Szegedi Uj Nemzedék, 1921. május (3. évfolyam, 98-120. szám)

1921-05-08 / 103. szám

Szeged, 1921 május 8., vasárnap Ára­­2 korona. Ill­ik évfolyam, 103. szám. I keresztény politikai napilap. Előfizetési ára: Egész évre . . 480 — , Fél évre . . . 2411.— , Neeg­ ed évre . 120.— , Egy hónapra . 40 — , Egyes szám ára 2 kor. Szerkesztőség és kiadó­­,hivatal: í­­r-"*) Sieted. Kálváría-utoalO. srám. Telefon 153. Felelős szerkesztő ZSIRKAY JÁNOS Kiadja: A Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Részv.­Társ. Szeged keresztény társadalma ma, azaz vasárnap délelőtt 11 órakor a Klauzál-téren tiltakozó gyűlést tart a destruktív sajtó és a szabadkőművesség újra éledő aknamunkája ellen. Minden keresztény magyar férfi és nő ott legyen I Nem! Nem! Soha! A keresztény sajtóról A nagy csapásoknak is meg­van a maguk rendeltetése az emberi életben. A­hogy a romboló árvizek termékennyé tehetnek eleddig meddő tala­jokat, akként tehetik fogékonyabbá az emberi lel­keket is a nagy megrázkódtatások. Tagadhatatlan, hogy a nagy magyar összeomlásból ,csak nehe­zen feltápászkodható magyarság jövőjének legbiz­tosabb pillérjét akkor rakja le, mikor a magyar sajtót megszületni, erősödni és izmosodni segíti. Élni akarása, jövője, elvesztett küzdelmének min­­dezt tanulsága, az a vágy, hogy vesztett csatájá­ból az idők méhe megújhodást szülhessen a nem­zet számára, az a lüktető akarat, hogy rövidesen vissza­szerezze elrablótt területeit s a­mit elsőnek kellet volna mondanom: az az elhatározás, hogy vissza­szerzi az elsikkasztott, idegen szellemtől áztatott magyar lelket, mindez a törekvés jutott kifejezésre abban a pillanatban, mikor először hangzott el a jelszó: „ Teremtsünk keresztény sajtót“ Ez volt a magyarság életében a legsorbön­­tőbb pillanat. A­mit a mindenség sorsában az Úr „legyen világosság“ szava jelent, azt jelentette a magyarság életében a fenti jelszó kimondása. Min­den attól függött, hogy az évtizedeken át mákonnyal elbódított magyarságban maradt e még annyi ön­tudat, józanság és megfontolás, hogy a keresz­tény sajtó megteremtésének gondolata csirát fog­jon a lelkében. Minden attól függött, hogy várjon a nagy viharok elmúlása bele­rázta a magyar lelkekbe azt a helyes önzést, mely még fogya­tékosságában apró tökéletlenségeiben is becsül­tebbé kell, hogy tegye előttünk azt, ami a ma­gunké, mint az esetleg fejlettebb, külsőleg tetséle­­tesebb idegent. Minden attól függött, vájjon a nagy megpróbáltatások tanulságai elég leszűrődést jelentettek e a magyar telkekre, hogy beláthassák: mindent vissza kell dobnunk, ami idegen s ha magyar földön magyar életet akarunk élni, ma­gunknak kell kitermelnünk mindazt, amit a mai kor igénye, a nemzeti és társadalmi élet joggal megkövetel. Meg kellett és meg kell tanulnunk, hogy mindaddig, míg iparunk, kereskedelmünk, irodal­munk és színpadunk, de főként a sajtónk idegen kezekben van; mindaddig mi is idegenek va­gyunk ez országban és csak arra jók, hogy verejtékező munkánk gyümölcse idegen fajnak a könnyenélés és gondtalanság eldorádóját szerezze meg. Mindaddig, míg a modern élet e bástyáit be nem vettük, amig ezeket hatalmunkba nem kerítettük, mindaddig csak annyira nem vagyunk idehaza, mint ahogy nincs otthon a szerencsétlen csongrádi kubikos, vagy „ bányamunkás vérünk Transilvánia bányáiban. ” csak a napszámosa az idegen hatalmasságnak. Minderre rá kellett eszmélnünk, ha új élet­hez akarunk reményt szerezni. És kell, hogy ez új élet reménye esetleg türelmet adjon nekünk a gyermek­betegségek idejére. Hiszen új, eleddig elzárt területre hajtották a magyarságot