Szegedi Napló, 1922. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-15 / 12. szám

Ara 3 korona. Pályaudvaron 3.50 korona. Vasárnap, 1922 Január 15 « XLV. ávf. 12. szám CiOnEETIn ÁR: Bg«87 évre »60.— ■* 480.— N'«*7*d n 240.— rigf hóra 8^SZEGEDI NAPLÓ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI SS IRODALMI NAPILAP Megjelenik reggel. Szerkeszt. és kiadóhiv. Dugouips-tér 12. sz. Telefon: szerk. 140. kiadóhlv. 9/. Népek az ország használatában A toborzás eredményéről naprólnapra a legkedvezőbb jelentések számolnak be az ország minden részéről. Amilyen fájdalmas dolog volt, hogy a győztes parenciát kellett teljesítenünk a zeoldos-rendszerre való áttéréssel, olyan örvendetes, hogy az országos lelkesedés nemzeti hadsereget fog csinálni a zsoldos hadseregből is. Mert hiszen ami az idegen parancsot illeti, ahhoz hozzá voltunk szokva eddig is. Idegen nyelvet beszélt a magyar had legfőbb ura, idegen szellem nyomta a magyar tisztek nemzeti szellemét és idegen célokra rendelkeztek a magyar nép fegyveres erejével. Volt egy óriás hadseregünk, a nemzet ifjúságának szinejava, amelyben bűn volt megvallani a magyar haza szeretetét s amelynek hivatása nemcsak a nemzet védelme volt a külső ellenség ellen, hanem a dinasztiáé a nemzet ellen is. A toborzott hadsereg, ha kicsi lesz is, egészen a mienk lesz és csak a mienk. Az új idők új hadserege, amelyet Siker István, a miniszter viselt katona tegnap a régi hadsereg fogalmával semmikép össze nem egyeztethetően így karakterizált a parlamentben: «tessék tudomásul venni, hogy az az idő, amikor a katonától nem kérdeztek semmit, csak azt mondták neki, hogy Maul halten und weiter dinen, — megszűnt, a katona most gondolkodik és ésszel csinálja a dolgokat.* Természetesnek kell találnunk, amiről az örvendetes jelentések szólnak, hogy a nemzet ifjúsága vetekedve siet a toborzó zászló alá. Hiszen ha nem így volna, akkor meg kellene döbbennünk azon, hogy itt két éven keresztül hiábavaló volt minden igyekezete lángbuzgalmú apostoloknak, a hazaszeretet renaissanceát nem sikerült megcsinálni. A toborzás balsikere tulajdonképen nagy pontikai kudarc lenne, mert arra kellene belőle következtetni, hogy a mai rendszer nem tudott a telkekhez férkőzni, a már akár a maga hibái, akár a lelkek hibája miatt. Van azonban a toborzó-jelentésekben valami, amin meg kell ütődni az embernek. Több vidéken azt tapasztalták, hogy míg a középosztály, a hivatalnoktársadalom, szóval a város fiatalsága első szóra jelentkezik a nemzet szolgálatára, addig a falu és a tanya egy csöppet sem töri magát. Hallottuk ennek a közömbös vállvonogatásnak azt a magyarázatát, hogy a paraszt elég vért áldozott a háborúban, most már másokon a sor. Csakhogy ez a kifogás nem helytálló. Az természetes, hogy egy agrárország háborújában a földmíves-elem adja a legtöbb katonát, mint ahogy Angliában az ipari munkásság adja a legtöbbet. De mindig tiltakoztunk az ellen, hogy a városi elem szomorú háborús érdemének a rovására menjen ez a dicséret. A maga számarányában az is kivette a részét a háború poklából, a különbség csak az, hogy a háború alatt a belső fronton a középosztály tönkrement, a gazdatársadalmat pedig a kedvező konjunktúrák diktátorrá tették. De különben sem arról van most szó, hogy azok álljanak be újra katonának, akik katonasorban járták végig a háború stációit. Az azóta fölserdült generációból hív a haza annyit, hogy tízszer annyi kitennék a rendes sorozás anyagából. Mindenesetre kíváncsian várjuk az új hadsereg statisztikáját, amelyből ki fog derülni, hogy hol meddig futja