Székely Nemzet, 1888 (5. évfolyam, 1-200. szám)

1888-07-31 / 118. szám

Julius 31. Milán király Natáliáról. — jul. 30. A Budapester Corresponded Milán királynak következő nyilatkozatát közli, melyeit az idézett lap kiadója előtt tett. Milán király előbb reflektált arra, hogy a sajtó egyes képviselői neki olyan nyilatkozatokat tulajdo­nítottak, a­miket sohasem tett, sőt olyanok is cse­lekedtek ezt, a­kikkel sohasem beszélt, miként leg­utóbb is a Revue bleue közölt tőle egy egész sor nyilatkozatot, melyeket állítólag egy a szerb had­seregről írt tanulmány szerzője előtt tett, holott ő, tudtával, azzal a szerzővel nem is beszélt. Azután így folytatta : „A köztem és Natália királyné között fennálló házassági viszony legmélyebb sajnálatomra az utóbbi időben az összes sajtóban szakadatlan magyarázga­­tásoknak képezte tárgyát. Én erre okot nem ad­tam s a diskussziót, mely egy irányban sem, de kü­lönösen a királynéra nézve előnyös nem lehetett, nem provokáltam. A királynéval tavaly létrejött megállapodás ér­telmében, melyet akkor teljesen elégségesnek tar­tottam, a trónörökösnek nagykorúságáig anyja fel­ügyelete alatt kellett volna tanulmányait a külföl­dön végezni; semmi esetre sem lett volna a ki­rályné akadályozva, hogy esetleg rövid időre Szer­biába is jöjjön. Midőn a királyné Flórenczből azt a szándékát tudatta, hogy Szerbiába akar jönni, elébe utaztam Bécsbe, hogy barátságos módon magyaráz­zam neki, hogy jelenléte Szerbiában most nem lenne idején való. A királyné e felfogásban azzal az indokolással osztozott, hogy a­míg oly, reá nézve kellemetlen kormány működik, mint a Krisztics-minisztérium, nem jöhet Szerbiába. A királyné Wiesbadenbe ment az­zal a megállapított programmal, hogy később egy tengeri fürdőt keres fel s azzal az ígérettel, hogy határozott kívánságom nélkül nem fog Szerbiába jönni. Mennyire volt igazam, midőn kívántam, hogy a királyné a szerbiai politikai pártfondorlatoktól magát távoltartsa és a külföldön tartózkodjék, azt nem sokára bekövetkező események elég eklatánsul igazolták. A királyné aránylag rövid ideig volt Wiesba­­denben és rögtön minden indokolás nélkül azzal a sürgető követeléssel fordult hozzám, hogy a trónörö­kössel legalább a szünidők alatt Szerbiába jöhessen. Minthogy különféle látható jelek tanúskodtak a mel­lett, hogy a követelésre az ország oppozic­ionális elemei bírták, világos volt előttem, hogy egy kipró­bált kormány biztonságának és állandóságának tar­tozom gondoskodni arról, hogy a királyné csak az esetre jöhessen Szerbiába, ha ezt határozottan kí­vánom , és ekkor küldtem Wiesbadenbe azt a meg­állapodási tervezetet, mely a királyné részéről — bizonyára nem azért, hogy nekem kedveskedjék — publikáltatott és melynek tartalmát az egész közvé­lemény teljesen legálisnak és előzékenynek is ismerte el. A­mint azonban tapasztaltam, hogy a királyné nem hajlandó az ilyszerű rendezésbe beleegyezni, kérvényt nyújtottam be a szinódushoz a házasság felbontása iránt abban a biztos meggyőződésben, hogy a királyné — a­mint erről értesülni fog — az ajánlott megegyezést, ha változatlanul nem is, de legalább a kölcsönös megállapodás alapjául elfo­gadja. Őszintén megvallom magam is, a­ki pedig is­merem a királyné jellemét, csalódtam. A királyné bizonyára még rossz tanácsok befolyása alatt is állva, minden rendezést, sőt még az erre vonatkozó tárgyalást is ridegen