az új idők új feladatai, olyan területekre, melyekről mindig azt hirdette az ellentábor sajtója, hogy az magyar embernek nem való. És mi — jámbor, hiszékeny magyarok — készpénznek véve e szó­lamot, sosem merészkedtünk ki az élet szabad vizeire, mert féltünk az örvényektől, az esetleges viharoktól. Nem kecsegtettek bennünket a lehető­ségek határtalanságai és a látóhatár fel nem mérhető véégtelensége. Minden erőnket arra össz­pontosítottuk, miként lehetne beülni a hivatalba, ami — ha kicsi is — de biztos. Ezért aggódtunk kezdetben, hogy várjon a születendő új magyar sajtónak meg lesznek-e maga hivatott munkásai; annak a sajtónak, mely­ről a Vörösmarthyak, a Petőfiek, Jókaiak, Barta Miklósok, Kaas Ivorok szellemét oly csúfosan szán­űzték a jász­ Oszkárok és a Göndör Krauszok. Azt hittük, hogy a magyarság e virágos kertjét a Pompei és Herkulanum pusztító lávájával borította el örökre a Hatvani Deutschok idegen szelleme. Már-már féltünk, hogy kiszáradóban van a fa, melyen egykor Deák Ferencek Húsvéti cikkei vi­­rágoztatták a nemzet reménységeit. De im, csoda történt. Ahogy a bibliai Jákob száradt vesszeje kivirágzott és uj életre támadt, akként virult ki a magyar sajtó is, szinte egy napról a másra. Mily csodás geszirja ez a magyar őserőnek! A keresztény sajtó megteremtése a le­­tiprott magyarság első sikere és diadala. Első siker, mely úgy rejti magában a többit, mint ahogy a kis makk magában hordja terebélyes tölgyünk viharral dacoló törzsét, árnyat adó lomb­jait és díszes koronáját. Ma már tudnunk kell, hogy országunk meg­­rablói az oláhok, de főként a csehek a legvesze­delmesebb negyvenkettessel: propaganda tollakkal győztek le bennünket. Ma már tudnunk kell, hogy a leggyászosabb­“ Sédant­— amit nemzet valaha átélt — az októberi zsidó forradalmat és győzelmet a zsidóság sosem nyerhette volna meg a jászi­ Jakabovicsok toll­harca nélkül. Ha mind­ezt tudjuk, ti­sztában kell lennünk legott, mivel tartozunk a keresztény magyar sajtónak. A mai nap legyen fogadalom napja a mi életünkben, kössünk lelki vér­szerződést, amelynek egyetlen pontja van csak: „Magyar házban, keresztény kézben csak keresztény magyar újságnak van helye.“ Bolond, dörge ember az, aki szándékosan kolera bacillust cipel a házába. És hogy a zsidó­sajtó még a kolera bacillusnál is veszélyesebb bacillus, azt szűkreszabott országunk, az újszegedi hídfőnél álló szuronyos rác bakák, pénzünk el­értéktelenedése minden pillanatban eszünkbe juttathatja, ha elég derénk volnánk feledni a kö­zel­múltak gyászos emlékeit. Zs. A kitiltott destruktiv lapok A kunszentmiklósi járás főszolgabírája betil­totta járása területén Az Est, Magyarország és a Pesti Napló terjesztését. A destruktiv lapok kér­dést intéztek hozzá a betiltás okáról, mire a fő­szolgabíró a következő magyarázó levelet küldte Az Est kiadóhivatalának: „Az Est című lap tekintetes kiadóhivatalá­nak, Budapest. A lapnak járásom területén történt betiltása tárgyában van szerencsém az okokat, melyek intézkedésem indokolják,­­ tudomásukra hozni. A Magyarország, a Pesti Napló, az Az Est a forradalom előkészítésében és az ország tönkre­tételében oly nagymértékben vettek részt, hogy a jelenlegi államrendben semmi létjogosultságuk nincs és csupán kormányzati viszonyaink eddigi gyengesége okozta, hogy nevezett lapokat törvé­nyesen meg nem szüntették. Járásom keresztény, színmagyar lakosságát arra akarom szoktatni, hogy saját fajának tiszta keresztény és nemzeti szellemben írt sajtótermékeit olvassa. Úgy érzem, hogy a keresztény sajtó kizárólagos támogatása kötelessége minden magyar tisztviselőnek, de leg­kivált annak, aki bármely csekély hatáskörben ha­talmi tényező.