a hazaszeretet. Mert most figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy A nemzetgyűlés ma megszavazta az indemnitás tartamára a nyolcórás üléseket, amelyek hétfőn kezdődnek, aztán 10.000 korona drágasági pótlékot szavazott meg a képviselőknek. Utána Csizmadia Sándor megkövette a nemzetgyűlést. Cseglédy Endre hosszasan megindokolja a kormány gazdasági politikájával kapcsolatosan, hogy miért lépett ki a kormányt támogató pártból. Sajnálattal vette tudomásul, hogy a legutolsó két indítványát, amelyek a házhelyek fölépítésére és az 1000 holdon fölüli vagyonváltság természetben való lerovására vonatkoznak, a Ház nem tartotta érdemesnek napirendre tűzni. A szabad kikötő építésének ügyét fölemlítve, helyteleníti, hogy a kormány idegen tőkét kíván igénybe venni. Ez ellen tiltakozik. A királykérdés szerinte el van intézve, azért nem tartja helyénvalónak a hosszas közjogi vitatkozásokat. Ezek helyett sürgős gazdasági kérdéseket kellene tárgyalni. Beszédét azzal fejezi be, hogy a kormány iránt bizalmatlan és az indemnitási javaslatot nem fogadja el. Ezután Mándy Samu emelkedik szólásra. Nem foglalkozhat az egész megcsonkított, kirabolt ország államháztartási rendjének záros határidőn belüli helyreállításával és azzal, hogy a valutát egy év alatt megjavítja Ehhez nincsenek meg a szükséges előfeltételek. Helyes, hogy a pénzügyminiszter nem akar új adótörvényekkel előállni. Az adótörvények közül különösen egyre akar rámutatni, a mezőgazdasági sérelmeket óvó első és második váltságtörvényre. A második az ingatlanváltságra vonatkozik és ha ezt szembeállítjuk az első váltságtörvénnyel, amely a nagytőkére vonatkozik, látjuk, hogy az egyenlő elbánás szempontjából égbekiálló igazságtalanság történt a mezőgazdasági érdekeltségek rovására. Állítja, hogy az ingatlan vagyonváltságra vonatkozó törvénnyel legalább háromszorosan nagyobb a vagyonváltság, sőt az ezer hold fölüli birtoknál többszörösen nagyobb, mint a mobiltőkének vagyonváltsága az első vagyonváltságtózmilyen egzisztenciát biztosít az új rendszerű katonáskodás. Mi fölteszszük azt, hogy ebben az országban, ahol a hazaszeretet ki van sajátítva bizonyos társadalmi osztályok számára, csakugyan élő valóság az a hazaszeretet. A próbát most kell belőle letenni s itt a háborús érdemekre hivatkozni nem lehet. Ha a falu most kivonja magát az önkéntes áldozatkészségből, az csak azt bizonyítaná, hogy a háborúban volt hazafi, mert muszáj volt annak lenni. Akkor pedig mi különbség van a magyar paraszt és az „idegen elem” hazaszeretete köztrvény alapján. Az első váltságtörvény 20 százalékban állapítja meg a vagyonváltság összegét, azonban ezt a tőzsdejegyzések alapján állapítja meg, így a nagytőke-érdekeltségek kb. öt százalékot fizetnek ; a másik váltságtörvény úgy épült föl, hogy az elsőben nem alkalmazzák a progresszivitást, a másodikban pedig alkalmazzák. Megállapítja, hogy a nagytőke-érdekeltségek legalább 25 milliárddal adósak az országnak a vagyonváltságból, szembeállítva a földbirtokos osztály vagyonváltságával. A jövőben összeülő nemzetgyűléstől el kell várni, hogy e tekintetben megvalósítsa az egyenlő elbánást Foglalkozik azután a vagyonadóval, amelyre nézve a törvény kimondotta, hogy a békeárakat kell alapul venni. Kéri a pénzügyminisztert, vegye revízió alá a végrehajtási utasítások ezen tételét. Utal arra, hogy Baranya vármegye a megszállás folytán milyen sokat szenvedett és hogy ezért lehetetlen Baranyában a vagyonadó alapjául a százszoros kataszteri tiszta jövedelmet venni. Kéri a pénzügyminisztert, hogy a meghozandó