visszautasított, őszinte hívét és barátját a nisi püspököt még csak nem is fogadta és azután a német hatóságokkal szemben oly maga­viseletet tanúsított, melynek az egész világ előtt azt kellett bizonyítani, hogy a királyné sem mint ural­­kodóné, sem pedig mint hitves és anya nincs tisz­tában állásával. Egész Szerbiában kivétel nélkül minden pártra mindig kellemetlenül hatott, hogy a trónörökös külföldön neveltetik, én azonban mindig határozottan a mellett voltam, hogy a trónörökös anyja mellett maradjon, bárha ez reám nézve azzal a kényelmetlenséggel járt, hogy évenként nagy uta­kat kellett tennem, hogy fiamat láthassam. Ez a tény magyarázza meg azt a nagy lelkesedést is, melylyel egész Szerbiában a trónörökös megérkezése fogadtatott. Javaslatomat ép úgy, mint később válási kérvé­nyemet teljesen titokban tudtam tartani és részem­ről, különösen, ha rendezés jött volna létre, nyilvá­nosságra a dolog sohasem jut. De egyszerre olvas­tam a lapokban a királyné sürgönyeit a szinódus­hoz, a metropolitához és a miniszterekhez szósze­rinti szövegben s láttam, hogy az egész ügy részle­tesen át van adva a nyilvánosságnak. Még akkor is egyre hallgattam s még most sem jut eszembe, hogy egyenként nyilvánosságra hozzam a házas életünkben fennálló feszültségnek egyes okait, mert még most sem akarom kisebbíteni a királyné nyilvános tekin­télyét és közölni oly dolgokat, a­melyek kivétel nél­kül belső politikai és nemzetközi kérdésekre vonat­koznak. Az ügy egész folyamából házas életünkről a nélkül is elég világos kép alkotható. A királyné tévútra vezetteté magát ama megbiz­­hatlan, — mondhatom — államellenes elemek által, melyek el akarják hitetni, hogy a dinasztiának hűt alattvalói és csupán a királynak ellenségei, mely ál­lításnak, bár valótlansága, sőt észellenessége kézzel fogható, a közönségnek önállóan gondolkozni nem tudó része hitelt ad. Ez a gondolkozási mód ma­gyarázza meg azt a majdnem hihetetlen tényt is, hogy a királyné — miután a wiesbadeni rendőrel­nök előtte való nap határozottan kijelentette, hogy az esetben, ha a királyné a trónörököst délelőtt 10 óráig az indóházhoz nem küldené, élni fog hivatalos hatalmával és a trónörököst elviteti — mégis meg­engedte, hogy azok a jól ismert jelenetek lejátszód­janak és aztán a bucsúzáskor addig mit sem sejtő fiának nem tudott egyebet mondani, mint egy pár határozottan ellenzéki ember nevét, megjegyezve, hogy csupán ezek az ő és szülei őszinte barátai, a többiek mind, még a hivatalban levő tanácsosok is a dinasztia legnagyobb ellenségei. A német és a magyar sajtó Ausztria-Magyar­­országban — ezt el kell ismernem — különösen a királyné megmagyarázhatatlan magaviselete után na­gyon tárgyilagosan és nyugodt hangon írt az egész ügyről. Természetesen nem mondhatom ugyanezt az engem annyira gyűlölő szláv sajtóról Magyarorszá­gon, különösen azonban Csehországban. Ezen sajtó­nak — úgy látszik — sehogy sincs kedvére, hogy híven és szilárdan állok a szomszéd állammal, ez a sajtó egész nyíltan ad kifejezést rokonszenvének egy a király és politikája ellen folytatott aknaharcz iránt, ha hiheti, hogy ezen fondorlat Oroszországnak kellemes és Ausztria-Magyarország érdekei ellen van intézve. Megfoghatónak fogják találni, hogy az utolsó hét izgalmai következtében kissé ideges lettem, mely okból fiammal, ki élénk és jókedvű s most tanul­mányait — a zene kivételével — félbeszakította, pár hétre a hegyvidékre szándékozom rándulni, kesztett rovatok. — A képek közül fölemlítjük: Behmner „Egy család romlása“ és Kurzbauer „Halottas házban“ czimű genreképei, Achenbach és Lessing tájképei, „Emilia“, Zenisok tanulmányfője stb. stb. — Előfizetési föltételek: jan.