“ Ma mutatja be a Szad­enifi-Mozi a Tengerfenék titka • Baross Gábor emlékezete Az 1892. év május 8-ika mély gyászt bo­rított Magyarország iparára és kereskedelmére. Egy közgazdasági életében erős fejlődésben levő ország borult gyászba. Pedig csak Pruzsinán, Trencsén vármegyében született elszegényedett nemesi sarjadék halt meg e napon : beliusi Ba­ross Gábor. Az egykori napidíjból tengődő jogász­­gyerekből vármegyéjének főjegyzője, országgyűlési képviselő, kiváló gazdasági és közlekedésügyi pol­tikus, közlekedésügyi államtitkár, majd ugyan­ott miniszter lett. Az a férfiú, aki közgazdasági tevékenység szempontjából,,Széchenyi István gróf­fal hozható párhuzamba. Ő ált ehhez a nagy ál­­lamférfiúhoz a legközelebb, aki vasszorgalmával, kitartásával, pontosságával és semitől vissza nem riadó lelki erejével, egy a külföldet is jóval felül­múló közlekedési politikát teremtett. Igazi vasút politikát, amely nál­unk kapcsolta Nyugatot Kelet­tel és Déllel. Igazi nagyságát tőkénk akkor ra­­gyogtatta, amikor 1899-ben az ipar és kereske­delmi ügyek is tárcájába kerültek. Újjá teremtette a postát és viziközlekedésünket is. Hivatali szigora és magatartása miatt joggal nevezték vasminiszternek. Sajnos túl korán lett hivatásának áldozata. A vaskapu szabályozás munkálatainak ellenőrzésekor meghalt s erre rövi­desen, 44 éves korában elhalt. Mennyit dolgoz­hatott volna új nemzetéért! Mint az rendesen lenni szokott, a nagy férfiakat a maguk korában nem tudják megérteni. Az, hogy ezeket kellőkép értékeljék, ahhoz még 25—30 év távola szükséges. Így vagyunk mi a hatalmas Baross Gáborral is. Huszonkilenc éve, hogy magyar hazájáért izzó lelke elröppent közülünk, de csak most kezdünk emlékéből kultuszt csinálni. Most valljuk őt ma­gunkénak, amikor porhüvelye hazánktól elszakított­­földben pihen. Most tűzték csonka hazánk köz­gazdászai az ő szellemét követendő célul maguk elé, mert meg kellett éreznün­k, hogy az ő útja volt a helyes az egyedüli a boldogulásra vezető. Az ő magyar és keresztény lelke ihlette meg a megpróbáltatá­sok neh­éz idejében a hazánk leron­gyolódott állapotán kesergő férfiainkat és 1919. augusztusában a csalás és lánckereskedelem fer­tőjében a nagy férfiú szellemének istápolására megalakították a magyar és keresztény iparosok, kereskedők, mezőgazdák és rokonszakmájnak a ma már oly hatalmas szövetségét a Baross Szövetséget. * A nagy magyar közlekedésügyi miniszter halálának huszonkettedik évfordulóját méltó kegye­lettel szándékozik megülni a róla elnevezett Baross Szövetség. Az ünnep, mellyel a szövetség tagjai Baross Gábor emlékének akarják leróni a kegye­let adóját, egyúttal alkalom lesz arra is, hogy visszatekintsenek eddig végzett, munkájukra és megbeszéljék ama teendőket, melyek a szövetség céljának diadalra juttatásához szükségesek. Meg­alakulása óta alig telt el még két esztendő, de a szövetség anélkül, hogy a divatos reklám­hajhá­­száshoz folyamodott volna, c­söndesen munkál­kodva, már­is valóra váltott sokat abból a magyarország elevenjébe vágó eszmékből, melye­ket megalakulásakor vett programmjába. A szövetség 1919. augusztusában alakult meg Budapesten. Célja a tisztességes kereskede­lem megalapozása a keresztény erkölcs alapgon­dolata szerint. S e célnak megfelelően a szövet­ség csak keresztény kereskedőket és iparosokat vesz föl tagjai sorába. A múltak tanulságain okulva azonban a felveendő tagokat keresztény és nem- é. idegf­eszítő búvárfilmet! Előadások 3, VIS, 6, és 9 óra. Telefon: 16-33. o.

Next