új rendeletekben kifejezetten mondják ki, hogy a földhaszonbér emelésénél a béreket a búza árának megfelelően állapítsák meg. Szünet után Andrássy Gyula gróf szólalt föl és kijelenti, hogy röviden ki akar térni a közelmúlt eseményeire és kifejteni jövő politikájára vonatkozó nézeteit. Tegnap egy képviselőtársa megvádolta őt beszédében azzal, hogy ő akadályozta meg a földbirtokreformot. Különösnek tartja ezt a vádat, amely alaptalan. Nézete szerint a nemzetgyűlés valósággal bűnt követne el, ha az általa hozott törvényt nem hajtaná végre, ez öngyilkos politika volna s az anarchia magvát hintené el. Kijelenti azután, hogy Tisza Kálmán óta tagja a magyar országgyűlésnek. A régi kormányelnökök kötelességüknek tartották, hogy itt legyenek a Házban és vezessék a Házat. Bureaukban és titkos parancsokkal nem lehet a nemzetgyűlést vezetni. Itt a Házban tegye meg a miniszterelnök politikai hitvallását és innen irányítsa pártját. Ezután Bethlen István grófnak a kisgazdapárti vacsorán tartott beszédével foglalkozik. Kifogásolja azt a hangot, amelyet a miniszterelnök használt. Bethlen gróf csalhatatlannak érzi magát, amikor egész koncepciója arra irányul, hogy kiválasztja azokat, akiket az ország érdekében alkalmasnak talál. — A miniszterelnök úr azt mondja, hogy az a politikuscsoport, amelyik őfelségét fogadta, amikor az országba lépett, hatalmi vágyból állott csak melléje. Erre azt válaszolhatnám, ha az ő taktikáját akarnám folytatni, hogy viszont a kormány hatalmi vágyból lövetett őfelségére. A miniszterelnök úr cselekedeteinek sokkal nagyobb része van a forradalomban, mint nekünk. Ugron Gábor beszédében az októberi forradalommal kapcsolatban említette már Bethlen szerepét is. Őfelsége annak idején belátva, hogy milliók éreznek a háborúban, jogot is akart adni a millióknak. Ez a szándék nagy népszerűséget szerzett az ifjú uralkodónak a nemzet széles rétegei előtt. Jöttek azonban Bethlen és a többi tanácsadók. Azt mondották, hogy a demokratikus választójog veszedelmes a történelmi Magyarországra. — Mi erre többen ellenzékbe mentünk, választójogi blobot alkottunk, többi között a szociáldemokraták is. Ezt az elhatározást mindig álljuk, a történelem ítélőszéke előtt is. A kompromisszumos választójog tönkretette a király népszerűségét. Azt mondották, hogy kacérkodása az általános titkos választójoggal csak az orosz forradalom hatása alatt történt. Erre hivatkozva lehetett a forradalomnak a király ellen irányuló élt adni. Hogy tehát a király elvesztette koronáját, azt jórészt Bethlen és társai okozták. Hibás volt Bethlen abban is, hogy amikor a nemzetiségi kérdés uralkodott, amikor a közvéleményt áthatották a Wilson által hirdetett gondolatok, akkor reakciósan akarta megoldani ezt a kérdést, — így a magyar faj ellen könynyebben lehetett a forradalom alatt izgatni. Példátlanul rövidlátó volt Bethlen István gróf abban az időben. Azt a királyt tehát, akinek a múltban Bethlen annyit ártott és aki ellen most eszközül adta magát, hogy fejéről a koronát leüssék, neki nincsen joga gyengeséggel megvádolni. Nem az uralkodó volt gyenge, hanem a tanácsadói. — Visszatérek Bethlennek arra az állítására, hogy a nemzet megunta a Tisza és Andrássy közti ellentéteket“. Ez dajkamese, amelyről egyáltalán nem érdemes beszélít seit). Az utolsó időben már, amidőn az ellentétek külpolitikai téren megszűntek, ha jól emlékszem, október 10 én volt, együtt utaztam Bécsbe Tiszával. A szomszéd szó- Andrássy védekezik és támad. Mándy pártfogásba vette a nagybirtokosokat. — Interpellációk napja a nemzetgyülésen.