—decz. 10 írt, január—jan. 5 frt.Az előfizetési pén­zek a Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársasághoz küldendők, IV. Kecskeméti­ utcza 6. szám. A SZÉKELY NEMZET TANÍCZAJA. Színház után. Karczolat. — Irta Debreul. — A zsúfolásig telt házból tolongott kifelé a publikum a friss levegőre. Vége volt az előadásnak. Alatt­a blaskói nagy vendéglőben felriadtak a dobogó zajra édes szunyókálásukból az álmos kellnerek és a nagy nyújtózkodásból még nagyobb hajlongásba csapott át hajlékony derekuk a mint az e­­ — akarom mondani a lesülyedő fiatal ura­csok elé siettek. Gyengébbek kedvéért megjegyzem hogy e­l­­s­ü­l­y­e­d­n­i annyit tesz czimborai nyelven , mint lemenni az ivó és étkező terembe a felső báli helyiségekből. Nos én is Hamletként e felett töprengtem: — sülyedni vagy nem sülyedni. Erősen csábított a muri szaga. Eh! hiszen néha napján az nem árt, sőt használ a jó egész­ségnek, legalább így érvelnek a­latók, a­ki­ket könnyű a példabeszéd szerint tánczra vinni. Az utóbbi győzött, de különben sem lehe­tett : húgomat kellett haza kísérni. Irigy tekintetet vetettem hát a nyílott aj­tón át a termekbe, a­honnan ikrát csiklando­­zóan ki-ki sirt jó Bónis kezéből a hegedű — mindhiába: lemondóan, savanyu képpel lépdel­tem tovább a kis társasággal, a­mit persze nem láthattak a homály miatt, mely a gang alatt bo­rongott. Hej pedig ha látták volna, tudom istenem hogy megszántak volna! No de nem látták s igy nekem is mit volt mit nem tenni, jó képet vágtam, s miután sa­vanyú a szellő . . . tehát én is olyan formát gondoltam , hiszen mulassatok csak ! Majd lesz holnap ne mulass és hideg vizes borogató ha kobakotok fájni fog veszettül. Hogy foglak én kaczagni benneteket akkor. Különben gyönyörű holdvilágos éj volt, a teli hold majdnem nappali fényt árasztott s a lélek, ha kedve tartotta, elmélyedhetett a csillag­milliók titokzatos ködébe, ott a véghetetlen mély­ségű égen a hogy ragyogtak szanaszét ábrándo­san , mint szende kék szemek, vagy gyújtva, he­vítve — az éjfekete szemek észbontó tüzével, hamiskásan, kaczéran, epedve, féltve, szenvedé­lyesen. Némelyike haragosan, vadul, mint a ki­játszott férj szeme, — villámló tekintettel mint a megcsalt hitvesé, vagy az elhagyott szeretőé, ki átkozódik. Gunykaczaj, káröröm, átok és kár­hozat csillogott némelyikről feléd. A múzsa által felrázott lélek veszit röpülhe­tett a szemmel, hiszen az a­mit oda fenn lá­tott — a csillagok tekintete , úgy hasonlított azok­hoz a tekintetekhez, melyek a világot jelentő deszkákról sugárzottak le rá azon három órán át, a­mely alatt egyik szélsőségből a másikba — ragadtatott a jókedvű múzsa által. Hát azok a tekintetek, a­melyek lent a parteren czi­­káztak keresztül. Azok a finom mosolyok ott a legyezők alatt, ha a szabad szájú múzsa egyik­másikra találó kadencziát eresztett! mondom — ilyen s hasonló gondolatok zsonghattak annak a kis társaságnak lelkében, a­hogy ott az újból megélénkült utczán haladtunk haza felé ; onnan gondolom, mert egy része csakugyan elő is tört, hangot adva a gondolatnak, a­mi csengő kaczajt keltve