiszerhamisításra vo­natkozó rendelkezéseknek e kérdésnél nem he­lyesen alkalmazható részletei. A vita anyagát Vágó József budapesti ka­marai titkár határozati javaslatából ítélhetjük meg, melyet az értekezlet magáévá is tett s amely itt következik: 1. a földmivelésügyi m. kir. miniszter úr ő nagyméltósága felkérendő az országos chemiai intézet odautasítására, hogy az más tudományos állomásokkal és laboratóriumokkal együttesen megállapítandó közös munkaterv szerint foly­tassa a paprika hamisításának és minőségének vegyészeti vagy górcsövi után biztonsággal leendő megállapithatására vonatkozó kísérle­teket s e kísérletek eredményeiről folytatóla­gosan tájékoztassa az érdeklődőket. 2. A paprika közforgalom mindaddig vég­leges szabályozás tárgya ne lehessen, amíg az 1. pontban említett kísérletek közmegnyug­tatást keltő tudományos eredményekre nem ve­zetnek. 3. Az országos paprikaszakértekezlet felkéri a földmivelésügyi m. kir. miniszter úr őnagy­­méltóságát egy újabb, a paprika közforgalmat ideiglenesen szabályozó körrendelet kiadására, amelyet életbeléptetése, illetve végleges meg­szövegezése előtt a szegedi és budapesti keres­kedelmi és iparkamarákhoz kér véleményezés végett leküldeni. 4. Az új rendelet foglalja össze a meglevő rendelkezésekből mindazt, amit belőlük az újabb tudományos kutatások szem előtt tar­tásával még érvényben hagyható; nevezetesen ne állapítson meg az új rendelet olyan ren­delkezéseket, amelyek betartásának ellenőrzése a vegyészeti és górcsövi tudomány jelen állá­sában kivihetetlen. 5. A vegyészeti intézetek szakvéleménye­zése arra volna szorítandó, hogy csak a pap­rika hamisítatlanságáról nyilatkozzanak n­jon­­nan előírandó egységes és megfelelő vizsgálati módszerek alapján. — Mert nagy fájdalmad van, felség, és van-e szebb, dicsőbb költemény, mint telked­ben átélni a jajgató fájdalom keserű dalát? — Te a boldogság dalnoka vagy talán? — Igen, felség, mert boldogság az, mikor egész testünk lázban ég s tehetetlen lelkünk vergődve sir, mialatt felforgatott énünk nyug­talanul keresi önmagát, nem kell az étel, mert keserű az ajkunk, s nem kell a lét, mert nincs benne örömünk. Kígyó mérge járja át húsúnkat. Szunyogfalka lakomázik rajtunk. Hangyabolyok csatároznak rajtunk. S mi lát­hatatlan módon megkötözve, védekezni nem tudunk, csak élvezzük ezt a nagy, dicső, csak kiváltságosoknak jutott boldogságot, melyet én szűkszavú létemre egyre istenitek, mert nincs nagyobb, nincs dicsőbb és széles e világon boldogítóbb erő, mint amelyet nekünk a kínzó fájdalom szerez, mert csodamód átalakít min­ket. Mily mélyen látjuk egyszerre bensőnket, s lelkünkben jótettre mennyi új forrás akad. Oh, felség, én nem cserélném a boldogság e keserű izét el száz édes izü boldogsággal sem, mert ez erősít, s engem tettekre ösz­tönöz, mig a másik csak petyhüdtté tesz és elhízásra készt. — De hogy jutottál erre a hangulatra? — kérdé a király. — Azt is elmondom neked. Rövid az eset s a mindenséghez képest nagyobb az én tragé­diám, mintha a nagy óceán helyett csak egy mosdótálban remeg meg a víz, hogy hántorog­­va kis erejét kiöntse. És látod, nekem mégis nagyobb méretű e nagy világnál s az egész mindenségnél, mert hisz mindent felölel, mit a lét határai közt egy érzemény csak fel­ölelhet. Oh, felség, hallgass reám, az ütött­­kopott dalnokra most, s tanulj meg szeretni, bármit áldozol fel érte is, mert mint az ég­ből alászálló felhő büszke magasságban su­han el még a legmagasabb hegycsúcs felett is, úgy ez az érzés magasan fent lebeg min­den érzemény fölött, melyen halandó ember átmehet. — úgy, — szólt a király — tehát ez bántja lelkedet? így legalább megtudhatom, mily mélyen megy le ez az érzés a látha­tatlan lélek mérhetetlen mélyébe. Felelj ezért, minő dal fakadt fel lelkedből, kiséri-e azt halk zene, vagy csak a kesergés szomorú zo­kogása tölti be­ a szavak közeit? — Felség, — szólt a dalnok — őszintén meg kell mondanom, nekem kétféle húr van lantomon. Egyik arany huzatu­s ezüst lant­nak felelne meg, de a másik rézkeretü és bádoglanthoz tartozik. — Hogyan lehet ez? — szólt a király. — Hisz épp ez az én tragédiám. Kétféle húr van az én lantomon és kétféleképpen zo­kog fel dalom. — De hát mi változtatja meg nálad a dalok sorát? A hold járása talán? — Nem, felség, a szem járása. — Minő szem járásról beszélsz? — Egy női szemnek fényes villanása, vagy lesújtó fénysugára az, mely lantomon dalt cserél. — Úgy látom, te eszelős vagy, az a te bajod. — Nem, felség, de olyan furcsa az éle­tem. Ha látom őt, rézhuru bádogszelence lesz a lantom, melyen dadogva ostobaságokat ko­tyogok, ha meg nem látom, aranyhúron ját­szom édes melódiák zaját. Dúdolom a puszta légbe a hangtalan magányt. — Mondom, — szólt a király — bolond vagj’ te fickó, az a te bajod. De tudod, olyan kedves bolond. Nem bánom, légy hát miniszterem. — Oh, felség, megköszönve mondok le e nagy­ meghívásról, mert ha bolond is vagyok, én, azért nem mások bolondja. Önmagam bo­londja vagyok csupán. — Vigyétek a deresre, — szólt a király. — Huszonöt kemény bottal gyógyítsátok meg állapotját. Aztán hozzátok elém, hadd látom, használt-e a testedzés s helyrehibbant-e az esze. A király parancsa teljesítve lett s a sze­gény dalnokot jól elhusángolták. S ő megint ott állt aztán a király előtt, aki nevetve kérdezte tőle: — Nos, fiam, van-e most változás? — Semmi, felséges úr, — felelt a dal­nak — legföljebb gyorsabb lett a vérkerin­gés. Oh, hidd el, sok éjszakán át vertem én a fejemet a falba, hogy kiűzzem agysejt­jeimből az észbontó gondolatot, hogy’ elke­rülve a kínok kínját, újra szabad és gond­talan lehessek. De látod, felség, gondolj — amit már előbb mo­ndtam — a magasan járó

Next