viszhangzott el a csendes éjben. Szóval a darab szépségeiről, hátrányairól folyt a szó : Kinek mi tetszett, kinek mi nem tetszett. Az egyik kedves nagysám, a ki csupa természetesség, a felett ütközött meg, hogy már az még­is rettenetes dolog, hogy lehet egy oly előkelő család leányaiból, a minőknek az író megírta — ily naiv libákat alakítani, a­kik a­mit éreznek, hát nem tudják jól nevelt leányok­ként elrejteni, hanem hajba kapnak, czivakodnak . . . mint valami. .. Persze nem végezhette be, mert egy másik hang letromfolta : Majd bizony kedves nagyság ! Hát hiszen mért ne lehetnének természetesek . Azért lehetnek úri hölgyek ! Evvel nem akart az író iránydarabot írni ... és a többi . . . Mondom folyt a szó — majd a darabról, majd a szereplőkről, majd a vendégművészről, a­kinek ez éppen búcsú fellépte volt — majd a hőségről: valóságos gőzfürdő egy ily nyári elő­adás . . . hanem persze rögtön jött rá az elra­gadtatás : minő alakítás, minő hang — és a többi — belemerülve a vitába haladtunk. Ter­mészetes a hányán, ugyanannyi külön vélemény­nyel — részemről egy jó előadás kellemes em­lékével . . . midőn embercsoportosulás állított meg bennünket. Valami idomtalan asszonyforma szörnyete­get vettek körül az emberek, a­ki ott gunnyasz­­tott az utcza kövezetén összeguzsorodva Hatalmas bajusz rutitotta és tette förtel­messé ábrázatát. Megborzadtam a látományra. Víziónak tűnt fel: vájjon nem-e Egri bújt-e egy új bőrbe, hogy most velünk kövessen — mint a darabban — hasonló tréfát. Csalódtam : a szörnyet nevén szólították. — No, mit csinál itt Rákis asszony ? Siránkozva adta elő, hogy lábait — melyek a télen elfagytak — levágták, hogy hat hónapja ma hagyta el először a kórházat, hogy nem tud menni: itt érte el az est, — valószínűleg ott élt a hajnal is — a világért fel nem mert te­kinteni, vagy ha meg is tette, eltakarta kezé­vel arczát. — Hát az a bajusz? Való? Igaz ? — kérdem. — Oh instálom, ott nőtt ki a kórházban — siránkozott az anyóka. Soha sem hittem volna, hogy az a büszke Csik megye törvényhatósága a múlt tanév vé­gével üresedésbe jött ösztöndíjas helyek betöltése és a megyei nevelési alapból rendelkezésre álló pénzösszegbeli segély kiosztása iránt ehó 24-rő­l pályázatot hirdetett. Üresedésbe jött ösztöndíjas helyek a követ­kezők : 1. A budapesti műegyetemen évi 300 frt. 2. A magyaróvári gazdasági akadémiánál évi 300 frt. 3. A selmeczbányai erdész akadémián évi 300 frt. 4. A budapesti állami középipartanodánál évi 200 frt. 5. A székely-udvarhelyi állami főreáliskolá­nál évi 100 frt. 6. A csik­szeredai és gy.-alfalvi földmives, férfi-disz, a bajusz oly förtelmessé tegyen egy női arczot. — És meggyógyult tökéletesen a lába ? — kérdé az előbbi tisztes hölgy. — Nem biz’ az instálom a nagyságát, de elküldték gyógyulatlanul: utáltak látni. — Valószínűleg megszökött onnan is! — hangzott egy hang a tömegből. Hogy irigyeltem azokat ott Blaskónál, azok most mily jól mulatnak . . . mig én . .. Oda volt a kellemes hangulat. — Tudja-e ön, — szólt hozzám menetközt­ő nagysága, ki a kérdéseket intézte a nyomo­rulthoz, — valamikor ez a szerencsétlen gyö­nyörű teremtés volt. Akkor nem takarta el ar­czát, ugyancsak szembenézett a legényekkel. Ez a tekintet, a­mely most a földre van szegezve, ugyancsak sok legénynek vette el az ép eszét. Lehetetlennek látszott nekem. — Úgy van — folytatá­s nagysága — a „belső“ földet is megjárta és selyemvigancsan, de halvány arczczal került haza. Még mindig csi­nos volt, X. ménlovas őrmesternek megtetszett és elvette hites feleségül. Azonban oda be Bukarestben, a­hol rossz a viz, megszokta a szeszes italok élvezetét, a mi­ről hogy visszakerült, sem tudott leszokni. Férje először nevetett rajta: — Es ha! mi­lyen katonás felesége van neki. Hanem később fejet Csóvált: — a­mi sok az még is sok, gyenge ellenvetést próbált meg, hanem a me­nyecske vállat vont reá és még jobban ivott. Majd ujjal kezdtek mutogatni a feleségére, ba­rátai gúnymosolylyal fogadták .... Az állapot tűrhetetlen kezdett lenni: kitört tehát, fenyege­tőzött hogy elválik , hogy elkergeti. Mit se használt: a menyecske tovább is ivott. Máskülönben is egyre mélyebbre sülyedt: az az egyhangú családi boldogság nem volt ínyére a változatossághoz szokott teremtésnek. Ki­kapó menyecske kezdett lenni. SZÉKELY NEMZET. Irodalom és művészet. Az ,,Ország-Világ“ 31. száma a szokott változatos tartalommal és díszes illusztrácziókkal jelent meg . Az ér­dekes közlemények sorából kiemeljük: Abonyi Árpád „Egy lángocska“ cz. regényét, Pásztói „A világ“ czimű költeményét, Vay Péter gróf „Tunis“ czimü útirajzát, „Híres magyar párbajok“ Gyalog Huszártól, Gaal Mózes „A tanár úr“ czimü humoros elbeszélése, „A madarak beszéde“ Diogenestó­l, Barna Izidor költeménye, „Orosz le­velek“, Tors Kálmán elbeszélése „A miniszter előszobájá­ban“, Heti tárcza Székely Isászár­tól s az élénken szer­ KÜLFÖLD. — jul. 30. A bolgár miniszterválság ügyében az összes lapok félre vannak vezetve. Nem Mijatovics a válság oka , ellenkezőleg Mijatovicson, Rákicson, Proticson és Gyorgyevicsen kívül a többi minisz­ter ellenzi Milán királynak a válás ügyében tervbe vett eljárását. A válság ennélfogva általá­nos. Milojkovics, mint már jelentettem, kombi­­náczióban van. Krisztics annak idején a kabinet alakítására csak azzal a kikötéssel vállalkozott, hogy Natália királyné Belgrádba ne térhessen vissza. Mijatovics volt megbízva azzal, hogy erről értesítse a királynét, kitől nagyon ingerült választ kapott. A királyné így szólt Mijatovicshoz : Tud­tam, hogy önnek nincsenek elvei, most azt is tudom, hogy jellemtelen. Mijatovics erre meg­hökkent s kísérleteket tett, hogy Natália királyné érdekében közbenjárjon, de mikor látta, hogy lépései sikertelenek, ő is Milán király párt­jára állt. Uralkodók találkozása: Stockholm, júl. 27. Ma délelőtt Vilmos császár, Oszkár király, a trónörökös, Henrik herczeg és Bismarck Herbert gróf megtekintet­ték az elevátort, a nemzeti múzeumot és a köz­ponti telefonállomást. Délután meglátogatták a ridderholmi templomot és azután Drottingholm kastélyba mentek, hol ebéd volt. A lakosság nagy számban látogatja a német hajókat s igen barátságos fogadtatásban részesül. A német ha­jóraj tisztjei és legénysége sokat járnak-kelnek a városban. Stockho­lm, jul. 27. A király Vilmos német császárnak és Henrik herczegnek a norvég szt. Olavrened nagykeresztjét adományozta és a né­met császár Bildt báró államminisztert a fekete sasrenddel tüntette ki. Stockholm, jul. 27. A Drottningholm­­ban tett kirándulásban Vilmos császár, Oszkár király, a trónörökös, Henrik herczeg és a kísé­ret vettek részt. A kirándulást a „Skoeldinbu“ királyi gőzösön tették és esti 7 órakor ismét visszatértek. A királyi hajó a „Hohenzollern“ yachtra vitte a királyt és a vendégeket. A csá­szári hajóraj 9 órakor indulásra készen fog ál­­lani és hajnali 3 órakor fog elindulni. A „Ho­henzollern“ később indul el és útközben utóléri a hajórajt. Vilmos császár fölkérte Oszkár ki­rályt, hogy legyen keresztatyja újszülött fiának. Kopenhága, júl. 27. Az eddigi határo­zatok szerint a király a „Dannebrog“ gőzhajón megy Vilmos császár elé. A „Dannebrog“-ot a „Helgoland“ és „Odin“ vérteshajók, valamint a „Soeloeven“, „Stören“, „Haalrossen“ és „Del­finen“ torpedó-naszádok fogják kísérni. Az elsőn Valdemár herczeg fog parancsnokolni. A „Dag­mar“ korvette, az „Esbern“ és „Snare“ torpedó­naszádok s a „Falster“ és „Goldbergsund“ ágyunaszádok a révben maradnak, hogy a csá­szárt megérkezése alkalmával üdvözöljék. A ki­kötőben levő többi hajók is tisztelegnek és az összes erődök üdvözlő lövéseket adnak. A vám­háznál sátorszerü menyezet lesz felállítva s itt lesz az első fogadtatás. Itt testőrök fogják a diszőrséget képezni. Innentől kezdve egész Ama­­lienborgig a Kopenhágában állomásozó gyalog­ 118. szám. ezredek fognak sorfalat képezni. Amalienborgba menet a felségeket huszár­csapat kiséri. Berlin, júl. 27. Corr. de l’Est. A Natio­nalzeitung bár fenntartással, azt a hírt közli, hogy a bemutató látogatásokat, melyeket Vil­mos császár az európai udvarok egy részénél tesz, német földön történő közös uralkodótalál­kozással fogják viszonozni. MEGYEI ÜGYEK, Adóügyek Csikmegyében. — A közigazgatási bizottság első félévi jelentéséből. — Megyénkben az első félévi adóbefizetés ered­ménye, mint az alábbi számadatokból látható, elég kedvezőnek mondható. Ugyanis az 1887. év végén egyenes adóban hátralékban maradt 16022 frt 91 kr, hadmen­tességi díjban 3682 frt 93 kr, összesen 19,705 frt 84 kr. Az 1888-ik év első felére előiratott, és pedig: egyenes adóban 132,302 frt 29­/3 kr, hadmentességi díjban 25 frt. A hátralékkal együtt tett a tartozás egyenes adóban 148,325 frt 20 Va frt, hadmentességi díjban 3707 frt 93 krt. Ebből töröltetett egyenes adóban 2786 frt 81 kr, hadmentességi díjban 1143 frt 4 kr. Maradt helyesbített tartozás egyenes adóban 145,538 frt 3972 kr, hadmentességi díjban 2564 frt 89 kr. Erre befizettetett egyenes adóban 107,867 frt 93 kr, hadmentességi díjban 1438 frt 6 kr. Maradt hátralék az első félév végén egyenes adóban 37,670 frt 467­ kr, hadmen­tességi díjban 1126 frt 83 kr. A befizetés a mult 1887-ik évi első félév eredményéhez képest kedvezőbb egyenes adóban 11,949 frttal, had­mentességi díjban kedvezőtlenebb 3 írttal. Végül fölemlíttetik az is, hogy a földadó nyilvántartás vezetése körül most már hova to­vább a községi közegek rendszeresebb eljárást tanúsítanak, mire nézve a nyilvántartó biztos körutazásai alkalmával a kellő útbaigazításokat megadja. Az első félévben a megye területén lévő 66 község mindenikében az adóelőírás megtörtént. Van a megye területén közvetlen a kir. adó­hivatalhoz fizető egyén 130, még pedig 53,807 frt adóösszeggel; a községeknél fizető egyén 53,915, és pedig 91,731 frt összeggel. Zálogolás a szolgabirák által 23 esetben, árverés egyszer sem; a községi közegek által pedig zálogolás 13,452 esetben, árverés pedig 4534 esetben vitetett keresztül, melyek közül birtok árverezés csak egy esetben fordult elő. Adókirovás elleni felebbezés 532 esetnél tárgyaltatott. TANÜGY. Ösztöndíjak és segélypénzek Csikmegyében az 1888—89-ik tanévre.

Next